Mindenkor az Úrral

A

 korábbi türelmetlenségnek megvannak a következményei, Sára féltékeny lesz Izmaelre (1Móz 21,9-34). Félti az ígéret fiát, úgy gondolja, Izmael kiszorítja az ő fiát az áldások örökléséből. Szembetűnő, hogy nem látja meg a saját hibáját, nem ismeri fel, hogy annak idején ő akarta így megoldani a helyzetet, ő javasolta, szüljön Hágár gyermeket Ábrahám számára. Azt látjuk, hogy Sára nem növekszik a hitében, még mindig nem az Úrban bízik, így maga akarja ismét megoldani a helyzetet. Még mindig nem az Urat hívja segítségül. Ezért csak Hágár elküldésével véli megoldottnak a problémákat. Szabadulni akar Hágártól és a fiától. Ez azonban nem megoldás.  Mi hogyan próbáljuk helyrehozni azt, amit korábban elrontottunk? Mennyire vonjuk be Istent ezeknek az élethelyzeteknek a megoldásába? Jézusban azért jött el a világunkba, hogy engedjük oda életünk minden kérdéséhez. Jézust be lehet vonni az életünkbe. Ha odahívjuk, ha segítséget kérünk Tőle, más megoldásra jutunk, mintha magunkra hagyatkoznánk.

Ábrahám sem áll a helyzet magaslatán, nem mondja, vigyük az Úr elé a kialakult helyzetet, hanem teljes mértékben Sára befolyása alatt van. Mintha az úgynevezett békesség kedvéért nem merne szólni, nem merne cselekedni. A hamis békesség soha nem vezet igazi eredményre.  Nem az a békesség, ha nem beszélünk a bajokról. Igazi békesség akkor költözik a szívünkbe és a kapcsolatainkba, ha merünk beszélni problémáinkról, és a felelősséget közösen vállalva megyünk az Úr elé. Igazán Isten előtti bűnbánatban lehet rendezni dolgainkat. Az Ige mutathat utat a jó megoldások felé. Fontos, hogy a házaspárok, a család és a gyülekezet is a felmerülő problémákat imádságos szívvel megbeszélje és az Úr elé tárja. Amennyiben belevonjuk Istent a kérdéseinkbe, kevesebb feszültség lesz közöttünk.

Ábrahám belső vívódással van teli, számára Izmael is kedves, talán már arra gondol, hogy ő viszi tovább az áldást, vagy Izsákkal megosztva öröklik Isten ígéreteit. Az Úr azonban kijelenti, hogy Izmael bár a fia, de nem Isten ígérete alapján, hanem a saját döntésük alapján. Így bár ő is a gyermeke, de a korábban kapott ígéreteknek nem lehet az örököse. Meg kell látnunk, hogy mennyi bajt okozunk magunknak, és másoknak is a türelmetlenségünkkel, hitetlenségünkkel. Ha Ábrahám hittel vár az Úrra, ha kitart amellett, hogy Sárától kell a gyermeknek megszületni, mindezt elkerülik. Azonban most már csak előre lehet tekinteni, a múlton rágódni nem lehet, a jelen helyzetből kell kiindulni, a mostani gondokat megoldani. Ábrahám azonban képtelen dönteni, képtelen jó megoldást hozni. Az Úr leszögezi, nem örökölhet Izmael Izsákkal együtt. Miért? Mert Izsák Isten ígéretéből származik, vagyis ő a Lélektől születik, míg Izmael a testtől született. És ami testtől születik, az nem örökölheti Isten országát. Mi már tudjuk, hogy Lélektől kell születnünk, mert ha ez nem történik meg, nem láthatjuk meg Isten országát. Azonban ezért lehet könyörögni, Isten Szentlelke által újjászüli a bűnbánattal Hozzá fordulót.

Sok minden feszül ebben a történetben, benne van Hágár felelőssége is, aki engedi a feszültség generálódását. Látjuk, ő sem bízik az Úrban. Milyen könnyen feladja Hágár, azt gondolja, itt már nincs más lehetőség, csak a halál. Bizony, sokszor mi is könnyen feladjuk, azt gondoljuk, nincs megoldás. Elveszítjük a reményt, és engedünk a leépülésnek, várjuk a halált. Ez a történet azonban rámutat, nem kell feladni, még az emberileg megoldhatatlan élethelyzetekben is van megoldás, csak nézzünk felfelé. Isten nincs távol tőlünk, csak forduljunk Hozzá. Akit Ábrahám kitesz, azt Isten vállalja. Neki Izmael is fontos. A mi felelőtlen tetteink következményeit is felvállalja az Úr. Neki terve van azzal az emberrel, akiről lemondanak, akiben mások problémát látnak. Így vállal minket is. Ne keserítsen el, ha azt látjuk, másoknak terhére vagyunk, problémát okozunk, mert az Úr mellénk áll, és azt mondja, számára így is fontosak vagyunk. Ezt élte át a Bethesdánál harmincnyolc éve gyógyulásra váró férfi. Már senkinek nem volt fontos, nem akadt egy ember, aki meglátogatja, vagy vár vele és besegíti a vízbe, de Jézus megállt mellette, és embere lett. Ne engedjük, hogy magunkra csavarodjon a tekintetünk, ne engedjünk a keserűségnek, hanem lássuk meg az Urat. Fedezzük fel szeretetét és kegyelmét, ami által felemel a depresszióból is. Számára fontosak vagyunk, és ahogyan Izmaelt továbbsegítette, úgy segít minket is tovább. Ne félj, mert az Úr meghallja szavad, ott, ahol vagy. Ha feltekintesz, te is meglátod a szabadulás, az élet forrását Krisztusban.

Pál továbbvezeti tanítványait a hit útján (1Thessz 4,13-18). Újabb kérdéssel szembesültek, ez pedig a halál. Az apostol hirdette Thesszalonikában is az Úr visszajövetelét. Akik befogadták az evangéliumot, örömmel vártak a visszatérő Jézusra. Úgy gondolták, ez hamarosan be fog következni, ám közben a testvérek közül néhányan meghaltak, ez pedig zavart okozott közöttük. Hát mégsem jön Jézus? Mégis meg kell halni? Hát hogy is van ez?

Először is Pál rámutat, a meghalás olyan, mint az alvás. Nem rettenetes dologként írja le, mert, akik Krisztusban vannak, a meghalásban is Vele találkoznak, Őhozzá mennek.

Pál azt is elmondja, hogy Jézus Krisztus feltámadása számunkra is elhozta a feltámadás reménységét. Eljön az idő, amikor majd az Úr előhozza a hitben meghaltakat, immáron új, romolhatatlan testben. Akik pedig élni fognak az Úr eljövetelekor, azok elragadtatnak. A halottak feltámadnak, az élők elragadtatnak az Úr fogadására.

Tehát a mi feladatunk, hogy az Úrral való találkozásra készüljünk, bármilyen formában valósul is meg. Számunkra a motiváció, hogy sem élet, sem halál nem választ el az Úr szeretetétől, amely Krisztusban megjelent. Életünk célja, hogy mindig Vele legyünk. Akár itt vagyunk a földön, akár meghalunk és átmegyünk a láthatatlan világba, Vele akarjunk lenni. Amíg itt vagyunk, elrendeződhet az életünk, a kegyelmet megragadva bizonyosak lehetünk, hogy aki az Úr Jézusban hisz, örök élete van, vagyis már ebben a világban, és majd az eljövendőben is Vele élhet. Ennek az életnek ez a nagyszerű lehetősége és reménysége, hogy már most Vele élhetek, és majd Vele lehetek az örökkévalóságban. Ez örvendeztessen bennünket a mai napon is, ez adjon reménységet. És ha Vele vagyok, távozik szívemből a félelem, mert az Úr hatalmasabb a félelmeinknél.

Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd

1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd. Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.

2. Ha este száll reám S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz hol nyughatom, Kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd.

3. Szívemtől trónodig - Mily szent csoda - Mennyei grádicsok Fényes sora, A szent angyalsereg Mind nékem integet; Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!

4. Álomlátás után Hajnal ha kél, Kínos kővánkosom Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szívem, Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!

5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyugodhatok Örökre én!

Isten áldásával.