E
|
lérkezett
Jeruzsálem városának ostroma; amit nem gondoltak, az bekövetkezett (Jer
34,1-22). Most már nem lehet a város és a templom mögé bújni, nem lehet azzal mentegetőzni,
hogy Isten nem pusztítja el városát. Nem lehet abban bízni, hogy életváltozás
nélkül is megússzák, mert az Úr majd megoltalmazza őket. Isten világosan többször
elmondta, hogy Ő megtérést vár. Őszinte megtérést, ami után teljes mértékben
igéjéhez igazodnak. A megtérés ma is azt jelenti, teljesen rábízom magam
Istenre, nem a magam feje után megyek, és elfogadom akaratát.
Még azonban most kapnak lehetőséget az Úrtól. Olyan csodálatos az Isten,
mindent megtesz népéért. Így keres minket is, bárcsak meghallanánk drága szavát, és vezetésére bíznánk magunkat. A király számára küld az Úr a próféta által
üzenetet. Ebben elé tárja mindazt, ami következik. Megtudja Cidkijjá, hogy a
város elesik, és ő is fogságra megy. Meg kell látni, hogy ezek az események nem
véletlenül következnek be, nem pusztán politikai és katonai események vannak a
háttérben, hanem Isten döntése. Odaadom e várost, az Úr döntött így, Ő adja oda
őket az idegen király kezébe, és ebben vigasztalás van. A király számára
kijelenti az Úr, hogy még ebben a nyomorúságos helyzetben is az Ő kezében van,
így jó helyen. Azt is jelenti mindez, hogy mivel Isten adja őket oda, vissza is
képes venni őket. Tehát van reménység, még ebben a helyzetben is van reménység.
Mert Isten tenyerében minden élethelyzetben van reménység, mert az a hely maga
a remény, a jövő, az élet. Ott vagyunk a legjobb helyen.
A király ezekre a szavakra úgy reagál, hogy összehívja a népet, és az Úr
törvényének a megtartására kötelezik magukat. Az elengedés, a rabszolgák
elengedésének törvényét vállalják önként magukra. Rádöbbentek, hogy ezt nem
tartották meg. Nem adták vissza a hetedik, az elengedés évében a szolgák
szabadságát. Pedig Isten ezt komolyan veszi, Ő szabadságpárti. Igen, Ő a
szabadság mellett van, ami elsősorban a Vele való kapcsolatból fakad. Mert a
szabadság csak az Úrtól való függésben nyeri el igazi szerepét. Isten nélkül a
szabadság szabadossággá válik, a bűn rabságává alakul. A nép engedelmeskedett a
törvénynek, és elbocsátották szolgáikat. Milyen csodálatos is lehetett az a nap,
sok ember újra szabaddá vált, és dicsőítették az Úr nevét. A szabadság mindig Istent dicséri.
Azonban az öröm nem tartott sokáig, mert egy idő után meggondolták
magukat, és újra szolgákká tették a már elbocsátott embereket. Milyen nehezen
is akar az ember Isten útján járni, meggondolták magukat, mint annak idején a
fáraó, amikor elengedte Izráelt, és utánavonult seregével. Azért gondolta meg
magát, mert úgy vélte, ennyi ingyen munkást elbocsátani vétek, másrészt, ő
többnek gondolta magát Istennél. Itt is a pénz, az olcsó munkaerő elvesztése
győzött Isten akarata fölött. Kiderült, hogy nem a szolgák az igazi rabok, hanem gazdáik, ők a pénz és az uralkodás,
a felsőbbrendűség rabjai. Megláthatjuk azt is, hogy pusztán emberi rábeszélésre
semmi sem működik. Az ember képtelen szeretni, megbocsátani, szabadságot
biztosítani, a másik javát szem előtt tartani. Valóban új teremtésre van
szükségünk, és ezt az Úr Jézus végzi el. Csak akkor tudunk másnak szabadságot
biztosítani, ha mi szabadokká válunk az önzéstől, a bűntől.
Saját anyagát osztja meg velünk Lukács evangélista (Lk 16,19-31). Ez a
példázat máshol nem található a Szentírásban. Azért mondja el, mert látja, hogy
a gazdagság sok embert önzővé és érzéketlenné tesz. Nem látják, hogy mindez
Isten ajándéka, amit arra kapunk, hogy ne csak magunk számára használjuk fel,
hanem segítsünk másokat, segítsük az evangélium terjedését, Isten nevét dicsőítsük
általa.
Ez a gazdag nem figyel másra, csak magára, még a morzsákat sem juttatja
Lázárnak, ennyire nem tartja magát felelősnek másokért. Nem látja, hogy egymásért
vagyunk, csak magára gondol és magának él. A kutyái többet érnek egy ember
életénél a számára. Nem ismerős ez számunkra is: a kutya, a macska többet ér,
mint egy ember? Gyakran a testvért pótolja, pedig a legfőbb kincs az ember
élete. Becsüljük meg saját és egymás életét. Ajándék az, Istentől kaptuk, és Ő
annyira megbecsüli, hogy Fia életét adta értünk.
Azonban a gazdagság, a jólét sem képes megakadályozni halálunkat, egyszer
eljön mindenki számára a meghalás ideje, ami egyben az Isten elé állás
pillanata is. A gazdag ott szembesül Isten nélküli, csak magának való életével.
A pokolban döbben rá, milyen is, amikor a másik bővelkedik, és ő nem jut az
alapvető dolgokhoz sem. Még víz sincs, és nincs, aki adjon. Az Úr könyörüljön
rajtunk, hogy már most bele tudjuk élni magunkat mások helyzetébe, és képesek
legyünk segítséget nyújtani.
Az is világossá válik, hogy Isten és a mi világunk között olyan szakadék
van, amit semmivel nem tudunk áthidalni. A pénz, a vagyon, a hatalom, a jó
összeköttetés sem segít. Akkor mi? Egyedül a kereszt, az köti össze Isten
világát a mi világunkkal, azon juthatunk biztonságosan el az életre. Nincs más, csak a kereszt. A kereszt is csak
földi életünk idején jelent hidat. Fel kell ismernünk, hogy amíg életünk tart,
addig kell igénybe venni a kereszt hídját, ha befejezzük földi létünk, nem
lehet változtatni.
A változtatásra, a megtérésre egyedüli segítség és eszköz a Szentírás,
arra kell hallgatnunk, mert ha azt nem vesszük komolyan, más sem győz meg. Jézus
feltámadt, és ez sem győzi meg az embert. Jézus látta, ha az ige nem elég, akkor
semmi nem elég, akkor semmi más nem tud meggyőzni. Adjunk hálát az igéért, és
vegyük komolyan. Egyedül a Szentlélek Isten képes meggyőzni minket bűneink
felől, és rámutatni a kegyelemre. A Lélek az ige által végzi munkáját,
engedjük, hogy a mi szívünket is átformálja, reménységet és új távlatot adjon.
Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen
1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár
megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.
2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy
fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És
törvényed szerint nem éltem semmiben.
3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem
dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni
hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?
4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád
bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De
lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.
5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen
bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús,
gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.
6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át
a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy
Jézust nézzem és ővéle győzzek én.
Isten
áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése