Jöjj a kereszthez!

A

z Izráelt körülvevő népek felé hangzik Isten ítélete, mert senki nem kerülheti el az ítéletet (Jer 49,1-22). Azok sem, akik nem hittek Istenben, akik nem az Ő népe voltak. Miért ítéli meg akkor őket Isten? Azért, mert mindenki Tőle indult, így azután felelős az életéért, mindazért, amit tesz. Másrészt azért is, mert a szomszédos népek is hallottak Istenről, de nem vették Őt komolyan. Izráel puszta léte is bizonyságtétel, sőt, ők sok csodálatos dolgot láttak és hallottak, amelyek mind az Úr hatalmáról beszéltek. Ezt a bizonyságtételt nem fogadták készségesen, hanem ellenálltak neki.

Már beszéltünk arról, hogy Izráel élete nem vonzotta, hanem inkább taszította a pogány népeket, sőt, ők hajoltak hozzájuk. Azonban soha nem lehet kifogás a bizonyságtevők taszító élete, nem lehet elbújni a velük szemben táplált negatív érzelmek mögé. Hányszor használjuk fel a hívők iránti ellenszenvünket, a közöttük látott negatívumokat arra, hogy elbújjunk mögéjük. Azonban az Úr hív, és ne a népe nyomorúságaira tekintsünk, hanem Istenre. Ő nem olyan, amilyen a népe. Ő nem tehetetlenen, mint oly gyakran az övéi.

Vegyünk példát arról az apáról, akinek a fiát nem tudták a tanítványok meggyógyítani, és ő a kudarc után nem ment el sértődötten. Nem mondta azt, hogy akkor a Mesteretek sem lehet különb, hanem megvárta Jézust. Mi is várjunk Rá, mert ha a tanítványok kudarcot vallottak is, Ő soha nem vall kudarcot.

Azonban nemcsak ítélet hangzik, hanem a pogány népek is meghallják az Úr kegyelmének üzenetét. Mert Isten célja nem a pusztítás, az elvettetés, hanem a kegyelem. Ő azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen. És ehhez biztosítja a feltételeket. Mi már tudjuk, hogy a pogány népek számára Krisztusban nyílik meg a kapu az életre. Az elválasztó függöny szétszakadt, és így mi is szabadon mehetünk a kegyelem királyi trónjához. A kereszt alatt van hely mindenki számára. Csak oda kell menni, és terheink lehullanak. Ne tétovázzunk, ne keressünk más megoldási lehetőséget, hanem induljunk el a kereszt felé. Ott találunk lelkünk számára békességet. A kereszt alatt életet nyerünk, onnan árad az élet vize. Csodálatos forrás fakad ott, amely megelégíti örökké szomjas szívünket. Ha ott merítünk, nem fogunk többé megszomjazni. Jöjj a kereszthez, jöjj Jézushoz, szomjas szív.

Mennyire más hullámhosszon vannak a tanítványok, mint Jézus - ezt látjuk a mai szakaszban is (Lk 22,31-38). Ő halad a kereszt felé, a tanítványok pedig értetlenkednek és hősködnek. Az Úr azonban melléjük áll. Felkészíti őket mindarra, ami őrájuk is vár, és segíti őket a helytállásban és az újrakezdésben.

Jézus elmondja Péternek, hogy megrostálódik a hitük. Sátán jelen van, és őket is kézbe veszi. Mindaz, ami történik, megrostálja a hitüket. Nem lesz könnyű nagypéntek után tovább hinni. Mindig vannak olyan helyzetek, amik után nem könnyű hitben továbbmenni. A sátán mindent megtesz, hogy kiábránduljunk Jézusból, hogy ne tartsuk Őt Isten Fiának. Rostálás van, de olyan jó látni, hogy nem hagyja övéit magára az Úr. Imádkozik értük, azt kéri, hogy ne fogyatkozzon el a hitük. Megláthatjuk, milyen nagy jelentősége van az imádkozásnak, a közbenjárásnak. Az Úr Jézus is ezt alkalmazza, amikor már nem lesz Péter mellett fizikailag, imádkozik érte, mert az imádság mindenhová odaér. Az ima a legfontosabb és mindenkor kéznél levő fegyverünk. Használjuk mi is.

A bukásból is talpra lehet állni, meg lehet, sőt, meg is kell térni. Soha ne keseredjünk el, és ne adjuk fel a küzdelmet. Ne mondjuk, én alkalmatlan vagyok, mert Jézussal újra lehet kezdeni. Senki nem alkalmas, Krisztus által válunk azzá. Minden elesés után a megtérés hozza el a talpra állást. Ebben a magatartásban szembesülök vétkeimmel, vállalom bukásom, és ha ez megtörténik, az Úr megbocsát és talpra segít. Önerőből nem tudok talpra állni, csakis az Ő segítsége által. A talpraállt tanítvány bizonyságtevővé válik. Most már elindul és erősít másokat.

Péter nagyon erősnek véli magát, nem feltételezi, hogy az ő hite is elfogyhat. Nem gondolja, hogy Jézus imádságára, erejére van szüksége. Magát erősnek és bátornak látja, ám az Úr rámutat, hogy meg fogja Őt tagadni. Még a legkiválóbb is elbukhat, és el is bukik, ha magában bízik, és nem Jézusra alapoz.

A továbbiakhoz a múlt tapasztalatai adnak erőt. Mindig vissza kell gondolni az Úr korábbi csodáira, megtapasztalt segítségére. Amit korábban átéltünk, az válik erőforrássá a jelenben. A jelen mindig a múltból táplálkozik, ezért vissza kell tekinteni mind a saját életünkben megtapasztalt kegyelemre, mind az egyház eddigi útjára. Hiszen nem velünk kezdődik a keresztyénség, sokan jártak előttünk már ezen az úton, sok nehéz helyzetben tapasztalták meg az Úr segítségét. Adjon ez számunkra is erőt, nyújtson vigasztalást a nehéz pillanatokban. A múltban megtapasztalt kegyelem reménységet támaszt a jelenben, azt üzeni: ahogyan tegnap megsegített az Úr, úgy megteszi ma is. Mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8).

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.