Kincs

T

izenkét éve van már Ezékiel próféta és a nép egy része fogságban, eddig reménykedtek mind az otthonlevők, mind a fogságban élők (Ez 33,21-33). Az otthon maradtak abban bíztak, hogy minden jóra fordul, és ők nem jutnak fogságba. A Babilonba hurcoltak pedig úgy vélték, hamar letelik a fogság, Isten megszabadítja őket, és hazamennek. Szinte rossz álom lesz az egész fogság. Mindez azért, mert a vágyaikra, álmaikra, és nem Istenre figyelnek. Nem veszik komolyan a prófétákat, nem jut el szívükig az ige. Mielőtt megkapja Jeruzsálem elestéről a hírt Ezékiel, Isten már tudatja vele. Azt is elmondja, hogyan látja őket. És, bizony, ez elszomorító. A nyomorúság nem Isten felé hajtja ezeket az embereket, hanem saját hasznukkal vannak elfoglalva. Mások kárán akarnak előnyökhöz jutni. Nincs bennük bűnbánat, és nem fáj nekik népük sora sem.

Mi van a mi szívünkben? Mit lát az Úr? Mert egymást ugyan becsaphatjuk, de az Urat nem. Ő tisztában van érzéseinkkel, vágyainkkal. Látja, hogy minket is csak az örökség érdekel. Arra figyelünk, ne a másiké, hanem a miénk legyen a több pénz, a jobb állás. Meg vannak magukkal elégedve, úgy gondolják, azért, mert őket nem vitték eddig fogságba, nem érte őket a tragédia, különbek. És ezért Isten nekik adja a földet, őket fogja megáldani. Mintha mi is meg volnánk elégedve magunkkal, megtéveszt a világ, a külsőségek. Azt gondoljuk, hogy Istennek megfelel csupán a szokások megtartása, elég, ha néha elmegyünk a templomba. Azonban Isten a szívünket és az életünket nézi. Mégpedig azt, hogy mit teszünk, hogyan viszonyulunk a pénzügyekhez, mi van ránk hatással: az ige, vagy korunk bálványai? Hogyan tekintünk a házasságra, Isten igéje szabályozza, vagy a világhoz, ami szokásokhoz igazodunk? Sokak számára irányelv: ma ez a szokás. És ha a világban már nem szokás a házasság, csak az együttélés, akkor az fogadják el templomos emberek is. Azonban Isten nem igazodik a szokásokhoz, hanem a kijelentéshez igazodik ma is. Valóban igaz, hogy az ég és a föld elmúlik, de Isten igéje örökre megmarad.

Jeruzsálem lakóiban, az Isten beszédéhez való hozzáállásukban korunk emberét láthatjuk. Többen ma is így állnak az igehirdetéshez, mint ezek az emberek a próféta beszédéhez. Csak irodalmi alkotásnak, szokásainkhoz tartozó beszédnek tartják. De már nem Isten szavaként tekintenek rá. Mi nekem az igehirdetés? Isten kommunikációja felém? Úgy figyelek, hogy az Úr, életem Gazdája szól hozzám, ezért komolyan kell venni?

Ma is hasonlóan történik. Hány igehirdetést meghallgatunk, de nincs látszatja az életvitelünkben, mindennapjainkban. Mosolygunk az üzeneten, vagy megsértődünk, ha rámutat negatívumainkra, bűneinkre. Mennyire jellemző még a gyülekezet tagjaira is, hogy hallgatják az Úr beszédét, de nem aszerint élnek. De vajon az igehirdetők aszerint élnek? Az életünkön meglátszik, hogy Isten igéjének szolgái vagyunk? Miről beszélnek mindennapjaink? Mit mond a hét napja, mit mesél a szabadságos időszakunk? Hogyan élünk, amikor távol vagyunk a gyülekezettől? Úgy vagyunk, mint azok a gyerekek, akik azzal a mondattal loptak almát, hogy nem lát senki? Mi is úgy vagyunk: az üdülőhelyen nem ismer senki? De az Úr lát, előtte nincs egyetlen pillanatunk sem rejtve, és bárhol legyünk, mindenütt az Ő követei vagyunk. Életünk Isten transzparense ebben a világban. Milyen képet láttatunk Urunkról?

Pál apostol fogságban is tusakodik ezért a gyülekezetért (Kol 2,1-7). Mégpedig azért, hogy növekedjenek az Úr Jézus megismerésében. Nem ismeri őket személyesen, mégis fontosak a számára, tudja, hogy nem elég elindulni, tovább kell lépni, eljutni a hitben való nagykorúságra. Az imádság ma is nagyon fontos, de ne csak magunkért könyörögjünk, hanem más testvérekért is. Mindazokért, akiket szívünkre helyez az Úr. Ne csupán anyagi dolgok legyenek imádságunk tárgyai, hanem a lelki növekedés. Szabad kérni, adjon az Úr hitben előre lépést, elmélyedést a Krisztus megismerésében.

Istent Krisztusban ismerhetjük meg, Nélküle titok marad a számunkra. Azonban, ha Jézust keressük, Istent is megtaláljuk. Olyan, mint Jézus. Ahogyan Jézus szeret, úgy szeret az Atya is.

Jézus mindennél többet érő kincs. Minden ismeret Benne van elrejtve. Aki Őt megtalálja, az életet találja meg. Azonban nem elég befogadni Őt, bár az a kiindulópont, hanem tovább kell növekedni. Növekedni azt jelenti, élem, amit hiszek. Benne járok, vagyis beavatom életem minden mozzanatába, megbeszélek Vele mindent. Jézussal járni hasonló, mint a házasság, nincs titok egymás előtt, mindenben Őreá hallgatok.

Jézust jól megismerni az ige által tudjuk. Napról napra olvasom a Bibliát, figyelem Őt, és amit mond, azt megfogadom. Mert Jézus tanácsolja a Hozzá fordulókat, azonban a tanácsot el is kell fogadnunk. A hit által való megerősödés is az ige olvasása által megy végbe. Minél többet olvasom az Úr szavát, és cselekszem is, annál erősebb és ellenállóbb leszek. Az Úr Jézus is azért tudott ellenállni az ördögnek a pusztában, mert kiválóan ismerte Isten igéjét, és bátran használta. Hitte, hogy az ige elég. Igen, Isten szava a sátánnal szemben is elég, sőt, egyedül az Úr igéje ad győzelmet a gonosz ellen.

HISSZÜK, MEGHALLGAT AZ ÚR

1.  

Hisszük, meghallgat az Úr,

Tudjuk, meghallgat az Úr,

Úgy van, meghallgat az Úr,

Áldjuk szent nevét!

2.  

Hisszük, értünk halt az Úr,

Tudjuk, értünk halt az Úr,

Úgy van, értünk halt az Úr,

Áldjuk szent nevét!

3.  

Hisszük, értünk él az Úr,

Tudjuk, értünk él az Úr,

Úgy van, értünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

4.  

Hisszük, bennünk él az Úr,

Tudjuk, bennünk él az Úr,

Úgy van, bennünk él az Úr,

Áldjuk szent nevét!

5.  

Hisszük, értünk jön az Úr,

Tudjuk, értünk jön az Úr,

Úgy van, értünk jön az Úr,

Áldjuk szent nevét!

Isten áldásával.