Az Úr, jó

E

gy új könyvet olvasunk mától az Ószövetségből, mégpedig Jóel próféta írását (Jóel 1,1-12). A próféta és kora már messze van attól az időtől, amiről Mózes könyvében olvastunk. Már valószínűleg csak a déli országrész van meg. Ők is sok nyomorúságon átmentek már, de Isten velük van. A nyomurúságok közepette is azzal bátoríthatják szívüket, Isten itt van köztünk. Jóel nevének jelentése is a menny felé irányítja tekintetüket, az Úr az Isten, üzeni már a név. Ezzel megerősíti őket abban, hogy bármit mutat is az élet, Isten kezében vannak az események.

Jóel idején hatalmas sáskajárás pusztított Júdában, a próféta azzal vigasztal, hogy rámutat, ez az esemény is Isten akaratával történik, tehát Ő most is jelen van. Másrészt a sáskajárás Isten ítéletét fejezi ki, vagyis nem véletlen történt, hanem azért, mert a nép elfordult Tőle, de ha megtérnek, rendeződik a kapcsolat. A természeti katasztrófa eszköz Isten kezében, ami által megszólítja, elgondolkodtatja és bűnbánatra indítja népét.

Feltehetjük a kérdést, miért engedi az Úr, hogy katasztrófák sújtsák népét? Az Igéből azt a választ kapjuk, hogy ezáltal javítja meg a hallásunkat, tesz érzékennyé szavára. Hiszen most keresik az Urat, odafordulnak hozzá, amíg minden jó volt, amíg egyre jobban éltek, nem keresték szívből Istent. Így van ez a mi életünkben is, akkor kezdünk igazán közeledni Urunkhoz, amikor probléma van az életünkben, amikor az addigi körülmények megbomlanak. Isten, mivel szeret, felhasználja nyomorúságainkat. Csendesedjünk el, és nézzük meg, ha minden sikerült volna az életemben, kerestem volna-e az Urat. A mélység, a rabság gyakran elvégzi bennünk, hogy forduljunk Istenhez és kérjük segítségét. Természetesen nem kötelező megvárni, amíg elromlik életünk, kereshetjük Őt már akkor, amikor rendben vannak dolgaink. Sőt, már akkor kellene  Hozzá járulnunk, mégpedig hálaadással, hiszen minden az Ő kezéből jön, az Ő ajándéka mindaz, amivel rendelkezünk.

Az idősebb generációt szólítja meg a próféta, azt kéri, emlékezzenek a korábbi időkre, lássák meg, hogy amíg Isten útján jártak, az Úr megoltalmazta őket, megáldotta munkájukat, örülhettek gyümölcsének. Így azután a mostani sáskajárás Isten ítéletét jelenti, amin keresztül bűnbánatra szólít fel. A felszólítás azt is jelzi, Isten várja őket, és ha komolyan veszik szavát, megbocsát, és újrakezdhetik Vele az életet. Saját életünk nyomorúságait is Isten szavaként lássuk meg, általuk az Úr szól, és kéri, álljunk meg, figyeljünk Rá, és bízzuk Rá életünket még ma.

Folytatódik a tegnap megkezdett példázat, a gazda kifizeti a napközben felfogadott munkásait (Mt 20,8-16). Isten nem zsákmányol ki senkit, értékeli életünket. Az utolsókkal kezdi, akik a legtöbbet vártak arra, hogy felfogadják őket, ők kapják meg elsőként a bért. Ezek az emberek a legtöbbet szenvedtek, amíg társaikat felfogadták, ők végig elutasításban részesültek, a depresszió egyre jobban eluralkodott rajtuk. A gazda ezzel a sorrenddel jelzi, számára fontosak, megbecsüli és értékeli őket. Mert nem csupán odavet nekik valamit, hiszen alig dolgoztak, hanem ők is megkapják az egész napi bért. Ők sem másodrendű emberek, teljes értékűek az Úr előtt.

A gazda értékeli kitartásukat, hiszen elmehettek volna a piacról, ők azonban türelmesen vártak.  Aki az Úrra vár, soha nem csalódik. Keressük Őt türelmesen, ne csüggedjünk, hanem várjunk az Úrra, a maga idejében felfogad, és megadja a bért is. Nem ad kevesebbet, mint a többinek. Milyen jó, hogy nem azt adja, amit érdemlünk, hanem felragyog kegyelme. Ha azt kapnánk, amit érdemlünk, az ítéletet kapnánk, azonban Jézusért többet, az életet kapjuk érdemtelenül.

A korábban munkába állók azt gondolták többet kapnak, de ők is annyit kaptak, mint az utolsók, hiszen ebben állapodtak meg. Azonban zúgolódnak, szívükben megjelenik az irigység. Pedig, ha jól nézik, mégis többet kaptak, hiszen ők egész nap dolgozhattak, amíg amazok gyötrődtek. A gazda megóvta őket a szégyentől, a stressztől.

Így tekintsünk mi önmagunkra, Isten kegyelme az, hogy rég meghallottuk a hívást és így a keskeny úton járunk. Örüljünk annak, ha valaki az élet mélységeiből, évtizedes távollét után hazatalál. Ne irigykedjünk, mint a tékozló fiú bátyja, gondoljunk arra, hogy mi már rég élvezhetjük az atyai ház áldását. Másrészt azt sem kell elfelejteni, hogy aki később tér meg, tovább tékozolja életét, annak még több bűn lesz jelen a szívében.

Tehát aki hamarabb hazatalált, adjon hálát az Úrnak, köszönje meg kegyelmét, mert sok nyomorúság kimaradt életéből.

A zúgolódóknak is meg kellene látni, hogy az sem rajtuk múlt, hogy korábban munkába állhattak, ők is egész nap várhatták volna a munkát, ha a gazda nem könyörül meg rajtuk. Ha valaki korán megismeri az Urat, az sem az Ő érdeme, hanem Isten különös kegyelme. Így hát legyen hálás, aki már gyermek- és ifjúkorában hallhatta az evangéliumot, és átélhette az Úr kegyelmét.

Az elsők panaszolják, hogy ők hordozták a nap terhét, de úgy gondolom, az utolsók is szívesen ott lettek volna és együtt dolgoztak volna velük. Ezt a gondolkodást az Úr gonoszságnak nevezi. Ne másokkal törődjünk, ne is azzal, amit kapunk, és így ne azt nézzük, mit kap a másik, hanem örüljünk az Úrnak és nekünk adott ajándékainak. Bízzuk magunkat Urunkra, mert Ő jó, sajnos ez már rólam nem mondható el, mert jelen van a szívemben a gonosz. De kérhetem Uram, hogy tisztítson meg, hogy tudjak örülni, amikor mások is Isten munkásaivá válnak.

Most, most még ifjú korodban

Most, most még ifjú korodban

Add át Jézusnak szíved,

Míg öröm, remény, vidám kedv,

Ifjúság, erő tied.

      Fenn ragyogva élted napja,

      Jöjj az Úrhoz szaporán,

      A Megváltó szent ügyéért

      Munkálkodj későn, korán.

Hogy Jézus szíved lakója,

Ne csak szád, de életed

Prédikálja, s hogy tanácsát

Te is híven követed.

      Fenn ragyogva...

Búban úgy, mint jó napokban,

Add időd, erőd neki,

S hogyha küld, siess örömmel

Országát terjeszteni.

      Fenn ragyogva...

Isten áldásával.