A
|
próféta igehirdetésére megjött a reakció. Bétel
papja megharagudott rá és bepanaszolta a királynál (Ám 7,10-17). Bétel a
bálványimádás fellegvára, itt már nem az Úrhoz fordulnak, nem Őt hívják
segítségül. Bételben már nem az Úr szava a fontos, hanem a kultusz. A papok nem
Istenre figyelnek, nem azt keresik, mit mond az Úr a számunkra, hanem eleget tesznek
a király akaratának, hiszen ők a királyi kultusz fizetett alkalmazottai. Azt
teszik, amit a király elvár, mert ők ebből élnek.
Hogyan tekintek a hitemre? Csak egy kultusz az számomra, aminek
rendszeresen eleget teszek, vagy az élet forrása, ahová mindennap oda kell
járulnom, mert ott töltődök fel? A forrás vize oltja el a szomjam. Jó, ha így jövök, ha ott a vágy bennem,
szeretném minél jobban megismerni az én Uramat, Jézust. Ez fontos, mert a hit akkor válik jelentőssé
számunkra, ha kapcsolattá alakul. Tehát nem egy kultusz, hanem élő kapcsolat Megváltómmal, Aki életét adta értem.
A pap reakciója nagyon elszomorító, mert nem úgy fogadja, mint Isten
szavát. Nincs benne bűnbánat, meg sem fordul a fejében, hogy ezt az üzenetet
komolyan kellene venni. Szerinte minden rendben van, a prófétával van egyedül
probléma. Nem lehet tűrni a beszédét, mert ítéletet, pusztulást hirdet. A prófétától akarják védeni az ország
népét. Benne van ebben a féltékenység
is, ott ő a pap, ne hirdessen itt más igét. Én tudom a dolgom, ezt tanultam,
ezért fizetnek, itt minden a legnagyobb rendben van. Hányszor mi is
megsértődünk az igehirdetőkre, miért beszélnek úgy, ahogyan. Azt kérdezzük,
miért azt hirdetik, és nem látjuk, hogy az Úr szól általuk.
Ámószt elküldi a pap, és megtiltja neki, hogy prófétáljon. Úgy gondolja Amacjá, az az ő területe, ott
csak neki van joga működni. Azonban senki nem sajátíthatja ki az embereket,
akit az Úr küld, annak joga van mindenütt bizonyságot tenni. Amacjá azt
gondolja, hogy Ámósz is megélhetési próféta, de ő nem ebből él. Neki nem a
megélhetése, hanem az élete függ a prófétálástól. Mert neki az Úr szava és az
annak való engedelmesség életet jelent. Őt nem fizeti meg senki, mégis megy és viszi az üzenetet. A megélhetési próféta csak addig az, amíg
megfizetik, amíg meg tud belőle élni. Mihelyst veszélybe kerül a jóléte, keres
más foglalkozást.
Ámósz csodálatos vallomást tesz. Nem fél elmondani, kicsoda ő. Nincs
kisebbrendűségi érzése, nem szégyelli a földet, ahonnan származik, sem a
foglalkozását. Vállalja, hogy nem az
értelmiség közé tartozik, vállalja az egyszerű életet. Elismeri, hogy nem
tanulta a prófétaságot, de megvallja, hogy elhívta az Úr. És ez a lényeg, mert
ezt nem mondhatja el mindenki. Ő végezte a fügetermesztést és az állattartást,
de egyszer csak megszólította az Úr, elhívta, és ő meghallotta a hívást, és
engedelmeskedett neki. Pedig könnyebb lett volna maradni a földnél, mint elindulni az Úrtól kapott teherrel.
De Ő engedelmeskedett, nem a könnyebbet választotta. Hogy vagyok én? Átéltem, hogy elhívott az Úr?
Azért vagyok ott, ahol, mert halottam az Úr elhívását? Elhívás nélkül csak
megélhetési próféta vagyok. Ámósz nem
iskolapadban nyerte el az elhívását, hanem a földjén, a munkavégzés közben. Mit
jelent ez? Talán azt, hogy ő már egyszerű fügetermesztő emberként figyelt az Úr
szavára. Az volt számára a fontos, mit mond az Úr. És amikor megértette,
elindult és továbbadta a rábízott üzenetet. Így azután nem lehet neki megtiltani a prófétálást. Nem tilthatja meg senki, hogy szóljon, mert
az Úr azt mondta, hogy eredj és prófétálj. És ha az Úr szól, akkor azt senki
nem módosíthatja, mert az Úr szava mindenekfelett való. Azt is látjuk, hogy
Ámósz számára az igével való foglalkozás nem kötelező program, belső tűz hajtja, és ennek tesz eleget. Számára az Úr szava táplálék. Ámószt Bétel papja
eltiltja, de ő nem ijed meg, nem enged neki, hanem számára is elmondja Isten
személyes üzenetét. Hányszor megijedünk, ha egy fontos, képzettebb személy
kritizál, eltilt, azonban soha ne másokra, hanem mindig az Elhívóra figyeljünk.
Tekintsünk most úgy az előttünk lévő szakaszra, mint a tükörbe, nézzük
meg, mit mutat, és vegyük komolyan a látottakat (1Tim 4,12-16). Mit mutat rólam
az ige, hogyan látja az életem az Úr? Hogyan látja a bennem lévő kegyelmi
ajándékot? Nem hanyagolom el azt, amit Tőle kaptam? Pál azt kéri Timóteustól, ne hanyagolja el a
kapott kegyelmi ajándékot, vagyis törődjön vele, használja. Mire helyezzük a hangsúlyt, mire fordítunk
sok időt? Az Úrtól kapott feladatainkra, vagy egészen másra? Bizony, minket is
megkísért, hogy a mindennapi rohanásban elhanyagoljuk Urunkat. Már nem Ő lesz
az első, nem azt figyeljük, mit akar velünk, hanem a saját terveink, vágyaink
megvalósítása visz előre. De most azt kéri, figyeljünk oda ajándékunkra, mert
azért kaptuk, hogy törődjünk vele, és használjunk általa.
Elmondja, mivel foglalkozzon: az ige olvasásával, illetve felolvasásával.
Akkor nem volt mindenkinek Bibliája, a gyülekezetben olvasták fel az Ószövetség
igéit és a már meglévő újszövetségi iratokat. Fontos, hogy hallják az igét,
hogy általa megismerjék, mit mond számukra az Úr. Ma is ez a központi feladat, hirdetni az
igét. Mert az igét semmi nem pótolja. Lehet sokféle program a gyülekezetben, de
az életet az ige közvetíti. Az igében van Istennek embereket megszólító és
újjáformáló hatalma. Ezért az igét mindenkinek meg kell ismerni, mert általa
szól hozzánk az Úr. A mai tanítványok feladata az ige megismertetése, úgy is,
hogy ők rendszeresen olvassák, megélik, és úgy is, hogy a Szentírást mint
problémamegoldó eszközt kínálják. Mert az ige által sok mindent elvégez
szívünkben és életünkben az Úr. Az ige a legjobb orvosság minden problémára.
ÍGY SZÓL MA TEHOZZÁD JÉZUS
1.
Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.
Így szól ma tehozzád Jézus: „Életem adtam érted”.
Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!
Még ma válaszolj, kezébe tedd le élted!
2.
Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!
Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!
Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.
Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése