Önként

M

ennyire más volt az a nép, mint mi, őket a lelkük hajtotta, tehát nem a test volt a fő hajtóerő, az életüket irányító szerv, hanem a lélek (2Móz 35,21-29). Ez azért lényeges, mert a lelkünket szólítja meg az Úr, rajta keresztül tölt be ajándékaival. Minket inkább a test vágyai hajtanak. A test szava dönt abban, mit és hogyan cselekedjünk. Igénken keresztül rámutat az Úr, hogy ezen változtatni kell, engedjük, hogy Isten Lelke töltse be a mi lényünket, és így a lélek az Atya akaratának megfelelően fog irányítani minket.

Két fontos eseményt látunk itt, az első, amikor a szívük indította őket arra, hogy felajánlásokat tegyenek a sátor és berendezéseinek az elkészítéséhez. Amikor Mózes kihirdette Isten akaratát sokan fellelkesedtek, és úgy döntöttek adakozásukkal hozzájárulnak az építéshez, de nem azonnal kellett adni, hanem a gyűjtésre később került sor. Amikor eljött az idő, a lélek indította őket arra, hogy amit Istennek ígértek, azt teljesítsék is. Mert ugye könnyen felbuzdulunk, amikor mások is azt teszik, hiszen nem akarunk mi se lemaradni. Olyan jó ha mindenki látja, mi mit és mennyit adunk, de amikor az adakozásra sor kerül, van, aki elfelejtkezik, meggondolja magát őket a lélek hajtja, hogy meg is tegyék, amit fogadtak.

A lélek ad erőt és segít, hogy a fogadkozástól eljussunk a megvalósításhoz. Hisz fogadkozni könnyebb, mint megvalósítani. Elhatározzuk, hogy megváltozunk, őszintén ígérjük, nem vesszük fel többé a poharat, de nem tudjuk megvalósítani, hiszen a test a lélek ellen küzd, hogy ne a lélek, hanem a test vágyait teljesítsük (Gal 5,17). Azonban ha tápláljuk lelkünket, az Ige által megtapasztaljuk, hogy az Úrtól érkezik erő, ami által győzhetünk.

Isten népe hosszabb ideig táborozott a pusztában, azonban azt látjuk, hogy nem unatkoztak, találtak maguknak értelmes elfoglaltságot, megtalálták, hogyan tölthetik ki idejüket. Az asszonyok fonással,  kézimunkával töltötték ki az időt. Amikor pedig a sátorhoz kellettek díszítő elemek, akkor ezeket a már elkészített fonalakat adták oda. Mások az illatszereket és a mécseshez való olajat készítették el. Aki az Urat szereti, megtalálja a módját, ahogyan szolgálhat Neki. Akinek a szívében jelen van Isten szeretete, jól használja fel az idejét, és annak a munka is szolgálattá válik. Ezek az emberek nem arról ábrándoztak, hogyan szolgálják Istent majd Kánaán földjén, hanem már a pusztában megkeresték azt, amivel Isten nevét dicsőíthetik.

Fontos még megemlíteni, hogy mindenki önként vitte az ajándékot Isten számára. Tehát nem azért, mert kötelező volt, hanem azért, mert hálás szívük erre indította őket. Nekünk is meg kell tanulni, hogy ne azért tegyünk meg valamit, mert muszáj, mert más is azt teszi, vagy elvárják tőlünk, hanem önként, belső indíttatásból. Ebben a mentalitásban az is benne van, hogy nem másra várok, nem a másiktól várom, hogy tegyen értem valamit, hanem én kezdem el.  Sokszor a másiktól várjuk a kedvességet, szeretetet, a törődést, pedig az Ige arra tanít, hogy amit a másiktól várunk, azt mi kezdjük el vele cselekedni. Erre vezet az Ige, erre indítja szívünket is a Lélek: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Mt 7,12).

Láttuk, hogy a mennyei világba való betekintés után a tanítványok egyedül maradtak Jézussal (Mt 17,9-13). Ezzel Isten szemléletesen rámutat, hogy egyedül Jézusra van szükségünk. Nem a törvény, a próféták, hanem egyedül Jézus jelenti számunkra az életet. Bármilyen problémával küzdjünk is, egyedül Jézusra van szükségünk van, mert Tőle érkezik a megoldás. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a megoldást, arra is szükségünk, hogy rendszeresen egyedül legyünk Vele. Ebben az egyedüllétben megtanuljuk másként, az Úr szemével látni magunkat, és megtanuljuk az Ő szemével látni a lehetőségeket is.

Jézus nem vonja ki tanítványait a mindennapi életből, nem engedi, hogy kegyes menekülést hajtsanak végre, hanem visszavezeti őket a völgybe. A feltöltődés, a Vele való egyedüllét után vissza kell menni a problémák közepébe, az élet sűrűjébe. De már másképp mennek vissza, már látják, hogy Jézussal nem kell félni, Vele van megoldás, mert Ő valóban az, akinek mondja magát, Isten Fia.

Királyi gyermek vagyok én

Királyi gyermek vagyok én

Van nékem koronám!

Megváltóm kegyelme enyém,

Nem hágy el soha már!

Jézussal járom utamat,

megfogva a kezét.

Királyi gyermek vagyok én,

és nékem ez elég.

Isten áldásával.