Kiálts Istenedhez!

J

ónás próféta személye megrendítő (Jón 1,1-16). Isten elhívta őt szolgálni - micsoda kegyelem. Nem magától értetődő az Úr prófétájának lenni, de Jónás az volt. Isten megszólította, elhívta, feladatot bízott rá. Az Úr megbízott benne, de ő mégsem engedelmeskedett, nem akarta azt tenni, amit Isten rábízott. Elcsendesedve kell végiggondolni, nem hasonlítunk-e Jónásra? Isten ma is szól, van terve velünk, el is mondja, de hányszor nem azt tesszük. Jónás nem egyedi eset volt. Ha kézbe vesszük a Szentírást, és beletekintünk, kiderül, mennyire nem vesszük mi sem komolyan az Úr szavát. Ha a tíz igét vagy a Hegyi beszédet vesszük, nyilvánvaló, mennyire nem engedelmeskedünk. Kimagyarázzuk az Úr szavait, és inkább a korszellemhez igazodunk, nem tartjuk vállalhatónak ma Jézus tanítását. Pedig élhető, vállalható Isten teljes igéje. Olyan útmutató, amely életre kalauzol. 

Ninivébe kell mennie, de ő oda nem akar menni. Megy ő szívesen az Úr szavával, szolgál ő gond nélkül, csak oda nem megy, ahová Isten küldi. Mindent megcsinál, csak azt nem, amivel megbízták. Az Úr azonban teljes engedelmességet vár. Nem lehet Őt megtéveszteni, mert nem az a lényeg, hogy valamit csináljunk, hanem az, hogy mindig azt tegyük, amit mond. Ha máshová indulunk, nem lesz áldás a munkánkon, akkor sem, ha minden jól alakul.

Jónás mindent jól elrendez, panasz nem lehet rá. Kifizeti a útiköltséget is, és megy, de ellenkező irányba. Mindig az irány a fontos. Merre tart életem hajója? Merre tart az egyház hajója? Nem mindig haladunk jó irányba. Vizsgáljuk meg: jó irányba haladunk-e?

Jónás az Úr elől menekül. Balga módon úgy gondolja, elmenekülhet Előle. Rosszul ismeri az Urat, mint ahogy ma is sokan rosszul ismerik. Leszűkítik hatalmát és lehetőségeit. Úgy gondolta, Tarsís már kiesik Isten hatóköréből, ott már nem lesz jelen. Elprédikálgat ő ott is, de nem oda küldte az Úr. És mit fog Tarsísban mondani, mert a Ninivébe szánt üzenet Tarsísban erőtelen lesz?

Mintha ma is lehetne tapasztalni ezt a mentalitást, én választom meg, hol fogok szolgálni, és nem oda indulok, ahová az Úr küld. Talán ezért erőtlen az életünk. Elszolgálgatunk, prédikálgatunk, máshol is, ott, ahol aktuálisnak gondoljuk, ahol a világ igényt tart ránk. Azonban kevés a hatóerő, az eredményesség. Kérjük Urunkat, mutassa meg, hol a helyünk, mi ma a feladatunk, és vállaljuk küldetésünket. A Szentlélek Pált kivitte a pogányok közé, és amerre járt, erővel szolgát. Felébredtek, megmozdultak emberek, megtapasztalták az Úr kegyelmét, üdvösségre jutottak. Ha oda megyünk, ahová az Úr küld, és engedünk a Lélek vezetésének, megtapasztalhatjuk a kegyelem munkáját. Az Úr ma is menteni akarja az embereket, és oda küld, ahol nagy a sötétség. Jónás nem akart a pogányok közé menni, de mi akarunk-e olyan területre menni, ahol még nem ismerik az evangéliumot? Akarunk-e oda menni, ahol még a bűn uralkodik?

Isten elől nem lehet elmenekülni. A tenger is az Ő felségterülete, szemei a hajó rejtett zugaiba is betekintenek. Nincs az életnek olyan területe, ahol ne lennénk Isten szemei előtt. A vihar is az Ő eszköze. Isten nem pusztítás céljából bocsátja a szelet a tengerre, hanem azért, hogy általa visszafordítsa a pusztulásba tartó prófétát. Mert ha Isten jelen van, akkor a vihar sem életveszélyes, de Nélküle a sima tenger is halálos hellyé változhat.

Jónás menekülésével más embereket is veszélybe sodort, ám ez a prófétát egyáltalán nem zavarja. Magába süppedt, csak a saját akarata számít, és közömbös mások életével szemben. Mennyire megkeményedett, és hányszor vagyunk így, csak a magunk dolgai számítanak, és csöppet sem érdekel, hogy tettünknek milyen következményei lesznek, ki hogyan fog miattunk szenvedni. Jónás menekül, és általa veszélybe sodor másokat. A menekülés mindig másokra veszélyt jelent. Ne menekülj, hanem kiálts az Úrhoz. Nincs az a háborgó vihar, az a reménytelennek látszó helyzet, ahol nem lehetne az Urat megtalálni. Bár meglátnánk, hogy Isten elől menekülni balgaság.

A menekülés, az Istentől való távolodás nyomában mindig felüti fejét a félelem, zűrzavar és tanácstalanság. Gyakran jó ötletek mögé bújik, de ezek sem megoldások. Nem segít a bálványok dicsőítése, az emberáldozat sem. Egyedül az Úrral való megbékélés vezet jó eredményre. Akkor szűnik meg életünk vihara, ha őszinte bűnbánattal borulunk le Isten elé. Vállaljuk azt, akik vagyunk, megvalljuk, hogy miattunk történt. Nem mások miatt, nem a politika, a körülmények, hanem az én engedetlenségem miatt. Nem hallgattam Istenre, Nélküle indultam útra, a magam útját jártam, azért történt mindez. Egyszer szembe kell nézni az életünkkel. Végre ki kell mondani: miattam történt. De most már nem menekülök, rábízom magam Istenre. Tegyük le az evezőinket, hagyjuk abba próbálkozásainkat, és kiáltsunk az Úrhoz. Kiálts ma! Kiálts most! Még nem késő. Magad nem tudsz egyenesbe kerülni, hívd segítségül Jézust!

Jónás akkor sem kiált az Úrhoz, amikor ezt javasolják neki. Meg van sértődve Istenre. De ezzel kárt okoz magának és a hajósoknak is. Dobd félre a sértődöttséget, és kiálts Istenedhez. Kérd Őt, avatkozzon közbe. Mert csak az Ő közbeavatkozása fordítja meg az eseményeket. Csak Isten ad igazi változást, a Jézusban való élő hit által. Aki nem néz szembe önmagával és Istennel, bárhová menjen is, viharba kerül. Ha másképp nem, belső viharai fognak valósággá válni. Azonban a vihar azt is üzeni, hogy Isten nem mondott le rólad.

Az egyházat egy testhez hasonlítja az apostol (1Kor 12,12-31). Egy test, amelynek az Úr Jézus a feje, a hívők pedig ennek a testnek a tagjai. Ennek a testnek sok tagja van, a tagok különfélék, de mindegyik fontos. Ahogyan a testünk tagjai összedolgoznak, nem tartja egyik tag fontosabbnak magát a másiknál, vagy nem látja magát kevesebbnek, mert ő nem fej, hanem láb. Így van Krisztus testében is. Minden tagnak megvan a maga feladata. Mindegyik tag értékes, ott, ahová a Gazda állította. Nemcsak az igehirdetői szolgálat képvisel értéket, hanem minden funkció, ami az egyházat, Krisztus testét gazdagítja, előbbre viszi.

A testben érzékenység van, észreveszi az egyik tag, ha a másik szenved vagy örül. De vajon így van-e? Észrevesszük-e egymást? Tudunk-e együttérezni egymással? Az Úr Jézus átérezte a Hozzá fordulók nyomorúságát, fájt Neki úgy látni a népet, mint pásztor nélkül való juhokat. Fáj Neki ma is mindaz, amit a bűn tönkretesz az emberben. Ő azért jött, mert a bűnösöket akarja megmenteni. Fájdalmat okoz az Úr Jézusnak a bűn útján járó emberek látványa. Azért ment a keresztre, hogy életre mentsen.

A tagok kölcsönösen gondoskodnak egymásról. Csodálatos: az első gyülekezetek valóban így éltek. Nem a világtól, állami szervektől várták a segítséget, a támogatást, hanem odafigyeltek egymásra, és segítettek, ha kellett. Ahol él az egyház, ott ma is megvalósul ez a gondoskodás. Ott ma is odafigyelnek egymásra a tagok. A Krisztusban elrejtett életek figyelnek így egymásra. Ők tudják, hogy az élet nem üzleti alapú. Isten népe között nem az számít, visszakapom-e, amit én a másiknak adok, amit egy másik közösségbe belefektetek. Minden kegyelemből történik. Az Úr önmagát adta oda értünk, nem nézte, mi mit adunk Neki, csak eljött és szolgát. Tegyen az Úr minket is ilyen szolgáló közösséggé.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát,

Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át!

Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei,

Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai,

Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani.

Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk;

Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy,

Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt;

Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.