Nevetés

H

osszú, harmincéves vándorlást követően megszületik az ígéret fia, Izsák (1Móz 21,1-8). Ebben a harminc évben sok minden volt. Bukdácsolás, okoskodás, besegítés, harcok és imák. Azonban láthatjuk, Istent sürgetni nem lehet, és a maga idejében, az Ő számítása szerinti pontos időben születik meg Sára gyermeke. Azt is megláthatjuk, hogy Urunk nem módosítja terveit, Sárától ígérte a fiút, és Sára szülte azt meg, nem változtatott ezen az idő múlása, az emberi természet alakulása. Isten mindig mindent a saját tervei szerint, a maga idejében cselekszik. Így azután Ő se nem késik, se nem siet. Minden rendben zajlik. Isten országában rend és harmónia van. Simuljunk bele ebbe, ne akarjuk siettetni Istent, ne is kezdjünk pótcselekvésekbe és ne akarjuk siettetni az ígéret teljesedését. Tanuljunk meg türelmesen várni Urunkra. Semmit nem lehet siettetni, csak magunknak és környezetünknek okozunk fölösleges kerülőket, problémákat, ha nem várunk türelemmel. A siettetés egymás közt feszültséget szül, a feszültség ingerültté tesz, és így oda a békesség, oda Isten országának jó illata, csodálatos töltése. A várakozó szív megtapasztalja az Úr békességét, és ez a békesség fog szétáradni a környezetre is.

A nevető, a kételkedő, a saját képességeire tekintő Sára megtapasztalja Isten látogatását. Meglátogatta az Úr Sárát, ami azt jelenti, hogy Isten nem feledkezett el róla, nem felejtette el az ígéretét, hanem most beteljesíti. Ez a látogatás pozitív tartalmú, Isten áldását hozza el az élete számára. Isten az élet, és amikor Ő megjelenik, megpezsdül az addig álló víz, élettel telik meg a kiszáradt vidék. Ezt látjuk az Újszövetségben, amerre Jézus jár, ott élettel töltődik fel a vidék. Megmozdulnak az emberek, és hosszú sorokban özönlenek Hozzá. Megpezsdül az élet Jézus körül, a béna talpra áll, a vak ismét lát, a leprás megtisztul, a bűnösnek megbocsáttatikm és tiszta lappal új életet kezd. Fogadjuk az Urat, mert Ő most végez látogatást, Igéjén keresztül érkezik hozzánk. Engedjük be szívünkbe és pezsdülést, változást tapasztalunk. Látogatása hatására felpattanunk fekvőhelyünkről és dicsérjük Őt. A magunkba süppedés időszaka véget ér, új tartalmat, lendületet és erőt kapunk. Az Úr jelenléte kiűzi a depressziót. Ahogyan a próféta is leírta: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el” (Ézs 40,29-31).

Ábrahám Izsáknak nevezi fiát. Izsák nevetést jelent, és ez jelzi, hogy az ígéret beteljesedése örömöt hozott a számukra. Isten áldása nyomán megváltozik a légkör. A nyomott, egymást vádoló hangulatot felváltja a felszabadult öröm és hála a csoda fölött. Mert ez csoda. Talán azért is kellett ennyi ideig várni, hogy mindenki előtt nyilvánvaló legyen a lehetetlenség. Mindenkinek látnia kell, hogy itt nem emberek cselekedtek, itt nem rajtuk múltak a dolgok, hiszen már ők maguk is lehetetlennek tartották a gyermekáldást. Izsák valóban Isten ajándéka.

Izsákot születése után nyolc nappal körülmetélik, vagyis bevonják az Úrral való szövetségbe. Nemcsak kérték és várták Isten ajándékát, hanem amikor megkapták, a körülmetélés szövetsége által rá is bízzák Istenre. Nem sajátítják ki maguknak. Igyekeznek a gyermekkel is megismertetni Istent és saját történetét. Önmagunk története Istennel kezdődik, aki megismeri az Urat, saját magát is megismeri. Istennel való közösségben találjuk meg életünk értelmét és célját. Isten nélkül céltalanul bolyongunk a világban.

Thesszalonikában új élet indult az evangélium megjelenése által, minden átalakult azokban, akik befogadták Jézust az életükbe (1Thessz 4,9-12). Most már másként tekintenek egymásra, ami addig elhatárolta őket egymástól, Krisztusban eltűnt. Most már nem a társadalmi helyzetet, nem a bőrszínt, a fajt, hanem Krisztust látják meg a másikban, ezáltal testvérként tekintenek a gyülekezet tagjai egymásra. Testvérnek lenni Krisztusban azt jelenti, eltűnnek a társadalmi, a faji korlátok, nincs már zsidó és görög, szabad és szolga, férfi és nő, szegény és gazdag, hanem csak testvér. Ez Krisztus csodája, engedjük, hogy ma is kitöröljön az Úr a szívünkből minden megkülönböztetést, és tudjuk egymás felé a testvéri szeretetet gyakorolni.

További útmutatásokat ad a gyülekezet tagjai számára, ezzel formálja és tanítja őket. Megmutatja Isten gyermekei hogyan éljenek ebben a világban. Azt üzeni, éljünk csendes életet, ami azt teszi, nem kell mindenáron felhívni magunkra a figyelmet. Nem kell mindenképp a figyelem középpontjába kerülni. Aki Krisztussal van közösségben annak nincs szüksége önreklámozásra, mert béke van a szívében, és ez akkor is megmarad, ha senki nincs vele. Zajogni, pörögni annak kell, akinek nincs békessége. A tanítvány nem magára hívja fel a figyelmet, hanem Krisztust láttatja, nem engem kell észrevenni, hanem a bennem élő Jézust. Ha azonban állandóan nyüzsgök, fontoskodok, eltakarom Őt. Fontos még a magunk dolgával való törődés, vagyis fel kell ismerni, mi az én dolgom és mi az, ami nem tartozik rám. Ezen a területen állandó korrekcióra van szükség, hiszen ami ma rám tartozik, az már holnap nem. Aki ma dolgozik, a munkahelyi kérdések is az ő dolgai, ha nyugdíjba megy, már ezeket el kell engedni, ezek onnantól kezdve nem az ő dolgai.  Kirepülnek a gyermekeink el tudjuk-e engedni őket, meglátjuk-e, hogy van, ami már nem a mi dolgunk, nem nekünk kell benne dönteni, nem nekünk kell vele törődni, mert az már az ő feladatuk?

A tanítvány igyekszik munkát találni és eltartani magát. Itt fontos megjegyezni, hogy voltak olyanok, akik úgy gondolták, mivel az Úr hamarosan visszajön, már fölösleges munkát vállalniuk, majd a testvérek eltartják őket. Pál rámutat, ez nem így működik, nem lehet visszaélni a testvérszeretettel, nem lehet Istenre hivatkozva kihasználni a közösséget.

Azért fontosak ezek a kérdések, mert a gyülekezet is benne él a társadalomban, környezete figyeli, miként oldja meg életét, és ha Pál útmutatása szerint él, bizonyságtétellé válik. A gyülekezet felelős a még kívül levőkért, az a feladata, hogy bevonzza őket Krisztus közelébe.

Az éltem, Jézus

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

Isten áldásával.