T
|
izenkét éve van már Ezékiel
próféta és a nép egy része fogságban, eddig reménykedtek mind az otthonlevők,
mind a fogságban élők (Ez 33,21-33). Az otthon maradtak abban bíztak, hogy minden
jóra fordul, és ők nem jutnak fogságba. A Babilonba hurcoltak pedig úgy vélték, hamar letelik a fogság, Isten megszabadítja őket, és hazamennek. Szinte rossz
álom lesz az egész fogság. Mindez azért, mert a vágyaikra, álmaikra, és nem Istenre figyelnek. Nem veszik komolyan a
prófétákat, nem jut el szívükig az ige. Mielőtt
megkapja Jeruzsálem elestéről a hírt Ezékiel, Isten már tudatja vele. Azt is elmondja, hogyan látja őket. És, bizony, ez elszomorító. A nyomorúság nem Isten felé hajtja ezeket az embereket, hanem saját hasznukkal vannak elfoglalva. Mások
kárán akarnak előnyökhöz jutni. Nincs bennük bűnbánat, és nem fáj nekik népük
sora sem.
Mi van a mi
szívünkben? Mit lát az Úr? Mert egymást ugyan becsaphatjuk, de az Urat nem. Ő
tisztában van érzéseinkkel, vágyainkkal. Látja, hogy minket is csak az örökség
érdekel. Arra figyelünk, ne a másiké, hanem a miénk legyen a több pénz, a jobb
állás. Meg vannak magukkal elégedve, úgy
gondolják, azért, mert őket nem vitték eddig fogságba, nem érte őket a tragédia,
különbek. És ezért Isten nekik adja a földet, őket fogja megáldani. Mintha mi
is meg volnánk elégedve magunkkal, megtéveszt a világ, a külsőségek. Azt
gondoljuk, hogy Istennek megfelel csupán a szokások megtartása, elég, ha néha
elmegyünk a templomba. Azonban Isten a szívünket és az életünket nézi. Mégpedig
azt, hogy mit teszünk, hogyan viszonyulunk a pénzügyekhez, mi van ránk hatással: az
ige, vagy korunk bálványai? Hogyan tekintünk a házasságra, Isten igéje
szabályozza, vagy a világhoz, ami szokásokhoz igazodunk? Sokak számára
irányelv: ma ez a szokás. És ha a világban már nem szokás a házasság, csak az
együttélés, akkor az fogadják el templomos emberek is. Azonban Isten nem igazodik a szokásokhoz,
hanem a kijelentéshez igazodik ma is. Valóban igaz, hogy az ég és a föld elmúlik,
de Isten igéje örökre megmarad.
Jeruzsálem
lakóiban, az Isten beszédéhez való hozzáállásukban korunk emberét láthatjuk.
Többen ma is így állnak az igehirdetéshez, mint ezek az emberek a próféta
beszédéhez. Csak irodalmi alkotásnak,
szokásainkhoz tartozó beszédnek tartják. De már nem Isten szavaként tekintenek
rá. Mi nekem az igehirdetés? Isten kommunikációja felém? Úgy figyelek, hogy az
Úr, életem Gazdája szól hozzám, ezért komolyan kell venni?
Ma is
hasonlóan történik. Hány igehirdetést meghallgatunk, de nincs látszatja az
életvitelünkben, mindennapjainkban. Mosolygunk az üzeneten, vagy megsértődünk,
ha rámutat negatívumainkra, bűneinkre. Mennyire
jellemző még a gyülekezet tagjaira is, hogy hallgatják az Úr beszédét, de nem aszerint
élnek. De vajon az igehirdetők aszerint élnek? Az életünkön meglátszik, hogy
Isten igéjének szolgái vagyunk? Miről beszélnek mindennapjaink? Mit mond a hét napja, mit mesél a szabadságos
időszakunk? Hogyan élünk, amikor távol
vagyunk a gyülekezettől? Úgy vagyunk, mint azok a gyerekek, akik azzal a
mondattal loptak almát, hogy nem lát senki? Mi is úgy vagyunk: az üdülőhelyen nem ismer senki? De az Úr lát, előtte nincs
egyetlen pillanatunk sem rejtve, és bárhol legyünk, mindenütt az Ő követei
vagyunk. Életünk Isten transzparense ebben a világban. Milyen képet láttatunk
Urunkról?
Pál apostol
fogságban is tusakodik ezért a gyülekezetért (Kol 2,1-7). Mégpedig azért, hogy
növekedjenek az Úr Jézus megismerésében. Nem ismeri őket személyesen, mégis
fontosak a számára, tudja, hogy nem elég elindulni, tovább kell lépni, eljutni a
hitben való nagykorúságra. Az imádság ma is nagyon fontos, de ne csak magunkért
könyörögjünk, hanem más testvérekért is. Mindazokért, akiket szívünkre helyez
az Úr. Ne csupán anyagi dolgok legyenek
imádságunk tárgyai, hanem a lelki növekedés. Szabad kérni, adjon az Úr hitben
előre lépést, elmélyedést a Krisztus megismerésében.
Istent
Krisztusban ismerhetjük meg, Nélküle titok marad a számunkra. Azonban, ha Jézust keressük, Istent is
megtaláljuk. Olyan, mint Jézus. Ahogyan Jézus szeret, úgy szeret az Atya is.
Jézus
mindennél többet érő kincs. Minden ismeret Benne van elrejtve. Aki Őt megtalálja,
az életet találja meg. Azonban nem elég befogadni Őt, bár az a kiindulópont,
hanem tovább kell növekedni. Növekedni azt jelenti, élem, amit hiszek. Benne járok, vagyis beavatom életem minden
mozzanatába, megbeszélek Vele mindent. Jézussal járni hasonló, mint a házasság,
nincs titok egymás előtt, mindenben Őreá hallgatok.
Jézust jól
megismerni az ige által tudjuk. Napról napra olvasom a Bibliát, figyelem Őt,
és amit mond, azt megfogadom. Mert Jézus tanácsolja a Hozzá fordulókat, azonban
a tanácsot el is kell fogadnunk. A hit által való megerősödés is az ige
olvasása által megy végbe. Minél többet olvasom az Úr szavát, és cselekszem is,
annál erősebb és ellenállóbb leszek. Az Úr Jézus is azért tudott ellenállni az
ördögnek a pusztában, mert kiválóan ismerte Isten igéjét, és bátran használta.
Hitte, hogy az ige elég. Igen, Isten szava a sátánnal szemben is elég, sőt, egyedül az Úr igéje ad győzelmet a gonosz ellen.
HISSZÜK,
MEGHALLGAT AZ ÚR
1.
Hisszük,
meghallgat az Úr,
Tudjuk,
meghallgat az Úr,
Úgy van,
meghallgat az Úr,
Áldjuk szent
nevét!
2.
Hisszük,
értünk halt az Úr,
Tudjuk,
értünk halt az Úr,
Úgy van,
értünk halt az Úr,
Áldjuk szent
nevét!
3.
Hisszük,
értünk él az Úr,
Tudjuk,
értünk él az Úr,
Úgy van,
értünk él az Úr,
Áldjuk szent
nevét!
4.
Hisszük,
bennünk él az Úr,
Tudjuk,
bennünk él az Úr,
Úgy van,
bennünk él az Úr,
Áldjuk szent
nevét!
5.
Hisszük,
értünk jön az Úr,
Tudjuk,
értünk jön az Úr,
Úgy van,
értünk jön az Úr,
Áldjuk szent
nevét!
Isten
áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése