|
A
|
hajlék bizonyságtétel volt (2Móz 38,21-31),
jelezte a pusztában, hogy Izráel Isten tulajdona. Az Úrhoz tartozik ez a nép,
Aki jelen van életük minden eseményében. A pusztában való tartózkodás más népek
felé azt sugallhatta, hogy a zsidók el vannak hagyatva, könnyű prédát
jelentenek, de a sátor jelezte, nem így van, ők az élő Istenhez tartoznak. A
pusztán keresztül kellett menni, de a vándorlás idején is közöttük van az Úr.
Számunkra is üzenet ez, mi vándorok vagyunk, nekünk is megvannak a saját pusztaságaink,
amelyeken keresztül kell menni, de ezt az utat mi is az Úrral tehetjük meg.
Életünk és annak minden eseménye jelzés és bizonyságtétel környezetünk számára,
Velünk vándorol utunkon Jézus. Vezethet ez az út a halál árnyéka völgyén is
keresztül, a zsoltárossal együtt vallhatjuk: „Velem van az ÚR, nem félek”
(118,5) és a másik vallomás: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem
félek semmi bajtól, mert te velem vagy” (Zsolt 23).
A sátor nemcsak a külvilág felé bizonyságtétel, hanem Isten gyermekei
számára is. Jelzi, életük minden pillanatában jelen van az Úr, vándorlásuk
részese, így van kihez menni. A mindenkor Isten hívó szavát képviseli: Jöjj ide
hozzám. Nekünk szabad minden problémánkkal, életünk terheivel felkeresni
Urunkat, tegyük ezt meg ma is. Ne roskadozzunk egyedül, hanem helyezzük Rá,
amint az apostol is tanácsolja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki
gondja van rátok” (1Pét 5,7).
Megláthatjuk még Igénk által, hogy a pusztában is lehet alkotni, abból is
ki lehet hozni a legjobbat. Soha ne keseredjünk el és ne adjuk fel, mert az Úr
kegyelme által a sivatagos hely is élettel telhet meg. A sátor a pusztában
Istentől adott lelki oázis, ahol lényük megelégülhetett. Ez az oázis számunkra
is bármikor elérhető, hiszen az Úr Jézusban élő víz forrását kaptuk meg, csak
oda kell járulni naponta Hozzá. Ha ezt megtesszük, megújul az életünk,
alkothatunk és kihozhatjuk a körülmények ellenére életünkből az Úr által
tervezett legjobbat.
Az adós szolga, a lehetőségei végére jutott ember átéli, van tovább, hiszen
elengedték tartozását. Fizetésképtelensége ellenére adóssága rendeződött, mert
hitelezője elengedte adósságát. Adósság nélkül kezdhet új életet, de mit kezd
vele? Úgy látjuk, a szíve nem lett újjá, hiszen a megtapasztalt kegyelem
öröméből neki is elengedővé kellett volna válnia, de nem így történt. Nem így
történt, mert a maga számára természetesnek vette adóssága elengedését, ez neki
járt, nem így gondolta a másik ember felé. Neki a kifizethetetlent elengedték,
ő pedig a jelentéktelen követeli. Nem így vagyunk mi is? Elfelejtjük, hogy a mi
bűnünkhöz, adósságunkhoz mérve a másik tartozása, a másiktól elszenvedett
sérelem semmiség, jelentéktelen összeg.
Tehát mindenkor az vezessen, hogy nekem atyám minden adósságomat elengedte,
én sem tarthatom meg a másikét, elengedem, megbocsátok. Aki átéli Isten megbocsátását, valóságosan
látja, hogy Jézus átvállalta bűnei büntetését, annak már nincs mérlegelési
joga, annak már kötelező megbocsátani, a tőle bocsánatot kérőtől. Ha elfogadtam
az adósságrendezést, akkor nekem is el kell engednem a másik tartozását. Ha nem
teszem, Atyám se bocsát meg nekem, mert e kegyelemmel sem lehet visszaélni.
Velem vándorol utamon Jézus
1. Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő, a győzelmes, hű vezér,
Ő, a győzelmes, hű vezér.
2. Velem vándorol utamon Jézus,
Ott az oltalom hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető, tiszta fény.
Ő az éltető, tiszta fény.
3. Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.
4. Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.
5. Velem vándorol utamon Jézus,
Túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyei, angyali karban
Nevét végtelen áldom én,
Nevét végtelen áldom én.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése