Á
|
mósz neve
teherhordót jelent, Júdából származik (Ám 1,1-15). Egyszerű ember,
állattartással és növénytermesztéssel foglalkozik. Innen hívja el az Úr
prófétává. Nem volt ez könnyű feladat, mert nem járt prófétaiskolába, őt a munkájából
szólítja ki az Úr. Ezt azonban egész életében éreztetik vele. Nem akarják
elfogadni üzenetét Isten szavaként. Azonban az Úr mellette van, erőssé és a
feladatra alkalmassá teszi. Olyan jó látni, hogy az Úr az élet különféle
területeiről hív el magának eszközöket. Onnan is, ahonnan mi nem gondolnánk, ahonnan mi nem választanánk. Isten
nem fél egy tehénpásztorra bízni az üzenetet.
Ámósznak sem lehetett könnyű feldolgozni mindezt, nem vágyott ő
prófétaságra, élete végéig a saját gazdaságában kívánt dolgozni. Azonban
Istennek terve van az életével, az ige terhét helyezi vállaira. Jó látni, hogy ez az egyszerű ember nem mond
nemet, nem fél és nem tiltakozik, hanem vállalja Isten akaratát. Mondhatná,
menjen más, menjenek a képzettebbek, nem értek a beszédhez, de ő nem mond
semmit, csak megy. Bár mi is tudnánk mindig így menni, így engedelmeskedni.
Ebben az időszakban még mindkét királyság fennáll. Júdában Uzzijjá
uralkodik, aki azt tette, amit jónak lát az Úr. Az északi országrészben második Jeroboám a király, aki pedig azt tette,
amit rossznak lát az Úr.
Küldetése Izráelnek, tehát az északi országrésznek szól, így tehát még
nehezebb a feladata, hiszen az északiak nem szeretik, ha a déliek beleszólnak a
dolgaikba. Különösen azt nem, ha valaki úgy lép fel, hogy őt az Úr küldte. Az
ott lévő hamis próféták mindjárt támadni fogják, mondván, ők ugyanolyan
próféták.
A szerző megemlíti még, hogy két évvel a földrengés előtt. Ez azt jelzi,
nem volt sűrűn rengés, és azt is, hogy ez erős lehetett, mert emlékeznek rá.
Megmaradt ez a katasztrófa az emberekben. Az ilyen események nyomot hagynak az
emberekben, erről évek múltán is beszélnek. És ezt felhasználja az Úr is, jelez általa, azt üzeni, térjenek meg,
mert őket is érheti katasztrófa, ítélet. Amikor túlságosan biztonságban érezzük
magunkat, az Úr jelez: ne magadban bízz, ne is a tudásodban, hanem egyedül
Bennem.
Így szól az Úr, kezdi a próféta, és jó, hogy szól az Úr, még ha ítéletes
is, amit mond. Mert ha nem szól az Úr, az mindennél rosszabb. Nincs ahhoz fogható,
amikor bezárul az ég. Azonban mi tudjuk, hogy most Jézusért nyitva van a menny
kapuja. Őáltala léphetünk be oda és léphetünk kapcsolatba az Atyával. Mi bátran
szólhatunk, kiálthatunk és segítségül hívhatjuk az Úr nevét. Mert ha a bűnös
kiált, az Úr meghallgatja őt.
Az Izráelt és Júdát körülvevő népek felé hangzik az Úr szava. Isten
megítéli őket, mégpedig a néphez való viszonyuk alapján. Isten előtt nem az számít,
milyen nagy tetteket visznek végbe, milyen sikereket érnek el, hanem az, hogyan
bánnak az Övéivel. Ma is Isten számára
az a fontos, hogyan viszonyulunk népéhez, és hogyan viszonyul egyik ember a
másikhoz. Amíg ellenségesek vagyunk egymással, és a gyűlölet vezérel, Istent
nem hatja meg a technikánk, a tudásunk, műveltségünk. Ő mindig azt nézi, milyen
emberek vagyunk, miképpen bánunk egymással.
Ezek a népek visszaéltek helyzetükkel, kiszolgáltatták az Úr népét, mert
erőszakoskodtak velük szemben. Azonban amíg szól az Úr, van lehetőség a
bűnbánatra és a hozzáállás megváltoztatására. Mert az Úr a szívünket keresi és
kéri, arra vár, hogy végre igéjéhez szabjuk tetteinket.
A Timóteushoz írt levél a pásztori levelek közé tartozik (1Tim 1,1-11). Pásztori, mert
a közvetlen címzettek gyülekezetek vezetői, de rajtuk keresztül szól az egész
közösségnek is. Timóteus fiatal követője az Úr Jézusnak, és munkatársa az
apostolnak. Efézusba kapott megbízást, mert Pál bízik benne, tudja, hogy meg
fogja oldani a rábízott feladatot. Jó látni, ahogyan Pál bízik a fiatalokban,
számít rájuk, fontos szerepet szán nekik a gyülekezetek pásztorolásában.
Timóteus hitben fia Pálnak, mert az ő szolgálata által fogadta szívébe az
Urat. A második missziói út során ismét felkereste az apostol a fiú
szülőfaluját, Lisztrát. Már az első út során is megfordult itt, ám mostanra ért
meg a fiúban, hogy Jézust akarja szolgálni. Örömmel vállalja a Pál melletti
tanulóéveket. Így most már hitben fia. Érdemes itt megállni, mert ugye Pálnak
nem volt családja, de az Úr adott neki fiút, kárpótolta őt. És Timóteus nagy ajándék volt Pál számára,
még ha volt vele is probléma, mert probléma mindenkivel, még a hívő gyermekkel,
az Úrtól kapott fiúval is van. Pál apostol életében valósággá vált mindaz, amit
az Úr Jézus Péternek mondott: „Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta
házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit
énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat
és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a
jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-30). Az Úr ígéretei tiszták, és valóra válnak, ha hittel fogadjuk őket. Pál rábízta magát az Úrra, elfogadta, hogy
nem kap házastársat, mindent vállalt az Úrért, és kapott hit által egy
fiút. Merjük mi is így Jézusra bízni
magunkat, és akkor a mi életünkben is teljesedni fognak az ígéretek. Mert az
odaszánt, a teljesen átadott és Tőle függő életek tapasztalják meg mindezt.
Timóteus feladata a tévelygők visszasegítése az élő hit útjára. Neki kell
meggyőzni az embereket, hogy Krisztus mindenre elég, Mellette másra nincs
szükség. Másrészt azt is képviselni kell, hogy az Úr nem osztozik senkivel a
szívünkön, Ő az egész lényünket kéri.
A képmutatás nélküli hitet emeli ki az apostol, mert ettől némelyek
elfordultak. Nem mindenki fordult el, de
voltak, akik igen, és Pál róluk sem akar lemondani. A képmutatás nélküli hit a valóságban is az, aminek látszik. De vajon az én hitem is az, aminek látszik?
Mert gyakran mások vagyunk, mint aminek látszunk. Mert ugye az istentiszteleten
mindenki hívőnek látszik, de a mindennapi életben is így van ez? A gondok, bajok, problémák között is látszik,
hogy az Úr tanítványai vagyunk? Krisztusi megoldásokat alkalmazunk, vagy a
világhoz igazodunk? Urunk könyörüljön, hogy mindig úgy éljünk, hogy mások előtt
is vonzóvá legyen a hitünk.
AMIT SZÍVÜNK ESDVE KÉR
1.
Amit szívünk esdve kér,
Földi kincsnél többet ér.
Mind mulandó és üres,
Amit a világ keres.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
2.
Ne a test legyen urunk,
Kit követni indulunk,
Lelked szóljon csak velünk,
Mert mi Őrá figyelünk.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
3.
Tartsd kezedbe’, hű Urunk,
Amit mondunk, gondolunk;
S míg szemünk csak Rád tekint,
Hűn igazgasd tetteink!
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
4.
Lelkedet reánk kitöltsd,
Érjen így a jó gyümölcs;
Lássa mindaz, aki él,
Életünk, hogy mit beszél.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
5.
Ó, mi áldás, kegyelem
Benned élni szüntelen,
Eszközöd gyanánt, Uram,
Függni Tőled untalan!
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése