Az Úr eljön!

J

ób hullámzó lelkiállapotban van. Miután visszatekintett betegsége előtti életére, újra a depresszió vesz erőt rajta (Jób 30,16-31). Ismét sötéten látja az életét. Ez a lelki sötétség Istenre is rávetül. Úgy látja, Isten erejének teljesen ki van szolgáltatva, teljesen tehetetlen Vele szemben. Nincs senki, aki rávezetné, hogy Isten nincs ellene, nincs kiszolgáltatva a számára, hanem csak megengedte a sátánnak, hogy rátegye a kezét. Tehát Jób továbbra is Isten kezében van, a szenvedések, az átélt tragédiák ezen nem változtatnak. Az Úr Jézus is tudta, hogy a kereszten, a halála pillanatában is az Atya kezében van.

Nem látunk mi is a nehéz időkben sötéten? Nem kísért minket is, hogy amikor szenvedésen megyünk keresztül, úgy véljük, Isten magunkra hagyott minket? Pedig erről szó sincs, mert ha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad, mert magát meg nem tagadhatja.

A gonosz hangja egyre erősebbé válik, azt munkálja Jóbban, hogy hiába kiált Istenhez, nem felel neki. Hányszor éljük mi is át az ördög hazug szavait. Azt sugdossa, nincs értelme Istenhez kiáltani, mert úgy sem felel. Azonban ez nem így van, sok ígéret beszél az ellenkezőjéről. Sőt, maga Isten bátorít, gyakran sürget, hogy hívjuk már segítségül, forduljunk már Hozzá. Azt üzeni a Szentírás, végre vegyük már észre: nem vagyunk magunkban, Isten közel van az életünkhöz, Jézusban egész közel jött, emberré lett. Mégpedig azért, hogy még elérhetőbb legyen. Ó, mennyi nyomorult ember kereste meg Jézust, és Ő mindenkit szívesen fogadott, senkit nem küldött el. Meghallotta a vak koldus, a pogány asszony kiáltását is. Ne hallgassunk a gonoszra, utasítsuk el, és kapaszkodjunk az Igébe, az ígéretekbe, Jézus lényébe.

Jób úgy véli, Isten kegyetlen vele, csak játszik az életével - előbb gazdagon megáldotta, most pedig tönkreteszi, halálba viszi. Jó, hogy mi már Jézus lényén keresztül láthatjuk az Urat, és így világos számunkra, hogy nem játszik velünk. Nagyon komolyan vesz minket, ezért ad számunkra szabad döntési lehetőséget. Nem kényszeríti ránk akaratát, hanem mi választhatjuk önként kegyelmét. Nemhogy kegyetlen, hanem úgy szeret, „hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Sőt, nemhogy Ő vinne halálba, hanem Jézus által legyőzte azt, és így a Benne hívők számára is megnyitotta a feltámadás lehetőségét. Így tekintsünk az Úrra, bízzunk Benne, mert szeret, és mindent megtesz, hogy örök életre mentsen meg.

A hét angyal egymás után sorban kiönti a haraggal telt csészéket a földre (Jel 16,1-21). Miért? Mert szükség van rájuk, mivel sem a prófétai szavakat, sem a korábbi jeleket nem vették komolyan. Most a keményebb jelzések következnek. Isten, ha kell, keményebben szól, mert azt akarja, hogy rádöbbenjünk, meg kell térni, szükségünk van Rá. Az egész földi élet, a mai állapotok is azt üzenik: ember, szükséged van az élő Istenre. Igen, szükségünk van Jézus kegyelmére és az Ő életmintájára. Bárcsak megragadnánk a kegyelmet és élnénk úgy, amint Jézus élt!

Azért is öntetik ki a hét csapás, mert felülnézetből más a világ, mint innen. Mi gyakran úgy látjuk, ezt nem érdemeltük, de felülnézetből, Isten világából más a kép. Isten világában úgy látják, hogy megérdemeltük. Elpusztult a víz - megérdemeltük, szól a vizek angyala, és ez döbbenetes. Megrázó, hogy kénytelenek ezt mondani. Mi azt gondoljuk, megvédjük ivóvízkészleteinket, pedig pusztulnak, mert mindent elpusztítunk magunk körül. Az Úr könyörüljön, hogy mi még időben meglássuk a veszélyeket, megváltoztassuk életünket, és kövessük Jézust. Jézus nyomában gyógyul az élet. Őt követve még begyógyulhatnak lelkünk és a föld sebei is. Nélküle megítéltetünk.

Az is megrázó, hogy semmi nem tudja az embert észre téríteni, nem tér meg, hanem még inkább Isten ellen fordul. A gonosz ennyire megsötétít, hogy nem látjuk, mi vagyunk a felelősek életünk tönkremeneteléért. Nem Isten, nem más az oka, hanem egyedül én vagyok. Most még kereshetjük az Úr orcáját, még áll a kereszt, leborulhatunk mellünket verve, bűneinket bánva, még mindig van lehetőség. De meddig?

A megtérés és Isten dicsőítése helyett a gonosz vezetésével Isten ellen indul az ember. Ha van bolondság, akkor ez az. Isten ellen, a Teremtőnk ellen, a Megváltónk ellen vonulni hadsereggel, ennél nagyobb bolondság és tragédia nincs. Sajnos, nem akarunk megállni és visszafordulni a rossz útról. Ma még belekiálthatjuk a világba: ember, rossz irányba haladsz, fordulj vissza, mert Jézus nélkül elveszel. Isten ellen nincs esélyed, tedd le a fegyvert, és inkább kérd segítségét a gonosz ellen. Mert nem Isten a mi ellenségünk, hanem a sárkány és a fenevadak. Ezek tesznek tönkre és taszítanak a kárhozatba. Azonban Jézus legyőzte Őket. Ezért még van remény.

Szól az ígéret: Íme, eljövök! Igen, az Úr eljön, ezért álljunk ellen a gonosznak, tartsunk ki, és várjuk Urunkat, őrizzük meg tisztán ruháinkat. Csodálatos esemény lesz, amikor az Úr eljön. Jövel, Uram Jézus!

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.