Jó illat

A

 mai reggelen az illatáldozatról olvasunk (2Móz 30,1-16). Isten elrendeli, hogy Áron minden reggel és este füstölögtessen jó illatú füstölőszert. Isten elé járulni csak jó illattal lehet. Pál is arról beszél, hogy mi Krisztus Jézus jó illata vagyunk. Azt jelenti ez, hogy a kegyelem és az újjászületés, Krisztus életünkben való jelenléte árad belőlünk. Minden nap úgy indulhatunk, hogy ez a jó illat terjed általunk, de tényleg így van? Áronnak reggel és este kell füstölögtetnie, vagyis keretbe foglalja a napot a jó illat.

Mikor lesz ilyen keretes az életünk? Ha már reggel az Úrral való találkozás öröme árad rajtunk keresztül. Ne engedjük felnőni szívünkben a bosszúság, a keserűség, a harag gyom magvait, hanem örüljünk az Úrnak. Hányszor már reggel nem az Ige és Jézus öröme jelenik meg rajtunk, hanem a bosszankodás. Milyen könnyen megengedjük, hogy a mosolyunk eltűnjön, pedig ha Krisztus a napunk és mi vagyunk a napraforgók, az Ő ragyogásának egész nap meg kell maradni.

Ismét a reggeli és esti Úr elé állás természetességéről olvasunk. Isten népe számára természetes kell, hogy legyen, a napot is Vele fejezzük be. Az esti jó illat lehet a hálaadás, ha megköszönjük mindazt, amit egész nap adott az Úr. Ha így cselekszünk, nyugodtabb lesz az éjszakánk is, hiszen nem a bosszúságok, rossz gondolatok, filmek, bulvárhírek lesznek utolsó impulzusaink, hanem a hála és Isten szava. Az imádság és igeolvasás közben letisztulunk, és megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, vagyis nem megy le a nap a haragunkkal, így a bűnbocsánat által méregtelenítjük szervezetünket. Nem mindegy, hogy milyen tartalommal foglalkozunk lefekvés és elalvás előtt.

Minden húsz év fölöttinek váltságdíjat kell fizetnie az Úr számára életéért. Ez is kifejezi, hogy bűnösök vagyunk, kerül valamibe az életünk, és az élet  nem játék. Az élet kegyelem, ajándék és lehetőség, a mi életünk váltságát Jézus fizette ki a kereszten. Megtudhatjuk azt is, hogy a váltságdíj összege mindenki számára ugyanaz, nem lehet versenyezni, nem adhat többet a jómódú sem. Vagyis senki nem válthatja meg magát, mindenkinek Jézus vére a váltságdíja. Senki nem tehet eleget sem pénzzel, sem vallásossággal, sem családfával. Az sem elég, ha be vagyunk írva valamelyik felekezet anyakönyvébe, megkereszteltek, konfirmáltunk és nagy ünnepeken még úrvacsorát is veszünk. Üdvösségünk csakis kegyelemből, a Jézus érdeméért van.

Nagy sikere lehetett Jézusnak az öt kenyér és két hal megszaporítását követően, ám Ő nem fürdik a dicsőségben, hanem minden dicsőséget az Atyának ad (Mt 14,22-32). Ezért küld el mindenkit. A sokaságot elbocsátotta, hogy ők is útközben az Atyának adjanak hálát, és a történteket végiggondolva felismerjék, Ki az, Aki megvendégelte őket. Minden jel és csoda azért történik, hogy meglássuk, Jézus több egy földi királynál, Ő az Isten Fia.

A tanítványokat a túlsó part felé irányítja az Úr. Kényszerítette, ez talán azt jelzi, hogy a tizenkettő hozzákötődött a csodához, és ők elvárták a köszönetet, ők sütkérezni akartak az elismerésben.

Jézus felmegy a hegyre, tehát nem részegedik meg a tömeg éltetésétől, hanem az Atya elé áll. Belép a csöndbe, hiszen azért is indult el, hogy gyászát az Isten elé vigye, és Vele beszélje meg a folytatást. Szükségünk van magányos imádságokra, mert ekkor tudunk igazán Isten jelenlétébe kerülni. Azonban az ördög ezt meg akarja akadályozni, de ha fontos nekünk, minden akadályoztatás ellenére is meg fogjuk találni rá az időt.

Jézus imádkozik, a tanítványok pedig Jézus nélkül csak küszködnek. Jézus nélkül mindig küszködünk. Miért történt így? Próba volt ez számukra. Itt derült ki, hogy amikor Jézus nincs fizikailag velük, bíznak-e Benne. Ez a próba felkészítés is már a mennybemenetel utáni időszakra. De vajon mi úgy éljük-e napjainkat, hogy tudjuk, az Úr jelen van? Bármilyen hullám torlaszolja az utat, vagy felhők takarják el a napot, nem vagyunk magunkra hagyva, nem kell félni a legfélelmetesebb helyzetekben sem. Jézus tanítványai már nincsenek a félem hatalma alatt.

Azonban a tanítványok féltek, és valljuk meg, mi is gyakran félünk. Mindez azért, mert nem látjuk, vagy nem ismerjük fel magunk mellett az Urat. Amikor Jézus feléjük indul, megrémülnek, nem ismerik fel, hogy Ő az. Azonban Jézus szól: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ennek elégnek kellene lenni, örvendezni kellene, az Úr van itt,  nincs miért félni, jó kezekben vagyunk. De nem így történik. Nem elég a szó, pedig ők már ismerik Jézus hangját, tudják azt is, hogy az   „én vagyok” formula azt jelzi, maga az Atya van jelen. Nincs mitől félni, mert mindenek Teremtője közelít hozzájuk.

Úgy gondolom, ez a mi problémánk is. Segítségért kiáltunk, de nem elég Jézus szava, nem elég az Ige, amit mond, nem bízunk az Úr szavában, valami mást, többet, valamilyen plusz jelet akarunk. Jézus megadja Péternek, amit kér, de ez sem elég neki, mert nem Jézusra néz, hanem a hullámokra, mivel a szíve nem Jézushoz rögzül, hanem a félelemhez, a körülményekhez. Aki Jézushoz rögzül, annak elég az Ige szava, az bízik, bármit mutat is még a kép. Tudja, jelen van az Úr, ezért nem fél, nem kételkedik, komolyan veszi a szót, és hanem örül, mert tudja, itt van Isten köztünk.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1.                  Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.
2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.
3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!
4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.
5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

            Isten áldásával.