Az imádság ereje

I

sten újat kezd Ábrahámmal, aki ezt el is fogadja, és megy oda, ahová a számára bemutatkozó Isten vezeti (1Móz 12,10-20). Megkapta az ígéretet, nagy nép lesz majd, csak annyi a bökkenő, hogy egyetlen gyermeke sincs. Mióta útra kelt, semmi nem változott. Továbbra is gyermektelenek, de nincs szívükben keserűség. Vándorolnak tovább, bejárják azt a helyet, ahol élniük kell, amit ajándékba kapnak. Épülnek az oltárok, de még mindig nincs gyermekáldás. Ebből megláthatjuk, hogy Isten országában másképp mennek a dolgok. Előbb indulok és teszem, amit Isten mond, és várok ígéretei beteljesedésére. A megtérés nem azt jelenti, azonnal megkapok mindent. Nem hozza magával ez az esemény a mindent, ami szem szájnak ingere effektust, hanem megtanít várni. A mi feladatunk menni a kijelölt úton, a többit pedig bízzuk Rá, az ígéretek nem biztos, hogy azonnal teljesülnek, mert mindennek rendelt ideje van. Jelen esetben is ezt látjuk, az idő múlik, de az ígéret utódra vonatkozó szavai még nem teljesültek. Azonban ők nem csüggednek, hanem mennek tovább. Mi se adjuk fel, ha nem teljesül azonnal minden kívánságunk, menjünk tovább, vigyük az Úrról szóló bizonyságtételt.

Azt is láthatjuk, hogy az elhívás egy tanulási folyamatot is magában foglal. Meg kell tanulnia Ábrahámnak az élet minden területén az Úrban bízni, Tőle függni. Otthagyták a mezopotámiai jólétet, és  itt, az ígéret földjén éhínséggel kell szembenézniük. Mindez próba, amelyben megtapasztalják, hogy az ígéret földjén is lehet éhínség, lehet nehéz helyzet, másrészt kiderül, rá merik-e bízni magukat Istenre. A próbák idején látszik meg, hogy még mindig a saját megoldásainkhoz ragaszkodunk, vagy elfogadjuk Isten segítségét. Ábrahám ezen a vizsgán elbukott, nem várt, hanem menekült.  Egyiptomba ment, úgy gondolta, ott átvészeli a nehéz időszakot. Azonban Isten gyermeke számára soha nem a menekülés a megoldás. Nem, mert nem véletlenül van ott, ahol épp jár, és a nehéz helyzet, a gazdasági válság sem véletlen, és nem is az Úr tudta nélkül történik. Másrészt élnek ott mások is, számukra is bizonyságtétel lehetne Ábrahám hűsége. A tanítványok azért vannak jelen a világban, hogy jelenlétük által az Úrról tegyenek bizonyságot, a kétségbeesett, reménytelen embereknek felmutassák Istent. Mi mutathatjuk fel, hogy Isten a megoldás. Életünk, az adott helyzetben való magatartásunk vonzalmat munkálhat az Úr iránt környezetünkben.

Ábrahám azonban a körülötte lévő emberekhez idomult, menekült ő is, ahogy a többiek. Mivel lement arról a területről, amelyet az Úr adott neki, félni kezdett. Amikor megvonjuk az Úrtól bizalmunkat, és a magunk kezébe vesszük az irányítást, egyre félelmesebb lesz az élet. Félelme, becsületét is kikezdte, nem merte vállalni Sárát, mondhatjuk, hite megrekedt.  Aki letér az Úrban való bizodalom útjáról, hitében is megreked, sőt visszafejlődik. Ezt látjuk Ábrahám esetében. Kiszolgáltatja feleségét a fáraónak, csakhogy magát mentse. Azonban az ígéret kettejüknek szólt. Sára nélkül nincs utód, nincs nagy néppé válás. Ábrahám megbukott. De ne nehezteljünk rá, mi hányszor buktunk már meg? Hányszor kellett ugyanazt a  vizsgát megismételni? Áldjuk Urunkat, hogy ahogyan Ábrahámot nem hagyta cserben, és kimentette Egyiptomból, úgy nem hagy minket sem cserben. Ábrahámnak meg kellett tanulnia, hogy Isten hatalmasabb a nagy birodalmaknál, a fáraónál is. Az Úr szárnyai alatt a legrettenetesebb időkben is biztonságban van népe. Miért? Mert a testet ugyan megölhetik, de a lelket nem (Mt 10,28).

Jakab is Isten országáról beszél, elmondja, hogy tanítványként sem kerül el a szenvedés, a betegség, mert a földi világban ezek végig jelen lesznek, és Isten gyermekeit sem kerülik el (Jak 5,13-18). Tehát nem az a különbség hívő és nem hívő között, hogy a hívőt soha nem éri semmi baj, hogy az ő életében nincsenek nehéz pillanatok. A különbség a nehéz helyzetekhez való hozzáállásban mutatkozik. A hívő tudja, a szenvedés idején van kihez fordulni, tudja, ő nincs elhagyatva, mert az imádság vonalán mindenkor kapcsolatba kerülhet mennyei Atyjával.

Isten országában az öröm is más kifejezési formát ölt. Akinek öröme van, nem a mulatozásban, féktelen tivornyában éli meg, hanem dicséretet énekel az Úrnak. Az örvendező keresztyén lelki énekek által fejezheti ki örömét. A hívő is tud örülni és szabad is, sőt, kell is örülnie, amikor Isten gazdag ajándékait átveszi, áldásait tapasztalja. Örülünk mi is, de másképp. A hívők sem savanyúságok, hanem örvendező életük bizonyságtétel mások felé.

Betegség idején is az imádság és az Úr nevének segítségül hívása gyógyítólag hathat. Igen, nekünk szabad az Úrhoz fordulni testi bajainkkal is, hiszen Ő alkotta ezt is. De azt is lássuk meg, az imádság nem valami mágikus eszköz, mert nem az ima hat, nem is az imádságok tömkelegéért gyógyul meg a beteg, itt Isten cselekszik. Úgy olvassuk, az Úr felsegíti őt. Igen, Ő  minden betegség fölött Úr,  Neki van hatalma, ezért hívjuk Őt segítségül, de legyen ott mindig imádságainkban, az is, ha nem tenné is, hitünk akkor is áll rendületlenül.

Fontos a bűnök megbánása az Úr előtt, hiszen a bűnbánat és bocsánat által tisztul meg a szívünk, azonban ezt sem lehet erőltetni, hanem belülről kell fakadnia, az Ige munkája nyomán. Drága üzenet számunkra olvasni: „az igaz buzgó könyörgésének nagy ereje van.” Nagy erő van a buzgó, a kitartó könyörgésben. De azt se feledjük, hogy az igaz, vagyis a hit által megigazult ember könyörgésének van nagy ereje. Itt nem az általánosan, formálisan elmondott imáról van szó, hanem az újjászületett ember kitartó imájáról. Éljünk az imádkozás lehetőségével, és higgyük, hogy van hatása. Higgyük, amint Illés is hitte, hogy amit kér, azt az Úrnak van hatalma megtenni.

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

Isten áldásával.