N
|
agy a
szárazság, egyre nehezebb az élet, pusztul az állatvilág, a természet (Jóel
2,1-11). Egyre kevesebb az élelmiszertartalék, az állatvilág is Istenhez
sóhajt, tudja, Kihez kell fordulni, Ki oldhatja meg ezt a helyzetet.
Kiszáradtak a folyók is, minden szenved, de nem látunk Istenhez való fordulást.
Nem tapasztaljuk, hogy kiáltanának. Inkább máshová mennek, legelőket keresnek,
ahelyett, hogy bűnbánatot tartva kérnék az Úr segítségét.
Miért is van ez így? Mert nem ismerik fel, hogy Isten jelez, Ő keresi a
szívüket. Megmagyarázzák a dolgokat, ahelyett, hogy észrevennék Isten ítéletét.
De vajon mi látunk-e, hallunk-e? Meglátjuk-e, hogy az a sok változás, ami
körülvesz, a természeti katasztrófák sokasága nem véletlen, hanem az Isten
jelez általuk. Jelzi: ahogy élünk, annak következménye van. Az önző,
kizsákmányoló életmód visszaüt, mégsem akarjuk meghallani az Úr hívó szavát. Ha
nem hallják meg az Úr szavát, és nem engednek neki, jön az Úr napja, jön
ítéletes esemény.
Mindez azt jelenti, hamis reménységet táplál, aki azt gondolja, hogy minden
megoldódik bűnbánat nélkül. A tüzeket eloltják, és majd megérkezik az eső is. A
próféta rámutat, nem fognak a dolgok maguktól megoldódni. Ha nem tartunk
bűnbánatot, és nem kezdjük el őszintén keresni az Urat, az élet nem fog
megjavulni, hanem inkább egyre rosszabb lesz minden. Isten az, Aki helyreállít,
és amíg nem hívjuk segítségül, igazán nem változnak meg a dolgok.
Közel van az Úr napja, reszkessen az ország minden lakója - ezzel jelzi, hogy mivel nem fordultak el a
bálványoktól, tovább tart a sáskajárás. Ami megmaradt, azt elpusztítják a
sáskák. Tovább nehezedik a helyzet, ezt sem fogják tudni sem elkerülni, sem
megoldani. Mindezek az ítéletes dolgok
alázatra akarnak elsegíteni, végre mondjuk ki: nem bírok vele, nem vagyok
isten, csak ember, és szükségem van az Úr segítségére. Olyan nehezen akarjuk ezt
kimondani, mindig áltatjuk magunkat, azt képzeljük, majd mi bírunk a természet
erőivel, de nem így van. És nem is kellene nekünk küzdeni, elég volna az Úrhoz
fordulni és engedelmeskedni az igének.
Nekünk is meg kell látni, hogy közeledik az Úr napja, tehát ne az emberben, a
tudományban és a technikában bízzunk, és ne a megjavulásban. De arra se
építsünk, hogy minden rendben, Isten nem ítél meg. Igen megítéli a bűnt, most még lehetőséget kínál arra, hogy keressük
Őt. A keresztről szóló beszéd még mindig hangzik, komolyan vehetjük. De ha nem
térünk vissza Hozzá, eljön az ítélet napja.
Pál apostol rámutatott még: aki fut, úgy fut, hogy nem bizonytalan előtte
a cél (1Kor 10,1-13). Tudja és látja, hogy van cél. Végig ezt tartja szem előtt. Ha a futó
leveszi tekintetét a célról, és az útvonal melletti látványban gyönyörködik,
lemarad. Bizony, az ördög sok látványosságot állít a futópálya mellé, így akarja
elvonni figyelmünket Isten országáról, a szolgálatról, a Neki való életről. Azt
szeretné, ha a látványosságokkal foglalkoznánk, ha ott lenne a szívünkben: én
is azt akarom, ami másnak van, én is olyan szeretnék lenni, mint azok, akik nem
futnak. A pihenés, a feltöltődés csak a célba érkezés után következik. A futó
sem marad ki semmiből, de csak a célba érkezés után étkezhet, ihat, pihenhet. Bizony, gyakran nem a célra nézünk, csábítanak a világ dolgai, elvonja a figyelmünket a
sok csillogás, a gondok, a megélhetés és sok egyéb. Azonban, aki mindvégig
kitart és Jézusra figyel, célba ér.
