Krisztust felöltve

A

z utolsó imádságot olvassuk ma ebből az imakönyvből (Zsolt 150 1-6). Sok értékes üzenetet találhattunk bennük. És ebből meglátjuk, hogy az imádság is lehet üzenethordozó. Lehet olyan tartalmas beszélgetést folytatni az Úrral, amiben üzenet fogalmazódik meg, akár mások számára is. A központi üzenet, amit sok zsoltárban megtaláltunk: az Úr nevének dicsérete. Felszólítást kaptunk arra, hogy dicsérjük az Urat. Ez az imádság legfontosabb mozzanata, dicsérni az Urat. Nem azért van ez a lehetőség elsősorban, hogy csak panaszkodjunk, listákat soroljunk fel, elvárásainkat mondjuk, vagy vádoljuk Istent. Ez a lehetőség azért adatik, a vonalat azért építették ki, hogy dicsérjük Őt. Természetesen ez nem külső parancs, aminek fogcsikorgatva kell eleget tenni. Átsugárzik ezeken a zsoltárokon a személyes kapcsolat, az imádkozó ismeri az Urat, és a dicséret szívből jön. Tapasztalatai fogalmazódnak meg bennük. Az igazi dicséret mindig szívből jön, a megtapasztalt kegyelemre, Isten Lényének jelenlétére válasz. Nem tehetek mást, mint dicsérem Őt, és hálát adok Neki.

Egy csokor zsoltárt kaptunk a tavaszra, nem virágot küld nekünk az Atya, hanem imádságcsokrot. És ez még illatosabb, mint a virág, nem is hervad el, és azután is elővehetjük, hogy már nincs a napi menüben. Ezekből a zsoltárokból Isten szeretetének, a Vele való áldott kapcsolatnak a jó illata árad. Ez az imádkozó jó illatot terjeszt. Jézus tanítványai is illatoznak, ők Jézus Krisztus jó illatai, de kérdés: valóban az Ő illatát terjesztjük-e, vagy a sajátunkat? Mert a sajátunk azért nem olyan jó illat, mint a Krisztusé. Azonban minél több időt töltünk az Úrral, minél többet foglalkozunk az igével, annál jobban átjár az Úr Lénye, annál inkább az Ő indulata jelenik meg általunk.

Minden lélek dicsérje az Urat, így zárul ez az imádság. Nem tud mást mondani, mert ez a lényeg, és ennél nem kell több, mint dicsérni az Urat. Minden lélek kötelessége lenne ez, ehhez arra van szükség, hogy felébredjünk és meglássuk, hogy Istenhez tartozunk. Az Úr adja meg azt a felismerést, hogy az élet célja az Ő megismerése. Azért vagyunk ezen a földön, hogy megismerjük Őt, és szeressük. Ehhez azonban a kereszt tövében kell átalakulnunk. Ott történik meg az élet nagy irányváltása, ott ismerem fel, hogy amíg csak szerezni akarok, és az érvényesülés, a birtoklás vágya hajt, meg vagyok tévesztve. Nem azért élünk, hogy minél több mindent szerezzünk és birtokoljunk, hanem azért, hogy éljünk. Éljünk Krisztussal közösségben, és az Ő vezetése szerint. Azért vagyunk, hogy Neki éljünk.

Pál folytatja a galaták józanítását, helyes irányba való terelését (Gal 3,19-29). A törvény betartására hiába igyekeznek, mert az nem ad életet. A törvény pont az élet hiányára mutat rá. Szembesít a tehetetlenséggel, a bűnös állapotunkkal. A törvény üzeni: ember, ébredj, nem tudsz Istennek soha megfelelni, valaki más segítségére van szükségesed. És ez a más az Úr Jézus Krisztus. Azért jött el, mert Ő is tudja, hogy nincs más megoldás, csak Ő segíthet.

Pál az egész Biblia fényében vizsgálja meg a kérdést, és arra jut, hogy az Írás mindenkit bűn alá rekeszt. Tehát nem az a lényeg, hová születtünk, melyik nép tagjai vagyunk, vagy milyen a bőrünk színe. A bűn minden embert megfertőzött, és senki nem igaz Isten előtt. Mindenki szíve fekete, vagyis bűnös. A szívünknek kell megtisztulni, és nincs más tisztítószer, csak Jézus vére. Általa lehetünk fehérebbek a hónál is.

Az a kérdés, mit akarok, magam próbálkozom, vagy segítségül hívom az Úr nevét? Krisztusban kapunk ígéretet, és Őbenne válnak azok valóra. Nemcsak a bűntől való szabadulás ígéretét kapjuk meg, hanem egy teljesen új élet ígéretét is. Krisztussal élhetünk az Atya dicsőségére. Pál úgy látja, a törvény őrizte meg az elkallódástól a zsidókat, az volt a szerepe, hogy amíg eljön a  Krisztus, egyben tartsa őket, és Hozzá segítse. Pál nagyon jól ismerte a törvényt, és ismeri Krisztust is, tudja, micsoda különbség a törvény alatt vagy Krisztusban élni. Krisztus az élet, a szabadság.

Krisztussal egy egészen új jött el a világba, egy olyan lehetőség, ami addig nem volt. Azonban Pál úgy ábrázolja, mint az öltözködést, ruhacserére kerül sor. A régi természet gönceit le kell vetni, és újba, Krisztusiba öltözni. Aki átadja Neki az életét, az hit által ilyen átöltözésen esik át. Megtörténik, amit az Úr mond a példázatban, menyegzői ruhát kapunk. Enélkül nem vagyunk kedvesek. Ez a ruha a kegyelem és a krisztusi élet új, fehér ruhája.

Isten gyermekei között már csak ez az új ruha számít, és ez eltakarja a földi különbségeket, az anyagi helyzetet, a különféle népekhez való tartozást. Krisztusban egyek lehetünk, és csak Ő, a Tőle kapott új életforma számít. Isten országába kegyelmi alapon léphet be mindenki. Nem jelent se hátrányt, se előnyt a felekezeti hovatartozás vagy a népekhez való tartozás. Az a lényeg, hogy Krisztushoz tartozzam.

Jöjjetek Krisztust dicsérni

1. Jöjjetek Krisztust dicsérni, Bízó szívvel hozzá térni, Énekekkel zengve kérni, Krisztus

népe jöjjetek.

2. Bűn, pokol már búban éljen, Ördögöt hadd ölje szégyen, Üdvösségünk szent ölében

Már levetjük mind a bút.

3. Küldte Őt az Úr kegyelme Öröklétre, győzelemre, Hogy szívünket felemelje Boldog-

ságos ég felé.

4. Irgalommal szánva minket, Nagy jósága ránk tekintett, S ördögcsalta bús szívünket

Mennymagasból látni jött.

5. Áldott óra, boldog óra, Nagy hitünknek meghozója, Ajkunk zengő hálaszóra Nyílik,

édes Jézusunk.

6. Jászol-ölben drága Gyermek, Ég felé vigyen kegyelmed, Hol dicsérve énekelnek

Édes hangú angyalok.

Isten áldásával.