J
|
eremiás
elmondja, hogy huszonhárom éven keresztül szólt hozzá az Úr (Jer 25,1-14).
Isten folyamatosan kereste a prófétát, mindig volt mondanivalója a számára.
Engem az ragad meg, hogy ennyi esztendőn keresztül mindig elérhető ez az ember.
Soha nem foglalt a telefonja, mindig felveszi, nem mondja, hogy már
belefáradtan az állandó figyelésbe, készenlétbe, hanem kész meghallani a fentről jövő
üzenetet. Mennyire vagyok ráhangolódva az Úrra? Alázatos szívvel várom-e
állandóan a hívást? Kész vagyok-e meghallani a hozzám szóló üzenetet?
Nemcsak meghallgatta Isten szavát, hanem hirdette is. Továbbadta azt,
amit kapott, ami a népnek volt szánva. Bizony, bátorság és kitartás kellett az
üzenet hűséges tolmácsolásához. Hiszen Jeremiást nem fogadták megértéssel,
Isten üzenetét nem vették örömmel, hanem elutasították, a postást pedig
bántalmazták. Mert az ige és az igehirdető sorsa mindig összefonódik.
Ezen a vallomáson keresztül jobban értjük az Urat is, hiszen megtudjuk,
hogy egy hosszú időszakon keresztül keresi őket, szólongatja a szívüket, kész
beszélni velük. Tehát nem egyszer szólt csupán, hanem évtizedeken keresztül
folyamatosan - micsoda szeretet, micsoda türelem. Az Úr időben szólt, akkor,
amikor még messze volt Nebukadneccár, amikor még volt idő megváltoztatni az
életüket. Bőven kaptak lehetőséget a megtérésre. Ők azonban nem éltek ezzel,
mert becsapták magukat. Mivel a próféta felbukkanása idején Babilóniáról még
hallani sem lehetett, nem vették komolyan a veszélyt. Hihetetlen mesének tűnt
az egész. Egy, az élettől elfordult, zsémbes ember szavainak tartották Isten
kijelentését. Úgy tekintettek Jeremiásra, mint akinek az a dolga, hogy prédikáljon, hogy
kritizáljon, hogy mindenben rosszat lásson, de nekünk nem kell vele törődni.
Vajon mi hogyan fogadjuk az ige szavát? Nem történik meg velünk is, hogy csak
az igehirdetők zsörtölődését látjuk, és nem vesszük észre az idők jeleit, nem
látjuk meg a postás mögött a Feladót?
Az Úr mindig időben szól. Időben küldi felénk követeit. Csodálatos, hogy
már közvetlenül születésünk után, keresztelésünkkor hangzik felénk hívó szava,
hangzik az evangélium. Bárcsak a szülők hallanák és tolmácsolnák a kisgyermekek
felé Isten szeretetét. Ma már a hittanórák, a konfirmációi előkészületek is
ezt a célt szolgálják, időben jön elénk az Úr, és szól. Mégpedig azért szól,
hogy vegyük észre a veszélyeket és kerüljük el a csapdákat, és már ifjúságunk
idején Vele járjuk az élet útját. A próféta által is azért szólt népéhez, hogy
elkerülhessék az ítéletet. Ám ők nem hallgattak Rá, és így meg kell hallaniuk,
hogy hetven évig fog tartani a fogság. Ne gondolják, hogy könnyen megússzák.
Hosszú ideig tart majd, és ez alatt az idő alatt újabb lehetőséget kapnak a
magukba szállásra, a bűnbánatra. Még az ítélet előtt szálljunk magunkba,
tartsunk bűnbánatot és éljük át Urunk irgalmát.
Jézus a lényegre mutat rá, az élet értékére (Lk 12,13-21). Az élet
mindennél többet ér, nem lehet pénzben kifejezni. Isten értékítélete szerint az életet csak élettel lehet mérni, és csak így lehet értékét kifejezni. Isten
is ezért adta oda a Fia életét a kereszten értünk, mert csak egy másik élet
képes rendezni bűneinket, kifizetni adósságunkat.
Az élet csodálatos ajándék és lehetőség, lehetőség arra, hogy ezen a
földön felmutassuk az igazi, kiteljesedett, harmonikus és örömteli életformát.
Ez pedig nem a világ nyújtotta lehetőségeken áll, hanem az élő Istennel való szoros
kapcsolatból fakad. Az élet értelmét nem a vagyon, a jólét adja meg, hanem
Isten. Miért? Mert ez a világ és minden értéke mulandó, sőt, mi magunk is. Egyszer
minden értékünket itt kell hagyni. Nem lehet semmit magunkkal vinni, pénzünk és
kapcsolataink nélkül, mezítelenül kell az Úr előtt megjelennünk. Ott már nem
számít, kik voltunk itt. Ott már nem lehet zsebbe rakni semmit, ott már csak mi
maradunk, és ha az Urat kerestük életünk folyamán, velünk lesz a kegyelem.
Mennyire másképp látja Jézus az életet, mint mi. A példázatbeli embert ma
megdicsérnék, milyen előrelátó vállalkozó, milyen nagyszerűen fejleszti
gazdaságát. Milyen nagyszerűen gyarapodik, jó befektetéseket hajt végre. Az Úr
azonban azt mondja róla: bolond. És mindig az a lényeg, ahogyan az Úr lát, és
amit Ő mond felőlem. Ha azt mondja, hogy bolond vagyok, hogy rosszul állok a
dolgokhoz, vegyem komolyan szavát. Mert az a bolond, aki a maga által
felépített birodalomban bízik, és nem Istent teszi az első helyre. Mert egyszer
tőlünk is elkérik a lelkünket, ráadásul mi sem tudjuk, mikor. Lehet, hogy pont ma. És
ha így történik, hogyan állok az Úr elé? Úgy megyek-e, hogy már most átéltem
kegyelmét és az Ő tanítványa vagyok? Mit hagyok magam után, földi értéket, amin
majd összevesznek az örökösök, vagy lelki kincseket, amik értékek maradnak
halálom után is? Mi marad utánam? Mit viszek magammal? Legyek üres edény, akit
az Úr kegyelmével és új élettel tölthet fel, hogy ez által már most
gazdagíthassak másokat. Ne bolond, hanem okos legyek, aki már most a lényeget,
az Életet, Krisztust választja.
SŰRŰ SÖTÉT VAN MINDENFELÉ….
Sűrű sötét van mindenfelé, utat keresek az éjben;
Sem csillagfény, sem reménysugár, árnyak suhannak az éjben.
Remegő szívem Hozzád kiált: Uram, halld meg imámat!
Menekvés nincsen, nem is lehet, Uram, csak egyedül Nálad.
Jézus, Te vagy a hajnali fény, Te vagy a nap ragyogása.
Te vagy az Isten lénye maga, arcának tündöklő mása.
És aki Téged már megtalált, szívében ott a béke,
Te lettél annak örökre már oltalma és menedéke.
Nem vagyok más, csak üres edény, tölts meg hát Lelkeddel engem!
Igédnek áldott, szent ereje hadd munkálkodjék már bennem!
Rajtam keresztül áradj, Uram, ragyogjon fényed szerte,
Hogy általam sok-sok árva szív békéjét Benned meglelje.
Amerre járok, merre kelek, Te légy, Uram, a vezérem,
Hogy saját tervem, akaratom ne legyen többé énnékem.
Ne éljek többé már soha én, Lelkeddel élj Te bennem!
Majd általlépve a gyöngykapun, Uram, engedj Hozzád mennem!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése