M
|
egrázó
történetet olvasunk ma, Isten mindent szépen előkészített, átadta Mózesnek az
új élet alapokmányát, a tíz Igét, és átnyújtotta a szent sátor és
berendezéseinek tervét (2Móz 32,15-35). Isten embere örömmel indult vissza
népéhez, hiszen most már minden adott, hogy más nép legyenek, mint a többi,
hogy igazán emberré és néppé formálódjanak. Isten mindent megtett azért, hogy
az életük a pogányok számára is vonzó legyen, hogy csillagként ragyogjanak.
Azonban ők elfordultak az Úrtól. Kiderült, hogy a szívük megtéretlen, a sok
csoda, amit átéltek, nem jutott el lényük közepéig, nem érintette őket belülről.
Külsőleg formálódtak, de belül ugyanazok maradtak, nem járta át őket Isten
szeretete. Úgy jártak, mint a folyóban lévő kavics, amely kívülről ugyan vizes,
de belülről száraz, oda nem hatolt be a víz. Minket is körülvesz az Ige, de
érint-e belülről is, átformálja-e lényünket, meghatározza-e életvezetésünket?
Mózes nagyon elkeseredett, amikor ezt meglátta; úgy gondolta, minden összedőlt,
mindennek vége. A nép nem imádságban, elmélyült lelkiségben töltötte a napokat,
hanem mulatozással, a borjú imádásával. Nem Istenre vágytak, hanem
szórakozásra. Mi van a szívemben, ott lényem mélyén mire vágyom? Valóban az
Úrra, valóban az tölt be, hogy Vele legyek? Vagy amikor szabad időhöz jutok,
amikor pihenésre vágyok én is, mint a világ, csak a mulatozásra és a tévézésre
vágyom? Felüdít-e az imádság? Pihenést jelent-e a lelki énekek éneklése? Mózes
nem bírta ezt elviselni, és összetörte a kőtáblákat, pedig neki tudnia kellett,
hogy van tovább, mert az Úr elől jött, Aki megígérte, hogy nem törli el népét.
Talán elveszítette az újrakezdés reménységét, ezt a mélységet, ezt a fertőt
látva úgy gondolta, innen nem lehet felállni. Csodálatos az Isten szeretete és
kegyelme, mert még innen is fel lehet állni, lehet újat kezdeni. Soha ne úgy
tekintsünk a kialakult helyzetre, hogy mindennek vége, lássuk meg, az Úrral
újra lehet kezdeni, a nagy mélységből is van kivezető út.
Az is igaz, hogy a bűnnek mindig van következménye, ezért nagyon komolyan
kell venni. A gonosz pusztít, és valami mindig összetörik, vannak, akik
meghalnak, és a kőtábla sem lesz már olyan, mint eredetileg volt, hiszen az
újakat már Mózes fogja elkészíteni. A bűn rajtunk hagyja kézjegyét.
Áron egy kicsit kibújik a felelősség alól, pedig őt terheli, hisz neki
nem lett volna kötelező teljesíteni a nép kívánságát, neki ellen kellett volna
állni. Nagy a világ nyomása, kényszerítő erővel zúdítja ránk akaratát, de ellen
lehet állni. Nemet mondani azonban nekünk kell személyesen, más nem mondhatja
ki helyettünk.
A bűn nem marad büntetés nélkül, de itt is lehetőség van bűnbánatra, „aki
az Úré”, az odamehet Mózeshez, mindenki, akinek fájdalmat okozott, amit tett.
Mert bizony megtörténik, hogy elbukunk, de nem ez a tragédia, hanem az, amikor a
bűnt élvezzük, és nem okoz fájdalmat, hogy vétkeztem az Úr ellen. Amíg fáj a
bűn, a hűtlenség, van megoldás, mert a megbánt bűnre van bocsánat. Mózes látja,
hogy nagy bűnt követtek el, tehát nem szépíti az esetet, de közbenjár értük.
Őszintén vállalják, amit tettek, de várják a kegyelmet.
Azt is meg kell látnunk, a bálványt Mózes összetörte, nem rakta el
emlékbe. A bálvány, a bűn eszköze soha nem lehet emléktárgy. Így aki
megszabadult, a tartós szabadsághoz szakítani kell a bűn eszközeivel, a régi
életformával, az addigi társasággal. A bűn helyét ne tegyük emlékhellyé, mert
ismét visszatér.
Milyen szép kép is tárul elénk az Újszövetségből, ez árnyalja az
ószövetségi jelenet komor képeit (Mt 15,29-39). Jézus ismét a hegyen van,
rendszeresen felmegy, mert csak így tudja azt végezni, amit az Atya Rábízott.
Szüksége van csendre, feltöltődésre, és ezt Ő meg is tartja. Félre tud vonulni,
akkor is, ha nehéz megtalálni rá az időt. Látjuk, most is sokaság keresi fel,
viszik betegeiket és leteszik lábai elé. Ez kifejezi, hogy ezeknek az
embereknek a tehetetlenségét, mintegy megvallják, az élet nyomorúságaival nem
tudunk mit kezdeni, de eléd hozzuk Jézus. Igen, ezt kell tenni, mert az Úr tud
cselekedni. Mindent és mindenkit vigyünk elé. Várjuk mi Tőle a gyógyulást, a
megoldást. Jézus itt van és ránk vár, várja, hogy végre tegyük lábai elé
életünket és minden dolgunkat.
A múlt megismétlődik, Jézus ismét megvendégeli a sokaságot. Ebből meg
kell látnunk, Jézus ismét meg tudja cselekedni, amit egyszer megtett. Újra
bízhatunk Benne, nemcsak egyszeri csodákra képes, mert Ő maga a csoda.
Azonban a tanítványok még mindig ugyanott tartanak, nem jutnak előrébb,
még mindig nem ismerik Jézus hatalmát és lehetőségeit. De mi ismerjük-e? Vagy
mi is mindig ugyanott tartunk, egy helyben toporgunk?
Ismét van maradék is, és Jézusnak arra is gondja van. Mindent megbecsül,
amit az Atya ad. A bőség ellenére sem engedi a pazarlást. A maradék jó lesz
holnap, jó lesz annak, akinek másnap nem lesz mit ennie. Mi is figyeljünk oda a
maradékra, mert eljön az idő, amikor a maradék jelenti a megmaradást.
Jézus, vigasságom! Esdekelve várom
1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted
Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem
is élek: Te vagy örök élet!
2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a
viharból, Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S
ha a pokol hada hány tőrt: Jézus maga áll őrt!
3.
Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök
örömem! :/: Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn!
Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése