Életnek vize

N

agyszerű jövőképet vázol fel népe előtt az Úr (Jóel 3,1-5). A megvalósulás feltétele a megtérés. Ha őszinte szívvel megtérnek az Úrhoz, akkor Ő helyreállítja mindazt, amit a rovarok, a természeti csapás elpusztított. Nem kell nyomorogniuk, éhezniük, hanem az Úr áldása nyomán olyan termést takaríthatnak be, amely következtében megelégednek. Nem vágynak másra vagy többre, hanem elég az, amit az Úr ad. Az Isten kezében megnyugvó élet tud megelégedni. Már nem figyel másokat, nem a környezethez akar hasonlítani, hanem megelégszik azzal, amit ő kap Istentől. Hiszen az Úr tudja, mire van szükségünk, aki ezt felismeri és Rábízza magát, megelégedetté válik. Az ilyen ember nem fog aggódni, mert tudja, hogy azt kapja, amire neki szüksége van. „Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” (1Tim 6,8). Ma gyakran vesszük magunkat körül felesleges dolgokkal, hajtunk azért, hogy minél több mindent megszerezzünk, pedig lehet, hogy nekünk arra már nincs is szükségünk. Itt az Úr a megelégedettséget ígéri, ami a Vele való kapcsolat gyümölcse.

Azonban az anyagi javakon, a test szükségletein túl a léleknek is szüksége van táplálékra, ettől válunk igazán emberré. Az Úr azt ígéri, hogy kiönti Lelkét, igen, ez a csodálatos eső, a Lélek, az élet vize, amely képes a legkitikkattabb lelket is megújítani. Sokak szíve szárazabb, mint a termőföld, nem tudják, mi az oka, Igénk megvilágítja. A szívünket csak az élő víz képes termővé formálni, és ahogyan a földnek szüksége van eső, úgy a lelkünknek is szüksége van az élet vizének áradására. Istennek ez a csodája nincs életkorhoz, nemhez, társadalmi helyzethez kötve, mindenkire kitölti a Lelket, és így késszé tesz minket az Úr dolgaival való foglalatosságra.

Az Úr Jézus mindenkit hívott, amikor a templomban felkiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék” (Jn 7,37). Menjünk Hozzá bátran, kezdjük Vele napunkat. Menjünk, amikor szívünk nyugtalan, és Ő megnyugvást ad, feltölt, és az élet vize árad majd tovább rajtunk keresztül. Azért is jöhetünk bátran Urunkhoz és kérhetjük a Lélek áradását, mert pünkösdkor már eljött a világba és a nyitott szíveket betölti. Mindazok, akik Rá várnak, megtapasztalják jelenlétét és hatalmát, amellyel megváltoztatja gondolkodásunkat, formálja életünket, vezet az élet útján.

Azt is ígéri az Úr, hogy az Úr nagy napja előtt jeleken keresztül készíti fel az Őt keresőket. A jeleket figyelve láthatjuk, hol tartunk, Isten ezeken keresztül szólítja meg az embert. A nagy nyomorúságok idején is lesz kifelé vezető út, mégpedig az, amelyik felfelé, azaz Hozzá vezet. Isten mindig megadja a lehetőséget, bármilyen körülmények vesznek is körül, hogy kiáltsunk, hogy segítségül hívjuk Őt. Sőt ,azt mondja Igénk, hogy lesznek olyan idők, amikor fel kell ismerni, hogy egyedül csak Isten tud segíteni rajtunk. Jó lenne, ha ezt már most felismernénk, és segítségül hívnánk Őt problémáink közepette.

Jeruzsálemhez közeledve az Úr két tanítványt feladattal bíz meg, azt kéri, az előttük levő faluból hozzanak el egy szamarat a csikójával együtt (Mt 31,1-11). Furcsa kérésnek tűnik, de Jézus számára fontos a szamár, mert így jelzi, hogy Ő az, Akiről a próféták szóltak, Ő az alázatos király. A tanítványok, becsületükre legyen mondva, szó nélkül engedelmeskednek. Egyik sem mondja, minek menjek, miért pont én menjek és tegyem ki magam az emberek nyelvének? Mennek engedelmesen. Ezt kell nekünk is megtanulni, ha Urunk szól, azonnal tegyük, még ha nem értjük is kérését, vagy nem értünk egyet vele. Meg kell tanulnunk engedelmeskedni, úgy, ahogy ők tették. Bizonyára jobb feladatot is el tudtak képzelni a maguk számára, mint más szamarát elkötni, mégis mennek, mert az Úr parancsolja.

Azzal küldi el tanítványait, hogy a kérdezősködőknek mondják: „Az Úrnak van szüksége rájuk” (3). Megtapasztalta ez e két ember, hogy az Úrra való hivatkozás érv, és elengedik a szamarakat. Arra gondoltam, számunkra érv-e, ha az Úr kér tőlünk valamit? Átengedjük-e neki fontos dolgainkat, mert szüksége van Rá? Érv-e számunkra, amikor a szívünket kéri, ami minden féltve őrzött dolognál fontosabb, és átengedjük-e számára? Mert a bevonulás történetének az az üzenete számunkra, hogy Jézus ma az életünkbe akar bevonulni. Szívünk trónját akarja elfoglalni, de ehhez nekünk fel kell onnan állni, és át kell engedni számára a helyet. A sokaság pont ezt nem értette meg. Ők azt gondolták, Jézust királlyá fogják koronázni és hadserege élén kiűzi a rómaikat. Azonban a szamárháton való bevonulás azt üzeni, nem emberek ellen jött harcolni, hanem a bűn ellen. Nem a környezetünket, hanem az életünket akarja megváltoztatni. Végezze el Urunk, hogy számunkra már ne legyen kérdés, kicsoda ez, hanem mondjuk őszintén, szívünk ajtaját kitárva: Ő az Úr, csodák Csodája, Ő az Úr, a menny és a szívem királya!

A nagy király jön: Hozsánna!

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe' Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban!

2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagy hatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűnből szabadító, A bűnt, halált és népeket hódító; Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi örökségét.

3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék, nem javalja; Sőt, noha Isten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgő táborban.

4. Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hű polgárokká S nyert kincseidben birtokosokká.

5.                   Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cselekedetink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hű szíveinkben légyen felemelve, És hűségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.

Isten áldásával.

Jöjj hittel az Úrhoz

J

óel próféta a nép teendőjét az őszinte megtérésben fogalmazta meg (Jóel 2,12-27). Ehhez mély önmagukba nézés, vagyis bűnbánat szükséges. Nekünk is magunkba kell tekinteni az Úr előtt, mert csak így láthatjuk meg szívünk igazi tartalmát. Ez a magunkba tekintés, vagy szívünk megszaggatása az Ige olvasása által történhet meg, hiszen Isten szava világít rá bűneinkre, nélküle mindent rendben találunk.

Igen, erre van szükségünk, mély és őszinte bűnbánatra, mert más nem segít. Csak a felszínre került múlt az, ami bocsánatot nyer, és így általa megtisztul és felszabadul az életünk. Ha bármi is a mélyben marad, az mindig fenyegeti az Istennel és az egymással való kapcsolatunkat. A mélybe söpört dolgok egyszer a felszínre törnek, és mindent elborítanak. Aki azonban bűnei miatt sírva borul az Úr lábai elé, számíthat Isten irgalmasságára.

A próféta megtérésre szólít fel, de mindezt úgy teszi, hogy kiemeli Isten irgalmasságát, könyörületességét és türelmét. A megtérésnek mindig gyümölcse van, Isten áldása. Ezt hangsúlyozza Jóel, ha megtérnek, hátha visszatér az Úr, és áldást hagy maga után. A megtérésre Isten mindig válaszol, mégpedig jelenlétével és áldásával. Az Őt befogadó életben megdicsőíti magát, féltő szeretettel veszi körül népét. Csodálatos ez, ha Rá bízzuk magunkat, féltő szeretettel vesz körül. Még arra is gondja van, hogy ne gyalázzák övéit, hanem életüket látva felismerjék az Ő áldását.

