Szól a kürt

M

egérintett ez a mai szakasz, és elgondolkodtatott (Ez 33,1-20). Fújom én a kürtöt? Elmondom, ha veszély közelít? Hányszor csak szép, vigasztaló üzeneteket adunk tovább, de nem kiáltunk: itt az ellenség, vigyázz! Miért? Talán úgy el vagyunk foglalva saját magunkkal, hogy nem is látjuk, mi történik körülöttünk. Pedig az őr egyetlen feladata a vigyázás. Nem pihenhet, nem szórakozhat, figyelnie kell, hogy idejében meglássa az ellenséget, és a kürtjébe fújhasson. De vajon meglátjuk-e, hol is tartunk, felismerjük-e az ördög trükkjeit?

Így, adventben, egyre több alkalmon veszünk részt, halljuk az igét, de komolyan vesszük-e? Csak ünnepi dísz, mert nélküle nincs igazi áhítata ennek a hónapnak, vagy Isten élő és ható fegyvere? A Biblia üzenete nem csillogó dísz, hanem az Úr szava, ami gyakran édes, amikor lenyeljük, de keserűvé is válik, amikor rámutat bűneinkre, és megtérésre, tettekre ösztönöz.

Ez a világ megtéveszt, minden ragyog, szebbnél szebb árucikkek, amik nem is mindig szükségesek és hasznosak, azonban csábítják a szemet, és vonz bennünket. Vedd meg nyugodtan, majd kapsz hitelt karácsonyi ajándékra is, vagy törlesztheted belőle korábbi adósságodat, és dolgozhatsz még többet. Így munkálkodik a gonosz. Elvon a több munka, a jobblétre való törekvés által Isten közeléből. Ne legyen időd elcsendesedni, az igére figyelni. Ha mégis megteszed, kimerülve csak a biztató, erőt kínáló, dicsérő szavakat lásd meg. Nem engedi a sátán meglátni, hogy ez a széles út, amelyen a pusztulásba rohanunk. Úgy is, hogy fiatalon betegek leszünk, szétmennek a családok, vagy idő előtt a sírba térünk. Az út vége pedig a kárhozat. Jézus nélkül elveszünk.

Nem segít rajtunk annyi, ha egy karácsonyi istentiszteletet is felteszünk életünk fenyőfájára, díszekkel nem hatjuk meg Istent. Ő megtérést és belőle fakadó életváltozást vár. Azt akarja, hogy Neki éljünk.

Isten nem gyönyörködik a pusztulásban, Ő életpárti. Azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk. Ez az időszak legyen az eszmélődés ideje. Lássuk meg, hogy az élet gondjai, a gazdagság vagy jólét csábítása nem életre vezet, nem ez az Istentől kijelölt cél. Hát mi? Az, hogy megelégedve éljünk. Mindennapjaink középpontja Ő legyen.

Nem elég, ha az őrálló fújja a kürtöt, de meg kell azt hallani, és engedni neki. Megtörténik, hogy halljuk a kürtszót, de nem törődünk vele. Nem vesszük komolyan, hogy nekünk szól. Úgy gondoljuk, csak bosszantanak, pedig az ige Isten szava. Ő szólít meg, meg akar menteni. Legyen lámpás az isteni szó lábunk előtt. Figyeljünk rá, vegyük komolyan, mert az ige szerinti életfolytatásból áldás fakad.

Pál felismerte, hogy a tanítványok útja is szenvedés (Kol 1,24-29). A gonosz nem érte be Jézus szenvedésével, hanem az övéit is üldözi. Mindezt azért, hogy eltántorítson a keskeny útról. Az emberek úgy képzelik, ha hisznek, jobbá válik az életük, mint korábban volt. Pál megtapasztalta, hogy nem így van, mert a szolga nem nagyobb az ő Uránál, ezért a tanítványoknak is szenvedniük kell Isten országáért. Sőt, Pál apostol nem panaszkodik, hanem örül, hogy ő is szenvedhet Krisztusért. Igen, a mi Urunk értünk, bűnösökért, és köztük értem is, szenvedett a kereszten. Ha ezt mindennap hálás szívvel látjuk, nem fogunk zúgolódni, hanem megtiszteltetésnek tartjuk majd, ha az Ő nevéért, az evangélium ügyéért szenvedést kell hordozni. A Krisztusért való szenvedés nem azonos a test betegségeiből adódó fájdalmakkal. Pál sebei a Jézusért viselt bilincsekből erednek. Börtönben van, mert az evangéliumról tesz bizonyságot. Az evangéliumot sokan veszélyesnek látják, mert megnyitja a szemeket, kiemel a gonosz rabságából, és új életre irányít. Ez azt is jelenti, hogy a gonosz elveszít egy bevételi forrást. A pénz mindig érzékenyen érinti az embereket, mert ez a fő bálványuk. Efézusban is Pál ellen támadtak, mert akik élő hitre jutottak a Krisztusban, nem vásárolták a Diána-szobrokat. Már más értékrendet képviseltek, egyszerűbben éltek, és ez gazdasági visszaeséshez vezetett, ezért Pálnak estek. Az Úr Jézus Krisztus tanítványa már tud nemet mondai a világ szellemiségére, már nem a pénz irányítja, hanem az Úr élő igéje.

Az Úr megbízásából viszi Pál az igét, a Krisztust. Az ő megbízása, hogy vigye a pogányok közé Isten kegyelmét. Mondja el, hogy őket is szereti az Úr, és elkészítette a megmenekülés útját. Pált új utakra küldte a Megváltó, olyan helyekre, ahol még nem szólt az ige. Minket is küld új területekre, az ige által még érintetlen helyekre. Hirdeti, hogy az Úr bennük akar lenni. Az ő szívükön is kopogtat. Hányszor hallottuk már ebben az időszakban is, amint az Úr szól: Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, de kinyitottuk-e már szívünk ajtaját? Bizony, úgy tűnik, ez csak szép ünnepi  aranymondás. Azonban nem elég tudni és fejből idézni az igét, hanem be is kell engednünk az Urat. Ő azért zörget, mert be akar jönni. De ha bejön, nem a sámlira, hanem a trónra ül. Onnan irányítja az életünket. Ez azt jelenti, hogy Ő határozza meg, mit, mikor és hogyan tegyünk. Innentől már imádságunk lényege: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te, Atyám!

Pál azért fáradozik, hogy Krisztus Jézusban tökéletessé tegye a gyülekezet tagjait. Miért fáradozom? Jobb megélhetésért, könnyebb életért, több jogért? Vagy azért, hogy az emberek a szívükben változzanak, és krisztusi emberek legyenek? Olyan emberek, akikben Krisztus Jézus indulata van. Ha ez megtörténik, az élet is jobbá lesz. Mert nem csupán a jobb körülmények teszik jobbá az életet, hanem a jobb, a minőségileg jobb ember. Azonban ez az evangélium hirdetése, a Jézusnak átadott életek eredménye. Ezt már nem mi visszük végbe, hanem Isten Lelke. A mi dolgunk hirdetni az igét, és imádkozni, hogy az Úr könyörüljön rajtunk, hogy meghalljuk a szavát.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6.      Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.