A helyes mérce

S

ok tapasztalat húzódik meg a Példabeszédek könyvében, több minden ismétlődik is a fejezetek során (Péld 21,1-31). Talán azért, mert egy-egy mondás igazságával gyakran találkozik az életben a szerző. Azt is látja, hogy sokszor látjuk a magunk útjait, döntéseit helyesnek. Sok esetben pont ezek állnak az emberek közé. Mindenki a maga látását gondolja jónak, senki nem akar engedni, és így feszültség keletkezik. Azonban van még egy igazság, amire már csak az Úr tanítványai figyelnek oda. Az Úr a szívek vizsgálója, vagyis az a tanács és út a jó, amit az Úr helyesnek mond. Isten megvizsgálja az indíttatást: miért akarunk valamit? Azért, mert engedelmességből tesszük, és Őt dicsérjük vele, vagy csupán magunkat akarjuk előtérbe állítani? Jó ma is az Úrral megvizsgáltatni céljainkat. Engedjük, hogy Ő tanácsoljon, mert Ő jó irányba vezet. Ő valóban a jó úton vezet, akkor is, ha ez az út nem mindig könnyű és nem mindig veszélytelen.

Ezekből a mondásokból azt is megtanulhatjuk, hogy nem minden a jó tanács vagy az élet tapasztalata. Mennyi minden van, ami már Salamon korában is jelen volt az emberi kapcsolatokban. Mennyi veszélyre felhívja a figyelmet, és hiába telt el oly sok évszázad, az ember továbbra is azt teszi. És nem feltételenül azért van ez így, mert nem hallgatunk az előttünk járók szavára, vagy nem vonjuk le a helyes következtetést. Azért nem változnak a dolgok, mert többről van itt szó, mint elhatározásról. Az ige azt üzeni, puszta elhatározástól még nem leszünk mások, belső változásra, megtérésre van szükség. Csak az tud ellenállni a szenvedélyeknek, és az halad jó irányba, aki újjászületett. Saját erőnk magában mit sem ér. A zsidóknak rengeteg szabályuk volt, amik önmagukban jók voltak, és segítették az életet. Azonban képtelenek voltak aszerint élni. Azért jött el az Úr Jézus, mert az ember a saját erejéből nem tud Isten törvénye szerint élni. Ahhoz, hogy ez másként legyen, keresztre kell feszíttetnünk az Úrral.

Sok mindent láthatunk magunk körül. Tapasztalhatjuk a szenvedélyek következményeit, de csak Isten munkája által leszünk képesek nemet mondani rájuk. Az Úr Az, Aki megszabadít. Vigyük Elé minden ilyen irányú gondunkat. Szabad kérni, hogy könyörüljön és adjon szabadítást. Az igazi szabadság az Úr szabadítása által megy végbe. A Jézusban való élő hit nélkül csak erőlködünk, de ezek nem lesznek tartós próbálkozások. Ha Ő megszabadít, valósággal szabadok leszünk. Azt jelenti ez, hogy nem függünk semmitől, egyedül az Úr akarata határoz meg. Most már képesek leszünk engedni Neki.

Isten gyermekeinek mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy az Úré a szabadítás. Soha ne bízzunk emberi eszközökben. Mert ugyan fel lehetünk készülve a csatára, de nem mi győzzük le az ellenséget, hanem az Úr. Ő azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa. Csakis Ő tudja a gonosz minden szándékát megsemmisíteni. Az Úr Jézus az erős fegyveres, aki megkötözi sátánt. Meneküljünk az Úrhoz, kérjünk Tőle oltalmat, és vegyük fel az Ő fegyvereit.

