A legjobb Barát

I

sten az aranyborjúval történt hűtlenség után úgy dönt, nem megy velük az ígéret földjére (2Móz 33,1-11). Mindent megad ad számukra, még angyalt is küld vezetőként és őrizőként, de Ő nem megy velük. Ennyire komoly a bűn, a megtéretlen, kemény szív, Isten nem vállal vele közösséget.

A nép, amikor meghallotta, mit tervez az Úr, gyászolni kezdett, rádöbbent, hogy Isten nélkül lehetnek sikeresek, de nem lehetnek boldogok, nem lehetnek más nép, mint a többi. Ezt kell nekünk is felismerni, Isten nélkül a világ csúcsaira is feljuthatunk, de szívünk üres marad. Az egyház is sokféle programot megszervezhet, vonzóvá teheti a kereteket, de kimarad az élet, mert az Úr az élet.

Itt a nép próba elé kerül, Isten megvizsgálja, hogy kit is akarnak igazán, Őt vagy csupán az ajándékait, a nép azonban az Urat választja. Kit választunk, Istent magát vagy csupán megelégszünk áldásaival? Akarunk-e igazán az Ő útján járni?

Mózes a táboron kívül felállítja a gyülekezet sátrát, mindenkinek ki kell menni a táboron kívülre, ha az Urat keresi, ha Vele akar lenni. Ez személyes vállalást is jelent, aki kimegy a táboron kívülre a sátorhoz, az mindenki előtt megvallja és vállalja az Urat. Ez azt jelenti, fontos nekem Isten, és bárki bármit mond, én Hozzá megyek. Eljön az idő, amikor nyíltan vállalni kell az Urat, nem lehet mindig megbújni templomok árnyékéban és a sokaság között. A vérfolyásos asszonynak is elő kellett állni és vállalni kellett betegségét és azt, hogy megérintette Jézust, majd vállalnia kellett a gyógyulást. A teljes gyógyulás mindig bizonyságtételt hoz magával.

Az Úr úgy beszélt Mózessel, mint az ember a barátjával, milyen csodálatos is lehetett ez, de minket is barátainak nevez az Úr. Ha minden nap úgy keressük Őt, mint barátot, megtapasztalhatjuk, amit Mózes átélt.  Másrészt, aki úgy érzi neki nincs barátja, nincs senki, akinek fontos lenne, aki meghallgatja, akire számíthat, az jöjjön Jézushoz, mert Ő a legjobb, a leghűségesebb barát. Ő életét adta értünk, van-e még valaki, aki kész lenne lemondani saját életéről, értünk? 

Vajon én miért is keresem Jézust (Mt 16,1-4)? Azért, hogy bűnbocsánatban és új életben részesüljek? Keresem Nála a megújulást, feltöltődést? Vágyom a szavára, mert belőle élet fakad? Vagy úgy vagyok, mint a farizeusok, hogy csak jelekre várok. Nekik nem elég, amit eddig Jézus tett, mindig valami újabb szenzációra vágynak, mert nem  a maguk életére keresik a megoldást. Azért kérik a jelet, mert saját életükben mindennel meg vannak elégedve, ha látnák bűneiket, megtapasztalnák, hogy Jézus a Krisztus.

Ezek az emberek sok mindenben járatosak voltak, ismerték a Bibliát, és ismerték a természetet is. Meg tudták mondani, milyen idő várható aznap, mint ahogy mi is sok mindent tudunk, de Jézus azt kifogásolja, hogy Isten idejét, az idők jeleit nem ismerik fel. A Biblia alapján tudniuk kellene, hogy betelt az idő, és Jézusban Isten eljött hozzánk, rálépett erre a földre, és várja, hogy az ember alázattal és bűnbánattal elé járuljon. A nagy Király eljött, és várja népe hódolatát, keresi azokat, akik alávetik életüket akaratának.

Felismerem-e az idők jeleit? Látom-e, hogy a megtérést nem lehet halogatni, mert időnk egyszer lejár, amíg azonban élünk, lehetőségünk van az Úrhoz jönni. Lejár a kegyelmi idő is, ne engedjük, hogy előttünk záruljon be az ajtó, most lépjünk be rajta az életre. Addig döntsünk Jézus mellett, amíg megtalálható.

Ó, mi hű barátunk Jézus

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.