A megtérő népnek szól minden fenyegetettség közepette: Ne félj, te föld! Igaz, most sáskajárás pusztít, de áll az Úr ígérete, és ha őszintén megtérnek, eltűnik a pusztítás nyoma, nagy dolgokat tapasztalnak. Igen, Urunk nagy dolgokra képes, még a tönkrement, leépült, a szenvedélyek által meggyötört életünket is képes helyreállítani. Bár most még a pusztítás látszik, de Isten helyreállító munkája is be fog következni. Csodás reménység ez, aminek igazi beteljesedését az Úr Jézus Krisztusban látjuk, Ő igazán helyreállítja a tönkrement életeket. Aki segítségül hívja, és bízik Benne , nem fog csalódni.

Igénkben is ezt ígéri, ha bíznak Benne, Hozzá fordulnak  őszinte szívvel, meglátják és örömmel tapasztalják a késői esőt. Bizony, mi is epedve várjuk, szomjazzuk a késői esőt, a megtérés, a Lélek kitöltetésének megújító esőjét. Mert a kiszáradt és elepedt lelket csak az Úr áldása képes megújítani. Kérjük és várjuk a megújító harmatot!

Bárcsak élnénk az Úr ígéretével, azt üzeni, hogy Ő kárpótolja népét mindazért, amit a sáskajárás tönkretett. Annak idején mi az államtól vártuk a kárpótlást és ím, itt van az Igében, Isten kárpótolja övéit. Csak Ő tudja kárpótolni mindazt, amit a bűn, a hitetlenség, az engedetlenség elvett tőlünk. Azt is ígéri, hogy népének nem kell pironkodni más népek előtt, mert látszódni fog rajtuk az áldás. Mi se szégyelljük az Úrhoz való tartozásunkat, hanem vállaljuk őszintén, bátran és örömmel, hogy az Övéi vagyunk.

Jézus a kereszt felé haladva is vonzza az embereket, és nyitott szemmel jár (Mt 20,29-34). Mindaz, ami Rá vár, nem készteti bezárkózásra, hanem továbbra is nyitott szívvel halad, és viszi a megújító, helyreállító kegyelmet.

Az út mellet két vakot látunk, akik meghallják mindazt, ami körülöttük történik. Nem látnak, de mégsem zárkóznak magukba, nem tartják ellenségnek a világot, mert ők mások, mert nekik hiányzik a látásuk, és csak az élet országútja mellett kaptak helyet. Ezek az emberek lényükben nyitottak, és nem adták fel a változás reménységét. Emberileg nem volt már lehetőségük, hiszen a látásukat senki nem tudta visszaadni, de ők nem adták fel, bíztak. Miben bíztak? Nem miben, hanem kiben, a Megváltóban, Akiről az Ószövetség alapján tudták, hogy megnyitja a vakok szemeit.  Reménységüket Isten szava éltette. Mi komolyan vesszük-e ennyire az Igét? Bízunk-e benne, akkor is, ha emberileg hiábavalónak tűnik? Ez a reménységük valósággá vált, amikor hallottak Jézusról, talán elmondták nekik, hogy a názáreti zsinagógában pont azt az ézsaiási részt idézte, amely az ő reménységük alapja is volt. Innentől kezdve reménykedve várták a Vele való találkozást. Azért kiáltoznak, mert felismerték, eljött életük megfordulásának ideje és lehetősége.

A sokaság akadályozása ellenére sem adják fel, hanem tovább kiáltanak, és segítségül hívják Dávid Fiát. Szomorú, hogy a Jézus körül levők nem segítik ezeket a vakokat, hanem inkább el akarják zárni előlük Jézust. Vigyázzunk, hogy ne váljunk akadályokká, hanem inkább segítsük Urunkhoz a keresőket, a gyógyulni vágyókat.

Jézus megáll, van ideje és ereje megállni a kereszt felé haladva is. Megkérdezi, mit akarnak, és ők mondják: hogy megnyíljék a szemünk. Ezek hiszik, hogy amit kérnek az Jézus számára lehetséges. Csak így, csak ezzel a hittel érdemes az Úr elé állni. Tudni kell, mit akarok, a lényeget, a legégetőbb kérdést vigyem elé, és higgyem, Ő megcselekszi. Nem alamizsnát kértek, nem is azt, hogy belekarolva kísérhessék egy darabon, hogy legyen szép emlékük, nem is fényképezkedni akarnak Jézussal, hanem látni. Ők látni akarnak. Ez a hit nem marad válasz nélkül, visszakapják látásukat. Jöjjünk mi is ilyen hittel Urunkhoz, mert számára semmi sem lehetetlen.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.                   Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Középpontváltozás

A

 próféta úgy látja nagyon komoly a helyzet, nem lehet félvállról venni, ezért azt kéri fújják meg a kürtöket és kiáltsanak Sion hegyén (Jóel 2,1-12). Ezek a figyelmeztetés eszközei, Isten szolgáinak figyelmeztetni kell az Úr népét a közelgő ítéletre, a közelgő veszélyre. A figyelmeztetéseken keresztül rázzák fel az embereket és segítik életük végig gondolására. Ma az igehirdetés által szól az Úr, a bátorsággal és helyén hirdetett Ige ébresztheti és mozdíthatja ki kortársainkat is a szunyókálásból.

A prófétai szó, azt akarja a szívekre helyezni, közel az Úr napja, vagyis vegyék komolyan Isten közeledését, az ítélet megvalósulását. Mi az Úr Jézust várjuk, ez a mi nagy reménységünk, de ahogyan a zsidók úgy gondolták nem lesz semmi, abból, amit a próféták hirdetnek, ma is sokan hasonlóan gondolkodnak. Már az első gyülekezetek idején voltak, akik az Úr eljövetelével kapcsolatban megfáradtak, és azt hirdették, nem jön Ő vissza, hiszen az idő múlt, egyre több tanítvány vált mártírrá, másoknak menekülniük kellett. Hát, hol van az ígéret kérdezgették. Péter apostol így válaszolt: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pét 3,9). Ez a válasz ma is érvényes, bizonyosan visszajön az Úr, az addig meglévő idő, nem késlekedést jelent, hanem türelmet velünk szemben. Isten célja az, hogy komolyan vegyük szavát és térjünk meg.

Jóelen keresztül is ezt kéri az Úr. Ez a megoldás. Őszintén, teljes szívvel Hozzá fordulni, ez jelentette számukra is Isten kegyelmének a megérkezést. Amikor az Úr megtérésre szólít fel, mindig van még idő, hogy komolyan vegyük a felhívást és befogadjuk Őt az életünkbe. A tizenkettedik versben látjuk mennyire féltő szeretettel vesz körül az Úr, így szól: de még most is. Még az ítélet küszöbén is kész megkegyelmezni. Mi is halljuk a megtérésre hívó szót, vegyük komolyan, hogy közeledik az Úr, közeledik az ítélet, de még átértékelhetjük eddigi életünket és elindulhatunk felé.