Az özvegyasszonyról szóló példázat után úgy látja az Úr, hogy vannak, akik úgy gondolják, nekik nincs szükségük ilyen imádságra (Lk 18-9-17). Nem kell zörgetniük, nincs elintézni való dolguk Istennel, mert minden rendben van az életükben. Megkísért ez a gondolkodás minket is. Miért? Mert magunkra figyelünk, és a szívünk becsap. Ezért tekintsünk rendszeresen bele az igébe. Mert a szívünk mondhat, amit akar, ha az ige belevilágít, akkor meglátjuk a valóságot. Isten szava olyan, mint a kétélű éles kard, feltárja a mélyen megbújt dolgokat is. Amikor ez a feltárás megtörténik, és elfogadjuk a diagnózist, bűnbánattal fordulunk az Úrhoz. Akkor úgy jövünk, mint akinek segítségre van szüksége. Az ige bizonyságtétele szerint senki sem  állhat bűnbánat nélkül az Úr elé. Mindnyájunknak Isten kegyelmére van szüksége.

Ismét példázattal világítja meg Urunk a lényeget. Két ember megy fel a templomba imádkozni, ugyanaz a cél vezérli őket. Templomba mennek, az Úr elé akarnak állni. Olyan, mintha ma látnánk, ahogy a templomba igyekeznek, talán meg is dicsérnénk őket, milyen nagyszerű emberek. Tény, nagyszerű dolog, a lehető legnagyszerűbb, amikor Istent keressük. Fontos, hogy legyen bennünk is ez a vágy, Isten elé akarok állni.

Azonban az Úr továbbmegy, és a külső mögött a belső indíttatásra figyel. Nem az a lényeg, hogy a templomba menjek, hanem az, hogyan megyek oda. Mi van a szívemben? Milyen impulzusokkal állok meg Isten előtt? Az Úr a szívünket figyeli. Valóban Őelé állok? Vele akarok találkozni, vagy elég, ha csak magammal diskurálok?

Kint mindkettő ember egyforma, imádkozni mennek, majd bent látszódik meg a különbség. És ez sem abban mutatkozik meg, amire mi szoktunk figyelni. A farizeus a mellette lévő ember múltjára és kinézetére figyel. Bűnös vámszedő. De nem látja, hogy ez az ember maga is tisztában van állapotával, és azért jön, mert Isten kegyelmére vár. Új életet szeretne.

A farizeusnál nem látunk bűnbánatot. Hogyan is látnánk, hisz nála minden rendben van. Ő úgy jön, hogy nincs semmi gond. Ő szuperkegyes, csak pozitívumokat tud mondani magáról, meg van elégedve magával. Neki nincs bűne. Ez a hamis kegyesség, amikor a másikat vizsgálom az Úr előtt, csak a  másik bűneit látom, és magamat csak dicsérni tudom. A farizeus csak a vámszedő bűneit látta, azt bőséggel, de nem látta meg a szívében lévő bűnbánatot.

A farizeus tulajdonképpen magával beszélgetett, érdemei eltakarták Istent. Ő nem Jézusra tekint, hanem egy másik emberre. Gyakran ez a tévedésünk, másokhoz mérjük magunkat. És mindig találunk valakit, akinél jobbnak tűnünk. Az igazi és helyes mérce az ige és az Úr Jézus élete. Aki beletekint az Úr Lényébe, az nem tud magára így tekinteni. Az meglátja a valóságot, ahogyan Péter apostol is. Bűnös ember vagyok.

A vámszedő nem másokhoz hasonlította magát, Ő egyenesen az Úr elé állt, és tudta, hogy elveszett ember. De ismerte Istent, tudta azt is, hogy van bűnbocsánat. Ez az igazi imádság, Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Így állhatunk az Úr elé. Bűnös vagyok, és bocsánatra van szükségem. Ez az ember nem hoz semmilyen érdemet. Nem megvenni, megszolgálni akarja a bocsánatot, hanem kegyelemből kéri. A kegyelem Isten ajándéka Jézus érdeméért. Csak kérhető, mégpedig bűneinket megvallva.

Nem véletlenül állít a tanítványok elé Jézus egy kisgyermeket, ezzel jelzi, hogy olyanná kell lennünk, mint a kisgyermek. Olyan bizalommal forduljunk Hozzá, és hagyatkozzunk Rá, amint a kisgyermek is teszi. A kisgyermek lelkülete az elfogadás. Mindent a szülőktől vár és fogad el. Isten országában is ez az alapmagatartás. Kérem és elfogadom.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.