Indulás

E

gy új fejezet kezdődik el az üdvösségtörténetben, Isten elhívja Abrámot és utódai által Izráelt, akik közül származik majd test szerint a Megváltó (1Móz 12,1-9). Ez az új fejezet egy szóval és egy engedelmességgel indul. Isten szól Abrámhoz. Igen, minden így indul, az Úr szól, mert mindig Tőle indulnak a dolgok. Így van ez a ma is, Ő az, Aki kiválaszt és elhív. Őneki van terve az életünkkel, és megtesz mindent, hogy ezt felismerjük. Nem mi törekszünk az Úrhoz, a mi minden igyekezetünk csak válasz az Ő kezdeményezésére.

A következő mozzanat Abrám engedelmessége. Mert Isten szól, de nekem kell válaszolni. Helyettem senki nem fogalmazhatja meg a választ. Helyettem senki nem mozdulhat. Amikor Jézus tanítványokat hívott el, szintén szólt, és a megszólítottnak kellet döntenie, elindul-e követni a megszólítóját.

Abrám számára nem volt könnyű a válasz, hiszen az eddigi életének teljes feladását kérte az Úr. Azt, hogy induljon el az ismeretlen felé Vele.  Elhangzik a csodálatos ígéret, az áldások sorozatáról, de ehhez előbb mindent maga mögött kell hagynia. Nem viheti magával az eddigi megszokott, túlbiztosított, kényelmes életét. Innentől egy egészen új kezdődik a számára. 

Az Úr egy egészen új életet kínál, hiszen a tanítványság is egy gyökeresen új élet, azonban ehhez fel kell adni a régit, el kell engedni a saját terveinket, saját akaratunkat, és rá kell bízni magunkat az Úrra. Ez nem könnyű, de lehetséges. De megtesszük-e?

Abrám elment, tehát innentől kezdve az Úr vezeti, nincs nála térkép, nem tudja előre az útvonalat, csak megy, amerre az Úr vezeti. A bölcsek sem tudták pontosan, hová kell menniük, de a csillag elvezette őket Jézushoz. Hová kell menni? Jézushoz. Arra adatik földi életünk, hogy eljussunk Hozzá, megismerjük, majd Vele együtt vándoroljunk, amíg célba nem érünk. Arra hívatunk, hogy járjuk a Jézus lábnyomát.

Megtanulhatjuk ebből a vándorútból a hálaadást. Amikor Kánaán földjén megjelenik az Úr Abrámnak, oltárt épít, megköszöni az utódok ígéretét, a föld ajándékát. Majd amikor újabb helyen sátrat ver, ismét oltárt épít az Úrnak. Így köszöni meg, hogy tovább vezette őt Isten. Abrám útvonalát oltárok jelzik. Amerre elvonul, oltár marad utána, egy jel Isten jelenlétéről. Mi marad utánam? Jelzi-e az életem Istent?

Fontos számomra az is, hogy vándorlása közben megtanulta ez az ősatya segítségül hívni az Úr nevét. Úgy megy tovább, hogy az Úr segítségét kéri. Nem magára épít, nem magában bízik, hanem Istenben. Nem azt mondja, célba értem, most már nincs Rá szükségem, magam is elboldogulok, hanem megvallja, továbbra is szüksége van Isten segítségére. Kezdjük a mai napunkat is az Úr neve segítségül hívásával. Mindenkor szükségünk van Rá.

Jakab a földműves türelmes életét állítja elénk példaként (Jak 5,7-12). A vetőmagnak is idő kell, amíg új növény hajt belőle és termést hoz. Így van szüksége Isten gyermekének is a hosszútűrésre. Isten tervének megvan a maga ideje, nem lehet sürgetni, de ne veszítsük el türelmünket sem, és ne adjuk fel a hűséges, szolgáló életet sem.

Legyünk türelmesek az Úr eljöveteléig. Tehát az Úr el fog jönni, ám időpontját nem tudjuk. Nem is az a dolgunk, hogy ezt kikutassuk, hanem végezzük a ránkbízottakat. A tanítványok útja nem könnyű ebben a világban, de figyeljünk az Úrra, és szolgáljuk Őt. Mentsük a lelkeket, és ne másokkal legyünk elfoglalva. A gonosz munkája, hogy amikor telik az idő az egyház fölött, és egyre küzdelmesebb az életük, nem a bűnösök felé való szolgálatra figyelnek, hanem egymásra. Igen, a gonosz trükkje, hogy a tanítványok egymással legyenek elfoglalva. Azt nézzék, ki a nagyobb, kinek van több, ki szolgál jobban, és ki nem biblikus.

Jakab azt üzeni, mi csak Jézusra nézzünk, vigyük az Igét, gyakoroljuk az irgalmasságot, amint Urunk tette. Mindezt úgy végezzük, hogy közel van Ő, az ajtó előtt. Bár mindig meglátnánk, hogy itt van Ő, a közelünkben. Nem vagyok magam, nem vagyok elhagyatva. Azonban a keserűség eltakarja Őt szemeink elől. Aki azonban Rá figyel, bízik ígéreteiben, nem csügged el, mert tudja, soha nem a látszat a lényeg, mert Jézus a látszat ellenére él és itt van.

Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

1. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni, Itt van a középen, minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. Az, aki Hirdeti S hall -ja itt az Ígét: Adja néki szívét!

2. Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld s magasztal. :/: Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei fényes lelkek. Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek Áldozunk Tenéked!

3. Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged: Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/: Angyaloknak módján Színed előtt állván, bárcsak mindig orcád látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom!

4. Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! :/: Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik: Hagyj, Uram, Vidáman Fényességed látnom S országod munkálnom!

5. Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen, békességben, csöndességben. :/: Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod lássam Lélekben és igazságban. Szívemmel Mindig fel- Szállhassak sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/: Mindig közellévő: jelentsd Magad nékem, Ne lakhasson más e szívben; Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson, Leborulva áldjon!

Isten áldásával.