Bízzad az Úrra dolgaidat!

O

lyan szokatlan és furcsa ez a mai nap (Péld 16,1-33). Miért? Ránézek a naptárra, és látom: március 15., vasárnap van. Hurrá, az Úr napja, mehetünk igét hallgatni a gyülekezetbe. Aztán ráébredek a valóságra, mégse. Koronavírus, vészhelyzet, nem megyünk istentiszteletre. Hát ez a furcsa. Emlékezetem szerint ilyen még nem volt, istentisztelet látogatása helyett az otthonmaradást ajánlják, de mégiscsak az Úr napja van ma. Ez a nap a világ legnagyobb győzelmét hirdeti. Itt nem a helyi futballcsapat vagy a kedvenc klubunk győzött, hanem a z Úr Jézus Krisztus. Feltámadt a halálból, és világraszóló győzelmet aratott.  És ha a valóságnak ez az üzenete átjárja a szívünket, nem lesz bennünk félelem. Mert ha Ő legyőzte a halált, azt, akit eddig a legmodernebb tudomány sem volt képes térdre kényszeríteni, akkor meg tud oltalmazni és gyógyítani e vírus minden hatásától. Valóban győztes Urunk van.

Mindez azt is üzeni, hogy Őt nem lehet kitiltani és elzárni, ezért ma is megközelíthető. Hozzá emelhetjük szívünket, és odatelepedhetünk igéje mellé, hogy átéljük jelenlétét. Mert az istentisztelet nem formalitás, egy üres szokás, hanem élő kapcsolat az élő Istennel. És ez az Isten szól, van üzenete minden ember számára, így most igéjéhez fordulunk, keressük, mit is mond ma nekünk. Mindjárt az első versek között egy ilyen felszólításra bukkanunk: „Bízzad az Úrra dolgaidat” (2)! Ott a kérdés bennünk: mit is tegyünk. Sokféle utasítást kaptunk már, nem is igazán igazodunk el köztük. De ez nem szabályok halmaza, hanem egy olyan útmutatás, ami belső felszabadulást, békességet, nyugalmat hoz a szívünkbe. De csak akkor, ha olyan komolyan vesszük, mint a kormány rendeleteit. Mit mond? Bízd az Úrra dolgaidat, vagyis adjuk át Neki mindazt, amit eddig mi cipeltünk, amiért izgultunk. Tegyünk úgy, mint Mária, aki Jézus lábai elé ült, mert ott lelünk békét és szabadulunk meg az aggódástól. Nincs csodálatosabb annál, mint amikor egy gyermek rábízza magát szüleire. Nem fél még a veszélyes helyeken sem, mert mellette ott vannak a szülei, akik megoltalmazzák. Felszabadultan megy tovább velük. Így mehetünk mi is tovább, átélve, velem van az Úr, ember mit árthat nekem.

Amikor az Úrra bízom dolgaim, az azt is jelenti, hogy rálépek az Ő útjára, és mindent Isten akarata szerint teszek. Az Ő országa mentes az aggódástól, a kapkodástól, mert másképp működik, mint a mi világunk. Itt például a kevés szabálya érvényesül. Ha beletesszük a keveset az Úr kezébe, sokaknak elég lesz. A kevésből, vagy a kicsi mustármagból Isten Szentlelke által nagy dolgok kerekedhetnek. Ezen az úton megelégedettségre találunk, és megtapasztaljuk: jobb az, amit Istentől kapunk, mint amit mi a magunk módszereivel szerzünk.

Még azt is üzeni a szentíró, aki az Úrban bízik, boldog! Mindenki a boldogságot keresi, és kevesen találják meg. Miért? Mert rossz helyen keresik. Nem található az a vagyonban, a hatalomban, hanem egyedül az az Úrral való kapcsolatban. A boldogság forrása a Krisztus, és ez a forrás hit által érhető el. Pál apostol is boldog volt, csordultig volt a szíve örömmel, mert Krisztusban volt elrejtve az élete. Boldogsága és öröme mindig megmaradt, pedig nem volt gazdag, sőt, egyenesen szegény volt,  és nem volt egészséges sem. Rengeteget szenvedett, tövis adatott a testébe, de mindezek között átélte: elég az Úr kegyelme. A kegyelem mindenre elég!

Aki rábízza magát az Úrra, az megoltalmazza életét a halálba vivő úttól. Mert bizony, ebben a világban engedetlenségünk következményként jelen van a bűn, ami romlásba és kárhozatba taszítja az embert. Ha megvonjuk bizalmunkat az Úrtól, úgy járunk, mint a tékozló fiú. Jó ötletként élte meg az atyai ház elhagyását, ám a távoli és idegen földön mindene elveszett, és ő maga is a halál szélén állt. Ami a szemei előtt jó útnak tűnt, az halálba vezetett. De még itt is megtapasztalta az Atya vonzását. És ez a kegyelem, Atyánk innen is vonz, és haza vár. Képessé tesz a megfordulásra, és bocsánatával gyógyítja meg sebeinket. Jöjj hát haza a messze földről!

Urunk a tegnapi igében rámutatott még arra is, hogy Keresztelő János Isten üzenetét hirdette, amikor Heródes Heródiással való kapcsolata ellen felszólalt (Lk 16,19-31). Isten nem igazítja világunkhoz akaratát. Számára a házasság ma is fontos, védi és gyógyítja azt. Isten kegyelme által van hűség, és ahol megbetegszik a kapcsolat, van lehetőség a gyógyítására. Urunk azért jött, hogy ami leromlott, azt helyreállítsa. Az a kérdés, segítségül hívom-e Őt. Amit mond az Úr Jézus, azt Ő ma is így gondolja. Tegyünk meg mindent kapcsolatunk helyreállításáért. Akinek az élete Istennel helyreáll, annak az emberi kapcsolatai is gyógyulni kezdenek.

Tovább haladva az életünk irányultságáról beszél. Mi a legfontosabb a számunkra? Mi tölti ki az életünket? Egy olyan embert látunk, akinek minden idejét a pénz, a szerzés, a fejlesztés foglalta le. Annyira betöltötte mindez, hogy sem Istennek, sem a másik embernek nem maradt hely a szívében. Mi tölti be a szívemet? Van-e még hely Isten és a másik ember számára?

Önmaga állt a középpontban, és ez a látásmód érzéketlenné és vakká tette. Nem látta meg a szegény, szenvedő Lázárt.  Nem is gondolt arra, hogy segíthet rajta. Ennek az embernek nem jut eszébe megkérdezni: Istenem, mire adtad nekem ezt a sok vagyont? Csak azért rendelkezem vele, hogy feléljem? Vajon mi elgondolkodunk azon, miért kapjuk Isten áldásait, anyagi javainkat, jól menő munkánkat? Megkérdezzük: Uram, mit akarsz Te ezzel kezdeni? Vagy természetes, az enyém, megdolgoztam érte, azt teszek vele, amit akarok. Isten gyermeke azonban tudja, hogy mindent az Úrtól kapott, a legnagyobb kincset, az életet is. Ezért odaborul az Úr elé, és megkérdezi, mire kaptam az életet. Hol akarsz látni, mi a terved velem? Így történik ez nálam, vagy én tervezem el, mit és hogyan akarok tevékenykedni?

Ez az ember úgy gondolta, jóléte soha nem ér véget. Azonban egy nap meghal, minden elvétetik tőle. Minden itt marad, nem visz magával semmit. Gondoltunk-e arra, hogy nem lesz mindig olyan az élet, mint amit eddig éltünk? A jólét is véget ér egyszer. A gazdag ember megdöbbenve emeli fel tekintetét. Nem erre számított, a pokolban van. Valószínűleg a pokol a mese kategóriába tartozott nála. Most azonban valóság. És az az egészben a drámai, hogy ezt már nem lehet megváltoztatni. Itt már nem ér semmit a vagyon, az összeköttetés. Ezekkel Ábrahámnál már semmimre sem megy. Megdöbbentő, hogy még ott is a földi módszereiben bízik. Parancsolok, és teszik, amit mondok. Majd kiküld valakit az ismerős, mert Ábrahám jó ismerősöm, hát nem így megy.

Isten mindenkinek ad a földi életben lehetőséget az Ő megismerésére, élete megváltoztatására. Milyen lehetőséget? Bármennyire megdöbbentő, azt a leértékelt könyvet, a Bibliát. A Biblia, amit már sokszor el akartak távolítani, életre vezető kalauz. Nincs más, mint Isten szava, benne találjuk meg a kegyelmet, Isten országát, és mindazt a segítséget, amire földi vándorlásunk során szükségünk van. Használjuk a Bibliát, mert nincs más. A Szentírás pedig ahhoz a Jézushoz vezet, Aki meghalt értünk és feltámadott. Benne az igazi életre találunk rá.

Bízom Benned, Uram Jézus

1. 

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2. 

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3. 

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4. 

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.