Velem és rólam

M

oáb életében megláthatjuk, hogy soha nem jó másokkal foglalkozni, mindig saját magunkra figyeljünk, a magunk életét vizsgáljuk meg (Jer 48,26-47). Moáb Izráellel foglalkozott, örült a nép fogságra hurcolásának. Amikor látta, hogy az asszírok elfoglalják és lerombolják Jeruzsálemet, nem együttérzés volt bennük, hanem öröm. Kinevették a rabláncra fűzött embereket, és gúnyolódtak rajtuk. Fejcsóválva csúfolták őket, és közben azt kérdezgették, hol van Istenetek? Nem segít Isten? Hol van az, aki Egyiptomból kihozott benneteket? Ez a nép úgy gondolta, ők különbek a zsidóknál, nem ismerték fel, hogy nincs különbség, ők sem jobbak. A zsidókat nem azért érte ez a nyomorúság, mert bűnösebbek, hanem azért, mert hűtlenné váltak Istennel szemben. Nézzünk szembe önmagunkkal, vizsgáljuk meg az Úr iránti hűségünket.

Moáb Izráel bukásából nem tanult, hiszen ennek az eseménynek önvizsgálatra és bűnbánatra kellett volna őt serkentenie. Őszintén magukba kellett volna nézni, és akkor rádöbbentek volna lényük igazi tartalmára. Ők meg voltak magukkal elégedve, mint ahogy általában mi is meg vagyunk elégedve magunkkal. Azonban jó beletekinteni az igébe, jó, ha ott tájékozódunk, mert Isten másképp lát minket. Moábot is másként látta. Azt mondja róla: gőgös, büszke, dölyfös, fennhéjázó és kevély szívű. Micsoda jelzők, micsoda szív. És ők nem így látták magukat. Vajon milyen a mi szívünk? Mit lát az Úr lényünk mélyén? Nincs jelen a gőg, a kevélység? Igen, vizsgáljuk meg magunkat, kérjük az Urat, mutassa meg, milyen is vagyok. Mert olyan könnyen esünk abba a hibába, hogy másokkal foglalkozunk, mások vétkét látjuk. Nagyon hamar többes számban beszélünk: ők, mondjuk, és elfelejtünk egyes szám első személyt használni. Pedig Isten mindig engem szólít meg, velem és rólam akar beszélgetni. Ő nem azért keres, hogy másokról beszéljen velem, hanem azért, hogy rólam. Mi pedig szeretünk másokkal foglalkozni. Az Úr adja meg, hogy most saját életünkkel foglalkozzunk, magunkat vigyük az Úr színe elé.

Moáb becsapta saját magát, mert úgy gondolta, az ő élete rendben van, nem vette észre a közelgő veszedelmet. Nem feltételezte, hogy ő is megítéltetik. Azonban Isten számára fontos az is, aki még nem a népe, aki még messze van Tőle. Mindent megtesz értük is. Ő jóra akarja fordítani sorsukat, azonban ehhez előbb ítéleten kell keresztülmenniük. Az eddigi felhívást nem hallották meg. Hátha meghallják a keményebb beszédet. Mert a keményebb szó vagy a pálca is javunkat szolgálja. Istent mindent az érdekünkben tesz. Az utolsó vers reménységet is nyújt számunkra. Ha nehéznek látjuk is helyzetünket, az Úr ígéri, jóra fordítja sorsunkat. Ez a jó Krisztusban érkezik és teljesedik ki.

A tanítványok nem nagyon vannak egy hullámhosszon Jézussal (Lk 22,24-30). Ő elárulásáról és szenvedéséről beszélt nekik, ők viszont társadalmi pozíciókban gondolkodtak. A kereszt felé tartó Jézus mellett földi sikerekről ábrándoznak, nem akarják meglátni, hogy más az ő útjuk. Mennyire nincsenek együtt Jézussal, mennyire más irányba haladnak ők. Milyen gyakran vagyunk mi is így, nem értjük Urunkat, de nem értjük egymást sem. Nem igazán látjuk, mit akar az Úr. De látjuk-e azt, ami a másikban lezajlik? Meglátjuk-e a másik szenvedését, belső vívódásait, vagy csak a magunk dolgaira tudunk figyelni, saját érdekeink a fontosak?

Tulajdonképpen a tanítványok versengése azt mutatja, számukra csak az a lényeg, mi lesz velük. Nem érdekes, hogy mi vár Jézusra, mi lesz a másikkal. Ez egy önző magatartás. Mindig az a lényeg, mi lesz velem. Hányszor nem a másikat siratjuk, nem az fáj, hogy a mellettünk levő szenved, nem a másik hiányzik, ha meghalt, hanem magunkat siratjuk és sajnáltatjuk. Jaj, mi lesz most velem. Így voltak a tanítványok is. Mi lesz velük, mi vár rájuk. És ők nem szenvedésben gondolkodtak, mert senki nem akar szenvedni, ők uralkodásban, jólétben gondolkodtak. Mi hogyan gondolkodunk? Számunkra mi jelenti az életet? A jólét, a társadalmi emelkedés? A biztos és jól jövedelmező állás? Pedig az Úr Jézus elmondta már a számukra is, hogy több az élet. Igen, az élet sokkal több, mint a test vágyainak a kielégítése, akkor is, ha fontos és szükséges az étel és a ruházat, és még több minden is. Azonban az élet Krisztus, és annak van igazi élete, aki kapcsolatba kerül Vele, és ezt a kapcsolatot meg is tartja. Tulajdonképpen a hívő ember életében mindig annak az állapotnak kellene kiírva lenni, hogy kapcsolatban. Ha nincs kapcsolat Jézussal, nincs igazi élet.

A tanítványok úgy gondolják, Isten országa a pogány társadalmak mintájára szerveződik. Úgy vélik, itt is le vannak osztva a feladatok, és egyik ember uralkodik a másik felett. Azonban Isten országára, a hívők életére nézve nem lehet minta a társadalom működése. Jézus új mintát hoz, új emberek számára. Itt már nem a hatalomgyakorlás, hanem a szolgálat van a középpontban. Mindig Jézus élete szolgáltatja a mintát. Ő úgy volt jelen ebben a világban, mint aki szolgál. Nekünk mindig Rá kell figyelni. Ő nem ellenünkre, hanem javunkra gyakorolta hatalmát. Jézus hatalma nem elnyom, hanem gyógyít és felszabadít. Ő a bűn ellen, az ember érdekében használja erejét. Számunkra a szolgálat útja a járható út.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.