N
|
egyedik
látomást is kap a próféta, az eddigiek nem jelentettek hallgatóik számára
semmit (Ám 8,1-14). Nem fogadták szívükbe az Úr szavát, és nem tértek vissza
Hozzá. Nem történt meg a kívánt
változás, mennek tovább a maguk útján. Ők úgy látják, jó az irány, fejlődik az
ország, szabad és boldog a nép. Isten
pedig egy kosár érett fügéhez hasonlítja őket. Az érett fügét leszedik, nem
marad tovább a fán. Így jár Izráel,
megérett az északi országrész az ítéletre, nincs több lehetőség, itt a nép. Megrendül a szívünk, amikor olvassuk ezeket a sorokat, elérte a vég népemet,
milyen fájdalommal mondja ezt az Úr, Ő nem ítéletet, pusztulást akart, hanem
életet, mert az Úr életpárti. Ő teremtette, minden a kezéből származik, és
alkotása fontos az Úrnak, de ők engedetlenek maradtak. Igen, mennyiszer kereste
őket Isten, küldte a prófétákat, és ők nem akarnak Rá hallgatni, nem akarják az
Úr törvényéhez igazítani az életüket. A kegyelmi idő egyszer letelik, vegyük
komolyan ezt a drága időszakot, halljuk meg Urunk szavát, ne engedjük, hogy
ennek a világnak hamis ragyogása elcsábítsa a szívünket. Isten ad időt a
fügefának, nem rajta múlik a végeredmény. Amikor a vincellér nem talált gyümölcsöt
három év után sem, még egy évet ad a fának a gazda, és mindent megtesz érte.
Isten nem türelmetlen, ad időt arra, hogy megismerjük és szolgáljuk Őt.
Többé nem bocsátok meg neki, mondja az Úr, ez az északi országrésznek
szól, de ne értsük félre, nem azt jelenti, hogy tehetnek, amit akarnak,
könyöröghetnek, és megváltoztathatják az életüket, akkor sem bocsát meg az
Úr. Azt jelzi ez, hogy Izráel nem kér
bocsánatot, nem látja magát bűnösnek, így nincs bűnbánat a szívében. Ha nem
kérnek bocsánatot, nem lehet megbocsátani. Másrészt most már olyan mélyre
jutottak, hogy nem lesz lehetőségük bocsánatkérésre. Ma még az Úr Jézus vár
bennünket, várja, hogy alázattal és bűnbánattal jöjjünk; élünk-e a
lehetőséggel? Éljünk a bűnbánat és az
újrakezdés lehetőségével. Számunkra még szól az ígéret: „Ha megvalljuk
bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden
gonoszságtól” (1Jn 1,9). Igen, mi még megvallhatjuk bűneinket, még
segítségül hívhatjuk Őt. Legyen ez a mai nap az Úr segítségül hívásának a
napja, de ne csak akkor hívjuk, ha valamilyen problémában elakadtunk, ha nem
tudunk továbblépni, hanem hívjuk Őt, mert meg akarjuk ismerni, mert Rá
vágyakozunk. Hívjuk Őt, azért, hogy beszélgessünk Vele, hogy kapcsolatban
legyünk Vele. Mert Ő az egyetlen, Akire mindig számíthatunk. Ő mindenkor
megközelíthető, és mindig jelen van.
Azonban Izráelt ezek a lehetőségek nem érdekelték, egy dolog
foglalkoztatta őket, csak a haszon, az anyagi előnyök. Mindent megtettek a több pénzért, még mások
becsapására is készek voltak. Nem törődtek mások érdekeivel, csak a
sajátjaikkal. Mi van a szívünkben? Mi az, ami érdekel? Engem is csak a pénz, a
munka? Van-e valami más, ami kitölti az életemet? Isten nem elsősorban munkára,
hanem kapcsolatra teremtett minket. Élő, személyes kapcsolatra Vele és
egymással. Izráel ezt elutasította, mi azonban kiépíthetjük ismét Jézus
kegyelme által ezt a kapcsolatot.
Van azonban még mindig ígéret, mert az Úr mindig biztosít lehetőséget, és
mindig látja, hogy egyszer csak lesznek, akik rádöbbennek, ez így nincs rendjén.
Lesznek, akiknek a szívében szomjúság és éhség keletkezik. Csodás ígéret,
csodás látomás ez, és pünkösd után sok minden beteljesedett ebből, amikor az
egész akkor lakott földön megismerték az evangéliumot. Kérjük Urunkat,
teljesítse be most ezt az ígéretet, adjon éhséget a szívekbe, adja, hogy az
igére szomjazzanak az emberek. Akkor szomjazunk az igére, amikor kitikkadunk a
világ kínálatától, amikor végre rádöbbenünk, hogy lényünk szomjúságát semmi nem
tudja eloltani, csak egyedül az ige. Jöjj szomjazó szíveddel az élet vizéhez,
mert ez újít meg. Jöjj, mert az élő víz soha nem fogy el, az élet vizének
folyója soha nem apad ki, jöjj és igyál, jöjj és egyél az élet kenyeréből.
Addig jöjj, amíg megtalálható a kenyér és a víz. Mennyi minden után futunk, ami
nem táplálék, most induljunk el az Úr felé, mert Ő táplálékot kínál. Aki abból
a vízből iszik, amit Ő kínál, az nem szomjazik meg soha.
A gyülekezet életének rendjét vázolja fel az apostol (1Tim 5,1-16).
Timóteus úgy tekintsen mindenkire, mint testvérre, de oda kell figyelnie az
életkorra. Testvér, de ha idősebb, úgy szólítsa meg, mint apját, tisztelettel
és alázattal. A testvéri kapcsolat, az
élő hit nem mossa el ezeket a különbségeket. Fontos, hogy a nők felé is ilyen
alázattal viseltessen, úgy szólítsa meg az idősebbet, mintha az anyjához
szólna. Ez ma is fontos, a hit nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak az idősebb
testvérekkel pajtásokká válnak. A hit
útján is érvényes az alázat.
Efézusban kialakult az özvegyek körülötti szolgálat, ám oda kell figyelni
rá, mert vannak, akik visszaélnek vele. Minden tehertől szabadulni akarnak, és át akarják hárítani azokat a
gyülekezetre. Azonban csak azokról kell gondoskodniuk, akik valóban özvegyek,
akiknek nincs senkijük, és akik betöltötték a hatvanadik életévüket. Amíg van
mellettük valaki, amíg egyedül is fenn tudják tartani magukat, addig a
gyülekezet nem köteles eltartani őket. Nekünk is oda kell figyelni, hogy senki
ne éljen vissza a hívő emberek, a gyülekezet gondoskodásával, szeretetével. Mert elsősorban az a cél, hogy minden hitre
jutott ember önállóan éljen tovább. Mindenkinek vállalni kell a saját életéért
a felelősséget.
Úgy gondolom, nemcsak a Pál korabeli embereknek, hanem nekünk is meg kell
tanulni a saját családunkról való gondoskodást. Ma olyan könnyen áthárítják
ezt az emberek másra. Majd ellátja az
időseket az állam vagy az egyház, mi pedig magunkkal törődünk. Pál szerint ez
az első lecke, erre kell figyelni, nekünk kell gondoskodni szüleinkről,
családunkról, ez mindenkinek a saját feladata. Ne csak az egyéni érdekre figyeljünk, hanem a
közösségire is.
Hányan kiégnek, mire eljutnak az időskorra, nem látnak értelmet és célt
maguk előtt, belekeserednek az egyedüllétbe. Az apostol rámutat, aki egyedül maradt, az Istenben reménykedik. Az
egyedül élő embernek több ideje van Istenre, könnyebb csöndben lennie, éljünk
ezzel a lehetőséggel. Az egyedüllétet megoszthatjuk az Úrral, beszélgethetünk
Vele, és igéjén keresztül átéljük jelenlétét. Az Úr jelenléte meggazdagít. Van
értelme az egyedül töltött óráknak is, Vele tölthetjük, egyre többet az Úrral
lehetünk, kereshetjük akaratát, majd a Tőle kapott kincset vihetjük azoknak,
akik még nem jutottak el ide. És ez már szolgálat - ha elmondom másoknak, amit
az Úrtól kaptam, az szolgálat. Vigyük magunkkal és osszuk meg másokkal, amit
Tőle nyertünk csöndességünkben, mert nemcsak én vagyok egyedül, nemcsak énrám
tör rám a magány vagy a honvágy, hanem másokra is. Vegyük észre a másik szenvedőt, és osszuk meg
vele az Úrtól kapott áldást. Gyakran az is sokat jelent, ha meghallgatjuk a
másikat és elmondjuk, mi is voltunk úgy, de az Úr átsegített a hullámvölgyön.
Mert Ő a völgyekben is velünk van (Zsolt 23,4).
JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ
1.
Jöjj el az élet vizéhez,
Nélküle szomjas a szív!
Átok alól szabadulsz itt,
Hű Urad Ő, aki hív.
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!
2.
Jöjj újulásra, e vízben
Új a hit és szeretet.
Eltűnik itt, ami régi,
S kezded az új életet.
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!
3.
Jöjj hát az élet vizéhez,
Jézus kínálja neked,
S árad az élet belőled,
Kútfeje lesz a szíved!
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése