Tréning

M

ár huszonöt éve fogságban vannak az első csoport tagjai, egyre telt az idő, és nem változott semmi, sőt, inkább minden egyre rosszabb lett (Ez 40,1-47). A még otthon maradtak is fogságba kerültek, az ellenség bevette Jeruzsálemet, elpusztult a templom is. Nem gyors lefolyású ez az esemény. Azt várnánk, hogy néhány éven belül jóra fordulnak a dolgok, Isten népe hazakerül és élheti megszokott, nyugodt életét. Az engedetlenségnek következménye van, és ezt most tapasztalják. Elhagyták az Urat, és kiszolgáltatottakká váltak. Másrészt Isten is megmutatja nekik, mennyit érnek a bálványok. Képtelenek voltak Izráelt megmenteni az ellenség kezéből. Az Úr a nyomorúság által is formálja övéit. Istennek fáj, amikor hűtlenül elfordulunk Tőle, amikor mindenféle hangra érzékenyek vagyunk, csak az Övét nem halljuk meg. A legfájdalmasabb, ha halljuk, mégsem hallgatunk rá. Nem igazán tartjuk zsinórmértéknek az igét. Hitbeli dolgokban még csak komolyan vesszük, de életvezetésünket már nem mindig határozza meg. Miért? Mert a szívünk a régi. Régi természettel akarjuk követni Őt, megfelelni az igének. De ez nem megy. Nekünk kell megváltozni, új természetre van szükségünk. De ezt kérni kell, és aki kér, az mind kap.

Gyakran tűnik úgy, hogy imádságaink ellenére is egyre rosszabb lesz minden, azonban igénk azt mutatja, hogy ha így is látszik, Isten nem mond le rólunk. Igen, Ő nem mond le, és eljön az a pillanat, amikor ezt meg is látjuk. Ha magukra hagyná őket, az azt kommunikálná, hogy tehetetlen az Úr, és nem bír velük. A népek nem keresnék Őt. Ezért tovább foglalkozik a hűtlennel is. Várja Őt vissza. Mindent megtesz, hogy ébredjünk és elkezdjük keresni Őt. Bármennyire elhalmoz javaival ez a világ, az Úr szomjúságot támaszt bennünk. Az űrt semmi sem tudja betölteni, a szomjúságot egyedül Ő csillapítja.

Amikor a szent város is elesett, minden emberi remény kihullt kezeik közül. És pont ezt akarja az Úr, mindent engedjünk el, ami emberi, és egyedül Belé vessük bizodalmunkat. Fontos az üressé vált kéz, mert tele kézbe adni nem lehet. Tele marokkal nem tudok belekapaszkodni a korlátba. Mindent el kell engedni, mert amíg bármihez is görcsösen ragaszkodom, képtelen leszek az Úr kinyújtott kezét megragadni. Mivel van tele a kezem? Mit szorongatok görcsösen? Mihez ragaszkodom oly nagyon?

Amikor minden remény odalett, az Úr látomást ad az új templomról a prófétának. Ez jelzi, hogy a jelenlegi helyzet nem végállomás, van remény, lesz visszatérés. Mert az új templom építéséről szóló látomás azt üzeni: haza fogtok menni, felépül még a templom, beindul az élet. Mivel a templom újjáépítéséről kap látomást Ezékiel: Isten jelzi, hogy a legfontosabb a Vele való kapcsolat helyreállítása, Minden azért történt, mert elromlott a kapcsolat. Isten kapcsolatra hívta el Izráelt, és arra hív minket is. És nem egy egyház alapkövét akarja lerakni, hanem élő, személyes kapcsolatra hív. Az élet lényege a kapcsolat. Ma elsodródtunk ettől, az élő, személyes kapcsolat helyére a virtuális kapcsolatot, a tulajdon bővítését tettük. Mindent valamilyen eszközzel akarunk megoldani. Kapcsolat helyett kütyüt adunk. Ülj a gép elé, kapcsold be a telefont. Isten Önmagát adja, és azt akarja, hogy mi is magunkat adjuk Neki és egymásnak. Ne letudni akarjuk az ünnepet sem, hanem tegyük bele önmagunkat, lényünk mélységeit. Add magad teljesen az Úrnak, és akkor tudsz a másiknak is egyre többet adni magadból.

