A tudás felelősség

M

egkezdődik a szent hajlék építése (2Móz 36,1-7). Az Úr által kiválasztott emberek átveszik a nép által felajánlott anyagokat. Ekkor meglátják, hogy több ajándék gyűlt egybe, mint ami szükséges. Milyen csodálatosan munkálkodik az Úr, ez a menekült nép, ez a bukdácsoló, de sok csodát átélt nép szívből ad az Úrnak ajándékot. Amikor ez megtörténik, nem kell félni, hogy nem lesz elég, még fölösleg is marad. Igen, amikor szívből, a Lélek indítására adunk az Úrnak, bármilyen kevés legyen is az, mégis elég lesz. Mennyire más ez az adakozás, ez az építkezés annál, amit mi szoktunk meg. Milyen nehezen szokott összegyűlni a szükséges összeg, itt pedig még fölösleg is marad. Eszünkbe juttatja ez az ötezer ember megvendégelését, a tanítványok azt gondolták, lehetetlen ennyi embert jól tartani, nincs meg hozzá az élelmiszerkészlet. Erre Jézus megkérdi, mivel rendelkeznek, és a náluk levő öt kenyeret és két halat kézbe veszi, hálát ad és szétosztják. Megtapasztalják, nemcsak elég lesz mindenkinek, de marad is. Ilyen bőkezű az Úr. Ehhez arra van szükség, hogy mi is önként és örömmel tegyük egész életünket, anyagi javainkat az Úr kezébe. Soha ne féltsük az Úrnak adni azt, amink van. Nem baj, ha kevés, ha szegényes, de az Úr kezében elég lesz, sőt marad is.

Ez a történet azt is a szívünkre helyezi, hogy a tudás is Istentől származik. Ő adja meg a különféle eszközök készítéséhez való tudást ezeknek az embereknek. A tudás ma is az Úrtól származik, Ő ajándékoz meg bennünket mindazokkal az ismeretekkel, amelyek előbbre segítik az életünket, jobbá tehetik mindennapjainkat. Így azután a tudás felelősség, nem mindegy, hogy mire használom, mert el kell vele számolni. Látjuk az ember történetéből, hogy minden jó elromlik a kezünkben, minden hasznos tudás a szívünkben levő bűn miatt rosszá válhat. A tudomány akkor áldás, ha azt az Úr kezéből vesszük, alázattal használjuk, és kifejezzük érte hálánkat az Úrnak. A tudás is akkor válik hosszútávon áldássá, ha Istent dicsőítjük vele.

Az adakozást be tudták fejezni. Amikor kihirdették, hogy mindenből van elég, akkor szó nélkül, sértődés nélkül megálltak, és nem vittek több anyagot az építkezéshez. Miért ment minden ilyen szép rendben? Mert számukra az adakozás nem az elöregedett dolgoktól, a feleslegtől való megszabadulás alkalma volt, hanem örömteli ajándékozás, a szabadító Isten számára. Aki azért ad, azért szolgál, mert átélte az Úr kegyelmét, megtapasztalta munkáját a saját életében, az mindig a legjobbat akarja adni Ura számára.

Jézus a szabadítás után tovább megy tanítványaival, és amíg ők örülnek Mesterük hatalmának, a betegek gyógyulásának, különböző életek helyreállásának, addig az Úr kijelenti számukra, hogy nem földi dicsőség vár rá, hanem meghalás, és a feltámadás (Mt 17,22-27). A tanítványok úgy gondolták ,most már sima az út Jézus előtt, megnyílnak a szívek, és királlyá teszik Őt. Azonban az Úr rámutat, hogy az Ő útja a keresztre vezet, ezt nem adta fel, ezen nem változtatott semmit. Jézus az Atya akaratát pontosan végrehajtja értünk.  Ezen elszomorodtak a tanítványok, és ezen nem is csodálkozunk, hiszen a világ legmegrendítőbb eseménye, amikor az ember megöli azt, akitől az életet kapta, Aki szereti. Azonban Jézus nemcsak arról beszélt, hogy megölik Őt, hanem arról is, hogy harmadnap feltámad. Ők csak a tragédiát látják, de nem nyílik meg a szívük Isten győzelmének a meghallására. Nekünk is túl kell látnunk a nyomorúságokon, a próbákon, a gonosz támadásán és látni kell azt, ami azon túl van. Meg kell látnunk Jézus győzelmét, a feltámadást, a visszajövetel ígéretét, mert ezek tesznek alkalmassá a tovább vándorlásra, a győzelemre.

Ismét Péter kerül előtérbe, mennyire fontosnak is tartja magát, olyan, mint mi. Mindig mindent tudunk, azt gondoljuk, mások helyett is nekünk kell beszélni, és mennyi baj származik ebből. Pétert megkérdezik, de neki Jézushoz kellene küldeni az adószedőket. Majd Ő megmondja, hogy fizet, vagy nem fizet. Péter azonban mindent tud, így feljogosítva érzi magát, hogy Jézus helyett beszéljen. Szomorú, hogy velünk is megtörténik, még Jézusnál is jobban tudjuk a dolgokat. Ne akarjuk átvenni Jézus szerepét, bízzuk Rá a válaszadást, és Ő majd elmondja, miképp gondolja a dolgokat.

Az Úr rávezeti Pétert magatartása és gondolkodása helytelenségére, Ő maga mondja ki, hogy Jézus Fiú, így nem kell fizetnie.  Csodálatos azonban az Úr Jézus szeretete, nem akarja tanítványát megszégyeníteni, hanem csodát tesz érte. Ha már meggondolatlanul ígérgetett, akkor neki kell az adó összegét „megkeresni”. Amit még látunk ebben, hogy Jézusnak nincs szüksége a mi védelmünkre. Péter azt gondolta, meg kell védeni a Mestert, de nem Ő szorul ránk, hanem mi Őreá.

Jézus, Te égi szép

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

Isten áldásával.