Bűnbánattal, hittel

A

 kiindulási ponton van Jónás, ott, ahol Isten megszólította, ahonnan aztán elindult (Jón 3,1-10). A meneküléssel nincs egy lépéssel sem előbbre. Sok utat megtett, mégis ott tart, ahonnan elindult. Nincs előrehaladás életében. Szinte csak egy helyben járt. Van-e előrehaladás az életemben, a gyülekezet életében? Néha úgy tűnik, egy helyben topogunk.

Azonban nagy kegyelem, hogy a kiindulási ponton látjuk - onnan kezdheti újra, ahol elrontotta. Nem neki kellett visszafelé megtenni a távot, Isten magára vállalta az utazás költségeit. A hal oda szállította, ahová az Úr mondta. Onnan kell újrakezdeni, ahol nem engedelmeskedtünk. Azonban legyünk hálásak az újrakezdésért. Isten kegyelme ez, megadja, hogy újrakezdhetem, immár Vele.

A feladat most sem más, Ninivébe kell menni, és hirdetni, amit az Úr mond. Nem akart prédikálni, mégis kell, mert Isten fegyvere az igehirdetés. Azt kell mondani, amit ránk bíz az Úr. Az igehirdetés, nem magunk megvalósítása, hanem a megbízó üzenetének a kihirdetése. Az üzenetet úgy kell továbbítani, ahogy megkaptam.

Végre elindult Ninivébe, mert ez Istennek nagy városa. Bármit gondol róla Jónás, Ninive Isten városa, Ninive is az övé, és szereti. A bűnt nem, azt meg fogja büntetni, de ad lehetőséget a megtérésre. Isten küld a nagyvárosba, oda, ahol sokan élnek, és a sok a bűn is. Vinni kell az igét, az evangéliumot.

Megmelengeti a szívemet az, amit Istenről megtudunk ebben a könyvben: gyűlöli ugyan a bűnt, de szereti a bűnös embert. Nem a pusztítás vezérli. Nem úgy cselekszik, mint az ember, aki, ha valamelyik néppel problémája van, büntetőakciót tervez ellene. Nem gondol arra, hogy nem csupán a gonoszság kitervelője hal meg, hanem nagyon sok olyan ember, akik csak élni szeretnének, ha már életet kaptak Istentől. Köztük rengeteg gyermek, beteg és idős ember leli halálát. Isten ezt nem akarja, tudja, milyen sok ember él Ninivében, és Ő ezeket menteni akarja.

Elég kemény üzenetet mond a próféta, de az emberek nem az ítéletet, hanem a reményt, a lehetőséget hallják ki belőle, és ragadják meg. Hogyan hallgatom az igét? Mit hallok ki belőle? Mert hallhatták volna csak azt, hogy elpusztul Ninive, és akkor harag, gyűlölet és makacsság lett volna bennük. De ők azt hallották meg, hogy van negyven napunk a bűnbánatra, a megváltozásra és a változtatásra. Ebben benne van: elismerik, hogy ítéletre méltók, nem magyarázkodnak, hanem élnek a lehetőséggel. Halljuk ki mindig az igéből a változtatás lehetőségét. Isten mindig időben szól, még van lehetőség a megváltozásra, az újrakezdésre.

Ninive lakosai és királya őszinte és mély bűnbánatot tartottak. Hittek Istennek, ez kulcsa a történéseknek. Hittek Istennek! Hiszel-e Istennek? Hiszel-e mindannak, amit Isten az igében mond? Nem a prófétát látták, és nem is egy zsidót, aki ellenség, aki csak rosszat akar nekünk. Meglátták Jónás mögött Istent. Ez csodálatos, mert láthattak volna csak egy zsidót, akit nem kell komolyan venni. Sőt, hányszor olvastuk, amikor maguk a zsidók sem vették komolyan a prófétát, megharagudtak rá, és börtönbe vetették vagy kivégezték. Az Úr Jézust sem a pogányok adták halálra, hanem Isten népe. A niniveiek azonban alázatosan álltak Isten elé, nem követelőztek, bűnbánatot tartottak, a többit pedig Istenre bízták. Nem hiába bíztak Istenben, és vették komolyan a szavát, mert az Úr megbocsátott nekik. Nem vitte végbe Ninive felett az ítéletet. Nagy hatása van az őszinte, alázatos bűnbánó imának. Ez nemcsak szöveg volt, hanem valóság. Úgy is cselekedtek, ahogy megfogalmazták az imában. Levetették díszruháikat a vezetők - Isten előtt alázatos szívvel és külsővel lehet megjelenni. Ma hányan kiöltözve, ruházatukkal is hirdetve, hogy kik ők, állnak az Úr elé. Azonban Ninive királya és vezetői zsákruhát öltve álltak Isten elé, kifejezték: kevesek vagyunk. Az a probléma, hogy ma sokakból hiányzik ez az alázat, mi tartjuk magunkat valakinek, és nem alázzuk meg magunkat az Úr előtt. Pedig, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.

Törekedjetek a szeretetre, járjatok ezen a legkiválóbb úton (1Kor 14,1-25). Járjatok rajta, akkor is, ha néha értelmetlennek tűnik. De úgy járjatok rajta, ahogyan az Úr Jézus is járta. Nem csak akkor tett jót, amikor abból előnye származott. Nem azt nézte, megéri-e meggyógyítani a leprást, a bénát, a megszállottat, megvendégelni az ötezer embert. Nem arra figyelt, milyen lesz a médiája. Ma sokan csak akkor járják a szeretet útját, ha azt észreveszik, azt nagydobra verik, ha arról mindenki tud. Sokan adnak szegényeknek nagy összegeket úgy, hogy azt nem érzik meg, és közben mindenki róluk beszél, még az adományozással is pénzhez jutnak. Jézus azért, ahogy élt és amit tett, keresztet kapott. Az a baja a mai hívőknek, hogy nem mindig akarnak ezen az úton járni. Ha megéri, segítünk, ha nem éri meg, akkor nem segítünk. Pál azt kéri, törekedjünk a szeretetre, amely kész lehajolni a nyomorulthoz, és nem nézi, mibe kerül.

A gyülekezet épülését a hittel elmondott értelmes beszéd szolgálja. A prófétálás így erőteljesebb és áldásosabb, mint a nyelveken szólás. A cél: értsék Isten üzenetét. Ha nem értik, mit mond Isten, és nem ismerik meg az evangéliumot, nem lesz igazi eredménye az alkalomnak. A gyülekezetei alkalomnak mindig a gyülekezet építése a célja. Nem magamat, hanem Isten gyermekeit építem, őket segítem előrébb a keskeny úton.

Az is cél, hogy a még nem hívő érdeklődő, ha részt vesz az istentiszteleten, meglássa bűneit és Isten kegyelmét, és leboruljon az Úr előtt. Az istentisztelet rendjének is azt kell megerősíteni, hogy Isten köztünk van, és aki betér hozzánk, Vele találkozik. Isten pedig nem a zűrzavarnak, hanem a rendnek az Istene.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.