Lelki szemekkel

A

 szentíró megvallja, hogy ő a fiát és a tanítványait is az Úrban való bizodalomra tanította (Péld 22,17-23,35). Fontos volt, hogy Istent megismertesse vele, mégpedig, mint élő személyt. Mert bízni csak élő személyben tudunk. Mire tanítjuk gyermekeinket? Benne van-e a tananyagban az Istenben való bizalom oktatása? Azonban erre csak akkor leszünk képesek megtanítani mást, ha mi magunk is Őbenne bízunk. Ha erről a bizalomról tesz vallást az életünk. Mert az Úrban való bizalom nem elméleti tantárgy, hanem erőteljesen gyakorlati. Azt jelenti ez, hogy az élet nehéz pillanataiban is Őreá hagyatkozom. Nem én kapkodok és keresem a saját megoldást, vagy próbálkozom eddigi módszereimmel, hanem az Urat kérem, és megvárom, amíg cselekszik.

A tanítványok sem mindig bíztak az Úrban, Vele jártak, de a viharban a bizalom helyett régi beidegződéseik jöttek elő. Nem az Urat kérték meg, hanem azonnal ők próbáltak segíteni magukon. Nem vették észre, hogy már más időket élnek, velük van az Úr. Már nem kell félni, és nincsenek magukra hagyatva. Ez nekünk is szól, most az Úr időszakát éljük, itt van, elérhető, bízzuk Rá magunkat minden téren.

Az Úr kézben tartja övéinek az életét és ügyeit. Nem általános, mindenkire vonatozó tapasztalatokat ír le a szentíró, hanem amit Isten népe körében megtapasztal. Isten az övéi ügyét kézben tartja. Ez az előző gondolattal, az Úrban való bizalommal is egybecseng, és az Úr Jézus megerősítette az Ő tanítványai felé. Azért mondta, hogy ne aggódjunk életünk, ételünk és ruházatunk felől. Mert Isten ezekre is gondot visel. A nehezebb időszakokban sem kell félnünk, mert lehet, hogy a mi munka- és anyagi helyzetünk változik, de Isten lehetőségei soha nem változnak meg. Lehet a világban járvány, ínség, Ő akkor is tud gondoskodni azokról, akik Hozzá folyamodnak. Ezért is olvassuk a Szentírást, mert sok ilyen bizonyságtételt olvashatunk. Sokkal nehezebb időkben is megoltalmazta Isten az Ő népét.

Elhangzanak olyan tanácsok, amiket minden korban jó komolyan venni. Ilyen a hitel kérdése is. Természetesen ez is az Úrban való bizalommal, a Benne való személyes és élő hittel függ össze. Mert ezt a témát általában az élet minősége és a kor szokása befolyásolja. Amit látunk magunk körül, azt tesszük. Amikor ajánlják a hitelt, nagyon sokan felveszik, de aki ismeri az Urat, az Tőle kér tanácsot. Isten pedig azt javasolja, ne éljünk ezzel a lehetőséggel. Mert a hitelből mindig még nagyobb problémák származhatnak. Aki az Úrban bízik, az képessé válik lekapcsolódni a tömeg szokásáról, és az Úr akarata szerint cselekedni.

Más dolgok is vannak, amiket ha komolyan vennénk, sok nyomorúságot elkerülnénk. Ilyen többek között az alkoholfüggőség. Az ige is felhívja rá a figyelmünket. És ha az Úr szavára adnánk,  akkor méregként tekintenénk rá. A szerező viperaméreghez hasonlítja az alkoholt. Ráadásul megtéveszt, mert amikor az üvegben látjuk, vagy kitöltjük a pohárba, nagyon vonzó, senki nem gondol arra, hogy méreg van a pohárban. Ha rá lenne írva, nem fogyasztanánk. Meg kell hagyni, sátán nagyon ügyesen átcímkézi a dolgokat. Sok veszélyes, halálos anyagot jónak, vonzónak tüntet fel. 

Jó mindazt végiggondolni, amit az ige leír, mert sok mindentől félünk, és féltjük egymást. Megijedünk járvány idején, és ha az elvonul, nyugodtak leszünk. Azonban az egyik legtöbb áldozatot szerző járvány az alkoholizmus. Ettől féltjük-e egymást, és mindent megteszünk-e annak érdekében, hogy elkerüljön minket? Ez a probléma sok embert érint, még sem igazán foglalkozunk vele. Pedig van védelem, és az az Úrban való élő hit és a tájékoztatás. Szabad beszélni a függőségekről, de  mondjuk el bátran: van szabadítás. Mi is ismerjük a Szabadítót, aki az Úr Jézus. Ő mindennemű függőségből meg tud szabadítani. Keressük Őt, és kérjük segítségét. Ő nem csupán elveszi azt, ami tönkretesz, hanem egy új életet ad. Az Úr Jézus ajándékozó terápiába von be. A régi helyére egy újat ad, eddig szomjazó szívünket Önmagával tölti be. És akiben Ő él, az már nem alkoholra szomjazik, hanem az élő vízre, aminek Ő a forrása.