Az apostol figyelmezteti is a hívőket, aki áll, vigyázzon, hogy el ne
essen. Könnyen el lehet bukni. Aki azt gondolja, elég erős, az könnyen eleshet.
Mert rá vagyunk utalva Krisztusra. Nélküle semmit sem cselekedhetünk. Ő a
szőlőtő, mi a szőlővesszők, és csak akkor termünk gyümölcsöt, ha megmaradunk
Őbenne.
A pusztai vándorlás idejéből hozza a példát Pál. Rámutat: mindnyájan
Izráel népéhez tartoztak, átélték az Egyiptomból való szabadulást, mégsem lelte
mindegyikükben kedvét Isten. Miért? Mert
nagyon hamar bálványimádók lettek, vissza akartak térni a rabszolgaságba, mert
az jobbnak tűnt, mint az Istennel való vándorlás.
Nem bíztak az Úrban, a Szabadítóban. Egyiptomból kiszabadította őket, de
úgy gondolták, gondoskodni már képtelen róluk. Ezért zúgolódtak, másrészt csábította őket a világ, jobban mondva, a
magukkal hozott múlt. Az egyiptomi életforma kísértette meg őket, tánc és
mulatság után vágytak, ezzel volt telve a szívük. Mintha magunkat látnánk, a mai
embert és egyházat. Falunapokhoz hasonló rendezvények, ahol az elsődleges
szempont, hogy jól érezzük magunkat. Kevésbe fontos már az Úr. Nem igazán érte
megyünk egy alkalomra, és az igére se igazán szomjazunk. Egy egész napos
programból csak egy kis szeletke jut az Úrra, az igére.
Igénk hangsúlyozza: Isten hűséges. Enged próbákat, nem kerül el a
kísértés sem, de mindez edzi a hitünket. Ő ott van, ismer, tudja, milyen a tűrőképességünk,
és nem hagy erőn felül kísértetni. Mindig annyit enged, amennyit el tudunk
hordozni. Mindez megmutatja, hogy zúgolódunk, lázadunk, kesergünk, vagy mindent az
Úrra bízva, Őt dicsérve megyünk tovább. A próbák idején is biztosak lehetünk abban, hogy elkészítette az Úr a szabadulás útját. A szabadítás kész van, csak meg kell
látni. Figyeljünk felfelé, és akkor a csüggedés helyett bizalom lesz a
szívünkben, és hála az elkészített szabadításért.
HŰSÉGED VÉGTELEN
1.
Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten,
Elhat a mélybe s az egek fölé.
Irgalmad nem fogy a múló idővel.
Ki voltál, az maradsz mindörökké.
Hűséged végtelen, hűséged végtelen,
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányom pótolod hatalmas kézzel,
Hűséged végtelen, Uram, hozzám!
2.
A tél, a nyár, az ősz, a feslő tavasz,
A nap, a hold s a nagy csillagsereg
Ezt zengi szüntelen együttes karban:
Te vagy az irgalom, a szeretet.
Hűséged végtelen, hűséged végtelen,
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányom pótolod hatalmas kézzel,
Hűséged végtelen, Uram, hozzám!
3.
Eltörlöd bűnömet, béke vesz körül,
Velem vagy, s lényed úgy megvidámít,
Erőt adsz mára, a holnapra reményt.
Áldásod ontja rám bő árjait.
Hűséged végtelen, hűséged végtelen,
Mindennap új áldás árad reám.
Hiányom pótolod hatalmas kézzel,
Hűséged végtelen, Uram, hozzám!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése