Higgy az Úrnak!

A

 teremtés után szinte azonnal megjelenik valaki, aki mindazt, amit Isten jónak alkotott, tönkretegye (1Móz 3,1-13). Valaki nem tudja elviselni az új világ létét, Isten jó munkáját és az emberrel kialakított jó kapcsolatát. A gonosz belép a porondra. Mivel ő kiesett Isten bizalmából, iriggyé vált, képtelen elviselni, hogy van más, akit Isten szeret, akivel törődik. Mi van a mi szívünkben? Milyen indulatokkal viseltetünk mások iránt?

A gonosz kígyó képében jelenik meg az asszony előtt, valószínűleg azért, mert akkor a kígyó nem volt visszataszító, hanem inkább bizalmat árasztott magából. Sátán nagyon jól tudja magát álcázni, tisztában van azzal is, kihez milyen képben közelíthet. Amikor megkörnyékez, mindig bizalomgerjesztő alakot ölt. Annak a képét veszi fel, aki iránt nem vagyunk bizalmatlanok, akit nem fogunk azonnal elutasítani. A kígyó jelzi azt is, hogy bármikor, szinte észrevétlenül, akár gondolatok formájában is odakúszhat a gonosz a szívünkhöz.

Miért az asszonyt közelítette meg a kígyó? Én úgy látom, azért, mert ő még nem volt jelen, amikor Isten átadta a kertet, hogy művelje és őrizze, illetve elmondta, hogy a jó és rossz tudásának fájáról ne egyen. Vagyis az asszony másodkézből értesült ezekről a dolgokról, és éppen ezért könnyebben tudta terelni a gonosz. Felvetődik a kérdés, miért nem hívta oda Ádámot is. Imponált neki, hogy őt kérdezik? Hányszor ezért bukunk el, mert nem kérdeztük meg a másikat, nem osztjuk meg vele a kérdést, a problémát. Okosnak akarunk látszani. Az asszonynak át kellett volna engedni a választ Ádám számára, mégiscsak ő hallotta eredetiben Isten akaratát.

Sátán mindig erre épít, nem akarunk háttéremberek lenni, ki szeretnénk tűnni informáltságunkkal, és nem vesszük észre a csapdát. Aki, ami Isten szavának a kétségbevonásával közelít, azt ne fogadjuk el kritikátlanul. Csakugyan azt mondta Isten? Ezzel megingatja az Úrban való bizalmat. Éva jobban tette volna, ha nem is áll szóba a kígyóval, ha nem bonyolódik beszélgetésbe. Ott kellett volna lenni a szívében: Akitől az életet és az élet feltételeit kaptam, az nem csap be, én abban tökéletesen megbízom. Itt kezdődik az élő hit. Tökéletesen megbízom abban, Aki életet adott nekem, Aki megszabadított a bűn átkából, szenvedélyeim rabságából. Bárki bármit mond, én bízom Isten szavában. Sátán úgy lép fel Éva előtt, mint aki jobban tudja. Legyen ott a szívünkben: ha Isten azt mondta, ne egyek arról a fáról, akkor annak oka van, és a következménye is be fog következni.

A kígyó szavai nyomán - olyanok lesztek, mint az Isten - Éva másképp látja már a gyümölcsöt. Már csábító és kívánatos. Meg kellett volna állni, nekem elég az, aki vagyok, és nem akarok olyan lenni, mint Isten. Elég, ha a gyermeke lehetek, az is több, mint ami jár nekem. Másrészt, nem is lehetünk istenek. Azonban, pont ez sok probléma kiváltó oka, sátán beleégette az emberiség lelkébe az istenné válás vágyát. Ezért olyan a világunk, amilyen, mert az ember akar istenné lenni. Azonban nem cserélődhet fel a szerep, Isten a Teremtő, mi vagyunk a teremtmények, és ez így jó. A kígyó fellépése előtt csodálatos harmóniában, boldogságban élt az ember, de a gonosz belépett ebbe. A gonosz mindig az Istennel kialakult élő kapcsolat széttörésén fáradozik, vagy ha lehet, igyekszik annak kialakulását megakadályozni.

A csábítás győzött, és azonnal megváltoztak, mássá lettek. Sajnos, a lényeg változott, már félnek Istentől. Nem mernek Elé állni, elbújnak Előle, de már rejtőznek egymás elől is. Kialakulnak az elzárt területek, már van nem látható, vagyis titkolt dolog közöttük. Isten pedig pont azt akarja, hogy a házastársak közé ne álljon semmi, ne legyen titok köztük.

Isten azonban keresi az embert. Nem lehet elbújni Előle. Hogyan is gondolhatjuk, hogy a Tőle kapott világban elrejtőzhetünk? Hogyan is gondoljuk, hogy az elrejtőzés megoldás? Mennyire becsapjuk magunkat. Az ige az élet dolgaival való szembenézésre bátorít. Mennyire eldeformálódott már az ember, nem őszinte, nem vállalja magát. Ádám az asszonyra hárítja a felelősséget, pedig neki kellett volna vigyáznia rá. Talán még akkor Éva elfogadja a tanácsot, ne szakíts belőle. Ma gyakran a védelmet szabadságunkban való korlátozásnak tartjuk. Ádám azonban nem védte Évát, nem mondta: Ne szakíts a fáról, bízz az Úrban. Mondhatta volna azt is, ne félj, Éva, nézd, mennyi fa és gyümölcs van itt. Minden a miénk. Milyen gyakran nem látjuk ezt a mindent, hanem csak azt az egyet, ami nem lehet a miénk. Lépj ki a fa mögül, hogy megláthasd az erdőt. 

Az Úr angyala ismét szólt Józsefnek, ő pedig addig nem mozdult, amíg nem kapott ismét jelzést (Mt 2,19-23). Amikor meghal Heródes, Isten jelez, vissza kell térni. Jézus kicsiben átéli népe kivonulását Egyiptomból, majd a bevonulást Izráel földjére. Igen, az a föld Izráel, Isten népe földje. A Megváltónak is ott kell élnie. Figyeljünk mi is bátran Isten jelzésére, merjünk várni Rá. Ő mindig a megfelelő időben jelez. Nem elég csak egy darabig várni, ki kell várni, amíg Isten szól, indulj! Ha hamarabb megy József, ha úgy gondolkodik, eltelt néhány év, már biztos elfeledkeztek rólunk, minek várjak tovább, csapdába kerülnek. Ő azonban vár, tud várni. Ki tudja várni, amíg a lámpa zöldre vált. Urunk, segíts mindig kivárni, amíg szabad jelzést kapunk.

Az is fontos üzenet ebben a történetben, hogy amikor az angyal indulásra szólítja fel, gondolkodás nélkül megy vissza. Mondhatná: olyan jól megszoktunk itt. Jobb is az élet, megtaláltuk a számításunkat, beindult az üzlet is, még nem megyek. József nem figyel sem a jobb életszínvonalra, a több fizetésre, bevételre, hanem csak Isten akaratára. Ezért akár veszteséget is kész vállalni.

József állandóan a vezetésre figyel. Nem szól egy szót sem, csak figyel felfelé. Akkor mozdul, amikor Isten ezt kéri tőle. Nem ott telepszik le, ahol jobbnak gondolná az életet, hanem a kijelentésnek enged. Ez pedig elvezeti Galileába, a sötétségbe, a sokkal rosszabb életkörülménybe. Jézus soha nem a jobbat, a könnyebbet keresi, hanem azonosul a nyomorúságban élőkkel. Ő a világ Világossága, és így megy a legsötétebb helyre, mert fényre ott van szükség. Isten gyermekei is világosság, így a tanítványokat is az Úr gyakran a legnehezebb, legsötétebb helyszínekre küldi. 

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bíz-

zam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több

hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd

szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem

semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;

Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ en-

gemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.

A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroska-

dok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak

úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd lé -

gyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj

meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.