Mi van a szívünkben?

I

sten Mózesen keresztül beszélt népével. Kiválasztott eszköze által vezette és tanácsolta őket (5Móz 31,1-13). Most is szól hozzájuk, felkészíti őket a bevonulás utáni életre. Elmondja, mihez tartsák magukat. Hozzánk is szól az Úr, ma is van szava az övéihez, de nem közvetítőn keresztül teszi ezt, hanem igéje által. Amikor olvassuk, hallgatjuk, Vele beszélünk. De mivel nem látjuk Őt, nem szemtől szemben beszélünk Vele, jól át kell gondolni az üzenteket. Sátán könnyen megtéveszt, ezért, amit megértünk, azt a teljes ige összefüggésében kell leellenőriznünk. Meg kell mindig tudni, hogy valóban az Úr akarja-e azt, vagy csak én? Könnyen belevetíthetjük saját vágyainkat a Bibliába. Azonban rendszeres elcsendesedés által felismerhetjük Istenünk akaratát.

Nagyszerű üzeneteket olvasunk, Mózes bátorítja az övéit, legyenek erősek és bátrak, ne féljenek és rettegjenek, mert maga az Úr megy előttük. Bizony, egy ilyen üzenetet kapva bátran indul az ember. Ha ezt hallom, tudom, velem van az Úr. Fontos, hogy ne a problémákra, az ellenségre, csak egyedül az Úrra nézzek, és az ígéretbe kapaszkodjak. Tegnap az apa azt kérte az Úr Jézustól, segíts a hitetlenségemen, és ez pont arra utal, hogy az apa a rohamozó gyermekére nézett, és úgy gondolta, ha még Jézus előtt is így tombol a gonosz, akkor nincs segítség. Ezért kéri, segíts, hogy ne a gyermekem szenvedését, a gonosz munkáját lássam, csak egyedül Téged. Ez a fontos, mindig csak Őt lássuk a problémahegyek fölé magasodni. Ha Ránézünk, nem hátrálunk meg, nem keseredünk meg, hanem továbbra is bízunk Benne, számítunk Rá.

Ez az ígéret azonban nem azt jelenti, hogy ha ma bármit eltervezek, akkor menjek bátran, mert velem van az Úr, és biztos sikerrel járok. Nem azt jelenti, ha ezt ma elolvasom, akkor vegyek fel hitelt, vagy vásároljak lottót, mert nyerni fogok. De azt sem jelenti, ha probléma van a házasságomban, és ma kedvesen rám mosolyog valaki, vagy megértő lesz velem, akkor váljak el. Tehát vigyáznunk kell, hogy az ilyen igékkel ne a magunk útjait támasszuk alá és tegyük elfogadhatóvá.

Ezek a bátorító szavak a honfoglalás előtt álló Izráelnek és Józsuénak szólnak. Őket bátorítja, segíti az Úr. De ők nem maguk határozták el, hogy elfoglalják Kánaán földjét, hanem Isten vezeti őket oda. Tehát ezek az ígéretek az Úr szolgáinak, a Neki engedelmeskedőknek szólnak. Amikor az Ő útján járok, teszem, amit mond, akkor bátran állhatok ezekre a szavakra. Tehát meg kell vizsgálnunk, hogy amerre megyünk, és amit teszünk, az az Úr akarata-e? Ő küld, az Ő megbízásából cselekszem? Azért vagyok ott, mert azon a helyen is Őt dicsőítem, Róla teszek bizonyságot? 

Ha tanítványként indulunk, és nehéz helyekre kell mennünk, azzal a tudattal indulhatunk, hogy velünk van az Úr, és nem hagy el minket. Ha orvoshoz, kórházba, nehéz vagy ismeretlen terepre vezet, fontos döntést kell meghoznunk, Ő nem marad el, jön velünk. Pál a börtönökben is megtapasztalta, hogy Vele van az Úr. Ott is tudott Rá támaszkodni.

Mózes a szívükre helyezi, hogy rendszeresen olvassák fel a nép előtt a törvényt, és akik még nem tudják, tanulják meg azt. Mert az ige lesz az útmutatójuk. Az Úr parancsa segíti őket az eligazodásban, az életgyakorlat kialakításában. Ha nincs parancsolat, akkor a népekhez fognak igazodni. Isten azonban ad vezérfonalat az élethez, és azért adja, hogy használjuk, hogy ne a világhoz szabjuk magunkat.

Az Úr továbbvezeti a tanítványokat, foglalkozik velük, tanítja őket (Mk 9,30-41). Látja, hogy állandó formálásra, csiszolásra van szükségük. Ezt úgy tudja igazán eredményesen végezni, ha csak velük van. Mélyíti ige- és isteni üdvtervismeretüket. Nagy szükség van erre, egyre jobban elmélyülni az igében, és megismerni Urunkat. Az Úr kijelenti neki az Atya akaratát, azt, hogy meg fog halni, és a harmadik napon feltámad. Azonban nem értik ezt. Azért ismétli, és foglalkozik velük külön is, mert nehezen értik meg, hogy a Messiás meghal, és azt meg egyáltalán nem tudják befogadni, hogy fel fog támadni. Nem is egyszerű, mi az, hogy meghal és aztán feltámad? Mi már húsvét után élünk, és annyian megtapasztaltuk már, hogy Ő valóban él. Átéltük életformáló munkáját, kegyelemben részesültünk, és folyamatosan formálja ki bennünk az új embert. Ennek ellenére hányan nem tartják valóságnak, hogy az Atya kihozta a Fiút a halottak közül. Ésszel ezt nem is lehet felfogni, csak hit által. De hitünk által valósággá válik az Úr jelenléte és hatalma. Hit által megbizonyosodunk arról, hogy Ő él!

Miért nem értik a tanítványok, amit az Úr mond? Mert más az elképzelésük. Szó sincs az ő látásukban meghalásról, ők uralkodásról, hatalomról, jólétről ábrándoznak. Mennyire nem értik Jézust, nem ismerték fel, hogy az Úr Jézus és tanítványai útja nem a kényelmes jólét, a szórakozás, hanem az alázatos szolgálat.  A tanítvány célja nem a táradalom fogalmai szerinti felemelkedés, az egyre magasabb pozíció, hanem az utolsó hely. Itt nincs villogás, nem az a cél, hogy mindenki az én kiválóságomat lássa, hanem hátramaradok az utolsó helyen. Az utolsók senkit nem érdekelnek, mindig a győztesek kerülnek rivaldafénybe. A tanítvány helye az utolsó, azért, hogy az Úr látszódjon. Ne vonjuk el ragyogásunkkal Jézusról a figyelmet.

Jól ismerjük mi ezeket az igéket, azonban ennek ellenére mégis mindig mi akarunk lenni valakik. Elismerésre vágyunk, azt szeretnénk, ha a magunk területén mi lennénk az elsők. És vágyunk arra, hogy ezt észrevegyék, és el is ismerjék. Mi akarjuk a legjelentősebb pozíciót és feladatot, erre az Úr egy kisgyermeket állít eléjük, hogy őt fogadják be. Ezzel azt üzeni az Úr, hogy ez a mi feladatunk, a mások által nem irigyelt vagy vállalt munkák. Amire mások nem figyelnek, azt végezzük. Nem karrierépítő programot vázol fel az Úr, hanem azt kéri, hogy minden látványosság, külön kiemelés nélkül végezzük a ránk bízottakat.

Ez a jelenet leleplezi a szívünket is. Amíg az Úr Jézus szenvedésről, halálról beszél, és járta is ezt az utat, mi egészen másról gondolkodunk. Magunkkal vagyunk elfoglalva, karrierünket építgetjük. Jó Urunk előtt elcsendesedni, és feltenni a kérdést: mi is van az én szívemben? Mennyire hatol mélyre az, amit Ő mond? Hányszor vagyunk mi is így, szól az ige, de a mi gondolataink egészen máshol járnak.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; :/: És meg nem szégyeníttetem,

Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok

pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Mi -

ken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd élete-

met, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely

megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy ke-

gyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényi-

re; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában meg-

tartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gon-

dot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnö-

met bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben.

Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség

hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit.

Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a

tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énné-

kem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül;

Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.