A kegyelem mindenre elég

I

sten megszólítja Jób barátait is, és felelősségre vonja őket a hiteltelen és eredménytelen beszédükért (Jób 42,7-17). Ebből azt látjuk, felelősek vagyunk, nemcsak azért, ahogyan élünk, hanem azért is, amit mondunk, amit tanítunk Istenről. Ahogyan a barátoknak áldozatot kell bemutatniuk, úgy kell nekünk is az Úr előtt megvallani kudarcainkat, rossz bizonyságtételünket. Mert amikor kudarcot vallunk hitünkben, tanítványságunkban, Jézus nevére hozunk szégyent. Az emberek a mi tehetetlenségünket látva azt gondolják, Isten is tehetetlen, pedig ez nem így van. Amikor a tanítványok nem tudták az ördögöt kiűzni egy apa gyermekéből, Jézus szavával parancsolta ki a gonoszt. Jézus soha nem tehetetlen, Neki mindig van megoldása, és Ő ma is ugyanaz, Aki tegnap volt. Sőt, holnap is ugyanaz lesz, így mindenkor számíthatunk Rá. Néha túl könnyen elfogadjuk az eredménytelenséget, a templomot kiürítő prédikációt. Sőt, gyakran a gyülekezetre hárítjuk a felelősséget, őket hibáztatjuk, amiért nem jönnek a templomba, pedig ebben szerepe lehet igehirdetéseink minőségének, életünk hatástalanságának is. Sokat számíthat az is, hogy gyakran a keresztyének is képtelenek megoldani saját problémáikat, nem tudják a mindennapi életre alkalmazni Isten Igéjét. Ezt még tetézzük képmutatással is, hiszen kevesen vállalják hibáikat, bűneiket. Úgy állítjuk be magunkat, mintha nálunk minden rendben lenne, azonban a világ nem vak. Ha azonban látjuk saját vétkeinket, odavihetjük őket a kereszt alá: az eredménytelen, a kudarcokkal teljes életre is van bocsánat. Ezt követően pedig esélyt kapunk a változtatásra.

Ebben a fejezetben Isten eltávolítja Jóbról a csapást. Ebből azt láthatjuk, hogy az ördög tette rá a kezét Jóbra, de meggyógyítani csak Isten tudja. A helyreállításra nem terjed ki az ördög hatalma. Az egyiptomi tíz csapás idején is azt olvastuk, hogy a fáraó emberei egy idő után sem megismételni nem tudták Isten tetteit, sem megszüntetni nem voltak képesek a csapást. Az ördögnek korlátozott hatalma van, pusztítani, rombolni, bomlasztani még képes, de helyreállítani, rendbe hozni már nem. Ezért életünk minden problémájával az Úr Jézust keressük - Neki van hatalma az ördög minden ártását megszüntetni, és helyreállítani életeket, kapcsolatokat.

Isten jobban megáldotta Jóbot, mint ahogy előtte megtapasztalta. Isten mindig a végén adja a jobbat. De azt is figyeljük meg, hogy Jób imádkozott a csődöt mondott barátokért. Előbb imádkozott értük, és azután kapta a kétszeres áldást. Az értük való imádkozás által mutatta meg Jób, hogy nem neheztel rájuk, és nem úgy viszonyul hozzájuk, ahogyan ők tették vele. A sok szenvedés után Isten úgy megáldotta Jóbot, hogy az élettel betelve halt meg. Tehát az Úr útján járva lehet megelégedett az életünk. Mindezt Jób nem önmagának tulajdonította, hanem Isten áldásának. Isten áldása ma is megelégít. Kérjük Urunkat, hogy munkálja ki bennünk ezt a megelégítettséget. Ne saját álmaink beteljesedését várjuk, hanem a Vele való élő kapcsolat megelégedettségét. Elég-e nekem az Úr kegyelme? Gyakran mondjuk: igen, elég, de szívünk mélyén mégis csalódás van, ha nem kapjuk meg, amit vártunk. Hányan megkeserednek, ha marad a betegség, nem lesz azonnal munka, nem áll helyre a házasság. Isten talán azért engedi ezeket a csalódásokat, hogy megtapasztaljuk: a kegyelem ilyen esetben is elég.

Pál levele végén beszámol terveiről, bevonja ezekbe Tituszt is (Tit 3,12-17). Így erősíti az iránta való bizalmát. Mert fontos a bizalom, hogy bízzunk egymásban, és ez nemcsak szavakat jelent, hanem azt is, hogy őszintén megnyilvánulunk egymás előtt. Pál bízott fiatal munkatársában, rá merte bízni terveit.

Sőt, kéri, hogy keresse fel őt, mert találkozni akar vele. Pál számára is fontos, hogy lássa Tituszt, és hallja tőle mindazt, amit elvégzett. Jézus is a kiküldés után visszavárta tanítványait, és meghallgatta beszámolójukat. Vagyis kíváncsi eredményeikre. Jó, ha érdekel bennünket a másik munkája, elért eredménye. Van-e bennünk érdeklődés a másik, a testvér iránt?

Azért is hívja magához lelki gyermekét Pál, mert tudja, szüksége van arra, hogy egy kicsit kimozduljon és Pál mellett töltődjön. Időnként a szolgálatban is meg kell állni, mert mindenkinek, a lelkésznek is szüksége van feltöltődésre. Nekünk is táplálkozni kell, mert ha elhanyagoljuk magunkat, az kihat a szolgálat minőségére is.

Titusznak ez az út lehetőséget ad a példaadásra, meg tudja mutatni gyülekezeti tagoknak, hogyan kell segíteni, ott, ahol arra szükség van. És itt a segítés az Úr tanítványai felé irányul, segítik a gondos felkészítés által a szolgálat jobb végzésében. Ez is a feladatunk, meglátni, hol és miben kell segíteni az evangélium szolgálatát.

Levelét a kegyelemre való hagyatkozással zárja Pál. Ha ő nincs is jelen, Isten kegyelme jelen van, és ez elég. Igen, a kegyelem mindenre elég. Adja az Úr, hogy ezt komolyan is gondoljuk.

 Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.