A gazdag ifjú esetét nehezen dolgozták fel a tanítványok, ezért is fordul az Úrhoz Péter (Lk 18,28-43). Megrendítette őket, ha a gazdag ifjú nehezen megy be Isten országába, akkor ki üdvözülhet. Még nem értik, hogy nem Isten felől nézve nehéz  ez a kérdés, hanem az ember felől nézve. A gazdag ifjú nem ismerte fel, hogy egy korszak érkezett meg, és ebben már a személyes döntésen van a hangsúly. Nem alanyi jogon, mint zsidó jut be Isten országába, hanem saját döntés alapján. Az Úr hív, és én hozom meg a döntést, hogy elfogadva feltételeit, követem Őt. Csakis az tudja követni, aki  meglátja Benne Isten országát, és felismeri annak minden gazdagságát. Aki ezt nem látja, az megmarad a vallásnál, a földi világ javainál. Ez a gazdag ember csak egy vándortanítót látott, akiért nem érdemes eddigi életét maga mögött hagyni. Aki Jézusban Istent látja meg, az képessé válik eddigi kincseit elhagyni, és Jézussal haladni tovább. Az rábízza magát az Úr gondoskodására. Talán azért sem indult el ez az ember, mert az egyben meglévő vagyonban bízott, és képtelen volt elfogadni, amit az imádság is jelez: Isten naponta gondoskodik övéiről. Nem előre adja ide az évtizedekre szóló keretet, hanem mindennap, ami szükséges. Ezt nem vállalta.

Arra gondolok most így, ha nem volna rendszeres fizetésünk, és nem lenne több időre elegendő tartalékunk, követnénk-e Őt? Vajon vállalnám-e az Urat úgy is, ha valóban szó szerint várni kellene a mai kenyeret Tőle.

Az Úr rámutat: aki Isten országáért mindent elhagyott, az nem válik koldussá, az ország Királya gondoskodik róla. Sokszorosát megadja az Úr annak, amit elhagytunk Érte. Azonban jó arra figyelni, hogy ezt nem előre és egy összegben kapjuk, hanem úgy, ahogyan Illés is átélte. Ha ott vagyok, ahová az Úr küld, akkor naponta jönnek a hollók. Azt is lássuk meg, hogy a hollók nem egész napra hozták az ellátást, hanem reggel és este. Ezzel tanította az Úr Illést a bizalomra, a Tőle való függésre. A földi ellátáson túl örök életet készített Isten az Ő gyermekeinek. Tehát Isten országa nem az ebben a világban való minél jobb létről szól, hanem belekapcsol az eljövendő életbe. Isten az örökkévalóságra hív és készít fel.

Az Örök életbe való megérkezést megelőzi az Úr szenvedése, halála és feltámadása. De ez olyan nagyon nehezen fér be a tanítványok világába. Ők jólétről, vagy még jobb létről ábrándoznak. Földi királyság, és mindaz, ami ezzel jár. Azonban Jézus nem ezért jött. Örök életet ajándékoz, de ezt élete odaadásával, kereszten való halálával szerzi meg. Szenvedés nélkül nincs élet. És Ő ezt magára vállalja, hogy hit által élhessünk, és örök életünk legyen. A tanítványok nem értették, amit Jézus mond, de vajon én értem-e? Mert mi már megérthetjük az üzenetét a Szentlélek által. De meglehet, nem az a probléma, hogy nem értjük, hanem az, hogy nem akarjuk úgy érteni, ahogy Ő mondja. Ki akar a kereszt alatt meghalást érteni? Ki akarja szó szerint venni, hogy naponta tagadjam meg magam? Pedig ezek nélkül nem lehetünk igazán tanítványok.

Az Úr tovább megy az értetlenkedőkkel együtt, és lesz, aki nem is tanítvány, és nem is jómódban lévő ember, és mégis érti Jézust. Az út mellett ülő koldus előtt felragyog Jézusban az ószövetségi ígéretek beteljesítője. Vak, és mégis lát, lelki szemeivel meglátja: Jézus nagyobb az ő problémájánál. Jézusban meglátja a Teremtő Istent, Aki képes visszaadni a látását. Jézusnak nem probléma az, amit kora orvosai vagy szent emberei sem tudtak megtenni. Ezzel a  hittel várja Őt, az út mellett. Hogyan várom én az Urat? Hittel?

Annyira bízik az Úrban, hite győzelmében, hogy nem lehet lehurrogni sem. Kitartok az Úrba vetett hitem mellett akkor is, amikor ezt mások nem javasolják, amikor azt mondják, itt nem hitre, hanem a tudomány tetteire van szükség? Hiszem-e, hogy az Úr meg tud menteni járványtól, bűntől, új életre? Fontos, hogy mi is kifejezzük, amit ez a vak: bűnös vagyok, nem jár nekem, de hiszem, hogy megkönyörülsz rajtam. Szükségünk van bűnbánatra, meg kell látnunk, hogy bűnös, az Úrtól lefordult életünk következménye mindaz, ami történik. De ha Őt segítségül hívjuk, és Neki szenteljük magunkat, megkönyörül rajtunk.

A vak nemcsak kérte a látást, hanem amikor megkapta, elindult Jézust követni. Mi gyakran csak a gyógyulást, a körülmények megváltozását akarjuk, nem a szívünkét. Mi nem akarjuk Jézust, és nem indulunk Vele egy új életre. Amennyiben igen, akkor megtapasztaljuk beavatkozását. Ez az ember elindult követni Jézust, eljutott a Golgotára, és meglátta, mibe került Neki az, hogy újra láthat. Csak a kereszt tövében látunk tisztán. Ott látjuk meg, hogy mit tett szabadulásunkért az Úr. Aki ezt látja, az magától és szívből dicsérni fogja Őt.

ÚJ SZÖVETSÉGED ELFOGADOM

1.  

Új szövetséged elfogadom,

Magam egészen odaadom,

Nem tartok semmit, legyen Tiéd,

Félelmeimtől irgalmad véd!

2.  

Áttört kezedbe kezem teszem,

Ne engedd, kérlek, ha elveszem.

Láncolj magadhoz örökre már!

Nincsen itt részem, nincs, ami vár.

3.  

Hű lenni nékem, tudom, nehéz,

De szívem, lássad, hű lenni kész.

Járva az utat, ha botlanék,

Emelj magadhoz keresztedért.

Isten áldásával.