Érték

D

öntéseinknek mindig megvannak a következményei, ahogyan mai Igénkben is látjuk (1Móz 14,1-24). Ami Sodomával történt az Lótot és családját is érinti. Nem vonhatják ki magukat a történésekből, de minden lehetett volna másként. Hogyan? Ha Lót nem a szemére hallgat, ha nemcsak a legelők kövérségére figyel, hanem megkérdezi az Urat, hol is van a helyem. Lót azonban nem kérdezett, maga döntött, és ebben a döntésben csak a jobb megélhetés, a könnyebb élet befolyásolta. Azonban nem elég csak ezekre figyelni jó, ha felfelé nézünk, és Isten akaratát kutatjuk, amint tette Ábrahám is.

Tehát Lót nehéz helyzetbe került, azonban értesült erről Ábrahám, és olyan csodálatos, ahogyan reagál a hírre. Azonnal felfegyverkezett és Lót megsegítésére indult. Továbbra is rokonának tartotta, és nem mondta, maga kereste magának a bajt, mi közöm nekem hozzá? Nem féltette magát, nem azt nézte mibe fog ez neki kerülni, hanem kiszabadította rokonát a fogságból. Urunk is azonnal cselekedett, amikor meglátta egy-egy Ábrahám utódát a betegség, és a bűn fogságában. Megszabadította őket. Általunk is így akar cselekedni Urunk. Ne azt figyeljük, miért jutott oda a másik, ahol épp most van, ne a fejünket csóváljuk, hanem segítsünk neki, hogy megszabadulhasson, új életet kezdhessünk. Ábrahám magatartása példa a számunkra.

A győzelmet követően megerősödhetett abban a tudatban, hogy, amit tett az helyes volt. Sálem királyának áldása azt fejezte ki, jól döntött, és valóban azt kellett tennie. Megerősödött abban is, hogy jó úton jár, mert Isten adta neki ezt a győzelmet. Környezete felismerte, hogy Ábrahám mögött az élő Isten áll.

Ábrahám is meglátta Isten kegyelmét, ezért hálát ad Istennek. Háláját tizedben fejezi ki. Mindenből tizedet ad az Úrnak, így fejezi ki, hogy a győzelmet és a zsákmányt, Isten ajándékozta neki. Megragadó ez, hogy mindenből tizedet adott. Nemcsak néhány dologból, hanem mindenből. Igen, mert minden az Úr ajándéka és a tized nem megrövidít, hanem inkább gazdagít. Mindenen oda tudom-e adni az Úrnak? Vagy csak kiválogatok néhány felesleges dolgot, elkülönítek néhány centet, amit úgy sem fogok megérezni. Azonban, aki szűken vet, szűken is arat. A bőven vető, bőséges aratásnak örvendhet majd.

Meglátjuk azt is, mennyire tiszta szándék vezette Ábrahámot, nem a zsákmányért tette. Meg akarják neki fizetni szolgálatait, de ő elutasítja, mert Lót iránt érzett szeretetből és felelősség tudatból cselekedett. Másrészt Ábrahám, amit az Úrnak megfogadott ahhoz tartotta is magát. Elhatározását nem változtatta meg a zsákmány nagysága sem. Az Úr adjon nekünk is ilyen határozott kiállást az Úr akarata, és a Neki tett elhatározásaink mellett.

Egy páli levelet kezdünk el ma olvasni (1Thessz 1,1-4). A thesszalonikaiak számára írta ezt az apostol. Sőt nem is maga írja, hanem még két tanítványa van vele. Egy kis munkaközösség ez, jó látni, vannak Pál körül, hogy tud másokkal együtt munkálkodni. Jó, ha körülöttünk is vannak testvérek, akikkel együtt tudunk Igét olvasni, imádkozni és szolgálni az Úrnak. Nem nagy csoport, hanem egy kis közösség veszi Pált körül, olyan testvérek ők, akik számára Jézus Krisztus mindenekfölött áll. Őneki szentelték az életüket és készek mindig az Úr rendelkezésére állni.

A megszokott köszöntést olvashatjuk, amely boldogan tesz bizonyságot, arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Isten a mi Atyánk, írja Pál, és ez csodálatos. Atyánkhoz mehetünk oda alázattal és bizalommal.

A köszöntés lényege a kegyelem és a békesség. Ezt kívánja nekik, mert ez a legfontosabb. Nem munkát, jobb keresetet, jó egészséget, hanem Isten kegyelmét. Éljék át, és éljenek mindennap kegyelemből, mert az Úr kegyelme biztosítja számunkra Isten országának minden áldását. Békesség, aki megtapasztalja a kegyelmet, békességet nyer az Úrtól. Mert békesség csak Krisztusban van.

Az első, ami megjelenik az apostol szívében, és ami papírra kívánkozik, a hála. Hála ezért a gyülekezetért. Ezzel Pál elismeri, hogy a gyülekezet léte Isten munkája.

Az ima tartalmát bővíti itt az apostol, és rámutat, hogy számára nem pusztán a magáért való könyörgést, nem kéregetést jelent, hanem másokról való megemlékezést is. Amikor imádkozik, megemlékezik testvéreiről, őket viszi az Úr elé. Értük ad hálát, értük könyörög. Emlékezzünk meg mi is testvéreinkről imáinkban. Adjunk hálát, hogy még ma is vannak tanítványok, másrészt kérjük az Úr oltalmát, és segítségét a számukra, hiszen vannak üldözött, nehéz helyzetben élő keresztyének ma is.

Az is megragadott, hogy Pál elismeri ezeknek a testvéreknek hitét és munkásságát. Nemcsak ő szolgálja az Urat, nem csak az ő munkája az érték, hanem a többi keresztyéné is. El tudjuk-e ismerni mások munkáját, szolgálatát? Tudom-e értékelni azt, amit más tesz?

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.