Amikor megtérést kér, Isten nem csupán arra gondol, hogy végre járjunk templomba, vagy esetleg gyakrabban tegyük, mint eddig, hanem azt kéri, hogy előtte gondoljuk át egész életünket, mégpedig az Ige fényében. Amikor megtettük cselekedjünk is Ige szerint, tartsunk bűnbánatot, majd a Szentlélek ereje által változtassunk életgyakorlatunkon. Hagyjuk el mindazt, amire Isten azt mondja bűn, és juttassuk érvényre minden területen az Ő akaratát. A tékozló fiú, amikor felismerte, hogy a vályúk mellett el fog pusztulni, nemcsak végig gondolta, hanem a megoldást meglátva, valóban haza is ment. Így a háta mögött maradt addigi élete, és egy teljesen újat kezdett az Atyával. Ezt kéri tőlünk az Úr és erre van szükségünk. Ha elkezdünk az Igére figyelni sok minden helyreáll és kiigazodik életünkben és minőségileg változik meg életünk. Ez a minőségi változás belülről árad kifelé, előbb lényünk lesz tiszta, szabad, és békés, és ez a majd árad a környezetünk felé is. Ne a környezet megváltozásában reménykedjünk, hanem szívünk változásában, amit Isten képes elvégezni.

Újszövetségi részünkbe saját nyomorúságunkkal találjuk magunkat szembe. Döbbenetes, megrázó milyenek is vagyunk (Mt 20,20-28). Jézus közeli haláláról beszélt a tanítványainak. Rámutatott, hogy népe kiveti magából, már ez is megrázó, eljött az Isten a saját világába, és alattvalói nem leborulnak előtte, hanem megölik. Nem akarják, hogy Ő uralkodjon felettük, azt gondolják, Isten nélkül lesznek igazán szabadok. Az ember lázadó kamasz, aki úgy véli szülei nélkül fog igazán boldogulni, mert ők csak akadályozzák az érvényesülésben. Később látjuk meg, hogy a szabadság nem az, hanem rabság, és igenis szükségünk van az Úr Jézusra. Milyen jó, hogy még ilyen helyzetben, elrontott életünk romjai felett is hívhatjuk Őt, mert Ő a Szabadító.

Amíg Jézus a ráváró szenvedéseiről beszél, két tanítvány az anyuci szoknyája védelme alatt, hatalmi ambíciókkal érkezik Hozzá. Az jó, hogy mernek kérdezni, de talán van, amikor jobb hallgatni, mint beszélni, és ez ilyen helyzet. Hányszor vagyunk mi úgy, jobb lett volna csöndben maradni. Félelmetes, hogy közvetlen Jézus közelében is mennyire mással van tele a szívük, mennyire másra gondolnak, mint az Úr. Jézus világosan megmondja, hogy szenvedés vár Rá, a tanítványok pedig dicsőségről, megbecsülésről és pozícióról ábrándoznak. Nagyon félreértik és ismerik Jézust. De én hogyan ismerem? Nem sokszor mi is egészen másképp gondoljuk a dolgokat, mint Ő? Ábrándozunk, jólétről, sikerről, hatalomról, pedig nem ezt ígérte követőinek, hanem azt, hogy a szolga nem nagyobb uránál.

Azt is látjuk, hogy a többi sem különb, hisz nem tudják kezelni a problémát. Egyetlen megoldási eszközük a harag. Mi hogyan oldjuk meg a váratlan és felháborító eseteket? Van-e más alternatívánk a haragon és gyűlöleten kívül? Jézus még a kereszt árnyékában is foglalkozik velük, lelkigondozza őket. Milyen megoldást kínál? Azt mondja, ne világ rendjéhez alkalmazkodjanak, ne azt figyeljék, hogyan cselekszik a környezet, mi az elfogadott norma, hanem ők viselkedjenek másként. Ők más rendet képviselnek, azt kell felmutatni, hogy Isten országában másképp mennek a dolgok. A világnak kellene életünket látva felismerni, hogy másképp is lehet élni, konfliktust kezelni, házassághoz viszonyulni, mint ahogy eddig tették. Vajon látják-e ezt a mást?

Figyeljünk Jézusra, mert Ő szolgál, életét adja másokért, és nem azt várja, hogy Neki szolgáljanak. Mi mindig azt vártuk, mi legyünk a középpont, körülöttünk forogjon a világ. Ha nem így történt megharagudtunk. Jézus rámutat arra, hogy gondolkodásváltozásra, középpont váltásra  van szükségünk. Legyünk mi a szolgák, akik mások körül forognak, és békésebb lesz az életünk. Szolgáljunk úgy, ahogy az Úr is szolgál nekünk.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4.                   Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

Kiálts az Úrhoz!

J

óel a papokat szólítja meg, azokat, akik ismerik az Írást és közbenjárnak a népért Isten előtt (Jóel 1,13-20). Őket kéri, hogy vegyék komolyan a helyzetet és keressék az Urat. Miért kéri ezt? Azért, mert Júda népe úgy gondolkodott, mindig voltak természeti csapások, de elmúltak, és utána mindig helyreállt az élet. Nem kell most sem túlragozni a dolgot. Így van ez ma is, szárazság, árvíz, földrengés, szélvihar mindig volt. A történelem folyamán állandóan háborúzott az ember, de egy idő után minden jóra fordult, nem kell nagy ügyet csinálni a különféle problémákból. Majd elmúlik a rossz idő, véget érnek a konfliktusok, és folytatjuk tovább jóléti életünket.

A próféta azonban rámutat, hogy a sáskajárás az Úr napjának a jele, közeledik isten ítélete. Az Úr felhasználja a természeti eseményeket, a különféle tragédiákat, hogy felrázzon minket. Az életválságok, az egyének és családok széthullását is arra használja az Úr, hogy ébresztőt fújjon számunkra, és rádöbbentsen általuk, baj van. Ne áltassuk magunkat, hogy majd minden rendbe jön magától, ne gondoljuk, hogy majd mi megoldjuk a problémákat, hiszen azért hullt darabjaira minden, mert nem tudtuk megóvni a széthullástól. Jóel arra mutat rá, amikor a papokat böjt hirdetésére szólítja fel, hogy segítségre van szükségük.

A próféta megmutatja azt is, kitől várják a segítséget, és mit tegyenek. A segítséget Istentől várják. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15). Erre az ígéretre lehet építeni, akkor is, ha eddig nem figyeltek rá. Hiszen a figyelmeztetés azért jön, mert kihagyták életük Urát mindennapjainkból. A mi figyelmeztetéseink is azért érkeznek, mert kimaradt Isten az életünkből. Múltak az évek, azt gondoltuk, minden rendben van, és egyszer csak elkezdett repedezni életünk fala, veszélybe került mindaz, amit nagy energiával felépítettünk. Miért? Mert rossz alapra építettünk, nem Isten szava jelentette a fundamentumot. Azonban Isten azért szól a válságok által is, hogy mindezt észrevegyük, és változtassunk.

Jóel megmondja, mit kell tenni: „Kiáltsatok az Úrhoz!” Ez a megoldás, alázattal, az ígéretben bízva kiáltani Hozzá. Mikor imádkoztál őszintén utoljára? Most kezdd el! Ne indulj úgy tovább, hogy nem borulsz le Urad előtt.  Maga a próféta is ezt teszi, Istenhez kiált, nemcsak biztat rá, hanem ő is gyakorolja az imádkozást, tegyük mi is ezt.

A példázat elmondása után Jézus elindul a tizenkettővel Jeruzsálembe, hogy ott majd a kereszten megmutassa, mennyire igazságos, amikor az utolsónak is annyit ad, mint az elsőnek (Mt 20,17-19). Hiszen ott megfizeti a bérünket, magára veszi mindazt, ami nekünk jár. Mert mi is jár nekünk? Az Atya ítélete és semmi más, de ezt Ő magára veszi, hogy azt kaphassuk, ami nem jár, a megbocsátást, a kegyelmet és az örök életet.

Mennyire döbbenetes, hogy az ember kiszolgáltatja Jótevőjét, azt, Akinek mindent köszönhet. Még a tanítványok sem értik, hogy értük meg fog halni a Mester. Azonban az Úr nemcsak haláláról beszél, hanem beavatja őket Isten titkába, és elmondja, hogy harmadnap fel fog támadni. Elmondja, hogy Isten tervét és szeretetét az ember nem tudja megsemmisíteni. Bár azt látjuk, hogy saját magunk ellen cselekszünk, mert amikor Jézust keresztre feszítettük, öngólt rúgtunk. Azonban Isten még ebben a helyzetben is fordított, nem engedte, hogy örökre elveszítsük a mérkőzést a gonosszal szemben. Amikor Jézus feltámadt, visszaadta az Atya számunkra, hogy Általa győzzünk és éljünk. A tanítványok hallották, de nem igazán értették meg, hogy van feltámadás. Mi értjük-e? Melegszik-e a szívünk? Mert mindez azért történt, hogy legyen reménységünk, legyen élő Urunk, Akiben bízhatunk.

CSEND VAN BENNEM

Csend van bennem, és emlékezem,

képe a múltnak ím meg jelen

Vétket látok s gondozó kezet,

szennyből, a sárból, mint kivezet.

Miért szeret Isten, miért szeret még,

hogy lehet miért nem mondja ki, elég.

Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,

mily sok ajándék, nagy kegyelem.

Mily sok áldás mily sok türelem,

kísérte végig az életem.

Miért szeret Isten, miért szeret még,

hogy lehet miért nem mondja ki, elég.

Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,

sokszor volt könnyes mindkét szemem.

Oly sok bánat fájdalom is ért,

hozzád futottam irgalomért.

Miért szeret Isten, miért szeret még,

hogy lehet miért nem mondja ki, elég.

Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Csend van bennem, és emlékezem,

hála dicséret él szívemen,

hogy köszönjem múltat, és jelent,

holnapom védő őrző kezet.

Miért szeret Isten, miért szeret még,

hogy lehet miért nem mondja ki, elég.

Féltő karja újra átölel, áttört szívéhez szívem közel!

Isten áldásával.

Az Úr, jó

E

gy új könyvet olvasunk mától az Ószövetségből, mégpedig Jóel próféta írását (Jóel 1,1-12). A próféta és kora már messze van attól az időtől, amiről Mózes könyvében olvastunk. Már valószínűleg csak a déli országrész van meg. Ők is sok nyomorúságon átmentek már, de Isten velük van. A nyomurúságok közepette is azzal bátoríthatják szívüket, Isten itt van köztünk. Jóel nevének jelentése is a menny felé irányítja tekintetüket, az Úr az Isten, üzeni már a név. Ezzel megerősíti őket abban, hogy bármit mutat is az élet, Isten kezében vannak az események.

Jóel idején hatalmas sáskajárás pusztított Júdában, a próféta azzal vigasztal, hogy rámutat, ez az esemény is Isten akaratával történik, tehát Ő most is jelen van. Másrészt a sáskajárás Isten ítéletét fejezi ki, vagyis nem véletlen történt, hanem azért, mert a nép elfordult Tőle, de ha megtérnek, rendeződik a kapcsolat. A természeti katasztrófa eszköz Isten kezében, ami által megszólítja, elgondolkodtatja és bűnbánatra indítja népét.

Feltehetjük a kérdést, miért engedi az Úr, hogy katasztrófák sújtsák népét? Az Igéből azt a választ kapjuk, hogy ezáltal javítja meg a hallásunkat, tesz érzékennyé szavára. Hiszen most keresik az Urat, odafordulnak hozzá, amíg minden jó volt, amíg egyre jobban éltek, nem keresték szívből Istent. Így van ez a mi életünkben is, akkor kezdünk igazán közeledni Urunkhoz, amikor probléma van az életünkben, amikor az addigi körülmények megbomlanak. Isten, mivel szeret, felhasználja nyomorúságainkat. Csendesedjünk el, és nézzük meg, ha minden sikerült volna az életemben, kerestem volna-e az Urat. A mélység, a rabság gyakran elvégzi bennünk, hogy forduljunk Istenhez és kérjük segítségét. Természetesen nem kötelező megvárni, amíg elromlik életünk, kereshetjük Őt már akkor, amikor rendben vannak dolgaink. Sőt, már akkor kellene  Hozzá járulnunk, mégpedig hálaadással, hiszen minden az Ő kezéből jön, az Ő ajándéka mindaz, amivel rendelkezünk.

Az idősebb generációt szólítja meg a próféta, azt kéri, emlékezzenek a korábbi időkre, lássák meg, hogy amíg Isten útján jártak, az Úr megoltalmazta őket, megáldotta munkájukat, örülhettek gyümölcsének. Így azután a mostani sáskajárás Isten ítéletét jelenti, amin keresztül bűnbánatra szólít fel. A felszólítás azt is jelzi, Isten várja őket, és ha komolyan veszik szavát, megbocsát, és újrakezdhetik Vele az életet. Saját életünk nyomorúságait is Isten szavaként lássuk meg, általuk az Úr szól, és kéri, álljunk meg, figyeljünk Rá, és bízzuk Rá életünket még ma.

Folytatódik a tegnap megkezdett példázat, a gazda kifizeti a napközben felfogadott munkásait (Mt 20,8-16). Isten nem zsákmányol ki senkit, értékeli életünket. Az utolsókkal kezdi, akik a legtöbbet vártak arra, hogy felfogadják őket, ők kapják meg elsőként a bért. Ezek az emberek a legtöbbet szenvedtek, amíg társaikat felfogadták, ők végig elutasításban részesültek, a depresszió egyre jobban eluralkodott rajtuk. A gazda ezzel a sorrenddel jelzi, számára fontosak, megbecsüli és értékeli őket. Mert nem csupán odavet nekik valamit, hiszen alig dolgoztak, hanem ők is megkapják az egész napi bért. Ők sem másodrendű emberek, teljes értékűek az Úr előtt.

A gazda értékeli kitartásukat, hiszen elmehettek volna a piacról, ők azonban türelmesen vártak.  Aki az Úrra vár, soha nem csalódik. Keressük Őt türelmesen, ne csüggedjünk, hanem várjunk az Úrra, a maga idejében felfogad, és megadja a bért is. Nem ad kevesebbet, mint a többinek. Milyen jó, hogy nem azt adja, amit érdemlünk, hanem felragyog kegyelme. Ha azt kapnánk, amit érdemlünk, az ítéletet kapnánk, azonban Jézusért többet, az életet kapjuk érdemtelenül.

A korábban munkába állók azt gondolták többet kapnak, de ők is annyit kaptak, mint az utolsók, hiszen ebben állapodtak meg. Azonban zúgolódnak, szívükben megjelenik az irigység. Pedig, ha jól nézik, mégis többet kaptak, hiszen ők egész nap dolgozhattak, amíg amazok gyötrődtek. A gazda megóvta őket a szégyentől, a stressztől.

Így tekintsünk mi önmagunkra, Isten kegyelme az, hogy rég meghallottuk a hívást és így a keskeny úton járunk. Örüljünk annak, ha valaki az élet mélységeiből, évtizedes távollét után hazatalál. Ne irigykedjünk, mint a tékozló fiú bátyja, gondoljunk arra, hogy mi már rég élvezhetjük az atyai ház áldását. Másrészt azt sem kell elfelejteni, hogy aki később tér meg, tovább tékozolja életét, annak még több bűn lesz jelen a szívében.

Tehát aki hamarabb hazatalált, adjon hálát az Úrnak, köszönje meg kegyelmét, mert sok nyomorúság kimaradt életéből.

A zúgolódóknak is meg kellene látni, hogy az sem rajtuk múlt, hogy korábban munkába állhattak, ők is egész nap várhatták volna a munkát, ha a gazda nem könyörül meg rajtuk. Ha valaki korán megismeri az Urat, az sem az Ő érdeme, hanem Isten különös kegyelme. Így hát legyen hálás, aki már gyermek- és ifjúkorában hallhatta az evangéliumot, és átélhette az Úr kegyelmét.

Az elsők panaszolják, hogy ők hordozták a nap terhét, de úgy gondolom, az utolsók is szívesen ott lettek volna és együtt dolgoztak volna velük. Ezt a gondolkodást az Úr gonoszságnak nevezi. Ne másokkal törődjünk, ne is azzal, amit kapunk, és így ne azt nézzük, mit kap a másik, hanem örüljünk az Úrnak és nekünk adott ajándékainak. Bízzuk magunkat Urunkra, mert Ő jó, sajnos ez már rólam nem mondható el, mert jelen van a szívemben a gonosz. De kérhetem Uram, hogy tisztítson meg, hogy tudjak örülni, amikor mások is Isten munkásaivá válnak.

Most, most még ifjú korodban

Most, most még ifjú korodban

Add át Jézusnak szíved,

Míg öröm, remény, vidám kedv,

Ifjúság, erő tied.

      Fenn ragyogva élted napja,

      Jöjj az Úrhoz szaporán,

      A Megváltó szent ügyéért

      Munkálkodj későn, korán.

Hogy Jézus szíved lakója,

Ne csak szád, de életed

Prédikálja, s hogy tanácsát

Te is híven követed.

      Fenn ragyogva...

Búban úgy, mint jó napokban,

Add időd, erőd neki,

S hogyha küld, siess örömmel

Országát terjeszteni.

      Fenn ragyogva...

Isten áldásával.

Felhőben

E

lérkezett a nagy nap, minden szépen és pontosan elkészült. A hajlék ott áll már a pusztában, és jelzi Isten kegyelmét és szeretetét (2Móz 40,16-38). Ha hátratekintenek, felismerik az Úr kegyelmét, hisz az, hogy őket kiválasztotta, nem érdem alapján történt, hanem egyedül kegyelemből. Jó nekünk is megállni, hátratekinteni és felismerni, hogy csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még mindig élünk, hogy Isten népe közé tartozhatunk.

A visszaemlékezésben azt is látják, hogy az Úr szabadításának köszönhetik, hogy itt lehetnek, hogy újat kezdhettek. Sőt, a szabadítást követően is kegyelemre szorultak, hiszen az eddig megtett út sem szólt másról, mint lázadásról, elégedetlenségről. Ha pedig az aranyborjú is eszünkbe jut csodálkozhatunk Isten türelmén. Bizony, milyen nagy csoda, hogy Isten nem vetett még el engem, hogy mindeddig megkönyörült rajtam, adjunk hálát kegyelméért.

A legnagyobb csoda, hogy mindezek ellenére közöttük maradt az Úr. A hajlék átadásakor pedig megjelenik dicsősége, és jelzi, hogy velük van, sőt, kész vezetni őket. Ez a csúcspont, az Úr dicsősége betölti a hajlékot és jelzi, hogy továbbra is szereti őket, az Úr együtt örül velük. Ennek az életnek a fénypontja az Úrral való találkozás, amikor átéljük kegyelmét és megtapasztaljuk bűnbocsánatát. Ez a megjelenés a folytatást jelenti számukra, azt üzeni az Úr, hogy mindazok ellenére, amik eddig történtek, ahogyan éltek, van tovább. Mert mit is érne az a szép sátor Isten nélkül? Mit érne a sátor, ha az Úr nem menne velük? Akkor csak a maguk bölcsességére és erejére lennének utalva. Láttuk korábban, amikor Mózes a hegyen volt, hogy a saját ötletek bűnbe sodorják Izráelt. Amikor pedig a későbbiek során nem megy velük az Úr egy csatába, hiába viszik magukkal a szövetség ládáját, vereséget szenvednek. Izráelt Isten jelenléte teszi győzelmessé, eredményessé, és naggyá.

A felhő és tűzoszlop biztosítja számukra a vezetést, nem egyedül kell navigálniuk, hanem figyelhetnek az Úrra, ha így tesznek, nem tévednek el, és biztosan célba érnek. Minket az Úr Jézus vezet, azonban nekünk is át kell vennünk az Ő ritmusát. Ahogyan a nép akkor indult, amikor a felhő, ugyanúgy mi is akkor fogjunk hozzá a dolgokhoz, amikor az Úr is indul velünk.

A gazdag ember távozása és Jézus megjegyzése után a tanítványok döbbenten kérdezik, ha ez sem üdvözülhet, akkor ki (Mt 19,25-20,1-7)? Ebből meg kell látni, hogy számunkra lehetetlen az üdvösségre való eljutás. Nem tudok semmit tenni, hogy enyém legyen az örök élet. Hát akkor reménytelenek vagyunk? Akkor nincs értelme hinni? De igen, hinni nagyon is van értelme, mert a hit Jézusra mutat, és világossá teszi, hogy nem az én teljesítményem jutalma az üdvösség, hanem Isten ajándéka az. Én felismerem elveszett állapotomat, és az örök élet után vágyakozva, bűnbánattal jövök az Úrhoz, és Ő megkönyörül. Az üdvösséget Ő szerezte meg, én csak elfogadhatom ajándékozó kezéből.

Jézus felelete azt jelenti, hogy soha nem a pillanatnyi helyzet alapján kell megítélnünk másokat, hiszen most elment ez az ember, azonban Istennek van lehetősége, hogy még beszéljen a szívével. Talán egyszer majd rádöbben, hogy amiben eddig bízott, értékét veszti, egy betegség során, vagy a halál kapujában állva, ott már mindent el kell engedni, egyedül csak Jézus a megoldás.  Azonban jó, ha már most, amikor szólít az Úr, kiengedünk mindent a kezünkből, és Rábízzuk magunkat.

A tanítványok is megtudják, mivel ők mindent elengedtek, azért, hogy Jézus az övék legyen, Isten gondoskodik róluk, és megtölti kezeiket, megadja számukra, ami szükséges az élethez.  Isten nem kifosztani akar, nem koldussá tesz, hanem azt várja, hogy teljesen Őtőle függjünk. Saját tapasztalat, ha el merem engedni a világ által kínált biztonságot, az Úr gondoskodását éljük át.

Ne veszítsük el szemünk elől, hogy Isten újjáteremti a világot, tehát mi nem erre a világra rendezkedünk be, mert e világ és ennek dicsősége igen hamar elmarad. Mi az új teremtést várjuk.

Jézus ismét példázatban beszél Isten országáról. Megtudjuk, hogy ez az ország egy munkásokat kereső gazdához hasonlít. Isten országa munkásokat keres, mert a munka sok, a munkás oly kevés. Azonban azt látjuk, hogy sokan tétlenek, vagyis nem Isten országáért fáradoznak.

Aki nem Isten dolgait végzi, nem Neki szolgál, az tétlen akkor is, ha egyébként nagyon elfoglalt.  Megtaláltam-e már a helyem Isten országában, látom-e a feladatomat? A tétlenkedőket felfogadja a gazda, ebből világossá válik, hogy nem ingyen akar dolgoztatni, nem akar kihasználni. Így tehát ne féljünk az Úr szolgálatába állni.

Milyen jó, hogy a gazda újra kimegy, és felfogadja a munkanélkülieket. Jó, mert a tétlenség a bűn melegágya. Akkor tud igazán a sátán diadalmaskodni felettünk, amikor tétlenek vagyunk, vagyis amikor nem találjuk meg az Úrtól kapott feladatunkat, amikor nem tudjuk értelmes munkával, bibliaolvasással lefoglalni magunkat. Sok tétlen lélek válik a gonosz áldozatává ma. Lássuk meg, Urunk ma is várja, hogy önként szolgáljuk Őt.

AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.

Követésben kiteljesedő élet

Í

me, minden kész, az Úr pedig elrendeli a hajlék felállítását, a berendezési tárgyak elhelyezését (2Móz 40,1-15). A gondosan végzett munkának megvan a gyümölcse, Isten is átveszi a munkát, és Ő mondja meg, mikor állítsák fel a sátrat. A hajlék felállítása új kezdetet jelent. A hűtlenség után újrakezdhetik az életet, újrakezdi velük Isten. A sátor Isten jelenlétét és megbocsátását szimbolizálja. Számunkra a Golgota jelenti az új kezdetet, ott töröltetik el minden vétkünk az Úr Jézus szenvedése által.

Az elkészített eszközök a helyükre kerülnek, oda, ahová Isten szánta őket. Mert minden ott van a helyén, és ott tölti be rendeltetését, ahová Isten tervezte. Így van ez az életünkkel is, akkor leszünk helyünkön, ha felismerjük, hova szánt Isten, milyen feladattal akar megbízni. A helyére került életnek békessége van, kiegyensúlyozottak a mindennapjai, mert harmóniában van az Atya akaratával, így önmagával és környezetével is.

Végül a sátort és minden benne lévő dolgot és a papokat is megkenetés által felszentelik az Úr szolgálatára. Az elkészített eszközök célja, hogy az Urat szolgálják és dicsőítsék, mindent ennek rendelnek alá. A papok élete is az Úr szolgálatának rendeltetik alá, az a feladatuk, hogy bemutassák az áldozatot népükért, és közvetítsék Isten kegyelmét. Milyen jó, hogy mi már odamehetünk bátran saját bűneinkkel a kereszt tövébe, a bűnbánatra bűnbocsánat az Úr válasza, mert Jézus kifizette minden adósságunkat. Töltse be mindezért hála a szívünket.

Az újszövetségi történetünkben egy embert látunk Jézushoz menni (Mt 19,16-24), és ez örömmel tölti el szívünket. Hiszen egy fiatal férfi keresi Jézust, mert fontossá vált számára az örök élet.  Vajon ma hány férfit, és egyáltalán hány embert, hány fiatalt érdekel az örök élet? Téged érdekel-e? Vagy teljesen a földi életre koncentrálsz? Az vezérel, hogy itt mindent megszerezz, minél jobb pozícióba kerülj, kiélvezd a pillanatot? De mi lesz később, amikor megkopik a szépség, elfogy az erő?

Időben, még most kell keresni, mi lesz a halál után, van-e örök élet? Hol találhatjuk meg a feleletet? Ma is Jézusnál. Őt keressük, és ahogyan ennek az embernek utat mutatott, úgy a számunkra  is megmutatja az életre vezető utat.

Jézus nem ad különleges parancsolatokat, hanem rámutat a második kőtábla igéire. Mindezzel elmondja, hogy Isten rég megmondta, mit vár el az embertől. Nincs szükség extra tettekre, parancsolatok garmadára, csak az Úrnak való engedelmességre. Azt kell komolyan venni, amit Isten kijelentett. Ez a férfi kijelenti, hogy mindezt megtartotta, mi fogyatkozás lehet még benne? Úgy látja, minden rendben van az életében, így az üdvösség jár neki.

Érthetjük kérdését úgy is, hogy a törvények betartása ellenére érzi, hogy valami hiányzik az életéből. Mi hiányozhat? Jómódú, mindene megvan. Mégis hiányzik valami? Sokan úgy gondolják, ha mindenük megvan, akkor boldogok lesznek, akkor megtalálják békességüket, önmagukat. Aztán később kiderül, a lényünkben űr keletkezik, mert a lelkünket az anyagi javak nem elégítik meg. Mi hiányzik hát?

Az Úr Jézus azt mondja: ha tökéletes akarsz lenni. Tehát tovább akarja vezetni. Megelégszel ezzel a felszínes élettel, vagy többre vágysz? De ahhoz, hogy többre juss, hogy betöltődjön az űr, nem több javakra, vagy valamilyen speciális tettre van szükség, hanem lelki szabadságra. Jézus rámutat, hogy ennek az embernek a szíve a javakhoz, a vagyonhoz kötődik, ezért nem boldog. Vallása is csak formalitás, mert nem személyhez fűződik, csak tradíciókhoz.

Az Úr elküldi ezt az embert, hogy vágja el a kötődést, majd induljon el követni Őt. Tehát mi hiányzik? A személyes Isten, az élő kapcsolat az Úrral. Ennek kialakításához azonban le kell szakadni bálványainktól és önmagunktól, csak üres szívvel, felszabadult élettel követhetjük Őt. Jézusban kitárul előttünk az örök élet kapuja.

Azonban a döntés a miénk. Mihez ragaszkodom, saját kincseimhez, vagy vágyom a mennyei kincsekre, mert felismertem, hogy a Krisztus által kínált kegyelem, az új élet, az üdvösség minden földi kincsnél és vagyonnál többet ér?

Ez az ember csalódott Jézusban, sőt megsértődött, mert Jézus megmondta, mit tegyen. De nem szimbolikus tettet kér, hanem húsba vágó, vagyonba vágó tettet, és mivel a vagyon megkötözte, sértve távozik. Sokan megsértődnek, amikor Jézus lényük mélyét érinti, amikor azt kéri, hogy mindent magunk mögött hagyva kövessük Őt. Megsértődsz, vagy komolyan veszed, amit mond? Ha igen, akkor Jézus követésében kiteljesedik az életed, és kincset lelsz Benne.

HOZZÁD JÖVÜNK URAM

Hozzád jövünk Uram Ó segíts! Ne szóljon Igéd hiába

A szívünk oly sötét ,Ó segíts, élessze Igéd világa!

Áldd meg, ó Uram az énekünk, legyen jobban tiéd életünk!

Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

Ha fülünk Igédre nem figyel, lábunkkal járunk a sárban.

Vágyaink szakítnak Tőled el, nem fénylik mécsünk világa.

Ó Uram templommá hadd legyen,

a szívünk megszentelt hely legyen!

Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

Ajkunkon hazugság bélyege, megrontott életünk átka.

Hogy állunk elődbe így Uram, naponként Téged imádva?

Nyisd meg a szemünk, hogy láthassunk!

Szenteld meg ajkunk, hogy áldhassunk!

Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

A szívünk összetört ó Uram, itt állunk előtted gyászban.

A mélyből hozd ki az életünk, ne szóljon Igéd hiába.

Áldd meg Igédet, hogy érthessük,

dicsőségedre, hogy élhessünk!

Ne szóljon Igéd hiába Ne szóljon Igéd hiába,

Isten áldásával.

Vigyük Jézushoz gyermekeinket

A

 főpap ruházata is elkészült, a homlokdíszre pedig ráírták: Az Úrnak szentelt (2Móz 39,22-43). Áron az Úrnak szentelt életű ember, nem a maga ura életének, hanem Isten rendelkezik vele. Amikor Anna gyermekáldásért könyörgött az Úrhoz, azt ígérte, ha meghallgatja, akkor egész életére az Úrnak szenteli gyermekét. Miután Sámuel megszületett Anna beteljesítette ígéretét, a gyermeket Éli főpap gondjaira bízta, így Sámuelt kisgyermekkorától Isten formálta, és Ő alakította életútját is. Tehát az Úrnak szentelt azt jelenti, hogy Isten rendelkezik az életemmel. Tehát Áron mindig Isten rendelkezésére állt, bármikor szólította, félbehagyta saját munkáit, elfeledte saját terveit és végezte, amivel az Úr megbízta.

Aki az Úr Jézus tanítványa, maga is ilyen rendelkezési állományba kerül. De tegyük fel a kérdést: Mindig rendelkezhet velem az Úr? Vagy úgy betáblázom az időm, annyira lefoglalom magam, hogy nem tud a maga terveire felhasználni? A kis Sámuel még éjjel is meghallotta, amint szólítja Ura, és bár nem tudta még, ki az, Aki szólt, de mindig felkelt és Élihez ment. Amikor a főpap elmondta, hogy Isten az, aki szólítja, akkor már így válaszolt a megszólításra: „Szólj, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,10). Áronnak egész élete hirdeti, hogy az Úrhoz tartozik, ezt kell a mi életünknek is felmutatni, mindenki vegye észre, hogy Hozzá tartozunk és mindenkor rendelkezésére állunk.

