Mustármagnyi hit - elég

Ú

jra feladatot kap Jeremiás, most nem a néphez vagy a királyhoz küldi az Úr, hanem a köztük élő rékábiakhoz (Jer 35,1-19). Az a feladata, hogy vegye őket rá az alkohol fogyasztásra, ám ez nem sikerül, mert hűségesen ragaszkodnak ősatyjuk útmutatásához. Számukra bevált az az életforma, amit örököltek, és ehhez hűségesek, ezen nem kívánnak változtatni. Mi az Úr Jézustól kaptunk egy igazán jó és élhető életformát, de nem ragaszkodunk hozzá olyan kitartóan, mint ez a nép az ősei hagyományaihoz. Mi krisztusi hagyományt örököltünk, de olyan könnyen feladjuk. Nagyon hamar igazodunk a világ kínálatához. Kérjük Urunkat, hogy tudjuk mi is elutasítani az idegen szokásokat, a rossz útmutatást.

Isten értékeli a rékábiak ősi hagyományokhoz való ragaszkodását. A hűség és a kitartás, a csábításnak való ellenállás érték az Úr szemében. Ígéretet kapnak a megtartatásra. Az Úr fog gondoskodni arról, hogy ne fogyjanak el. Pál a római levélben szól arról, hogy Isten a pogányok szívébe beírt erkölcsi törvényeket számításba veszi. Minden pozitív magatartást értékel az Úr, azoknál, akik a kegyelemről még nem hallottak.

A rékábiak hagyományaikhoz való ragaszkodását követően Jeremiást a néphez küldi az Úr, és számon kéri hűtlenségüket. Rámutat, hogy ők Isten szavát nem veszik komolyan, pedig hányszor szólt nekik, sőt, mindig időben szólt. Ezek az emberek őseik parancsát megtartották, Izráel népének az Úr parancsait kellett volna komolyan venni. Emberi hagyományokat is könnyebben megtartunk, mint Isten szavát. Sőt, inkább az emberi hagyományokhoz, szokásokhoz ragaszkodunk, mintsem az igéhez. Hasonlóak vagyunk a farizeusokhoz, akik az életnél is többre becsülték a törvényhez való formális ragaszkodást. Isten azonban azt akarja, hogy az ige legyen az életünk. De ne a betűhöz ragaszkodjunk, hanem Lélek szerint éljük meg azt.

Az Úr Jézus a botránkozásokról beszél tanítványainak, az eredeti szöveg szerint ez bűnre való csábítást, az egyenes útról való letérítést jelent (Lk 17,1-10). Tehát az Úr arra mutat rá, hogy vannak veszélyek, amikre vigyázni kell, az ördög mindent megtesz, hogy rossz irányba tereljen. Az is benne van ebben az igében, hogy mi ne tanítsunk rosszra másokat. De nemcsak verbális, hanem életviteli tanításról is szó van. Legtöbbször a tőlünk látott dolgokat sajátítják el a gyermekek. Ha azt látják, hogy a felnőttek lopnak, csalnak, hazudnak, ölik egymást, akkor számukra is normális lesz ez a magatartás.

A rossz irányba segíteni a másikat könnyű, de visszaterelni a helyes útra, vagy leszoktatni rossz tulajdonságról, szabaddá tenni szenvedélyétől már nem könnyű. Ezért a tanítványnak nagy a felelőssége, hogy mit mutat környezetének. Nem mindegy, milyen útra terelgetjük az embereket, mert az sem mindegy, hogy mi várja őket majd az út végén. A gazdag ember az előző példázatban a pokolban nyitotta fel a szemeit, a szegény Lázár pedig Ábrahám kebelén. És bizony, ez a példázat rámutat arra is, hogy általunk áthidalhatatlan szakadék van Isten és ember között. Egyedül Jézus keresztje ad hidat a lábunk alá, ezen életre juthatunk.

A megbocsátás Isten országának az alapja. Így is kerülhetünk oda be, Isten Krisztusért megbocsátja minden bűnünket, ezért tőlünk is elvárja, hogy ne szorítsuk korlátok közé a megbocsátást. Ne szűkítsük le, mert Isten sem mondja, ma már háromszor megbocsátottam, most már elég. A Szentírás azt üzeni számunkra, hogy az Úr soha nem mondja, hogy elég, hogy ez már nem fér bele. 

Isten szélesre tárja a kegyelem kapuit, és ezt várja tőlünk is. De csak az tud korlátok nélkül megbocsátani, aki maga is tisztában van azzal, hogy ő is kegyelemből él, hogy neki is szüksége van bűnbocsánatra. Gyakran azt gondoljuk, hogy csak mi bocsátunk meg a másiknak, pedig mi is kegyelemből élünk, mert mi is vétkezünk.

A tanítványok úgy látják, tőlük ez nem telik, az ő hitük ehhez kevés. Ezért kérik az Urat arra, hogy növelje a hitüket. Azonban az Úr rámutat, hogy a hit nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Ha van hitünk, ha akkora is, mint egy mustármag, nyugodtan építhetünk rá. Mert a mustármagnyi hit által is nagy dolgokra lehetünk képesek. Mindig a hitre, a krisztusi hitre nézzünk, és akkor nem fogjuk feladni. Ha elkeseredünk, ha úgy látjuk, ez nekünk nem megy, nézzünk az Úrra, merítsünk erőt Belőle, és mondjuk: az Úr segítségével még a kőfalon is átugrom.

Fontos még azt is látnunk, hogy az Úr nincs felénk elkötelezve, Ő nem tartozik nekünk semmivel. Mi tartozunk Neki, azzal, hogy hűséggel szolgáljuk. Miért? Mert megvásárolt vére és élete által a gonosztól, mivel az Övé vagyok, az a kötelességem, hogy szolgáljam, hogy végezzem, amit rám bízott. Mennyire vágyunk megbecsülés, elismerés után, pedig nekünk nem jár elismerés, mert csupán azt tesszük, ami a kötelességünk. A magunk csöndjében tegyük fel őszintén a kérdést: valóban így van? Hányszor megsértődünk, amikor nem veszik észre fáradozásunkat.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.