Ismét új levél kerül elénk (Jak 1,1-8). Ez nem Páltól származik, hanem Jakab, az Úr testvére a szerzője. Azonban ő ezzel nem hivalkodik, Krisztus szolgájának mondja magát. Óriási változás ez, hiszen kezdetben nem fogadták el, hogy Jézus a Krisztus. A család Jézus ellen volt, és most már Úrnak mondja. Nem egyszerű ez, gondoljunk arra, hogyan reagáltak József testvérei, amikor öccsük arról beszélt, hogy majd le fognak borulni előtte, mert úr lesz felettük. Mennyire nem szeretjük, ha a másik úrrá válik. Erre a felismerésre kell nekünk is eljutni. Jézus több, mint egy ember a sok közül, Ő az Isten Fia, én Uram és én Istenem. Nem is csupán arról van szó, hogy ezt felismerem az ige által, hanem lássam meg; Jakab már így ismeri Őt, és tesz Róla bizonyságot. Ő Úr, boruljak le Előtte, és kezdjem el szolgálni Őt.

Olyat mond Jakab, amivel kapásból nem értünk egyet. Öröm a próba, a kísértés. Nem szeretjük a kísértést, nyugodt, csendes életre vágyunk, csak semmi kísértés, semmi próba és semmi szenvedés. A nap se süssön erősen, ne legyenek viharok, hanem mindig kellemes idő vegyen körül. És ha nem így történik, egyáltalán nem örülünk. Bosszúsak vagyunk, mert nem szeretjük a változást. Bosszúsak vagyunk, mert megszokott lelki nyaralásunk felborul. Becsapnak a hullámok hajónkba, vizesek leszünk, és a vizet kell meregetni, amit nagyon nem szeretünk.

Erre Jakab jön ezzel a teljes örömnek tartsátok mondattal. Hát, egyáltalán nem öröm, amikor szakad rólunk a víz, majd összeesünk, amikor az ellenség győztesnek látszik. Miért is örülnénk? Jakab szerint szemléletváltásra van szükségünk. Meg kell változtatnunk, ahogyan a keresztyén hitről, életről gondolkodunk. Ismerjük fel, hogy amikor hitre jutunk, annyi történik, hogy az Úr leigazol a csapatába, és innentől kemény edzések következnek. A legtöbbet akarja kihozni belőlünk. Tehát a késértés, a próba edzés, ahol még strapabíróbbakká válunk, ami által versenyben maradunk. Mert a hívő élet harc a gonosszal szemben. Azért vagyunk a világban, hogy életünk által visszaszorítsuk a gonoszt. Minél több embert megnyerjünk az Úrnak, vagyis minél több új játékos legyen a csapatban. Olyanok, akik vállalják a kemény edzést is. Edzés nélkül nincs eredmény, nincs győzelem. A tanítványság profi életmódot és mentalitást követel. A Krisztusban hívő ember nem lehet amatőr. Mégis a legtöbben azok vagyunk. Itt az idő elkezdeni az edzést. Erre viszont időt kell szakítani.

Azonban ne féljünk, mert van idő. Mennyiféle foglalkozásra, tanfolyamra, vagy épp a testünket karbantartó edzésre járunk. Csökkentsük ezek számát, és helyettük iratkozzunk be Jézus edzéseire. Szánjuk az időt az ige olvasására, az imádkozásra. Kondi nélkül nincs fejlődés, nincs előrelépés. Lelki kondira van szükségünk. Ha nem rendelkezünk vele, mi is csak úgy éljük meg a nehéz helyzeteket, mint a világ. Kezdjünk hozzá a lelki tréninghez. Advent legyen a tréninghetünk.

Nem kell csüggedni, ha elégtelen a kondink, ha úgy látjuk, le vagyunk maradva, nincs bölcsességünk, nem értjük Isten dolgait. Jakab bátorít: kérjünk Istentől. Az Ő országa így működik, nem megszereznem kell, hanem szabad kérni. És aki kér, az fog kapni. De nem mindegy, hogyan kérünk. Hogyan kell kérni?  Hittel, írja Jakab. Ez azt jelenti, hiszem, hogy amit kérek, azt már meg is kaptam. Talán még nem látom, de az Úr elkészítette a számomra. Gyakran csak elsoroljuk, amit kérünk, de magunk se igazán hisszük, hogy valósággá válik. Kérem az ébredést, de hiszem is, hogy ma is megtörténhet? Hiszem, hogy akár most az ünnepekben megelevenednek azok a csontok? Az Úr megszégyenít, mert nem mindig hiszem, de köszönöm, hogy most a szívemre helyezi: ha hittel kéred, meglesz. Nem az Úron múlik, hanem azon, hogyan kérem. Kérjük hittel az életet, a megtérést, a változást.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

1.        

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe’ mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.        

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.        

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.