Oszd meg a jó hírt!

A

z ellenség felbukkanása idején döbben rá Júda népe, hogy baj van (Mik 4,9-14). Addig nem akarják elhinni, hogy nem elég a templomban bízni, nem elég azt gondolni, Isten népe vagyunk, nem érhet minket baj. Most, amikor kézzelfogható a nyomorúság, pánikba esnek. Pánikjukban kiáltoznak az Úrhoz, de nincs bennük őszinte és igazi vágyódás. Most hívják az Urat, kérik a szabadítást, de nem akarnak akarata szerint élni.

Amikor elhangzik, hogy talán nincs királyod, vagy elveszett a tanácsadód, azt jelzi, eddig mindig a királyodtól, tanácsadóidtól, a hamis prófétáktól kértél tanácsot és vártál segítséget. Amikor az Úr szólt prófétáin keresztül, elutasították, akkor a vezetőikre hagyatkoztak, mert látszólag jól ment az élet. Hát most miért nem őket hívják segítségül? 

Kihez fordulunk tanácsért, és kitől várunk segítséget a mindennapokban? Mindenben az Úr segítségét kérjük, és elfogadjuk az igét útmutatónak? Hányszor mi is csak akkor fordulunk Istenhez, amikor baj van, amikor mi már tehetetlennek bizonyulunk. Az Úr azonban élő kapcsolatra hív, arra, hogy keressük Őt minden nap, beszéljük meg életünk minden részét Ővele.

Hűtlenségük következményét viselniük kell, fogságba fognak majd menni, de ott átélik, hogy megmenti őket az Úr. A fogság sem azt jelenti, hogy az Úr magára hagyja őket, nem, inkább azt üzeni, hogy eszmélődéshez segíti őket. Az Úr mindig formál, mert szeret, és fontosak vagyunk a számára, de mi ritkán engedjük magunkhoz. Olyan önfejűek vagyunk, Ő azonban mindent megtesz, hogy megismerjük Őt. Amikor eljutunk életünk mélypontjára, meglátjuk bűneinket és őszintén kiáltunk, akkor Ő mindig ott van. Az Úr az első, Aki elénk siet, Aki nyújtja felénk szabadító kezét.

Az ige üzeni: még Babilóniából is meg lehet menekülni, még ott sem reménytelen az élet, mert az Úr kivált a fogságból. Az Úr karja onnan is elő tud hozni. Soha ne veszítsük el a reményt, ne mondjuk, innen nincs már visszaút. Forduljunk az Úrhoz, és meglátjuk, van visszaút, Ő a legmesszebbről, a legmélyebb szakadékból is ki tud emelni. Az Úr számára valóban nincs lehetetlen.

Az élet nehéz pillanataiban se a környezetre nézzünk, mert ők úgy látják, elbuktunk, talán örülnek is neki, de mi mindig felfelé tekintsünk, mert a nem hívők nem ismerik az Úr gondolatait. Nem tudják a népek, hogy Isten gondolata egészen más, és Ő javunkra használja fel a rosszat is. Az a lényeges, hogy szeressük Őt, mert akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Még a nagy keserűség is a javunkra lehet.

Pál apostol megvallotta: tudja, kiben hisz, ezért van ereje vállalni a szenvedéseket is, amik ezzel a szolgálattal járnak (2Tim 1,15-18). Pálnak az Úr ad erőt mindazok elhordozására, amik a keskeny úton, az evangélium hirdetése közben érik őt. Voltak, akik elfordultak tőle, de ez sem csüggeszti el, mert az Úrra tekint, tudja, hogy az Úr megőrzi a rá bízott kincset. Hite az Úr ismeretéből származik, nemcsak hisz benne, hanem ismeri, tudja, kicsoda az a Jézus, akiben hisz, akit szolgál. Ez a fontos, én ismerem-e? El tudom-e mondani: tudom, kiben hiszek? De nem a káté szövegére vagy valamilyen más hitvallásra, kötött szövegre gondolok. Arra gondolok, amire Pál is gondolt: személyesen ismerem, megtapasztaltam, kicsoda Ő, és ezt meg is tudom fogalmazni, ezt vállalom. Pál számára Jézus Isten élő Fia, Az, Aki eljött a mennyből, életét adta bűneinkért, de harmadnapon a halottaiból feltámadt. Pál megtapasztalta, hogy Jézus él. Találkozott Vele, és napról napra beszélget is Vele.

Vannak olyanok, akik nem elfordultak az apostoltól, hanem vállalták őt, bilincseivel együtt. Akik elfordultak, úgy gondolkodhattak, ha Jézus él, akkor nem engedheti, hogy szolgája fogságba, bilincsek közé kerüljön. Keresztelő Jánost is megviselte, amikor nem ment Jézus kiszabadítani Heródes börtönéből. A kereszt alatt állók pedig ahhoz kötötték hitüket, hogy Jézus leszáll-e a keresztről. De vannak, akik tudják, hogy a hit nem jelenti a nehézségek elkerülését, van, amikor börtönön vezet keresztül az út, mert ott is égni kell a bizonyságtétel lámpásának. Ne lázadjunk a nehézségek idején sem, mert ott is vannak emberek, akiknek az ige világosságára van szükségük.

Az is figyelemre méltó, hogy rádöbbentek az első gyülekezetek tagjai a kapcsolattartás fontosságára. Odafigyeltek a másikra. Onéziforosz például, amikor Rómában járt, megkereste az apostolt, és így erősödtek egymás hite által.

De otthon is szolgált, Efézusban is végezte, amit rábízott az Úr. Meglátta, hogy az evangélium szolgálata, a jó hír továbbadása nem csupán Pál és a hivatalos szolgálók feladata, hanem minden hívőé. Hiszen, aki kapott jót az Úrtól, elmondja mindenki számára, megosztja másokkal, hogy ők is megismerjék a drága hírt, Isten kegyelmét. Aki kapott áldást az Úrtól, adja tovább, osszuk meg, mert ez jó megosztás. Jó hírre, örömüzenetre mindenkinek szüksége van. Ez a hír pedig így hangzik: Isten szeret téged!

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.