A
|
z Urat
dicsőítő éneket mond Mózes (5Móz 32,1-25). Halála előtt Istenről énekel. Miért?
Mert Ő tölti be a szívét, egész lényét. Nem tud másról, csak Róla, az Ő
tetteiről szólni. Egész lénye Vele van tele. Mivel vagyok én tele? Miről vagy
kiről beszélek és énekelek? Annyi mindenről beszélhetett volna Mózes, és oly
sok mindent tehetett volna az utolsó napokban, ő azonban semmiről sem akar
tudni, csak Istenről. Arról az Istenről énekel, akihez menni fog. Ő tudja, hová
tart. Tudom-e, hová tart az életem?
Ismerem Istent, és öröm van a szívemben, hogy akit itt szolgáltam, akihez
tartoztam, ahhoz megyek? Aki ebben a világban az Úrral volt, az a halála után is
Vele lesz. A kegyelem nem csupán a földi életünkre szól, hanem örök életre.
Mindez azt jelenti, vándorok vagyunk a földön, és Istenhez tartunk.
Az Úr nevét hirdetem, mondja, és azt kéri, hogy magasztalják Istent. Az Úrról tesz bizonyságot, Őt állítja eléjük,
mielőtt elmegy. Mindezt
bizonyságtételként mondja, hisz amit eléjük tár, maga is átélte. Mózes ismerte
Istent, élő kapcsolatban volt Vele. Megtapasztalta jelenlétét és hatalmát. Sőt, azért lehetett az, aki volt, mert az Úr
választotta ki és hívta el. Ő nagyon nem akart már Egyiptomba menni, elvolt a
maga családjával, nyugodt életével. Nyolcvan évesen ki akar felkerekedni és
otthagyni a biztonságot? Ki szeret költözködni?
Mi már ekkor a nyugdíjas éveinket töltjük, unokáknak örülünk, és
elvagyunk magunknak. Mózes azonban igent
mondott az Úrnak, és nem csalódott. Csodálatos, nagyszerű dolgokat élt át. Feltárult
előtte Isten lényének mélysége. Megismerte hatalmát, világossá lett számára,
hogy Isten mindenek fölött Úr. Aki Hozzá tartozik, annak nem kell félni a
földi istenségektől, mert bizony az ember mindig szeretett istent játszani, de
Izráel Istene Úr mindenek felett.
Minden, amit mond, bizonyságtétel. Hűséges Isten, nem csalárd. Bizony,
megtapasztalta Mózes és a nép is Isten hűségét. A nép nagyon hamar hűtlen lett,
de Isten nem vetette el őket.
Gondolhatunk az aranyborjú történetére, Mózes közbenjárt értük, és az Úr velük
maradt. Ó, Uram, hadd lássam meg hűségedet, amellyel körülvettél. Hányszor
eldobhattál volna, és nem tetted. Áldott
legyen szent neved. Hűsége az Úr Jézus
Krisztusban ragyog fel igazán, megérthetjük, mennyire szeret. Kész volt a Fiút
elküldeni és értünk keresztre adni, mert szeret és meg akar menteni.
Mint szeme fényét, úgy őrizte övéit, és
ez biztató mai gyermekei számára is.
Úgy vigyáz ránk, mint a szeme fényére. És bizony, arra mi is vigyázzunk,
és mindent megteszünk, hogy lássunk. Gondoljunk erre, amikor Istenre gondolunk,
és akkor minden félelem eltűnik a szívünkből. Isten úgy őriz, mint szeme
fényét, vigyáz ránk, nem nekünk kell megőrizni magunkat, gondja van az
életünkre. Ha ezt látjuk, akkor minden
igyekezetünkkel szolgáljuk Őt, és felszabadulva tesszük, mert Isten őriz.
Azonban gyakran megfeledkezünk erről, magunkat akarjuk megmenteni, oltalmazni.
Az Úr Jézus is elmondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt,
aki pedig Őérte elveszíti, megtalálja azt.
Hányszor láthatta a fiókáit röptető sast Mózes, és ebből megértette,
Isten ezt teszi velünk. Ő hordoz és vigyáz ránk. Ott van
szárnypróbálgatásainknál. Mózes nyitott szemmel jár, és ezért nem csügged, a
természetben látottak erősítik, és Istenre mutatnak. Azt mondják, az Úr is így
törődik veletek.
Mindezek ellenére a nép elhagyta és megvetette Szabadítóját, és idegen
istenekhez fordult. Sátán nagyon jól
tudja, hogyan lehet elfordítani szívünket Istentől, és ennek érdekében mindent
meg is tesz. Itt is látjuk, amikor jól ment a soruk, lélekben is elhájasodtak,
eltompultak. Istenre érzéketlenek lettek. Ma is a jólét nagy veszély, nemcsak
testben, hanem lélekben is elkényelmesedünk. Ha megvan mindenünk, jól élünk,
nem szükséges már imádkozni. Amikor elfogyott az élelem, a víz, akkor
kiáltoztak, amikor minden megvan, akkor már nem kell az Úr. Ezeket az időket
éljük ma is, azt gondolják sokan, Istenre már nincs szükségünk, mindent
megoldunk mi.
A jólét következménye, hogy megfeledkezünk Istenről. Mindent megad a
világ, és közben nem vesszük észre, hogy lazul a kapcsolat az Úrral. De lazul
egymással is. Minél több mindenünk van, annál kijjebb kerül az Úr az
életünkben, és egyszer csak az ajtó előtt áll. A világ dolgai fontosabbak
lesznek, mint a Megváltó, az, akinek az életünket és üdvösségünket
köszönhetjük. Ne engedjük, hogy a munka, a szórakozás és életünk kényelmesebbé
tétele kiszorítsa az Urat. Ne engedjük megosztódni a szívünket, hanem szeressük
Őt teljes szívünkből.
Az Úr Jézus szokása a tanítás (Mk 10,1-16). Nemcsak gyógyít, hanem tanít,
vagyis Isten országa dolgairól, a Neki való életről beszél és beszélget.
Szokásunk-e Isten dolgaival foglalkozni?
Tanulunk-e Tőle, mert ez több, mint elolvasni a napi részt. Azt jelenti,
meg akarom ismerni az Urat, Isten országát és a benne való életet. Tanulni úgy
is lehet, hogy beszélgetünk ezekről a dolgokról. Elgondolkodunk, és keressük az
élet dolgaira a választ. Hol keressük? Istennél, az Ő igéjében. Addig kutatunk, amíg rá nem lelünk a Tőle
való feleletre.
Jönnek farizeusok is Jézushoz, de ők nem tanulni akarnak, hanem a saját
gyakorlatukat jóváhagyatni. Ők inkább kiskapukat keresnek, meg akarják
magyarázni, miért is helyes, amit tesznek. Nagyon hasonlóak vagyunk hozzájuk.
A probléma nagyon aktuális, szabad-e elbocsátani a férjnek a feleséget.
Ez jelzi, hogy náluk ez gyakorlat. Elbocsátották feleségeiket, amikor épp
kedvük volt hozzá, és ezt meg is tudták magyarázni, hagyományokkal
alátámasztották.
Az Úr visszakérdez, és ők kapnak az alkalmon, és azonnal a válólevéllel
példálóznak. Mózest, és az igét is felhozzák a saját maguk igazolására. Annyira
nem akarnak ők Istenhez igazodni.
Az Úr Jézus a teremtési rendre mutat rá. A válás nem volt bekalkulálva,
de mivel megkeményedett a szív, és nem gyógyítani, javítani akarjuk a kapcsolatot,
Mózes megengedte a válást. De ebből nem lehet sportot űzni. Az Úr visszamegy
Isten akaratához. Ő nem könnyít, hanem lekaparja az Isten akaratára és törvényére
rárakodott réteget, és eredeti formájában tárja elénk. Így volt a teremtéskor,
ezt akarja Isten.
Isten a ragaszkodást írta bele a kapcsolatba és a
szívünkbe. Ez az orvosság. Ragaszkodom az Úrtól kapott ajándékomhoz, társamhoz,
akkor is, ha vannak problémák. A ragaszkodás segít megoldani a problémákat. A
ragaszkodás azt jelzi, gyógyítható a kapcsolat. Azonban az a kérdés, kire
hallgatunk? Az Úr Jézusra, vagy emberi véleményekre, szokásokra? Mintha ma
sokan kihagynák ezt a szakaszt, vagy megtanulták, hogy nem úgy kell érteni,
ahogy le van írva. Úgy gondolom, Isten ma is így érti. Ragaszkodjunk egymáshoz,
ahogyan a házassági esküben is elmondjuk.
Nem tudom, hogyan lehet másként érteni, amit az Úr mond:
amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza? Ébredés, teljes
megújulás akkor fog végbemenni, amikor készek leszünk komolyan venni Isten szavát.
Amikor a hívők ezt a területet is az ige fegyelme alá rendelik.
Kisgyermek lelkületre van szükségünk. Olyan lelkületre,
amelyik teljesen rábízza magát Istenre. A gyermek bízik a szülőben, és rábízza
magát. Nem veszi kézbe a saját életét, hanem engedi, hogy szülei gondoskodjanak
róla. Uram, adj nekem ilyen gyermeki lelkületet, hogy ilyen bizalommal menjek
mindig Hozzád.
A NAGY MÉLYSÉGBŐL SZÜNTELEN
1.
A nagy mélységből szüntelen
Hozzád kiáltok, Istenem.
Haláltól mentsd meg lelkemet,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
2.
A bűn sarában élve lenn
A jóra lelkem képtelen.
Fogadd be gyenge gyermeked,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
3.
A bátorságom gyávaság,
A bölcsességem kábaság,
Más nem segíthet, ha Te nem.
Fogadj be, Istenem!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
4.
Az életem üres, szegény,
Nincs benne fény, de van remény,
Hogy Akinek kegyelme nagy,
Vesznem engem se hagy.
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök.
Énértem is omlott a vér,
Fogadj be Jézusér’!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése