Utoljára

A

 megmaradt nép nem hallgatott az Úr szavára, ennek ellenére Isten utánuk megy és Jeremiás által igét küld a számukra (Jer 44,1-14). Még most is utánuk nyúl, még mindig van szava hozzájuk. Így jön utánunk is az Úr. Igéje megtalál bennünket, szava áthidalja a távolságot, és megszólít. Az üzenetben Isten feltárja előttük Júda pusztulásának okát. Szembe kell nézniük a valósággal. El kell oda jutni, hogy végre már ne pusztán politikai kérdést lássanak abban, ami  történt, hanem fedezzék föl Isten akaratát. Szembesülniük kell vétkeikkel. A pusztulás mögött bálványimádásuk áll. Az a probléma, hogy elhagyták az Urat, és idegen, számukra ismeretlen istenekhez fordultak. Az Úr prófétáin keresztül próbált velük beszélni, de ők nem hallgattak rájuk. Nekünk is az Úr igéje fényében kell megvizsgálnunk életünk és korunk minden történését. Becsapjuk magunkat, ha minden esemény mögött pusztán politikai akaratot, a szerencsét vagy emberi tetteket látunk. Sok minden bűneink következménye miatt megy végbe. Azonban nehéz helyzetekben, a próbákban is megjelenik az Úr. Rá akar döbbenteni a rossz irányra, és el akarja végezni bennünk, hogy bűnbánatra jutva, hallgassunk szavára.

Az izráeliták Egyiptomban is folytatják az eddigi életvitelüket. Nem tértek meg, hanem továbbra is bálványokat imádják. Megtérés, igazi életváltozás nélkül akarnak jobb életet. A környezetváltozás nem elég, belső változásra, az Úrhoz való visszatérésre van szükség. Mivel mindez nem valósult meg, fájdalmas üzenetet kell meghallaniuk. Egyiptomból nincs visszatérés. Pedig pont azért menekültek oda, mert úgy gondolták, ha javul a helyzet, majd visszatérnek. Nem mertek Babilonba menni, mert attól tartottak, onnan nem lesz visszatérés. A saját maguk által választott országból nincs visszatérés, hiába van közel, míg a távoli birodalomból lesznek hazatérők.

Miért van ez így? Mert akik Egyiptomban tartózkodnak, azok nem az Úr parancsára mentek oda. Őket a maguk vágya, saját elképzelésük ösztönözte, így ehhez az úthoz nem fűződik ígéret. Akik azonban az Úr ítélete következményként kerültek idegenbe, ígéretet kaptak a hazatérésre. Sőt, maga Isten megy utánuk, és hetven esztendő múlva hazavezeti őket. Így van ez, amikor mi magunk keressük a megoldást és a saját terveinket valósítjuk meg. Ha oda megyünk, ahová nem küld az Úr, a jobb feltételek mellett is romlás vár ránk. De ha vállaljuk azt a helyet és feladatot, amit az Úr szán nekünk, áldások elé nézünk, akkor is, ha emberileg ez rosszabb választásnak tűnik is. Az áldás Isten jelenléte által érkezik az életünkbe. Az Istennel való élő kapcsolat nélkül áldásnélküliekké leszünk.

Ismét példázatot mond az Úr a nép számára (Lk 20,9-19). Ebből megtudjuk, hogy mindent Istentől kaptunk. Az egész föld és az életünk is az Övé, azonban Ő ránk bízott mindent. Az a feladatunk, hogy gondozzuk a szőlőt, és majd gyümölccsel várjuk Gazdánkat.

Az Úr Jézus első szándékból a zsidóknak mondta ezt a példázatot, azt üzente vele, hogy Isten őket választotta ki, tőlük várja a gyümölcsöt, de nem talál. Ezért másnak, pogányoknak adja a szőlőt. Vagyis, Isten kegyelme a pogányok felé fordul.

Sok szolgát küldött hozzájuk az Úr, de ők nem hallgattak rájuk, sokakat megöltek. Utoljára a Fiát küldte el, de Őt sem becsülik meg, hanem megölik. Utoljára, utolsó üzenetként az Úr Jézus jött el a világba, de az embernek nem kell. Kidobtuk, vagyis kereszthalálra ítéltük. Az Úr jön az életünk felé - hogyan fogadjuk? Talál-e gyümölcsöt, vagy mi is elküldjük, mondván, mi köze az életünkhöz?

A gazda hosszú időre idegenbe távozott, úgy gondolták, nem is fog már jönni, így minden az övék lesz. Az Úr már hosszú ideje visszament az Atyához, de el fog jönni. Ne gondoljuk, most már minden a miénk, és azt teszünk a ránk bízott dolgokkal, amit akarunk. Ő meg fog érkezni. Advent is erre utal. Az Úr érkezik, mi pedig várjuk örvendező és hálás szívvel.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.