Megment Ő

N

em először olvassuk már a felszólítást: Halld meg, Izráel (5Móz 9,1-29)! Talán azért ismétlődik, hogy végre igazán meg akarjuk hallani, amit személy szerint nekünk mond az Úr. Végre ne csak olvassuk, hanem halljuk is meg, mit kíván az Úr, és az olvasás után induljunk és tegyük is. Gyakran leragadunk szép gondolatoknál, egy-egy fontos teológiai gondolatnál, és nem lépünk tovább a cselekvésre. Pedig az Úr azért mond dolgokat, hogy azokat tegyük is. Maga az Úr Jézus is cselekedte az Atya akaratát, ami nem csupán tanításban nyilvánult meg. Élte mindazt, amit tanított, és ez az élet valóságos tettekben vált kézzelfoghatóvá. Nemcsak mondta, hogy azért jött, hogy a bűnösöket keresse, megmentse, és a betegeket gyógyítsa, hanem mindezt gyakorolta is. Sokan tapasztalták meg életük helyreállását, a bűnből való szabadulást. Urunk ma általunk akar megnyilvánulni, várja, hogy éljük az igét. Azért is mondja, halld meg, hogy végre így halljuk meg. Vagyis éljük át, nekem szól az ige. Nemcsak a megbocsátásról, a kegyelemről szóló üzenet, hanem az is, ami tettekre indít.

Fontos dolgot mond Mózes, olyat, ami minket is érint, amit gondolunk. Mert az Úr előtt a gondolataink is lényegesek. Vannak dolgok, amiket nem akarunk vagy merünk kimondani, és csak magunkban gondoljuk végig, azonban az Úr előtt olyan, mintha kimondtuk volna. Őt nem lehet megtéveszteni, és nagy kísértés, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk. Nyilvánosan talán elismerjük Isten munkáját, vagy megvalljuk bűneinket, de magunkban úgy gondoljuk, nem vagyunk mi annyira rosszak. Én jobb vagyok, mint a másik, az én szívem a tiszta. Az Úr előre felhívja figyelmünket erre a veszélyre, és így védekezhetünk ellene. Tekintsünk őszintén az igére, és ne a bennünk lévő hangokra, véleményekre figyeljünk. Nem az a lényeg, hogy érzem én, vagy mit mondanak mások. Az számít, amit az Úr mond. Az Ő véleményét pedig az igében találjuk meg.

Mit mond az ige? Keménynyakú és lázadó nép ők. És ezt bizony magamban is megtalálom. Hányszor nem alázattal fogadom az Úr szavát. Hányszor lázadok az ellen, amit nekem mond. Miért? Mert nincs bennem semmi jó. Ha sikeres az életem, ha előrehaladok a hit útján, kegyelemből történik. Minden kegyelem. És mégis hajlamos vagyok magamnak tulajdonítani. Adjunk hálát ma az Úrnak előrehaladásunkért. Köszönjük meg nagy kegyelmét, amellyel eltörölte bűneinket, és Krisztusban megbocsátott.

Mózes elmondja, hányszor haragra ingerelték az Urat. Mivel? Azzal, hogy letértek az Általa kijelölt útról. Bálványt készítettek maguknak, kiábrázolták Istent. Azt az Istent, Aki maga szólt hozzájuk, hallották a szavát, és kőtáblára írta fel igéit. Mennyi jelet tett, és mégsem maradtak állhatatosak. Ilyen romlott a szívük, de az Úr Jézusért ad új szívet, annak, aki kér.

Isten el akarta törölni őket, és felajánlotta Mózesnek, hogy őt teszi nagy és erős néppé. Azonban Mózes nem ragadja meg a kínálkozó alkalmat. Hanem leborul, és imádkozik övéiért. Szabad most is őszintén magunkba tekinteni, hasonló helyzetben mit teszünk? Nem azt mondanánk, rendben, itt vagyok, csak tégy engem naggyá. Uram, add nekem az ő helyét, én jobb vagyok. De Mózes alázattal látta, ő sem különb, az ő szíve is bűnös, neki is kegyelemre van szüksége. Mózes nem akar mások kárán naggyá lenni. Mint ahogy az Úr Jézus sem másokat pusztított el, hanem a saját életét adta másokért.

Mózes leborul az Úr előtt, a kísértést is imádságban, az Úr elé borulva lehet jól megharcolni. Közbenjár népéért. Látja a bűnt, de ismeri Istent, ezért azt kéri, ne a nyakasságukra tekintsen. Uram, tekints a keresztre, és az ott kiontott vérért könyörülj rajtunk. Könyörülj a körülöttünk élőkön is, és add, hogy minél többen meghallják az evangéliumot, és félretegyenek mindent Krisztusért.

Az Úr Jézus ismét bement a zsinagógába (Mk 3,1-6). Az élet fejedelme viszi oda is az életet, viszi a megújító igét. Ismét megy, tehát nem csak egyszer, hanem újra bemegy, mert tudja, hogy szükség van Rá. Szükségünk van a rendszeres találkozásra az Úrral, mert ha ez nem történik meg, ha Jézus nem lép be a szívünkbe, nem segít rajtunk semmi. Jézus nélkül az istentisztelet is üres. Hiába olvassuk, hallgatjuk a Bibliát, a Szentlélek nélkül nem értjük. Az Úr Jézusra van szükségünk, mert Nélküle marad minden változatlan.

Volt ott egy sorvadt kezű ember, aki valószínűleg nem most először volt zsinagógában. Meghallgatta a tudós rabbik beszédét, de nem történt semmi. Úgy ment haza, ahogyan jött, betegen, nyomorultul, változatlanul. Ha nincs jelen az Úr, nem történik semmi. Ezért fontos, hogy hívjuk őt alkalmainkra, kérjük, legyen jelen, mert bármilyen ismerettel rendelkezünk, és gyönyörű szép beszédet tartunk, az életekben nem megy végbe változás. Mert a változást az ige, az Úr élő szava végzi el.

Milyen jó, hogy ez az ember most jelen van, hogy nem adta fel, és nem mondta, minek menjek, eddig sem segített. De most más a helyzet, ott az élet Fejedelme. Jelen van az, Aki meg tudja gyógyítani őt. Jelen van Isten. Nekünk is erre az isteni jelenlétre van szükségünk. Úgy menjünk a gyülekezetbe, hogy Vele akarunk találkozni. Érte menjünk az istentiszteletre. Ne csak megpihenni akarjunk, szép gondolatokat hallani, hanem akarjuk Őt magát.

Ennek az embernek a keze sorvadt el, nem tudta használni. Mi sorvadt el bennem az évek múlásával? Ne törődjek bele, mert az Úr meg tudja gyógyítani. Ő helyreállítja azt, ami már nem úgy működik. Az első szeretetünket is képes megújítani, és a szolgálatkészségünket is.

Vannak, akik nem Jézust akarják, csak azért figyelik, hogy támadhassák, és Ő ennek ellenére vállalja magát, az Atya akaratát és a másik embert. Jézus mindig és mindenütt ugyanaz. Tudja, milyen szándékkal vannak jelen, de nem azt mondja, akkor most nem gyógyítok. Nem alkalmazkodik másokhoz, vállalja értünk a konfliktust, és a szenvedést is. Ő vállal téged is. Azért jött, hogy rendbe tegyen, hogy kapcsolatba hozzon Önmagával.

Jó látni, hogy a sorvadt kezű ember is vállalja magát, és kiáll középre. Nekem is vállalni kell magam, a bűneim. Oda kell állni, igen, kegyelemre szoruló ember vagyok. Igen Uram, vállalom, hogy elsorvadt az életem, de azért, mert Nélküled éltem. Mi szeretjük titokban tartani az Úr utáni vágyunkat, vagy azt, amit tett velünk. Valljuk meg Őt nyíltan, ne féljünk, mert Ő is nyíltan vállal.

Urunk rámutat: minden törvénynél fontosabb a lélekmentés. És ezt a feladatot nem lehet emberi szabályokhoz kötni. Akkor kell menteni, amikor arra szükség van. Az Úr azért jött, hogy mentsen. Ő a mi megmentőnk.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban

Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne,

És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvész-

szel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásá-

val Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti,

Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltá-

madnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A

Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki

mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat,

Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek va-

gyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

6. Summa szerint: az erős Isten Velünk van minden ínségünkben; Jákób Istene oltal-

munk, A Zebaóth erős várunk!

Isten áldásával.