A Fiú

A

 pogány népek valóban tüskévé lettek (Bír 4,1-23). Elnyomás elnyomást követett. Azonban eljön az idő, amikor rádöbbennek, hogy nem jó ez az élet. Egy darabig talán tetszett az őslakosok fejlettsége, az életnek az a színvonala, amit képviseltek, de egy idő után ez azt eredményezte, hogy kiszolgáltatottakká váltak. Az a probléma, hogy húsz évig nem kiáltottak. Miért? Mert vagy jónak tartották azt, ami körülvette őket, vagy elfelejtkeztek Istenről. Valószínűleg mindkettő. Amikor a világhoz akarunk hasonlítani, annyira belemerülünk, hogy észre sem vesszük, hogy az Úr kiszorult az életünkből. Már az ajtón kívül van, minden fontosabb Nála. Azonban Ő nem távozik el az ajtó elől, ha ki is szorult bentről. Ez a jó hír, ott van Ő az ajtó előtt, és zörget, mert újra be akar jönni.

A kiáltást elősegítette az ellenség modern és erős fegyverzete, a brutális elnyomás. Mindig akkor kiáltunk, amikor nehézzé válik az élet. Amíg jól érezzük magunkat a világban, nem kiáltunk, nem keressük az Urat. Isten felhasználja a nehéz időket is, általuk döbbent rá, hogy eltávolodtunk Tőle. Ezzel egyben jelzi, hogy szabad Hozzá fordulni, szabad segítségül hívni. Mintha azt mondaná, miért nem kiáltottatok hamarabb?

Debóra prófétanő az, aki ki akar törni a szorításból. Ő éli át, nem jó ez így, Isten népe nem élhet rabszolgasorban. Ő a szabadság népe. A gyülekezet is a szabadság népe, erre vagyunk Krisztusban elhívva, mégis sokan rabként élnek. Nem látni a szabadságot, irányít a bűn, a régi természet, a vágyaink és a világ. Debóra azonban felismeri, nem kell ennek tovább így lennie, lehet segítséget kérni. Honnan tudja? Próféta, és ez rámutat: élő kapcsolata van Istennel, ismeri Őt. Tisztában hatalmával, erejével, és hiszi, hogy ez ma is működik. Ez a prófétaasszony hiszi, hogy Isten ma is ugyanaz, mint évtizedekkel korábban. Ő soha nem változik. Merítsünk reménységet ebből, és hívjuk Őt segítségül.

Debóra kapcsolatban van Úrral. Én is kapcsolatban vagyok? Figyelek felfelé, hallom, amit az Úr mond? Isten Debórán keresztül elhívja Bárákot, aki igent is mond a feladatra. Azonban Bárák ragaszkodik Debóra jelenlétéhez. Miért? Mert Debóra személyén keresztül jelen lesz Isten vezetése. A prófétát hívja Bárák, és ez jó. Azt akarja, hogy a prófétán keresztül mindig kapcsolatban lehessen felfelé. Debóra pedig az Úr üzenetét tolmácsolja, Isten kezedbe adja Siserát, és Ő maga megy előtted. Csakis így érdemes indulni, velem az Úr. Ő megy előttem, én pedig követem.

Ez az ígéret előrelendítette Bárákot, jó, ha minket is kilendít a bizonyságtévő, szolgáló élet felé. Az Úr erejére alapozva, az Ő vezetésében bízva arathatunk győzelmet. A győzelmet az Úr adja. Isten felséges jelenléte megzavarja az ellenséget, bepánikolva menekülnek. Amikor az Úrra tekintünk, és engedelmesen figyelünk Rá, győzelmet élünk át. Az Úr jelentétől elmenekül a gonosz. Ahol az Úr Jézus megjelenik, ott a bűn visszavonul.

Az Úr csodálatos türelemmel fáradozik népével (Mk 12,1-17). Nem hagyja őket magukra, annak ellenére, hogy nincs foganatja annak, amit mond. Ismét példázatban fordul hozzájuk, tanítja őket, megpróbálja még ebben a pár napban rádöbbenteni őket a valóságra. Tudja Ő, hogyan döntöttek, és mégis foglalkozik velük. Az előző szakaszban sem vallottak színt, nem mondták meg, mit gondolnak Keresztelő János hatalmáról. Azért nem, mert akkor egyértelműen ki kellene mondani: Jézusban Isten áll előttük. Ha pedig ez így van, akkor a templom megtisztítását maga Isten végezte. Ez pedig életváltoztatást von maga után. Ha valóban Isten áll előttük, akkor nem mehetnek tovább úgy a dolgok, mint eddig. El kell engedni a papok, a farizeusok, az írástudók által vezetett üzleti tevékenységet. De ők nem akarták ezt, jobban szerették a pénzt, a jobb életet, mint Istent.

Ennek ellenére az Úr még mindig szól. Ez a jó, hogy hozzánk is szól. Még mindig szól, azt akarja, hogy halljuk meg, amit mond. A saját küldetéséről beszél a példázatban. Elmondja, hogy az Atya mennyire szeret, elküldte a Fiát népéhez, és várta, hogy megbecsüljék. Amikor a szolgák eredménytelenül jártak, Ő a Fiát küldte el utolsó esélyként. Nem csodálatos, hogy ilyenek közé elküldi a Fiát? Nem féltette, mert azt akarja, hogy megismerjük Őt, és életünk legyen.

A szőlő Izráel, a munkások a nép vezetői. Rájuk bízta gondozásra a szőlőt a gazda. Milyen munkása vagyok a gazdának? Tudatosítom-e, hogy minden az Övé, énrám csak rám bízatott? Az Úr kéri a maga részét - milyen kézzel küldöm el? Mindent Neki adok, vagy üres kézzel megy el? Az életem az Ő ajándéka, magamnak akarom, vagy azt mondom, Rád bízom, Uram, te értesz ehhez a legjobban. Téged illet az egész életem, és teljes szívvel dicsőítlek téged.

Olyan megdöbbentő, hogy ezeknek nem a Krisztus kell, hanem az örökség. Az, amit Isten ad, és nem Ő maga. A kezdeti öröm után a teljes elutasítottságot kell átélnie az Úrnak. Hogyan fogadom én? Elfogadom, vagy elutasítom Őt? Virágvasárnap megvolt az örvendezés, mára pedig ott az elutasítás. A másnap mindig mást hoz, mint a mai nap. A másnap mutatja meg, mi van a felszín mögött. Az Úrral való kapcsolat, az élő hit mindig hosszútávon mutatkozik meg. Nem az első időszak, hanem majd a próbákkal teljes idő mutatja meg, mi van a szívemben.

Ne az ajándékokra, hanem az Ajándékozóra tekintsünk. Az ajándék elmúlik, de az Úr megmarad örökké.

Urunk Jézus, fordulj hozzánk

1. Urunk Jézus, fordulj hozzánk, Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk, Kegyelmeddel minket

segélj, Az egy Igazságra vezérelj.

2. Nyisd meg szánkat hál’adásra, Készítsd szívünk buzgóságra, Hitünk s értelmünk ne-

veljed, Neved velünk ismertessed.

3. Míglen éneklünk mennyégben: Szent, szent, szent az erős Isten, És színről-színre

láthatunk, A fényességben vígadunk.

4. Dicsőség Atya Istennek, Fiúnak és Szentléleknek: A dicső Szentháromságnak Min-

denek áldást mondjanak!

Isten áldásával.