Keresztem vállra véve

M

ózes ötödik könyvét olvasva egyre inkább világossá válik előttünk: itt nem egy vallási  szabályokra épülő kultusz alakul ki (5Móz 28,27-29,28). Nem, már ezek az igék jelzik, hogy itt élő kapcsolatról, életről van szó. Élő kapcsolatról a Megszabadító Istennel, és az Ő akarata szerinti életvezetésről. Az Úr nem csupán a kultusz ápolását kéri, hanem azt, hogy úgy éljenek, hogy látszódjon a különbség életük és a többi nép élete között. A pogány népek élete sokkal lazább volt, hitük inkább a vallásgyakorlásban mutatkozott meg. Isten népének azonban az egész élete világossággá válik. Az emberi kapcsolatokat, tehát a házasságot, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést már nem emberi természetük vagy a másoknál látottak alapján alakítják ki, hanem Isten útmutatása szerint. Már az eddigiekben is láttuk: Isten odafigyel az erkölcsi életvezetésre, a szociális érzékenységre és a felelősségre is. Fontos a pénzhez való viszony, már nem ez áll a középpontban, hanem az Úr egyedül. Életük nem a körülményektől függ, hanem az élő Isten gondoskodásától. Így van ez ma is, Isten azt akarja, hogy gyermekei élete ne a világ, a nem hívők gondolkodását és gyakorlatát kövesse, hanem az Úr Jézus élete legyen a minta. Mi már figyelhetünk Urunkra, az igéjét pedig útmutatóként használhatjuk. Minden kérdést Elé vihetünk, és  a Szentlélek által megmutatja a választ, és erőt ad annak elfogadásához és megcselekvéséhez.

Mózes emlékezteti őket Isten hatalmára, gondviselő szeretetére. Mindezt a pusztai vándorlás során átéltekre utalva teszi meg. Rámutat: Istennek még a kemény körülmények közepette is volt gondja a ruházatukra, nem szakadt le róluk a ruha, sem a lábukról a saru. Tehát még ott is volt mibe öltözködni. Tehát amikor az életük kimozdult a mindennapi megszokott kerékvágásból, és lehetetlen között zajlott, Isten biztosította a legszükségesebbeket. Amikor saját tartalékaik kifogytak, az Úr adott kenyeret, húst és vizet nekik. Az ellenséges népek fölött is diadalt arattak. Tehát mindez jelzi: merjünk bízni az Úrban, ne akarjuk saját kézbe venni az irányítást. Ne engedjünk a csábításnak, hanem higgyük, hogy az Úr gondoskodik rólunk.

Mennyire odafigyel az Úr népére, tudja, milyen gondolatok bukkanhatnak fel a szívekben, és bizony, ezek ma is előjönnek. Nagy késértés, hogy azt gondoljuk, mivel Istenhez tartozunk, jó sorunk lesz, akkor is, ha megátalkodott szívvel élünk. Hányan gondolják, elég hinni Istenben, és úgy élhetünk, ahogy mi jónak látjuk, mert az Ő népe vagyunk, és Isten úgyis megbocsát majd. Azonban már itt rámutat az Úr: fellángol haragja az ilyen gondolkodás és életforma ellen. Ezt nekünk is meg kell szívlelni. Nem élhetünk Isten nevével a szánkon pogány formában. Az Úr Jézus az Ő követésére hív minket. Új emberré formál, és világító lámpássá tesz.

Mivel több szakaszt olvastunk el a napokban, csak néhány dolgot szeretnék kiemelni ezek közül (Mk 8,22-9,13). Az Úr Jézus mindenkihez egyénileg közelít. Nincsenek sablonok, mindenkinek más a problémája, ezért másfajta gyógymódot is alkalmaz. Megláttatja velünk isteni hatalmát, és azt akarja, ismerjük fel, kicsoda Ő. Nem mesterfogásokra tanítja a tizenkettőt. Nem arról van szó, hogy lessék el a fortélyokat, és majd utánozzák. Nem, hanem a tanítványok mindig csak az Ő nevében szolgálhatnak. A hatékonyságot az Úr ereje adja. Egy hívő ember nem önmagában hat, hanem a benne élő Úr Jézus Krisztus munkálkodik általunk.

A vakot két fázisban gyógyítja meg az Úr. Az első fázis, a szemre való köpés, az emberi hagyományok, gyógymódok, terápiák részlegességét mutatja meg. Ha kihagyjuk az Urat, bizonyos fokú eredményt mi is elérhetünk. Az emberi tudomány sok mindenre képes, de a teljes gyógyulást maga az Úr adja. Ne elégedjünk meg félmegoldással, hanem menjünk Urunkhoz, és kérjük Tőle a teljes gyógyulást. Ő ad tiszta látást. Ez azt is mutatja, hogy nem elég az emberi látás, tehát az ige kutatása, az adott rész minél részletesebb kibontása, az igazi és tiszta látást és megértést az Úr adja. Ez a látás az élő kapcsolatból származik. Ha naponta az Úrban maradunk, imádságban leborulunk, akkor a Biblia szövege életté, az Úrtól való beszéddé válik. Akkor az Úr az igén keresztül vezet, lámpássá lesz a szó.

A tanítványok szembesülnek azzal, hogy nem elég csak a mások vallomásáig eljutni. Saját meggyőződésre van szükség. Nem elég tudni, mit mondanak őseink az Úr Jézusról, hitünk akkor válik élővé, ha magunk győződünk meg arról, kicsoda Ő. Ezért minket is kérdez: Kinek mondotok engem? Gondolkodjunk el ezen. Őszintén fogalmazzam meg: én kinek látom Őt? A választ az ige és a saját megtapasztalás által fogalmazzuk meg. Az Úr nem arra kíváncsi most, mit mondott Péter kétezer évvel ezelőtt, tehát nem azt kéri, hogy mondjuk fel a leckét. Ő arra kíváncsi, kinek látom Őt az ige és az életemben elvégzett munkája által. Átéltem már bűneim bocsánatát? Megtapasztaltam már az Úr szabadítását, kegyelmét, és új emberré lettem? Ha mindez végbement, akkor határozottan tudom mondai. Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Igen, Ő a Krisztus, az én személyes Megváltóm, életem Ura.

Ha Ő az életem Ura és irányítója, akkor már nem emberek szerint gondolkodom. Már nem a test szava irányít, és nem a  szenvedés elkerülése, a minél kényelmesebb és jobb élet motivál. Elfogadom az Úr akaratát, akkor is, ha ez nehezebb, mint amit  a világ kínál. Az Úr útján vannak nehezebb szakaszok is, de ha mögötte maradunk, ha nem lépünk ki mögüle, ezeken a szakaszokon is keresztülsegít. Visszatekintve azt látjuk majd, hogy nem is volt az annyira veszélyes. Krisztussal még a halál árnyékánek völgye sem olyan félelmetes, mert Ő legyőzte a halált.

Ezt követően Jézus határozottan rámutat követésének nehézségeire. Tanítványnak lenni azt jelenti, vállalom Jézussal a sorsközösséget, az Ő életformáját. Megrendítő, hogy nehezíti a feltételeket, szinte elveszi az emberek kedvét a követéstől. Miért? Mert azt akarja, hogy szívből kövessük Őt. Érte vállaljuk a tanítványságot, ne az legyen a szempont, hogy jól élek-e, vagy sem.

Az Úr azt várja, hogy mindennap tagadjam meg, és bízzam Rá magam. Vagyis szánjam magam halálra mindennap. Merjem kimondani, ma sem én élek, és nem is akarok én élni, hanem hagyom Krisztust élni bennem. Ez azt jelenti, ma sem én erőlködöm, hanem engedem, hogy Ő mentsen meg, adjon szabadítást és intézze dolgaim. Mindez azért fontos, mert a Jézus nélküli lét azt jelenti: mindent én magam akarok megoldani. Ennek pedig rendszerint kudarc és vereség a vége. A győztes élet az önmegtagadó, a magamra nemet mondó élet.

A megdicsőülés hegyén történtek és az Atya szózata megerősítik mindazt, amit eddig hallottunk: Őt hallgassuk. A keresztyén élet lényege: hallgassuk Jézust! Legyünk mindig Vele, hallgassuk meg, amit mond, és engedelmeskedjünk szavának. A hívő élet egyszerű, csak mi bonyolítjuk túl. Miről szól? Keresem az Urat, egyedül maradok Vele, és amit mond, amit megértettem, azt cselekszem. Cselekvő és engedelmes életet vár az Úr tőlünk.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.