Immánuel: Beszélj Róla!

z Úr meghatározza az áldozatok bemutatásának rendjét, elmondja azt is, miként bánjanak azzal, ami marad (3Móz 7,1-21). Még másnap is elfogyasztható a békeáldozatból való maradék, de harmadnap már el kell égetni. Fontos, hogy ami marad, azt meg kell becsülniük. Nincs tékozlás, de harmadnap már nem fogyasztható. Isten odafigyel a higiéniai dolgokra is. Nem akarja, hogy az áldozatból maradt, étkezésre szánt étel betegséget okozzon.

Isten bőségesen ad az övéinek, nem mértékhez szabja a kegyelmet és a lelket. Élhetünk ma is vele és belőle. Azért adja, hogy kegyelemből éljük a nap minden pillanatát, és a Szentlélek erejével végezzük feladatainkat. Az ötezer ember megvendégelésekor milyen kevés étel elég volt egy hatalmas tömegnek. Az Úr Jézus az élet kenyere, sokak életét megelégíti. Ő elég mindenre. Ott is volt maradék, és az Úr rendelkezett, hogy szedjék össze, mert az jó lesz majd másnap. A maradékból is lehet táplálkozni, talán arra is utal ez, hogy ne hagyjuk el az igét, vigyük magunkkal, olvassuk mindig, és gondolkodjunk róla. Magunkkal vihetjük azt a néhány gondolatot, amit bibliaolvasáskor kapunk. Engedhetjük, hogy átjárjon, és amikor kérdéseink támadnak, elővehetjük.

Isten szent, nem mindegy, hogyan viszonyulunk Hozzá, miként bánunk a dolgaival. A mi szentségünk Krisztusban van, azonban nem mindegy, milyen szívvel keressük Őt, vagy milyen szívvel, milyen hozzáállással élünk a szent jegyekkel. Ott van-e a szívemben a hála Isten szeretetéért? Úgy veszem-e kézbe az igét vagy a megtört kenyeret és a kelyhet, hogy látom, mi történt értem? Hányszor nem szenteljük meg az Urat a szívünkben, úgy megyünk az alkalomra, hogy nem gondolunk arra, hogy Isten elé fogunk állni. Ott van-e mindig a szívemben: nagy kegyelem, hogy Isten szóra méltóztat, vár, akar velem beszélni? Mert ez nem természetes. A Tőle elfordult embert nem veti el magától, várja, hogy elhalmozhasson kegyelmével, szeretetével. A tékozló fiút, amikor bűnbánattal hazaért, nagy meglepetésére nem a cselédszoba várta, hanem beléphetett a házba, és ismét fiú lehetett. Az Úr Jézusért Isten gyermekei lehetünk, ez kiváltság.

Megszületett az Úr Krisztus, angyal jelentette be, és ez örömhír, minden ember számára (Lk 2,21-40). Mert ez az Úr nem elnyomó, hanem Szabadító. Mennyire más Ő, mint azok, akik uraknak tartják magukat, vagy Úrnak nevezzük őket. A nevet azelőtt kapta, hogy megszületett, ezzel Isten rámutat: íme, a Szabadító. Bármikor gondban vagytok, nem láttok kiutat, hívjátok segítségül Őt. Mert ma is, minden élethelyzetben az Úrtól jön a szabadulás. Jónás próféta a hal gyomrában döbbent erre rá. Nincs más segítség, csak egyedül az Isten! Ő még a hal gyomrából és saját engedetlenségem bilincseiből is meg tud szabadítani. Jézus, ez a név az örök remény. Az utolsó remény is egyben, mert Rajta kívül senki nem képes az embert megmenteni, csak egyedül Ő. Mivel ismerjük a nevét, első indulatból menjünk Hozzá. Keressük szabadítását. Ne hagyjuk Őt a lehetőségek végére. Ma is mondjuk el, tárjuk fel, ami a szívünkben van, és várjuk a segítséget.

Jézust is bemutatják az Úrnak. A sok viszontagság ellenére felmennek Jeruzsálembe, nem mondják, fáradtak vagyunk, sietnünk is kell, annyi munka vár ránk otthon. Első az Úr, a törvényének való engedelmesség és a hála. Isten mindent megelőz az életükben. Így van ez nálunk is? Isten az első, mindennél fontosabb akaratának a megcselekvése, akkor is, ha ezzel a saját elképzeléseim, dolgaim kerülnek háttérbe?

Isten olyan csodálatosan mozgatja a szálakat. Amíg Mária és József a templomba igyekeznek, egy Simeon nevű ember szintén oda igyekszik, de őt a Lélek vezeti. Jeruzsálemben van egy várakozó szívű ember. Istenre, az Ő munkájára vár. Mit jelent ez? Figyel felfelé, és szüntelen imádkozik. Amíg zajlik körülötte az élet, az emberek jönnek-mennek, intézik dolgaikat, megnézik a látványosságokat, szórakoznak, ő imádkozik és várakozik. Ezt az embert nem foglalja le a világ, ő Istenre vár. Mi foglal le? Várok én az Úrra, vagy sodor az ár?

A várakozása Isten ígéretére épült. Ez az ember állandó kapcsolatban volt Istennel, és annyira vágyott a Megváltóra, hogy Isten kijelentette, nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. És ő ezt hitte, nem félt, ahogy teltek a napok, hanem figyelt és várt. Közben vágyakozott a Krisztussal való találkozásra.

Ég-e ilyen vágy a szívünkben? Vágyunk-e találkozni Vele, úgy is, hogy mindennap az ige által, de úgy is, hogy várom, hogy jöjjön vissza? Hiszem-e, hogy ez is meg fog történni, talán nincs is már a távoli jövőben?

Ég-e vágy Isten munkájának a látására, ébredés megtörténésére? Vágyakozom-e arra, hogy élő hitre jussanak az emberek, és minél többen az Urat várják? Ez az ember nem sietett, várta a Lélek jelzését, és milyen magabiztosan ismeri fel, mikor kell mennie. Isten összehangolja a Fiú és egy kereső, várakozó lélek útvonalát. A megfelelő időben érkezik. Azt mondanák ma, szerencséje volt, jókor volt jó helyen. Azonban nem erről van szó, hanem azt láthatjuk, hogy lehet Isten vezetésére, a Lélek jelzésre figyelni. Aki állandó kapcsolatban van Vele, meg is hallja a jelzést, tudni fogja, mikor kell indulni.

A gyermekben látja Simeon Istent. És ennek nyomán békessége van. Nincs benne csalódás, nem mondja, talán félreértettem, hiszen akkor nem egy gyermeket, hanem egy hadvezért vártak szabadítóul. Ő azonban a gyermekben látja a Krisztust. Békessége van, ami azt jelenti, tudja, hogy Isten munkálkodik, jó kézben van a népe élete. Nem kell félni, mert Isten nem feledkezik meg övéiről. Van már békességem? Jézust látva ott van a szívemben: Ő az! Ő az, akire a szívem várt, Ő az élet fejedelme, Rá van szükségem.

Egy prófétanő is volt ott, imádkozott népéért, és böjtölt, most előjött az imafülkéjéből, és meglátta a Megváltót. Azonnal megismeri, szíve ujjong, és erről beszélnie kell. Vannak, akik várják a Megváltót, és ő elmondja nekik: ne féljetek, akit vártok, megérkezett. Mondd el, hogy akire vársz, már rég megérkezett. A Szabadító itt van, nem kell más segítségre várni. Mondjuk el ezt a jó hírt, adjuk tovább, ne tartsuk meg. Beszélj Róla te is, ma is. Miről szoktál beszélni? Jézusról?

Ó, NE FÉLJ, NE RETTEGJ!

Ó, ne félj, ne rettegj, én veled vagyok,

Ím, e szó utamra csillagként ragyog.

Felhők közt, mint napfény, úgy tör át szavad:

Nem hagy el Megváltód, sohasem leszel magad.