Az idők jelei

A

 bölcsesség áldásait mutatja be igénk, azt az életet, amelyik figyel Isten szavára, és aszerint cselekszik (Péld 10,1-32). Isten bölcsességére azért is vagyunk ráutalva, mert lépten-nyomon választás elé kerülünk. Nemcsak az Úr világos parancsolataival, vezetésével találjuk magunkat szemben, a világ is lehetőségeket tár elénk. Ezek a lehetőségek első ránézésre vagy hallásra nem mindig látszanak rossznak. Az igébe imádságos szívvel tekintve láthatjuk meg, hogy végül hová vezet az az út.

Salamon rámutat arra az egész Szentíráson végigvonuló igazságra, hogy az Úr törődik az övéivel. Lelkileg is táplálja azokat, akiket megigazított. Isten ingyen kegyelméből igazít meg, Krisztus által, és amikor ez megtörténik, Ő tovább vezet. Az Úr nemcsak megigazít, hanem meg is szentel. A megszentelés jelenti azt, hogy az Ő útján járunk, és egyre inkább akarata szerint élünk. A megszentelés szent életet eredményez. A megszentelésben való növekedés fontos eszköze az imádkozás. Isten ígéri, hogy aki kér, az kap. Mint gyermekek fordulhatunk Hozzá, és Ő meghallgatja gyermekeit. Bátran kérhetünk az Úr Jézus nevében Tőle.

A bölcsesség útján járó ember szorgalmas, kiveszi a maga részét az életből. Tehát nem várja a sült galambot, hanem elvégzi azt, amit az Úr rábízott. Mindezt abban a hitben teszi, hogy az Úr áldása kíséri munkáját. Az Úrra figyelő ember harmóniában van környezetével is, akkor végzi a munkáját, amikor annak itt az ideje. Ma már ez a harmónia felborult, azonban Istennel és az Ő terveivel ma is harmonizálhatunk. Fontos, hogy mindent a Tőle való időben cselekedjünk.

Az élet útjához jár a feddés, az Úr neveli gyermekeit. Bizony, megtörténik, hogy nem hallgatunk az Úrra, de Ő utánunk jön, és a fenyítéssel visszasegít a jó útra. Akit szeret az Úr, azt megfenyíti. Hol a fenyítésben a szeretet? - kérdi a mai ember. A fenyítés azt jelenti, hogy fontos vagyok az Úrnak, törődik velem, és nem hagyja, hogy a veszedelembe rohanjak. Ha nem fenyítene meg, ha nem avatkozna közbe, azt üzenné, nem törődik velem. De Ő törődik, nem hagyja éhezni az igazak lelkét. Aki éhes, az kap enni. Az Úr ad igét, ad üzenetet. Aki szomjas szívvel hajol az igére vagy vesz részt igei alkalmon, az megkapja a megfelelő táplálékot, azt, amire szüksége van.

Péter ismét kérdez, nem tud nyugodni, nekik mondja az Úr, vagy a sokaságnak a vigyázásról szóló szavakat (Lk 12,41-59)? Nekem szól, vagy másnak? Hányszor megkísért: ez nem nekem szól. Pedig mindig hozzám szól az Úr, amikor az igét olvasom vagy hallgatom. Nem másnak üzen általam, hanem pontosan nekem mondja. Ő mindig annak mondja, aki éppen hallja.

A tanítvány az Úr sáfárja, aki figyel Gazdája akaratára, és azt cselekszi. Ha távol az Úr, mindent úgy tesz, hogy bármikor tér haza, őt munkában találja. A sáfár végzi azt, amit az Ura rábízott, kiosztja a többieknek az eledelt, mégpedig időben.

Amikor nem azonnal jön a Gazda, vagy nem akkor, amikor a sáfár várja, nagy kísértés a lazítás. A környezet lesz rá hatással, és úgy gondolja, a gazda halogatja a hazajövetelt, van idő. És már nem azt végzi, amivel megbízták, hanem azokhoz igazodik, akik nem várják az Urat. A világnak, a nem hívőknek akar tetszeni, vagy jól is érzi magát közöttük. Az Ő tanítványa azonban az, akit Ő kihívott a világból, ez azt jelenti, hogy a régi életben, a régi helyeken már nem érzem magam jól. Nekem már az Úr gyermekei között a helyem. Az én „szórakozásom” az Úr várása. A Vele való közösség tölti ki az életemet. Ez a gonosz szolga belefáradt a szolgálatba, úgy gondolta, neki is kell egy kis pihenő, nem lehet állandóan az igével foglalkozni. A Bibliával való foglalkozást már csak az istentisztelet idejére tette, a többi idő az övé. Azonban az Úr  azt akarja, hogy mindig Vele legyünk. Ő megadja, ami nekünk kell, és jobbat ad, mint a világ. Ő felüdíti a lelkünket, és ehhez nincs szüksége alkoholra, világi lakomákra, bulizásokra.

Az Úr melletti döntést gyakran hoz magával békétlenséget. Mert azt még több helyen elfogadják, ha valaki gyakorolja a vallását, mert vallásra szükség van. Az élő hitet azonban sokan túlzásnak tartják. Aki Jézust Megváltójának fogadja el, és kész követni Őt, és Hozzá igazodni, azt gyakran támadják. Azonban ne feledjük: az Úr megmondta mindezt előre, és Őt is támadták, és életét adta értünk a kereszten. A tanítvány sem lehet különb a Mesterénél, ha Őt üldözték, akkor a tanítványokat is üldözni fogják.

Az Ő eljövetelének és a kegyelem korszaka végének vannak jelei. Ezeket a jeleket az ige alapján beazonosíthatjuk. A Krisztus eljövetelének is voltak jelei, amik alapján az igét ismerők felismerhették, hogy Jézus a Krisztus. Azonban az emberek jobban ismerték az időjárás jelenségeit, és komolyabban is vették, mint Isten igéjét. Ma sok mindent előre tudunk az időről, és gyakran építünk is az előrejelzésekre. Elfogadjuk, hogy úgy lesz, ahogy megmondták. Így fogadjuk- e az igét? Hiszem-e, hogy amit az Úr megmondott, az megvalósul, akkor is, ha nem az első őrváltás idején érkezik? Várok tovább, és hirdetem az evangéliumot.

IGÉJE SZÓL, IGÉJE HÍV

1.  

Igéje szól, Igéje hív,

Szívünkben kétséget csöndesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

2.  

Igéje szól, Igéje hív,

Urunkat követni megtanít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

3.  

Igéje szól, Igéje hív,

Nagy és szent munkára lelkesít.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

4.  

Igéje szól, Igéje hív,

Mondjon hát hálát a száj s a szív.

Kegyelme kész, áldása vár,

Tárd ki a szíved, ó, tárd ki már!

Isten áldásával.