Miután minden elkészült Mózes átveszi a munkát, majd megáldja a készítőket. Le kell ellenőrizni, hogy valóban minden az Úr parancsa szerint készült-e. Mózes nem a mai mentalitással végzi a feladatait, az a lényeg, hogy elkészüljön, de  a minőség nem számít. Mózesnek az a fontos, hogy ne valahogy készítsék a dolgokat, hanem pontosan úgy, ahogy Isten megmutatta, és kiváló minőségű legyen a kész munka. Nekünk is azt kell szem előtt tartani, hogy ne valahogy éljünk, hanem úgy akarjunk élni, ahogyan Isten eltervezte az életünket, ahogyan az Igében kijelentette.

Az Úr Jézus nem mindig olyan válaszokat ad, amikre számítunk, vagy amik tetszenek (Mt 19,10-15). Így történt ez most is, a tanítványok úgy gondolják, ha Jézus ilyen szigorú, ha ez az eredetei rend, nem érdemes megházasodni. Jellemző ez a felfogás a bűntől megfertőzött emberre, a megoldást mindig a menekülésben, a kapcsolat felbontásában látja, nem veszik észre, hogy Jézus nem felbont, hanem helyreállít.

A leprást kiközösítették a zsidók, a falun kívül, lepratelepen éltek, az Úr Jézus ezzel szemben meggyógyította és visszaemelte a társadalomba azokat, akik hittel jöttek hozzá. A vámszedőnek és a paráznának is hirdette Isten megbocsátását, aki ezt meghallotta és elindult Őt követni, új életet nyert. Jézus nem szétromol, hanem helyreállít, és ez a férfi és nő kapcsolatában is érvényes. Jézussal tegyünk meg mindent, hogy gyógyuljanak az életek és a kapcsolatok.

Azt is hangsúlyozza Jézus, hogy vannak, akik alkalmatlanok a házasságra, úgy születnek, hogy betegség miatt nem házasodhatnak, vagy nem születhet gyermekük, ezért is tekintsen ajándékként házastársára, gyermekeire mindaz, aki ezeket megkapta az Úrtól. De vannak olyanok is, akik előtt olyan érték az Isten országa, hogy lemondanak a házaséletről érte, és teljesen az Úrnak szentelik magukat. Ezen az úton járt Pál apostol is.

Kiemelném még, hogy nem véletlenül beszél az Úr a házasság témája után a kisgyermekekről, mert ők szenvedhetik meg a felnőttek keményszívűségét. A házaspárok feladata, hogy gyermekeiket Jézushoz vezessék. Az a szép feladatunk van, hogy mindent megtegyünk azért, hogy gyermekeink megismerjék Teremtőjüket, meglássák, szükségük van az Úr Jézusra. Azonban a szülők élete akadály is lehet számukra az Úr felé vezető úton. Jézus határozottan szól, úgy éljünk, hogy ne akadályozzunk, és tegyünk meg mindent, hogy Jézus tanítványai legyenek. A mai ember mindent meg akar adni gyermekének, csak éppen Istent nem ismerteti meg vele. Pont a legnagyobb jótól, Isten országától, Isten szeretetétől, az örök élet ismeretétől fosztja meg gyermekét.

Adja Urunk, hogy mi a történetben szereplőkhöz hasonlítsunk, és vigyük Jézushoz gyermekeinket, ami azt is jelenti, ami itt is van, hogy menjünk együtt az Úrhoz. Ne csupán küldjük a gyermeket, hanem menjünk mi is vele az istentiszteletre, mert így jó példával járunk elöl.

 JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Ajándék Istentől

I

smét a papi öltözetek elkészítéséről olvasunk, megcsodálhatjuk a színek harmóniáját, amelyek mind Isten dicsőségét hirdetik (2Móz 39,1-21). A főpap megjelenése is hirdeti, kihez tartozik, az öltözet, a magatartás is a bizonyságtétel része. A mi életünkben is bizonyságtétellé kell válni az öltözködésünknek és a magatartásunknak is. A hívő ember minden helyzetben az Úrra mutat, így az öltözetét egész külsejét úgy kell gondozni, hogy ne megbotránkoztasson, hanem az Úrra mutasson, kifejezve, hogy Isten gyermekei nem a világnak akarnak tetszeni, hanem Uruknak. Mindennapjainkat nem a divat határozz meg, hanem az Úr iránti szeretetünk.

Az öltözeteket is nagy gonddal és művészi munkával készítették. Nem az vezérelte őket, hogy minél hamarabb meglegyenek vele, hanem az, hogy amit az Úrnak készítenek, szép és kiváló minőségű legyen. Nem a selejtet, az értéktelent adták az Úrnak, hanem a legértékesebbet. Nem kísértette meg őket, hogy ezeket a gyönyörű kézimunkákat eladják nagy összegért, nem a maguk hasznát nézték, hanem az Úr dicsőségét. Mi is tanulhatunk tőlük, hogy mindent ilyen gondossággal végezzünk, amit ránk bíz az Úr. Isten dolgait nem lehet összecsapni, mégis mintha így volnánk vele. Sokan úgy gondolják, Istennek jó a minőségen aluli munka. Isten tőlünk minőséget vár.

Az Úr Jézus a csodálatos példázat elmondása után tovább megy, hogy élje, amit hirdetett, és vigye az Atya megbocsátását azoknak, akik erre vágynak. Jézus megy, hogy hirdesse, van elengedés, jöhet mindenki, aki érzi kifizetetlen számlája súlyát, mert Ő majd a kereszten ezt elrendezi, így megszabadulva élhetnek az Atya dicsőségére. Mi is vihetjük az elengedés örömhírét, azonban ez csak akkor lesz hiteles, ha nemcsak hirdetjük, hanem mi magunk is megbocsátjuk a másik ellenünk elkövetett vétkeit.

Farizeusok is felkeresik Őt, de nem gyógyulni akarnak, nem bocsánatot kérnek, hanem próbára akarják tenni (Mt 19,1-9). Lám még ezt is lehet, próbára tenni az Urat, Ő pedig nem tér ki előle. Szomorú, hogy az ember akarja próbára tenni Teremtőjét, mintegy vizsgáztatja, ahelyett, hogy alázattal porba hullana előtte.

A házasság felbontásáról, itt tulajdonképpen egyoldalú felbontásáról kérdezik Jézust, aki nem ebből az irányból közelíti meg a kérdést, hanem Isten felől.  Az Úr pozitívan, az Írásból kiindulva, Isten akaratát kiemelve válaszol. Isten férfivá  és a nővé  teremtette az embert,  Isten akarata szerint házassági kapcsolat férfi és nő között jön létre. Isten szerkeszti egybe a férfit és a nőt a házasságban, így a házasság gyógyítható. Tehát a hozzáállásunkon kell változtatni, úgy kell kezelnünk minden felmerülő problémát, hogy az Úr jelenléte által van megoldás, gyógyulhat a kapcsolat. Ma sokan úgy állnak hozzá, hogy a válás a megoldás, nem is akarnak azért tenni, hogy rendbe jöjjön a kapcsolat. A farizeusok is úgy gondolták, legegyszerűbb, ha elbocsátják a feleséget. Azonban ez menekülés, a házasságban érvényesülni kell a felelősségnek is.

Amikor Jézus rámutat, hogy a férfi és a nő kapcsolata teremtési renden alapul, tulajdonképpen azt hangsúlyozza, hogy a házastársak Isten ajándékai egymás számára. A problémák megoldása pedig nem az elbocsátás, hanem a megbocsátás. Ha így látjuk a kérdést, akkor lehet, hogy Máté tudatosan illesztette ezt a szakaszt az adós szolga története után. Azt akarja így elérni, hogy mindig úgy lássam magam, mint akinek sok adósságot bocsátott meg Isten, a házastársamat pedig úgy lássam, hogy ő az, aki hozzám képest jelentéktelen összeggel tartozik. Tehát az ő vétke eltörpül az enyém mellett. Ha így látom a házastársam, könnyebb a megbocsátás. Ha felismerem, hogy Ő ajándék a számomra ragaszkodom hozzá.

Az Úr Jézus így védelmezi azt a felet, aki csak kézbe kapja a válólevelet, és nem tehet ellene már semmit, így kiszolgáltatottá válik. Az Úr visszautal a kezdetekhez. Jó, ha mi is követjük Jézus problémamegoldó magatartását, mindig azt helyezi előtérbe, ami Isten eredeti szándéka. Azt mondja, nem így volt kezdettől fogva. Tehát visszamegy a kezdetekhez, helyreállítja Isten eredeti akaratát, és lehámozza róla mindazt, amit az ember keményszívűsége következtében rárakott.

Életünk minden kérdésében mi is igyekezzük megkeresni, hogy Isten eredetileg hogyan is gondolta azt a dolgot. Ne elégedjünk meg a hagyományokkal, mai szokásokkal, hanem igazítsuk hozzá életgyakorlatunkat Isten akaratához. Ha így cselekszünk, gyógyulni fog a kapcsolatunk, az életünk.

Urunk megmutatja, hogy tegyünk meg mindent a gyógyulás érdekében, mert a házasság gyógyítható, ne adjuk fel azonnal. Hangsúlyozza a ragaszkodást a másikhoz. A házastárs nem tárgy, hanem ő is ember, akinek szüksége van hűségre, ragaszkodásra, biztonságra. A ragaszkodás azt jelenti, hogy aki megosztotta velem ifjúságát, szépségét, egészségét, az fontos számomra akkor is, amikor ezek az értékek átalakultak. Ő maga a fontos nekem, őt szeretem, szeretetből léptem vele házasságra, szeretetből maradok mellette, akkor is, ha nem mindig szeretetreméltó a másik. De én sem vagyok mindig az, és az Úr ennek ellenére szeret.

Tehát a gyógyítást kezdjük a saját szívünkkel. Az Úr ismét rámutat, hogy a probléma mindig a szívben keresendő, mégpedig az én szívemben. A csalárd szív elhiteti velem, hogy csak a másik a hibás, az Úr elé tárt szív pedig felismeri, hogy a hiba nálam van. Ha gyógyul a szívem, bűnbánat által, gyógyulni fog a házasságunk is.

HŰSÉGED VÉGTELEN

Hűséged végtelen, Atyám, nagy Isten,

Elhat a mélybe s az egek fölé. Irgalmad nem fogy a múló idővel. Ki voltál az maradsz mindörökké.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen

Mindennap új áldás árad reám.

Hiányom pótolod hatalmas kézzel.

Hűséged végtelen, Uram hozzám.

A tél, a nyár, az ősz, a feslő tavasz.

A nap, a hold s a nagy csillagsereg, ezt zengi szüntelen együttes karban: Te vagy az írgalom, a szeretet.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen

Mindennap új áldás árad reám.

Hiányod pótolod hatalmas kézzel.

Hűséged végtelen, Uram hozzám.

Eltörlöd bűnömet, béke leng körül.

Velem vagy s lényed úgy megvidámít.

Erőt adsz mára a holnapra reményt.

Áldásod ontja rám bő árjait.

Hűséged végtelen, Hűséged végtelen

Mindennap új áldás árad reám.

Hiányod pótolod hatalmas kézzel.

Hűséged végtelen, Uram hozzám.

Isten áldásával.

Az Úrral együtt

A

 hajlék bizonyságtétel volt (2Móz 38,21-31), jelezte a pusztában, hogy Izráel Isten tulajdona. Az Úrhoz tartozik ez a nép, Aki jelen van életük minden eseményében. A pusztában való tartózkodás más népek felé azt sugallhatta, hogy a zsidók el vannak hagyatva, könnyű prédát jelentenek, de a sátor jelezte, nem így van, ők az élő Istenhez tartoznak. A pusztán keresztül kellett menni, de a vándorlás idején is közöttük van az Úr. Számunkra is üzenet ez, mi vándorok vagyunk, nekünk is megvannak a saját pusztaságaink, amelyeken keresztül kell menni, de ezt az utat mi is az Úrral tehetjük meg. Életünk és annak minden eseménye jelzés és bizonyságtétel környezetünk számára, Velünk vándorol utunkon Jézus. Vezethet ez az út a halál árnyéka völgyén is keresztül, a zsoltárossal együtt vallhatjuk: „Velem van az ÚR, nem félek” (118,5) és a másik vallomás: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy” (Zsolt 23).

A sátor nemcsak a külvilág felé bizonyságtétel, hanem Isten gyermekei számára is. Jelzi, életük minden pillanatában jelen van az Úr, vándorlásuk részese, így van kihez menni. A mindenkor Isten hívó szavát képviseli: Jöjj ide hozzám. Nekünk szabad minden problémánkkal, életünk terheivel felkeresni Urunkat, tegyük ezt meg ma is. Ne roskadozzunk egyedül, hanem helyezzük Rá, amint az apostol is tanácsolja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pét 5,7).

Megláthatjuk még Igénk által, hogy a pusztában is lehet alkotni, abból is ki lehet hozni a legjobbat. Soha ne keseredjünk el és ne adjuk fel, mert az Úr kegyelme által a sivatagos hely is élettel telhet meg. A sátor a pusztában Istentől adott lelki oázis, ahol lényük megelégülhetett. Ez az oázis számunkra is bármikor elérhető, hiszen az Úr Jézusban élő víz forrását kaptuk meg, csak oda kell járulni naponta Hozzá. Ha ezt megtesszük, megújul az életünk, alkothatunk és kihozhatjuk a körülmények ellenére életünkből az Úr által tervezett legjobbat.

Az adós szolga, a lehetőségei végére jutott ember átéli, van tovább, hiszen elengedték tartozását. Fizetésképtelensége ellenére adóssága rendeződött, mert hitelezője elengedte adósságát. Adósság nélkül kezdhet új életet, de mit kezd vele? Úgy látjuk, a szíve nem lett újjá, hiszen a megtapasztalt kegyelem öröméből neki is elengedővé kellett volna válnia, de nem így történt. Nem így történt, mert a maga számára természetesnek vette adóssága elengedését, ez neki járt, nem így gondolta a másik ember felé. Neki a kifizethetetlent elengedték, ő pedig a jelentéktelen követeli. Nem így vagyunk mi is? Elfelejtjük, hogy a mi bűnünkhöz, adósságunkhoz mérve a másik tartozása, a másiktól elszenvedett sérelem semmiség, jelentéktelen összeg.

Tehát mindenkor az vezessen, hogy nekem atyám minden adósságomat elengedte, én sem tarthatom meg a másikét, elengedem, megbocsátok.  Aki átéli Isten megbocsátását, valóságosan látja, hogy Jézus átvállalta bűnei büntetését, annak már nincs mérlegelési joga, annak már kötelező megbocsátani, a tőle bocsánatot kérőtől. Ha elfogadtam az adósságrendezést, akkor nekem is el kell engednem a másik tartozását. Ha nem teszem, Atyám se bocsát meg nekem, mert e kegyelemmel sem lehet visszaélni.

Velem vándorol utamon Jézus

1. Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő, a győzelmes, hű vezér,

Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény.

Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét.

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.