Lámpás az asztalon

A

 pásztoroknak szóló jajjal kezdődik a mai igeszakaszunk, ami így, a reggeli órákban ébresztően hat (Jer 23,1-22). Az Úr által kimondott jaj felráz szunyókálásunkból, és magunkkal való szembenézésre késztet. Végig kell gondolnunk, mennyire fontos a számunkra a másik ember üdvössége? Mennyire hordozom a szívemen a körülöttem élők megtérését? Mit teszek azért, hogy megismerjék az üdvösséget?

Mert ez a jaj nem csupán Izráel pásztorainak, a prófétáknak és papoknak szól, hanem minden tanítványnak is, hiszen a mi feladatunk, hogy az örömüzenetet eljuttassuk az emberekhez. Mennyire teszünk ennek eleget? Vajon hogyan látja az Úr az életünket? Ő is meg van elégedve velem, vagy azt mondja: jaj?

Mivel a pásztorok nem ügyeltek a nyájra, szétzüllesztették őket, az Úr ítéletével kell szembenézniük. Az ítéletben azonban már felhangzik a kegyelem szava is, hiszen arról beszél az Úr, hogy összegyűjti és visszahozza a maradékot. Az ítélet ellenére is lesz maradék, ha el is megy mindenki a fogságba, de lesz maradék, akiknek az Úr utánamegy és hazahozza őket. Ez reménységet nyújt, mert megtudjuk, hogy az Úr célja nem a pusztítás, hanem a megtisztítás. Nem azért küld fogságba vagy büntet meg, hogy elvesszünk, hanem ez által akarja megláttatni, hogy kegyelemre van szükségünk. A fogság megmunkálja szívüket, és majd meglátják, elveszett emberek és szükségük van Istenre. A mai ember is úgy látja, elboldogul az Úr nélkül, nincs szüksége Megváltóra, sőt, számára már Isten nem is létezik. Azonban az Úr az élet különféle nyomorúságait használja fel az önmagunkkal való szembenézés elősegítésére, és ha ez megtörténik, mi is szabadító után kiáltunk. A nyomorúság, az életünk elromlása, a megtapasztalt csőd nagy munkát képes elvégezni. A tékozló fiú szívében is az anyagi és a lelki csőd érlelte meg az atyai ház utáni vágyat. Amikor teljesen tönkrement, magába szállt, és akkor jutott el szívéig az atya hazahívó hangja. Halljuk meg az élet nehéz helyzetei között Atyánk hazafelé hívó hangját, döbbenjünk rá, hogy minden azért történt, mert elhagytuk az Úr útját.

Szomorú látni, hogy akiknek ébresztgetni kellett volna Isten népét, pont azok altatták el és ringatták hamis biztonságba. A bűnös életbe ringatják őket bele, azt mondják, békesség, pedig Isten nélkül nincs békesség. Azt hirdetik, mindegy, hogyan élnek az emberek, nem jön rájuk veszedelem. Az a lényeg, hogy beletartoznak egy felekezetbe, és ezért minden rendben van. Jeremiás pedig azt hirdeti, nincs rendben, és jön a veszedelem. Akkor lesznek rendben a dolgok, ha megtérnek és az Úr szava szerint élnek.

Vajon én ébresztgetem az embereket, vagy magamat féltve elkerülöm a konfliktust, és így hamisan nyugtatgatom az embereket? Meg kell látnunk, hogy minden embernek, az egyháztagnak is meg kell térnie, mert különben nem láthatjuk meg Isten országát. Az Úr Jézus azt hirdette, hogy szükség néktek újonnan születnetek - mindenkinek szükséges Isten Lelke által újjászületnie.

Az Úr Jézus gonosznak nevezi saját nemzedékét, mert látják az Ő tetteit, hallják tanításait, és még sem elég, még sem borulnak le Előtte, és nem fogadják el királyuknak (Lk 11,29-36). Mindig valami rendkívüli jelet kérnek és várnak, valami olyat, ami által egyértelmű lenne, hogy Jézus a Messiás. Ám nekik semmi sem felelne meg. Vajon minket hogyan lát? Ennyi igét és bizonyságtételt egy generáció sem hallott és élt át, mint a miénk. De vajon elég-e ennyi jel? Vagy nekünk sem elég semmi, mert kemény a szívünk és makacsak vagyunk, és azért is a fejünk után megyünk?

Ahogyan Jónás jel volt, úgy lesz az Emberfia is jellé. A háromnapos halálban való tartózkodás és az abból való szabadulás, a feltámadás lesz jellé. Aki ezt látja, annak térdre kell borulni az Úr előtt. Ennél nagyobb csoda, nagyobb diadal nincs, Krisztus legyőzte az ős ellenséget. Ninive számára jel lett Jónás, életét látva, igehirdetését meghallva megtértek. Komolyan vették, hogy a próféta által Isten szól. Elég volt a negyven napos határidő, és bűnbánatot tartottak, Istenhez tértek.

Elég-e nekem is mindaz, amit Jézus életében látok? Elég-e drága szava és kegyelme, ahhoz, hogy meghódoljak Előtte, és tanítványként kövessem?

Dél királynőjének elég volt hallani Salamon bölcsességéről, és azonnal elindult, mert találkozni akart vele. Elég-e az a sok bizonyságtétel, amely arról szól, hogyan változtatta meg Jézus az életüket, miként oldotta le a szenvedélyek bilincseit, és hogyan mentette meg őket a kárhozattól? Nagyobb van itt Salamonnál, Jézus nagyobb minden embernél, a legkiválóbbaknál is, akikről időről időre megemlékezünk. Felismertem-e az Úr nagyságát? Rádöbbentem-e már, hogy Ő minden prófétánál nagyobb, ám nem elég csak rádöbbenni ezekre, hanem át is kell adni Neki az életünket. Ha elismerjük, hogy Ő a legnagyobb, akkor hallgassunk Rá, és kövessük Őt.

Igen, hallgassunk Rá ma is, ne feledjük, hogy Ő nagyobb a mai prófétáknál és tanácsadóknál is, ezért ne emberektől, hanem Tőle várjuk a segítséget. Ne emberekhez forduljunk csupán, hanem hívjuk Urunkat, tárjuk fel Előtte szívünket, beszéljünk őszintén gondjainkról, mert Nála van megoldás. Ahogy tegnap olvastuk, Őt bármikor lehet zavarni.

Amikor az Úr belép az életünkbe, világosság gyúl a szívünkben. Meglátjuk, hogy eddig elveszettek és halottak voltunk, az Úr által azonban újjá lettünk. Az új életet ne rejtsük el, ne takargassuk, hanem úgy éljük meg, hogy mindenki számára látható legyen. Mindenki lássa és mindenki tudja meg, hogy fényünket az Úrnak köszönhetjük. Nem mi vagyunk életjobbítók, mert megjobbítani a halott embert nem lehet, csak a feltámadás segít rajta. Az elveszett fiút is halottnak mondja az Atya, ám amikor bűnbánó szívvel hazatért, átélte, hogy feltámadt, új, élő emberré lett. Így lehetünk mi is újjá, élővé Jézus Krisztus munkája által, de ezt adjuk tovább. Tegyük az asztalra, a lámpatartóba életünk és bizonyságtételünk lámpását.

Ó, lelkem szent napsugara!

1. Ó, lelkem szent napsugara! Ahol te vagy, nincs éjszaka. Bár földi köd szakadna fel, S látás elől ne fedne el.

2. Ha csendes est szememre száll S szelíd álomharmat szitál, Gondoljam azt, Egyetlenem: Nyugodni jó a szíveden.

3. Reggeltől estig légy velem, Nincs nálad nélkül életem; Légy velem, ha az éj leszáll, Nélküled rémít a halál.

4. Ha egy bolygó, bús gyermeked Gúnyolta szód, mert tévedett, Ne hagyd bűnben, Kegyelmes, őt, Emeld fel azt a vétkezőt.

5. Virraszd, akit kór súlya nyom, Ki koldus, áldd meg gazdagon; Kit kín szorít, gyász keserít, Légy álma, könnyű és szelíd.

6. Jöjj és áldj meg, ha ébredünk S világ útján járunk-kelünk, Míg jóságod szent tengerén Majd elmerít az égi fény.

Isten áldásával.