A
|
babiloni fogságból való hazatérés után vagyunk
(Hagg 1,1-15). Az első transzport tért haza, nekikezdtek a templom építésének,
ám amikor problémák keletkeztek, ellenséges erők szálltak velük szembe,
abbahagyták az építést. Másfél évtized
telt el a hazatérésük óta, és a templom még mindig romos állapotban volt. A
nehézségeket tapasztalva néhány év után felhagytak a templom
helyreállításával, és saját házaikat kezdték modernizálni, még kényelmesebbé,
hivalkodóbbá tenni. Egyre telt az idő, és a templom maradt romos állapotban, ha
valaki felvetette, nem kellene-e kijavítani, és beindítani az istentiszteletet,
az mondták, nem jött még el az ideje. Így nyugtatgatták magukat. Mindig valami másnak volt itt az ideje.
Mennyire jellemző ránk is, mindig minden fontosabb az Úr dolgainál. Valaminek mindig
itt van az ideje, amit tenni kell, amivel elfoglaljuk magunkat. Ma már az
időnket mindig valaki vagy valami más határozza meg. Tévéműsor, különféle sport- és kulturális
rendezvények, most ezeknek van itt az ideje, ezért az istentisztelet elmarad.
Mert mi maradjon el, ha nem a gyülekezeti alkalom? Mi ér rá, ha nem Isten? És
így lelkileg egyre sivárabbá válunk.
Az Úr azonban nem hagyja ezt a végtelenségig. Prófétát küld, aki által
szól hozzájuk. Mindig küld az Úr valakit, aki által megszólít, és rámutat: nem
jól van ez így. Isten nem hagyja, hogy valahol a sor végén kullogjon. Első akar
lenni az életünkben. Nagyon könnyen
felborul a sorrend, és Istent beelőzi valami más. Milyen az életsorrendünk? Mi
a legfontosabb nekünk?
Isten mindig jelez, eszköz a kezében az időjárás, a rossz termés, a
nehéz gazdasági helyzet. De kérdés, hogy észreveszik-e a vészjelzést, vagy figyelmen
kívül hagyják? Mert mindent meg lehet magyarázni. És hányszor így teszünk.
Minden mögött valamilyen természeti jelenséget látunk, és nem vesszük komolyan, hogy Isten szól hozzánk. Azért van a sok probléma, nehezebb a megélhetés, mert nem
hallgatnak az Úr szavára. Egyszóval nincs áldás a munkájukon, életükön. Sokat
fáradoznak kevés eredménnyel. Amikor Isten népét elragadja a munka, a kényelmes
élet utáni vágy, elmarad az áldás. Mindig megvan a következménye, amikor Isten
igéjétől eltérünk.
Az Úr üzeni, hogy fogjanak hozzá a templom újjáépítéséhez. Ne várjanak másra,
ne várják a támogatást, saját erőt fektessenek bele. Vágjanak fát, szállítsák a
helyszínre, dolgozzanak, és az Úr velük lesz. Legyen az Úr háza mindennél
fontosabb. Ahogyan a saját házukat önerőből felépítették, most úgy fogjanak az
Úr házának az építéséhez. Hányszor várunk mi is másokra, az ige azonban azt mondja, ne
várj másra, fogj hozzá! Igen, fogjunk hozzá mi épületeink rendbehozatalához, az
evangélium terjesztésének ügyéhez. Ne másra várjunk, ne mástól függjünk, hanem
bízzunk az Úrban.
Amíg az Úr munkáját végezzük, és a lélekmentéssel, életünk Istennel való
összhangba hozásával fáradozunk, az ígéret nekünk szól. Én veletek vagyok! Ez
az ígéret ad erőt, fogjunk hozzá az Úr háza, Isten országa építéséhez. Amíg az
evangéliumot hirdetjük, bírjuk az ígéretet, az Úr támogatását. Ha Ő velünk, ki
lehet ellenünk. Isten országának építése
nem függhet világi hatalmaktól, emberi ígéretektől, támogatástól. Isten
megadja mindazt, amire a gyülekezet építéséhez szükségünk van. Amikor hazafelé igyekszünk, az Urat keressük,
az nem pénzkérdés.
Az Úr szavára nekifogtak a munkának. Mennyit építettük a saját kényelmünket,
az Úr üzeni, fogjunk a munkának. Annak a
munkának, amit Ő bíz ránk. Eddig saját munkánk után néztünk, most fogjunk hozzá
az evangélium ügyéhez. Munkálkodjunk a lelkek mentésén.
A korinthusi gyülekezet érzékennyé vált a Jeruzsálemben élő hívők szenvedésére,
nyomorúságára, és gyűjtést szerveznek (1Kor 16,1-12). Ehhez ad útmutatást Pál. Jó
látni, hogy az első keresztyének a Lélek által összetartoznak. Nem akadály a távolság
sem. Tudnak egymásról, és készek segíteni. A hét első napja válik
istentiszteleti nappá. Ezen a napon adnak hálát az Úr feltámadásáért, és ekkor
gyűjtenek. Ki-ki önként teszi félre azt,
amit tud adni, amit segítésre szán. Olyan jó látni a Lélek munkáját, minden
belülről fakad, itt nincs kényszer, muszáj. A Krisztus iránti szeretet vezérli
őket. Nem másoktól, kormánytól, városi vezetőktől, polgári szervezetektől
várják a segítséget, hanem egymást segítik. Meglátják, hogy nekik kell segíteni.
Pál tervezi a korinthusi utat, szeretné meglátogatni őket, de Efézusban sokat
ígérő kapu nyílt előtte, és most ezen akar bemenni. Nem kapkod, hanem figyel
Jézusra, akkor megy, amikor az Úr indítja. Most az efézusi munka a fontos, ki kell használni a jó lehetőséget. Pál
soha nem máshol akar szolgálni, hanem mindig ott, ahol van, ahová az Úr állította. Mi mindig máshol akarunk tevékenykedni. Úgy
gondoljuk, máshol jobb, ott fogékonyabbak az igére. Az áldás mindig ott van, ahol az Úr. Ha Ő
küld, és engedelmeskedünk, annak meglesz az eredménye is. A kapukat mindig Ő
nyitja meg.
Azt is látnunk kell, hogy minél jobban megnyílik egy terület az evangélium
előtt, annál jobban megnövekszik az ellenfél is. Az ördög mindjárt aktivizálja magát. Nem
akarja, hogy hitre jussanak az emberek. Vallásosak lehetnek, csak Krisztus
követőivé ne váljanak. Ha másképp nem ér
célt, tévtanítások felé sodorja a hívőket. Az is benne van, hogy ahol élő hittel szolgálják az Urat, ahol hirdetik az
igét, ott nem nyugalmasabb lesz az élet, hanem még több küzdelem várható. Akkor
kezdődik az igazi harc, amikor Krisztust befogadjuk a szívünkbe. Amíg a bűnben
élünk, nincs sok gondja sátánnak. Ha valaki élő hitre jut, problémás személlyé
válik sátán számára. Mindent meg fog tenni a hívő ellen a gonosz. Az a célja,
hogy visszacsábítson. Lelohasztja a kezdeti lelkesedést, anyagi problémákat
kreál, békétlenséget szít a családtagok közt. Mindent megpróbál. De ez
természetes. Mi is fordítsunk ugyanennyi energiát az Úrral való kapcsolat
ápolására, a lelkekkel való foglalkozásra. Ne engedjünk a gonosznak, álljunk
neki ellen, és elfut. Mutassuk meg, hogy nem félünk, mert az Úr Jézus fogja a
kezünket, és Ő hatalmasabb.
MUNKÁRA FEL!
1.
Munkára fel, munkára fel!
Ki nézné tétlenül az aratást,
Míg mind körülte leng a dús kalász,
És sorba’ szól az Úr szolgáihoz:
„Menj és dolgozz, menj és dolgozz!”
2.
Munkára fel, munkára fel!
El gyáva kétség, hitvány félelem,
Szolgálhat itt bármely erőtelen,
A legkisebb is legnagyobb lehet.
Az Úr veled, az Úr veled!
3.
Munkára fel, munkára fel!
Nyugtot ne várj, amíg nem alkonyul,
Utadra esti árny míg nem borul,
S a tűnő fénnyel nem hangzik feléd:
Szolgám, elég, szolgám, elég!
4.
Munkára fel, munkára fel!
Munkád gyönyör, dicső a jutalmad;
Boldog, ki mindhalálig hív marad,
Mi mély öröm és béke várja őt
Az Úr előtt, az Úr előtt!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése