Az utolsó hely

E

lőretekintő, vigasztaló bizonyságtétel hangzik Jeremiás szájából a fogságban lévők felé (Jer 31,1-17). Felcsillantja előttük a reményteljes jövőt. A fáradt, csüggedt népet megszólítja az Úr, és kijelenti, hogy a messzeségben is megjelenik nekik. Utánuk megy, mert örök szeretettel szereti őket. Csodálatos hír ez, az Úr örök szeretettel szeret, nem változik, és nem szűnik meg a szeretete. Pedig milyen sokszor nem szeretetre méltók, nem érdemlik meg az Úr szeretetét, Ő azonban mégis szereti őket. Ez vigasztalhat és erősíthet minket is, életünk vándorútján az Úr mindig szeretetével jön felénk. Féltő szeretettel közelít hozzánk, és kegyelmével magához vonz.

Szeretetével azért vonz magához, hogy megtapasztaljuk drága kegyelmét. Mert nem ítéletre vonz, hanem azért, mert kínálja a legtávolabb levő személynek is kegyelmét. Kegyelme az, ami újjá formálja életünket. Az Úr vonzása ma is hat, vonzza a Tőle távol élő, a bűnök útján haladó embert - minket is vonz. Azért mehetünk az Úrhoz, mert Ő vonz minket, és ennek a vonzásnak nehéz ellenállni. Lévi sem tudott ülve maradni, amikor Jézus megszólította: Kövess engem. Pedig a pénznek, a hatalomnak, a világi életnek hatalmas vonzása van. De Jézus hívó szava minden egyéb vonzásnál erősebb, ez a szó megmozdít, talpra állít, nem lehet tovább ülve maradni, és elindít egy új életre. Azért vonz ma is Jézus, hogy mindent magunk mögött hagyva elinduljunk követésére.

Megmondja azt is, miért vonz magához. Azért, hogy fölépítsen minket. Igen, Ő képes újra összerakni, fölépíteni az életünket. Jó ezt tudni. Ha úgy látod, darabjaira hullott az életed, szétcsúszott a házasságod, elveszítetted a munkád, nincs reményed a jövőre nézve, jöjj az Úrhoz. Ő még téged is föl tud építeni, talpra tud állítani. Ő nem azt mondja: ezzel semmit sem érdemes már kezdeni, bontsuk el, hanem a régi, rozoga épületet rendbe rakja. Számára mindenki élete egyedi, ezért nem lehet mással helyettesíteni. Egyénileg veszi kézbe az életünket, és a már reménytelennek tűnőből is csodálatos dolgot hoz ki. Az Úr kezében remekművé válik életed.

Olyan csodálatos lesz a szabadulás és az új kezdet, hogy hazafelé való vándorlásuk idején sírva fognak vonulni. Örömükben sírnak, szinte nem hiszik, ami velük történt. Gyakran hihetetlen is, ahonnan visszahoz és ahogyan helyreállít az Úr. Csak az tudja ezt, aki maga is átélte, hogy teljesen reménytelennek látta magát, és egyszer csak az Úr kézbe vette őt és elkezdte alakítani, újjáformálni. Izráel népe is már a pusztában megtanul imádkozni, jobban mondva újra megtanul. Rádöbbennek, hogy útközben is lehet imádkozni. Mintha Pál szólna általuk: szüntelenül imádkozzatok. Igen, mindig lehet imádkozni, szívünk lehet állandó összeköttetésben az Úrral.

Az imádságos vándorlásban ígéretet is kapnak: reménységed lehet a jövő felől. Nagyszerű üzenet ez, hányszor elcsüggedünk és reménytelennek látjuk a jelent és a jövőt egyaránt. Az Úr azt üzeni, ne csüggedjünk el, bármilyen helyzetben legyünk is; a reménytelenség ellenére is legyünk reménységgel, mert Ő készíti a jövőt. Akkor van reménységünk, ha Őreá nézünk; ha mindig csak lefelé tekintünk vagy önmagunkra nézünk, elveszítjük életkedvünket, de aki az Úrban bízik, megújul, szárnyra kel, mint a saskeselyű. Nézzünk ma is Urunkra, erősítsük szívünket az igével: reménységem lehet a jövő felől, és ha ezt az ige mondja, akkor ez így van, akkor valóban van számunkra reménység, ne adjuk fel!

Az Úr Jézus lát, nemcsak néz (Lk 14,7-14). Igen, Ő nyitott szemmel vesz részt a mindennapokban, így van jelen a farizeus házában is. Észreveszi, mennyire fontos nekik az előkelőség, mennyire látszódni akarnak, ezért igyekeznek elfoglalni a főhelyeket. Az élteti őket, ha mindenki rájuk figyel, ha a figyelem középpontjába kerülnek. Jézus azonban az alázatra hívja fel figyelmünket. Azt kéri, tartsuk a másikat különbnek magunknál. Ne mi akarjunk mindenáron kitűnni, hanem engedjünk mást látszódni.

Benne van ebben a történetben az is, hogy ne akarjunk Jézusnál jobban látszani, ügyeljünk, hogy életünk ne takarja el Őt mások elől. Gyakran annyira előtérbe helyezzük magunkat, annyira csak rólunk van szó, hogy a jelenlévő Úr Jézust már észre sem veszik. Pedig nem rólunk van szó. Az élet nem rólunk kell, hogy szóljon, hanem Őróla. Engedjük Őt mindig előre, engedjük életünk főhelyére, hogy mindenki lássa meg Őt. Kérjük, az Úr bocsássa meg, amikor annyira fontosak voltunk, hogy Őt eltakartuk. Hányszor még egyházi alkalmakon is annyi szó esik az emberről, ki mit tett, mivel járult hozzá egy alkalom megrendezéséhez, hogy az Úr teljesen észrevehetetlenné válik. Mennyit tudunk mi magunkról beszélni, mennyire igényeljük, hogy ha valahol megjelenünk, észrevegyenek, köszöntsenek minket. Hányszor köszöntjük Urunkat, és dicsérjük nevét? Általában Ő röviden el van intézve, bezzeg az emberi méltóságok hosszasan vannak köszöntve, ki vannak emelve. Igyekezzünk magunkat helyünkre tenni. Hol a helyünk? Az utolsó helyen? Ki szeret utolsó helyre kerülni? Ha meghívnak valahová, és az utolsó helyre ültetnek, megsértődünk, felállunk és távozunk. Jézus pedig azt mondja, ülj az utolsó helyre.

Tanulgassuk ma az utolsó hely elfoglalását. Tanuljunk meg megalázkodni, kimondani: én utolsó vagyok. Ahogyan egyik énekünk is mondja: „Tudjunk utolsók lenni, a bajt vállunkra venni e földi élten át”.

RÁD BÍZOM, RÁD BÍZOM

Rád bízom, rád bízom

a nehéz napokat Jézusom.

Rád bízom, rád bízom

a fényes napokat is.

Sorsom legyen a Te kezedben,

biztos helye van a féltő szívedben,

ezért hát: rád bízom,

rád bízom a nehéz napokat Jézusom.

rád bízom, rád bízom

a fényes napokat is.

Nem félek, nem félek,

ha volna mitől is, nem félek.

Nem félek, nem félek,

de kérem az erődet.

Támaszt keresek az erődben,

vígaszt a szomorú nehéz időkben,

ha lesznek.

Nem félek, nem félek,

ha volna mitől is, nem félek.

Nem félek, nem félek,

de kérem az erődet.

Reménység, reménység

a holnap felől is reménység.

Reménység, reménység

megtart, ha jön a kétség.

Fény lesz ott, ahol ma sötétség,

élet, ott, ahol ma reménytelenség,

ezért hát:

Reménység, reménység

a holnap felől is reménység.

Reménység, reménység

megtart, ha jön a kétség.

Isten áldásával.