Egyenes gerinc

A

 fogságban levők hallják az Úr bátorító szavait: „Veled vagyok, hogy megszabadítsalak.” Talán távolinak tűnik ez, talán ott van a szívekben: az élet nem azt támasztja alá, hogy velünk van (Jer 30,12-24). Ha velünk lenne az Úr, nem lennénk fogságban, nem így alakultak volna a dolgok. Isten szól, és így biztosítja őket afelől, hogy a látszat csal. Azt kéri, ne hallgassanak a szívükre, érzéseikre, csak egyedül Őreá. Meg fogják látni, hogy valóban velük van. Mert nem az Úr hagyta el őket, hanem Izráel vált hűtlenné Iránta. Azonban Ő ennek ellenére sem mond le róluk, Velük van - és ezt halljuk így, ahogy olvassuk. Nem azt mondja az Úr, veletek leszek, ha magatokba szálltok, ha megváltoztok - már most veletek vagyok. Veletek vagyok ott, a fogságban, jelenlétemben majd meglátjátok szívetek állapotát. Az Úr velünk van, nem azt várja, hogy valahogy mi rendbe hozzuk életünket, hanem már most ott áll mellettünk, és azt várja, hogy meglátva állapotunkat segítségül hívjuk.

Az Úr látja őket, és tudja, hogy szükségük van Őreá. Nagyon rossz az állapotuk, ezért ellátásra szorulnak. Azonban senki nem tudja megfelelő ellátásban részesíteni őket. Most döbbennek rá, hogy korábbi kapcsolataik, isteneik tehetetlenek. A bálványok képtelenek segíteni, a kapcsolatrendszerük pedig felbomlott. Másrészt már nem fontosak senkinek, azok, akikben addig bíztak, már nem törődnek velük, megfeledkeztek róluk. Gyógyíthatatlannak ítéli őket mindenki, úgy vannak velük: nincs más, mint magukra hagyni őket. Bizony, a barátok, mindazok, akikben bízunk, ha nehéz helyzetbe kerülünk, hamar lemondanak rólunk. Az élet sebeivel magunk maradunk, hamis isteneink is tehetetlenek. Ezt élte meg Izráel is, mint a tékozló fiú, elhagyatva várták a halált. Van-e még innen kiút? Van-e még valami reménység?

Igénk táplálja reménységünk mécsesét, és azt pislogja felénk: az Úr veled van. Ő látja betegségedet, sebedet, és azt üzeni, megorvosolja őket. Igen, az egyetlen esély Isten, az Ő drága kegyelme. Mert Ő nem feledkezik meg rólad, nem hagy el, amikor mindenki elfordul tőled. Azért, mert szeret, mert fontos vagy neki. Ő tudja meggyógyítani betegségedet. Bár meglátnánk ezt, és azt is, hogy bűneink okozzák sebeinket. A lelki sebek is bűneinkből támadnak. Ha mindezt meglátjuk és elismerjük, jöhetünk, és Ő kész könyörülni rajtunk. Azért küldte el Jézust, hogy Általa ellássa sebeinket. Ő az irgalmas samaritánus, nem azt nézi és veti szemünkre, hogyan jutottunk az út szélére, hanem azt nézi, hogyan segíthet rajtunk. Ő lehajol és a kegyelem olaját önti sebeinkre, mert ez az egyedüli hatásos orvosság. Nem véletlenül mondták a fogságban levőknek, hogy nincs számukra orvosság, mert egyedül csak a kegyelem gyógyítja meg őket. Azonban a kegyelmet csak az Úr ismeri. Az embernek ez nem része. Mi csak az ítéletet ismerjük, az Úr azonban maga a könyörület, és Jézus kereszthalálért kegyelmet kínál. Eltörli bűneinket, mert Jézus kifizette adósságunkat. Jöjjünk mi is a kegyelem forrásához.

A farizeusok egyik vezetője meghívta Jézust ebédre - ritka pillanat ez, és Jézus elfogadja a meghívást (Lk 14,1-6). Bemegy a farizeus házába, mert számára mindenki fontos, a farizeus is. Senkit sem kerül el, azokat sem, akik mindig támadják és életére törnek. Számukra is felkínálja Isten országát, az élet vizét. Mert nem Ő utasít el, hanem mindig mi mondunk Őreá nemet. Jézus hozza a kegyelemi igéit, felkínálja a megtérést, de nekünk kell erre válaszolni.

Kivételes alkalom ez, és mégsem élnek vele, mert azt olvassuk, figyelik Jézust. Azért hívták, hogy megfigyelés alatt tartsák, és így nyomást gyakoroljanak Rá. Úgy gondolták, jelenlétükben nem meri vállalni magát és küldetését. Nem fog gyógyítani, nem hirdeti az evangéliumot. Azonban Jézus gerince egyenes és szilárd, nem hajlong ide-oda, hanem mindig határozottan az Atyára figyel. Ő mindenütt ugyanaz, mindenütt Isten Fia. Kérjük Urunktól, szilárdítsa meg a gerincünket, hogy merjük mindenütt vállalni Őt. Merjünk mindenütt tanítványok lenni, ellenséges közegben is, ott is, ahol mások az elvárások, mert nekünk nem az embereknek kell megfelelni, hanem egyedül Urunknak.

Az is elszomorító, hogy ezeknek a vallási vezetőknek ez a beteg ember csak eszköz, nekik ő nem fontos. Őket nem érdekli ennek a szenvedése, személyes élete. Fel akarják használni Jézus ellen, céljaik érdekében. Milyen szomorú, amikor csak eszközt látunk a másikban, amikor csak arra kell, hogy elérjük céljainkat, és aztán teljesen közömbös a számunkra. Jézusnak ő is fontos, ő is ember, nem kihasználja Őt, hanem megszabadítja.

Micsoda alakoskodók ezek, Jézus kérdésére nem mernek válaszolni, mert tudják, nem lehet más a válasz, mint az, hogy szombaton is szabad gyógyítani. Mert Isten számára az ember élete a legnagyobb érték, érte mindent megtesz, és ezt a kincset szabad menteni szombaton is. Miért? Mert egy ember gyógyulása, szabadulása, rendbejövetele, megtérése istentisztelet. A legnagyobb istentisztelet a megtérés, az újjászületés. Mert az új életet nyert ember szívből fogja dicsőíteni Megmentőjét.

Az Úr leleplezi a vezetőket, mert kérdése nyomán kiderül, hogy ha saját érdekeikről, anyagi dolgaikról van szó, nem tétováznak. Kimentik fiukat és jószágukat is a kútból. Jézus is azért jött, mert látja, hogy Isten gyermekei veszélybe kerültek, sátán becsapta őket, tévútra vitte őket, de Ő megszabadítja a bajba került embert.

A BÖRTÖNÖMNEK ZÁRÁT

1.        

A börtönömnek zárát az Úr nyitotta ki,

A békességem árát az Úr fizette ki.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

2.        

Az Úr az élet kútját fogyni nem engedi,

A lábaimnak útját az Úr egyengeti.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

3.        

A szívem nincs már szennyben, az Úr emelte ki,

A helyemet a mennyben az Úr rendelte ki.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

Isten áldásával.