Jöjj, és lásd meg!

A

 bölcsesség Isten megismeréséből fakad, aki nem keresi Istent, nem veszi Őt komolyan, az emberi tudásra eljuthat ugyan, de az élet bölcsességét nem szerezheti meg (Péld 1,20-33). A bölcsesség Isten ajándéka, ami által az Ő jelenléte, Lelkének munkája érzékelhető. Isten Lelke megtanít Isten igéje szerint élni, ami valóban ajándék. Mert az Úr ismerete nélkül nem tudunk jól élni, a bölcsesség azt jelenti, hogy az életben a lehető legjobb döntéseket hozzuk, a jót választjuk. És pont erre vagyunk magunktól képtelenek. Azonban, aki ezt felismeri és az Úrhoz kiált, ahhoz az Úr betér. Nem véletlenül olvassuk a feltámadott Úr Jézus Krisztusról, hogy az ajtó előtt áll és zörget, és ha valaki meghallja, és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegy és vele vacsorál. Ha hívjuk, betér az Úr, mert Nélküle nem hívő a hívő és nem egyház az egyház. Ha Ő nincs jelen, nem vagyunk egyház, még ha annak tartjuk is magunkat.

Vannak, akik nem akarják a bölcsességet, ragaszkodnak az együgyűséghez, a világ szerinti élethez. Sok ember nem akarja Isten vezetését, nem akar Vele élő kapcsolatban lenni. De én akarok-e? Az Úr keres, hív, kínálja Lelkét és igéjét, elfogadom-e őket? Látom-e, hogy Isten Lelke nélkül üres vagyok, az ige nélkül pedig nincs tájékozódási képességem? Isten szava, a Szentírás nélkül nem tudjuk megállapítani, mi a jó, melyik a helyes irány. Sőt, az Úr kinyújtja felénk kezét. Miért? Mert segítségre van szükségünk. Egyedül képtelenek vagyunk talpra állni, szükségünk van egy biztonságot jelentő személyre, akire támaszkodhatunk. És ez a biztonság az Úr.  Isten kinyújtott keze, az Úr Jézus Krisztus, és Ő nyújtja a kezét a mélységekbe, a lelki-testi leprás, a megvetett és kitaszított felé is. Mindenkinek kínálja a segítséget, de vajon elfogadom-e? Ragadd meg még ma ezt a kinyújtott erős kezet, Ő megszabadít abból a szenvedélyből, amivel évek óta képtelen vagy leszámolni, erősen tart a kísértések, próbák, a világ támadása idején. Azért tudunk megmaradni, mert Ő erősen fogja jobb kezünket.

Az Úr megállapítja, hogy semmibe vették minden tanácsát, senki sem figyelt a kinyújtott kezére. Mindig Istenre hárítjuk a bennünket ért bajokért a felelősséget, igénk azonban visszamutat ránk. Arról beszél, hogy Isten kínálja a segítséget, de mi nem vesszük azt semmibe. Keményen hangzik, de vizsgáljuk meg saját életünket, nem igaz-e mindez ránk is? Semmibe vették minden tanácsomat - amikor olvassuk és hallgatjuk a Biblia szavait, nem teológiát kapunk csupán, hanem Isten mondja el a nekünk szánt tanácsait. Elmondja, miként kellene élni, szerinte mi lenne a helyes, de megfogadjuk-e, amit mond? Ha a második kőtábla igéit vesszük figyelembe, mennyire vezérelv ez a számunkra? De ott van a Hegyi Beszéd, amikor az Úr a megbocsátásról, az ellenség szeretetéről, a másik orca odafordításáról, az adásról beszél, komolyan vesszük? Szép aranymondásként tekintünk rájuk, vagy Isten tanácsaként, amit azért adott, hogy aszerint cselekedjünk? Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aszerint cselekedjetek! Követjük mindennap ezt a tanácsot?  

Az ige rámutat: életünknek megvannak a maga gyümölcsei, amit vet az ember, azt aratja, írja majd Pál apostol is. Ezért tanácsol az Úr, ezért ad lámpást a kezünkbe, mert ha a fényre figyelünk, jó gyümölcsöket termünk. Ha nem figyelünk rá, annak is meglesz az eredménye.

Keresztelő János bizonyságtételével, úgy látszik, nem tudtak mit kezdeni azok, akik hallották (Jn 1,35-51). Nem mozdul senki, nem megy Jézus felé senki. János megmutatta a fényt, de nem indul felé senki sem. Látod a világ Világosságát? Hallod a sok bizonyságtételt? Annyiszor elolvastad már a Bibliát, büszke is vagy rá, de mit jelent ez számodra? Hozott változást? Elindultál már Jézushoz? Vagy csak hallgatod az igét, és nem mozdulsz, mert nem is tudod, mit tegyél. Jézus hív, de vonz még a régi élet, a hírnév, a karrier, a vagyon, a világ. Senki nem mozdul, Jézus a nap végén maga megy el. 

Itt jelentkezik a kegyelem, másnap ismét arra járt Jézus, ismét megjelenik és lehetőséget kínál a döntésre, és most János két tanítványa mozdul, elindul Jézus után. Nem könnyű otthagyni a tanítójukat, de meglátják, hogy Jézus a nagyobb, Ő az Isten Báránya, és nekik Mellette a helyük. Ez a két ember Jézust választja. Maradhatnának János mellett is, de meglátják az idők jeleit, felismerik, hogy Jézusra vártak, és most lépnek.

Mennyi bizonyságtételt hallottunk, de elindultunk-e már Jézus után? Ha még nem, most még el lehet indulni. Olyan érdekes, Jézus nem szól, nem hívja őket, csak megjelenik, János bizonyságot tesz, és mindenkire rábízza a döntést. János körül sok ember van, vonzza őket a szókimondása, vadsága, a belőle áradó fenyegetés, de Jézus szelíd, Isten szeretete és megbocsátása sugárzik belőle, és ezzel nem tudnak mit kezdeni. A vad, a jól odamondogató hozzánk is közelebb áll. Mi is szeretjük megmondani a magunkét, követelni az igazunkat, János karaktere jobban illik hozzánk, de mégis Jézus a jó választás. Mert János a múlt, Ószövetség, Jézus az új, a kegyelem. Általa Isten átformálja a szívünket.

Csak ketten követik Jézust, csak két ember, aki miután meghallja, amit János mond, elindul. Őket vonzza Jézus Lénye. Ők meg akarják ismerni az Urat. Ezért vonz, hogy megismerjük. Ne csak információt gyűjtsünk Róla, hanem igyekezzünk megismerni Őt. Jézus elfogadja az érdeklődést, sőt, hívja, bátorítja őket. Minket is bátorít, jöjjetek, és meglátjátok. Ezt kell tenni, el kell indulni követni, és majd meglátom. Igen, ha követem, ha olvasom az evangéliumot, és figyelem Jézust, meg fogom látni, kicsoda Ő. És ha személyes kapcsolatba kerülök Vele, már nem is tudok élni Nélküle.

Ez a nap és az óra egész életükre nézve meghatározó volt. János idős korában is emlékszik, az időpontra is. Aki az Úrral valóságosan, megrendítően találkozik, akinek a lényéig hatol a szava, az soha nem felejti el azt a pillanatot. Azt nem lehet kitörölni, mert mélyen belénk ég. Az az ember magában tartani sem képes, el kell mondai. Így tett ez a két személy is. Azonnal elmondták, mégpedig a családban, a családtagnak. Megtaláltuk a Messiást! Hát ez nem bizonytalan beszéd, nézd meg bátyám, jókat mond ez az ember, hanem határozott bizonyságtétel. Megtaláltuk a Messiást, Ő az, Neked is látni kell, Rá van szükséged, és odaviszi Jézushoz. Vigyük oda Jézushoz környezetünk tagjait. De csak az tudja odavinni a másikat, aki határozottan vall, aki el tudja mondani, megtaláltam a Messiást, Jézus az. Ő az én Megváltó Uram.

Jézus elhívja Fülöpöt, ő pedig Nátánáélnek mondja el azt, amire jutott, megtaláltuk az ígéret beteljesedését,  a názáreti Jézusban. Nátánáél kételkedik ugyan, de így szólnak hozzá: Jöjj, és lásd meg! Nem győzködik, hanem hívják Jézushoz. Mindig a személyes megtapasztalás adja meg a döntő erőt. A Jézussal való találkozás győz meg arról, hogy követnem kell, hogy Ő az élet. Jöjj, és lásd meg magad, és dönts. Jöjj, olvasd az igét, szemléld Jézus életét, és lásd meg, Ő az igazán Ember, Ő Isten Fia. És ha ezt látod, kövesd Őt, mert életre, üdvösségre vezet.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.