Az utolsó hely

S

okat olvasunk az Úr tanácsának komolyan vételéről (Péld 12,1-28). Azt hallottuk eddig, hogy aki Isten szava szerint él, az bölcs. Azt jelenti ez, hogy nem a korszellemhez igazodik, nem a divatokat követi. De vajon így van ez minden téren? Ragaszkodunk az ige útmutatásához a mindennapi életben, a gyermeknevelésben is? Mai igénk a fenyítés és a dorgálás hasznosságáról tesz bizonyságot. Aki szereti a dorgálást, az előrehalad a tudásban és a gyakorlati életben. A dorgálás rámutat a hibára, feltárja a vétket, és vissza akar igazítani az eredeteihez, az Isten szerinti mintához. Azonban ma más szelek fújnak. Nem lehet fenyítést alkalmazni. Mire tekintünk: a világ útmutatására, vagy az ige tanácsára? Mert a biblikus dorgálás és fenyítés nem erőszak, mert az nem szeretetből történik. A szeretet tud fenyíteni is, mert látja, hogy a másik érdekében szükség van rá. Maga Isten is megfenyíti azt, akit szeret. Ez azt is mutatja, hogy fontos vagy nekem, nem közömbös, mi történik veled. Ha beleesel a kútba, nem megyek el melletted, nem hagylak ott, hanem kiemellek onnan. Ha letévedsz a helyes útról, pásztorbotommal visszaigazítalak.

Aki az Úrban van, az gyökeret ereszt, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, ahogyan az első zsoltárban is olvassuk. Sőt, azt olvassuk, hogy nem mozdul ki a gyökerük. Az Úr Jézus stabilitást ad nekünk, ellát tápanyaggal, és így a viharok sem fordíthatják ki az életünket. Az Úr megtartja övéit. Rajtunk áll, hogy mindig Benne gyökerezzünk.

Az Úr Jézus tanítványa nem mások véleményére figyel, nem az a fontos, mire tartanak, hanem az, hogyan lát engem az Úr? Mi már más szempontok szerint élünk, nem a társadalmi növekedés, elismerés az első, hanem az, hogy az Úr dicséretét nyerjük el. Pál apostol is az Úrtól való hervadhatatlan koszorú elnyerésére figyelt. Az volt a lényeg, hogy az Úr ezt megadja neki. Ezért volt képes elhordozni a világ megvetését; bolond vagy te, Pál, mondták neki. Az Úrtól kapott erőt a szenvedések elhordozására.

Isten gyermekei támadás alá is kerülnek, de az Úr megszabadítja őket. Ő szabadító! Az első tanítványokat is gyakran inzultálták, Péter is börtönbe került, de az Úr kihozta onnan. Ez a szabadítás bizonyságtétellé vált, jelezte: Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni. Isten előtt nincs akadály, és Ő célba juttatja az örömhírt.

Tovább halad az Úr, most egy farizeus házába visz az útja (Lk 14,1-14). Eleget tesz a meghívásnak, mert senkit sem kerül el. Mégpedig azért nem, mert az Atya mindenkinek szánta az evangéliumot. A farizeusoknak is meg kell tudni, hogy Jézus az Isten Fia, és Általa van mindenkinek, nekik is bejutásuk Isten országba. Az a szomorú, hogy nem őszinte szívvel hívják meg Őt. Nem azért akarják, hogy velük ebédeljen, mert felismerték, hogy bajban vannak, de Jézus tud segíteni. Ők úgy látják, minden rendben van. Figyelik Jézust, annyira rendben vannak, hogy ők akarják megítélni Isten Fiát. Micsoda vakság az, amikor úgy gondoljuk, mi rendben vagyunk, és még Jézusnak is megmondjuk, mit és hogyan tegyen.

Ezek elvárást támasztanak Jézussal szemben. Azt várják, hogy mindent az ő szabályaik szerint tegyen. Azonban az Úr nem igazodik hozzánk. Ha így tenne, nem volna Isten. Pál apostol sem az embereknek akart tetszeni, hanem egyedül Istennek. Aki emberek tetszését keresi, az nem az Úr szolgája.

Jézus belelát a szívekbe, a gondolatokba, és mielőtt gyógyítana, kérdez. Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem? És ők hallgatnak, mert tudják a választ: szabad. Isten országa az életet hozza el, árad Isten Lelke, és ahol ott a Lélek, ott a szabadság. Jézusban Isten gyógyító, helyreállító hatalma jelenik meg. Isten azért küldte el a Fiút, hogy helyrehozza mindazt, amit a gonosz tönkretett.

A kérdezettek hallgattak, mert tudták, hogy Jézus beléjük lát, és felszínre hozza szívük tartalmát. Nekik a saját tulajdonuk az érték. Többet ér, mint az ember. Istennek az ember az érték, még a vízkóros, és bármilyen más diagnózisú ember is. Ő mindenkiben az embert, és nem a diagnózist látja. És Ő ezt az embert helyreállítja, és meghal érte a kereszten.

 Az Úr leleplezi a mi önző szívünket is, és előhozza, hogy mi is igazán nekünk az érték. Kérjük Urunkat, mutassa meg az igazi értéket. A legnagyobb érték Ő, és aki ezt felismeri, az más szemmel néz embertársaira is.

Jó figyelnünk az Úr tanítását, és elcsendesedve mellétenni magunkat. Vajon csak a farizeusoknak mondja, hogy ne az első helyet keressék, ne magukat tegyék a kirakatba? Nem szól ez nekünk is? Merjük választani az utolsó helyet, ahogyan Pál is tette. Magát utolsónak, mintegy idétlennek látta a többi tanítvány között. De hálás volt, hogy utolsóként is átélhette az Úr megjelenését, és világossá vált előtte, hogy Jézus feltámadt és él. Az utolsó helyen lévők kapják a legnagyobb áldást. Az utolsó hely azt jelezi: nem vagyok méltó, Uram. Mert Isten országában nem a méltóság számít, hanem a kegyelem. A tanítvány soha nem azért tesz jót, vagy ad, hogy visszakapja. Az igazi öröm, ha úgy adhat, hogy azt nem tudják visszaadni. Isten gyermeke az Úrtól való viszonzásra tekint.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.