Add Istennek, ami Istené!

L

emúel király beszédei tulajdonképpen nem más, mint felkészítés az életre (Péld 31,1-31). Azt mondja el, amire anyja tanította. Lefektette előtte a szolgáló király életformáját. Ez a király gyermekkorában megtanulta, hogy az ország élén való állás, a vezetés szolgálat. Fontos szempontokat látunk, amit ez a király megtanult, vagyis komolyan vett. Amit az anyja mondott neki, azt úgy vette, mint Istentől jövő útmutatást. 

Nagyon lényeges, hogy fiatalságát, Istentől kapott erejét a Neki való életre és szolgálatra irányítsa. Ne engedjük szétmorzsolódni életerőnket a kicsapongással, a bűn útján való járással. Egy anya van előttünk, aki nem ivásra biztatja fiát, nem azt mondja, igyál, mert csak akkor lesz férfi belőled. Nem, hanem rámutat a veszélyeire, és óvja tőle, mint ahogy a bűn minden formájától és az ifjúkori kísértésektől. Jó, ha fiatalon megismerjük az élő Istent és  az életünkre vonatkozó tervét. Ehhez azonban keresni kell Őt. Oda kell mennem, és kérdezni: mi a terved velem? Hol akarsz látni az életben? Ebben nagy segítség, ha megismerem, megszeretem az Urat, átélem drága kegyelmét, mert ezek elvégzik, hogy Neki akarok élni. Az Úr Jézust szolgálni, keresztyén életet élni nem nyűg és szenvedés. Hanem inkább önként és örvendező szívvel való szolgálat. Hála van a szívemben azért, amit értem tett, és nem tudok Nélküle élni. És azt is látom, hogy az Ő útján biztonságban vagyok, kezében a legjobb helyen az életem.

Derék asszonyt kicsoda találhat? Ezt a kérdést teszi fel, de a sorok közt olvasható, hogy ő megtalálta. Hogyan? Istenre figyelve. A derék asszony, vagy ahogy az Úr mondja, a hozzánk illő társ, Isten ajándéka. Aki látja ezt, és nem maga keresi, hanem kéri a társat, az meg is kapja. Isten ismer, és tudja, ki a hozzám illő. Mindebben benne van, hogy nem én keresem, nem én találom meg, hanem az Úr ajándékoz meg vele. Ma lehet látni, hogy szinte mindenki maga keresi az élete párját, ennek ellenére sok tönkrement házasság van. Ez is azt mutatja, hogy merjünk bátran az igére építeni. Házasságunkat, családi életünket, gyermekink jelenét és jövőjét is bízzuk bátran Istenre. Tegyünk bizonyságot gyermekeink felé Isten hűségéről és szeretetéről.

Ez a király rájött: nem a külső a legfontosabb, hanem az, ami mögötte van. Neki az az első, hogy a társa félje az Urat. Mi a fontos ma a másik emberrel kapcsolatban? Csak a külső tulajdonságokra figyelünk, vagy a belsőre? Fontos, hogy a társam ismerje és szeresse az Úr Jézust? Ha igen, akkor együtt szolgálhatjuk Őt, együtt járhatunk az Úr útján. Mindez azt jelenti, közös a cél, mégpedig a mennyei haza és Isten dicsősége. Ez azt is eredményezi, nem a világ kínálatát hajtjuk, hanem vándorlunk az Urat követve. A keskeny út vándorai vagyunk ebben a világban, egy jobb, egy örök haza felé tartva. Így nem tartanak fogva ennek a világnak értékei, mert tudjuk, hogy minden itt marad. Vár ránk Isten országa.

Olyan szomorú a főpapok reakciója, nem leborulnak Jézus előtt, hanem megfigyelőket küldenek utána (Lk 20,20-26). Úgy kezelik az Élet Fejedelmét, mint egy veszélyes elemet. Szemmel tartják, mert veszélyes az, aki gyógyít, helyreállít és Isten akaratát hirdeti. Elhozta az evangéliumot, ami által bemutatta Isten országát. Megtudhattuk, hogy másként működik, mint a földi országok, a középpont Isten. És Ő veszélyes, Ő nem kell. Az Úr Jézus élete valóban veszélyt jelent a bűneinkre, a régi, atyáinktól örökölt természetünkre. Aki nem akar változni, annak veszélyforrás Jézus. Aki a világ mintájához ragaszkodik, az nem akarja Őt. Igénk rámutat: a legnagyobb veszélyt én jelentem saját magamnak. Nem Jézus rontja el az életemet, hanem én magam. Mindig akkor teszek rosszat saját magamnak, amikor elutasítom Őt, és nem engedem, hogy Pásztorként előttem járjon és vezessen.

A kémek igazaknak tettetik magukat. Úgy vannak Jézus körül, hogy tanítványnak látszanak, de nem azok. Nincs ennél borzalmasabb, iszonyú önbecsapás, úgy teszek, mintha keresztyén lennék, de nem vagyok az. Nem Jézusé a szívem, az életem. Mindez lehet úgy is valóság, hogy elhiszem, hogy tanítvány vagyok, minden rendben, mert egy felekezet tagja vagyok. Azonban nem elég tanítványnak látszani, azzá is kell lenni. Olvastuk korábban, amikor bezárták a ház ajtaját, több későn érkező zörgetett, mert szeretett volna menni. De a ház Gazdája azt mondta, távozzatok, nem ismerlek benneteket. Ők azt gondolták, hogy a Gazdához tartoznak, az övéi, mert körülötte voltak, amikor tanított. Ott voltak ugyan egy helyen Vele, de a szívük nem volt az Övé. Tehát az a lényeges, hogy megismerjem Őt, behívjam az életembe. Ne csak formálisan, hanem szív szerint tartozzam Hozzá. Hogyan megy ez végbe? Meglátom elveszett voltomat, és Hozzá kiáltok segítségért. Ő meghallja a kiáltást, és megkönyörül. Megbocsátja vétkeinket, és új élettel ajándékoz meg. Innentől növekszem az Úr megismerésében és a hívő életben. Keresem akaratát, és engedelmeskedem Neki.

Nem azért kérdezik Jézust, mert tanulni akarnak Tőle, hanem csupán megfogni szeretnék. Miért kérdezem az Urat? Milyen céllal hallgatom Őt? Azt mondják, tudják, hogy Jézus az Isten útját tanítja, és mégsem lépnek rá erre az útra. Mi is tudjuk, gyakran elmondjuk, amit megtanultunk Felőle. De tesszük is, amit tudunk? Bementem már a szoros kapun, és a keskeny úton járok, ami az életre vezet?

Ezek az emberek olyan kérdést tesznek fel, amibe, úgy gondolják, csak belebukni lehet. Ha Jézus azt mondja, szabad adót fizetni, oda a népszerűsége, elfordulnak Tőle az emberek, mert az elnyomókkal ért egyet. Ha pedig nemmel válaszol, fel lehet jelenteni lázadás címén. Őt azonban nem lehet megfogni, mert ismeri a szívünket. Jézust csak fogni lehet. Az jár sikerrel, aki úgy érkezik, hogy fogni akarja, amit mond. Vagyis rá akar hangolódni az Ő üzenetére, életére.

A vezetők gyűlölték ugyan Rómát, de belőle éltek. A szívük a mammonhoz kötődött, és mindent megtettek érte. És ez most világossá válik. Jézus egy dénárt kér tőlük, és bizony, ott lapul a zsebükben. Gyűlölik Rómát, szívesen megszabadulnának tőle, de a pénze jó. Jézusnak nem volt római pénze, de ők azonnal tudtak adni. Hányszor beszélünk a világ ellen, és kiderül, tele vagyunk a világ javaival. Nagyon is kötődünk a világ kincseihez.

Mi a megoldás? Az Úr megmondja, légy szabad a világtól! Hogyan? Add meg a császárnak, ami a császáré. Add neki az anyagaikat, ha kéri, és add Istennek, ami az Istené. Mi az Istené? Mit adjak Neki? A szívemet, ahogyan az ige írja: „Add nekem, fiam, a szívedet, és tartsd szemed előtt útjaimat” (Péld 23,26)! Tőle kaptam az életemet, adjam hát Neki. Engedjem át az életem feletti rendelkezést, és akkor boldog leszek. Akkor enyém lesz az élet Világossága. A mai nap kérdése: odaadom-e Istennek, ami az Övé? Neki adom-e az Életemet? Uram, itt van, kezdj vele, amit akarsz!

Itt van szívem, neked adom, Uram

1. Itt van szívem, neked adom, Uram, Neked, ki alkotád! "Rossz a világ, énnékem add, fiam!" Szád ily parancsot ád. Itt van szerelmem áldozatja, Hűségem hű kezedbe adja, Itt van szívem, itt van szívem!

2. Itt van szívem: fogadd kegyelmesen, Bár sok hibája van; :/: Amint vagyon, kezedbe úgy teszem, Ne vesd meg, jó Uram! Sok bűnös vággyal van betelve, Száz bűnnek nyomja régi terhe, Bűnös szívem, bűnös szívem.

3.      Itt van szívem! Üdve Krisztusban van, Keresztednél pihen, :/: S így szól: Uram, te vagy minden javam, Halálod életem! A Megváltó sebébe mélyed És ott lel vigaszt, békességet Hívő szívem, hívő szívem!

Isten áldásával.